A szuperkegyelem mindent elnéz?

A melegek evangéliuma

A szuperkegyelem mindent elnéz?
Surjányi Dávid 2013. 07. 12. (XVII/28)
Transzvesztita múltú szexuális tanácsadók, melegközösségek megagyülekezetekben és homoszexuális teológia – keresztény felekezetek sokaságában ütik fel fejüket az LMBT-közösség tagjai. Az úgynevezett „hyper grace” (szuperkegyelem) soha nem látott felekezetközi toleranciával viszonyul a szodómiához.

A hyper grace teológia követői (egyre több felekezetben) helyezkednek arra a bibliaellenes álláspontra, hogy mivel Jézus Krisztus már megszerezte számukra bűneik bocsánatát, többé soha senki nem szólhat bele abba, hogy mit tesznek. A bűn kategóriáját mély hallgatás övezi, és egyfajta középkori, ítélkező és kegyelmet figyelembe nem vevő bélyeggel illetik.
David Ravenhill lelkész az egyik keresztény magazinban megjelent cikkében azon aggodalmának ad hangot, hogy manap­ság olyan veszélyes tanítások söpörnek végig a keresztény egyházakban, melyek apokaliptikus időkre utalnak. Arra a következtetésre jutott, hogy a gyülekezetek ma sokkal inkább szenvednek a belülről jövő bajoktól, mint a külső támadásoktól.

