David Yonggi Cho - Az Úr imája - Bocsásd meg a mi vétkeinket 3.

3. Miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek 

Van egy feltétel, amit be kell töltenünk ahhoz, hogy élvezhessük Isten megbocsátását. Az Atya folyamatosan adja nekünk a megbocsátás kegyelmét, ha mi is megbocsátunk másoknak.
Ha gyűlöletet halmozunk fel szívünkben, és vonakodunk megbocsátani az ellenünk vétő embereknek, akkor hatástalanítjuk a nekünk adott megbocsátást is. Ettől a pillanattól kezdve nincs többé bocsánat további bűneinkre. A megbocsátással kapcsolatban mondta el Jézus az adós szolgák példáját. Az első szolga 10 000 tálentummal tartozott a királynak, a második pedig mindössze 100 dénárral az elsőnek. A király elengedte az első szolga hatalmas adósságát. Ez a szolga azonban irgalmatlan volt a kis összeggel neki tartozó második szolgával szemben. Amikor a király fülébe jutott, hogy mi történt, haragra gerjedt, és megbüntette a gonosz szolgát. Jézus itt arra tanított bennünket, hogy bocsássuk meg mások hibáit és vétkeit éppen úgy, ahogy nekünk is megbocsátották hibáinkat és bűneinket. Így fogalmazott: „Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, mindenki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.“ (Mát 18,35)

Közvetlen a kapcsolat a nekünk adott megbocsátás és aközött, ahogyan mi bocsátunk meg ellenségeinknek. Amikor Káin megölte testvérét, Ábelt, Isten azt kérdezte: „Hol van Ábel a te atyádfia?” Káin válasza ez volt: „Avagy őrizője vagyok az én atyámfiának?" (IMóz 4,9).
Bizony őrizői vagyunk testvéreinknek. Isten ugyanis társas lénynek teremtette az embert. Mózes első könyvében ezt olvassuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.“ (lMóz 2,18.24).

Az asszony teremtése óta az ember társas lény. Arra vagyunk rendelve, hogy együtt éljünk mint házastársak, mint szülők és gyermekek, szomszédaink körében. Amíg valaki egy közösség része, nem tehet fel olyan felelőtlen kérdést, hogy „őrizője vagyok-e az én atyámfiának“. Ezért használta Jézus az Úr imájában a „Mi Atyánk“ megszólítást az „Én Atyám“ helyett. Amikor az emberek együtt élnek, a bűn elkerülhetetlenül belép a kapcsolataikba. Senki sem tökéletes. Mindenki személyiségének és jellemének megvan a maga árnyoldala, mint például az önzés, a büszkeség, a féltékenység vagy a versengés. Bárhol jöjjenek is össze az emberek, nyilvánvalókká lesznek a jellemükből és személyiségükből adódó különbségek, amelyek feszültséget és fájdalmat okoznak. Idővel a múlt miatti neheztelés jelenbeli gyűlöletté válik, és így a világ megtelik irigységgel, féltékenységgel, nyugtalansággal és gyilkossággal.

„És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughat, és amelynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól Istenem a hitetleneknek." (Ézs 57,20-21)

Hogyan élhetünk békességben és harmóniában az emberekkel, elfelejtve a régi haragokat, és elfogadva Isten gyógyítását? A modem technológia és tudás segítségével az ember mindenféle kényelmes berendezéssel vette körül magát. Van azonban egy olyan terület, ahol az ember egyáltalán nem mutatott haladást: ez pedig a társadalmi élet kezelése.
Közös sorsunk ellenére sok ember feltett szándéka a fegyvergyártás, ezzel együtt mások bántalmazása és elpusztítása.

Jézus Krisztuson kívül senki sem tudja megoldani az ellenségeskedés és a gyűlölet problémáját. Megbocsátott nekünk és ragaszkodott ahhoz, hogy így imádkozzunk: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek". Érdekes megfigyelni, hogy Jézus azonnal visszatér a megbocsátás témájára, amint megtanította tanítványainak az Úr imáját. A Máté 6,14-15-ben így folytatja:

„Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ö vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."