Világméretekben tapasztalni, hogy egyre több pünkösdi, evangéliumi vagy hasonló felekezet gyakorlatilag tiltja a bűnökből való megtérés tanítását. A „felvilágosult kereszténység” az evolúció következő lépcsőjére lépve fokozatosan rázza le a tradíciók „béklyóit”, melyek „megakadályozták a sebzett lelkű és bizonytalan híveket Krisztus szeretetének megismerésében”. Krisztus szeretete így egyre inkább egy minden alapot nélkülöző toleranciává alakul, melybe egyre több minden belefér.
Így történhet meg az, hogy a zsidó-keresztény bibliai világnézet alapján egyértelműen bűnnek minősülő homoszexualitás „elfogadása szeretetben” valóságos divat a keresztény gyülekezetekben is. Sőt, ezen túlmenően a melegházasság kérdése is egyre gyakrabban kerül elő vallásos berkekben.
Megagyülekezetek és kisegyházak szinte versenyre kelnek egymással, hogy bizonyítsák a világnak: náluk mindenkinek feltétel nélkül helye van. Hitük ezek után azonban semmilyen változtatási igényt nem szab; a „gyere, ahogy vagy” elv érvényesül. Nincs szükség sem a szokások megváltoztatására, sem bizonyos tevékenységek elhagyására, mondván „Jézusban minden bűnünk elvettetett, így nincsen már semmi kárhoztatásunk”. Ehhez azonban a Biblia rendkívül sok szakaszának teljes relativizálása szükséges, hisz bármilyen laikus valaki, az elsők között tűnik föl a Szentírásban, hogy Isten a bűnnel szemben nagyon is egyértelműen, radikálisan foglal állást. Bizonyos gyülekezetekben a Bibliának olyan „új fordításait” vagy újraszerkesztett változatait adják ki, melyekben az olyan, homoszexualitást elítélő szakaszok, mint a Róma levél első fejezete, jelentősen „leszelídítve” szerepelnek.
A hyper grace teológiát követő gyülekezetekben tehát nem esik szó bűnről; csakis pozitív, motivációs beszédek hangoznak el. Sőt, általánosan jellemző, hogy kerülik az olyan ellentmondásos kérdésekben való állásfoglalást is, mint az abortusz. Megállapítható, hogy teológiájukból tulajdonképpen kiiktatták az Ótestamentum könyveinek tanításait. Megengedik, hogy olyanok szolgáljanak, akár prédikáljanak, akik a Bibliában egyértelműen bűnnek ítélt cselekedetekben élnek.
Az „új típusú” kegyelmet hirdető közösségek vezetői nem ritkán kritizálják az „old school” konzervatív egyházakat, és elutasítják a tizedfizetést is. Míg sok nyugati típusú gyülekezet sokat tett a megtérő egykori melegek megsegítéséért, a meleglobbi nyomására egyre többen ítélik el ezeket az intézményeket (annyira, hogy több azóta csődbe ment – lásd keretes írásunkat), és a melegek teljes elfogadására teszik a hangsúlyt.
Míg bizonyos gyülekezetvezetők óvatosan, a témában nem elmélyedve nyilatkoznak a melegkérdésről, egyes pásztorok meglepő merészséggel lépnel fel az évezredes igazságok ellen. Joel Osteen, a houstoni Lakewood Church pásztora a kegyelem fontosságáról beszélt és arról, hogy Jézusban minden bűn megbocsáttatik – ugyanakkor egy CNN-es interjúban egyértelműen bűnnek ítélte a homoszexualitást, miért is rögtön támadások célkeresztjébe került.
Rick Warren evangéliumi pásztor is ellenzi a házasság újradefiniálását. Több interjúban is leszögezte: „az, hogy valakivel nem értünk egyet, még nem jelenti, hogy utálnánk vagy kirekesztenénk őket”.
Ezzel szemben változás látszik néhány év óta a sidney-beli híres Hillsong Church retorikájában. Míg az előző évtizedekben kategorikusan bűnnek ítélték az említett életmódot, 2010 után mind több relativizáló, „toleráns” nyilatkozat jelent meg a részükről. Bár hivatalos álláspontot az ügyben nemigen találni, 2012 óta több olyan videó, interjú, internetes cikk jelent meg, melyekben Brian Houston pásztor már egyértelmű nyitottságot tanúsított az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és interszexuális) közösség tagjai felé – és az állításokat a közösség vezetése azóta sem cáfolta. (Lásd keretes írásunkat.)
A Hillsong és a melegek
Brian Houston, a Hillsong Church pásztora 2010-ben egy ausztrál televízió szombat esti műsorában még bűnnek nyilvánította a homoszexualitást. Két év sem telt el, a sydney-i közösség húszezres létszámának 6-10 százaléka – a Gallup felmérése szerint – az LMBT-közös­ségből kerül ki. Bár a hivatalos retorika ezt nem hirdeti fennhangon, a közösség egyre több tagja tárja nyilvánosság elé tapasztalatait. A gyülekezet egy nyíltan meleg tagja arról számolt be, hogy interjút készített a pásztorral. Ebben Houston állítólag a „meleg keresztényeket” is Krisztus Testének tagjaiként határozta meg, akikben szintén vannak „kegyelmi ajándékok”, melyek nagy hasznára vannak a gyülekezetnek. Leszögezte, hogy pulpitusához többé nem kíván „exmeleg” üzenettel kiállni, mert a melegek (ahogy vannak) teljes értékű keresztények. Célja, hogy gyülekezete (ahol nem hivatalosan, de a fiatalok körében gyakorlatilag elfogadott a marihuánafogyasztás és alkoholizálás) menedéket nyújtson a melegek számára. Telefonon keresztül sikertelenül próbálkoztunk a gyülekezet hivatalos álláspontjáról érdeklődni. Lapzártánkig pedig nem érkezett írásos válasz a szerkesztőségünkbe azt illetően, hogy a gyülekezet megerősíti-e az interneten egyre inkább terjedő információkat. A melegközösség mindenesetre még közel sem elégedett, és tovább folytatja kampányát a pünkösdi gyülekezetben. Közben a zenei szolgálatáról híres közösség dicséret-stábjában az elmúlt években komoly változások zajlottak le. A dicséretvezető és egyben meghatározó alak, Darlene Zschech (akinek dicséretei olykor a világi toplistákra is felkerültek) férjével már nem tagja a Hillsong gyülekezetnek, hanem egy másik városban szolgálnak. Mellette több más zenész, énekes hagyta el a közösséget, vagy csökkentette részvételét a szolgálatban. A kiválások pontos oka nem nyilvános.
Európában nemrég az anglikán egyház új feje, Justin Welby, Canterbury érseke új típusú szexuális forradalomról nyilatkozott. Véleménye szerint a fejlődés és az egyháznövekedés érdekében az egyetlen járható út a kor követelményeihez való felzárkózás és a „forradalomhoz való csatlakozás, még ha nincs is annyira ínyünkre”. Bár a melegházasságot továbbra sem támogatja, a melegek jogainak tiszteletben tartását, bántalmazásuk megakadályozását sürgeti. A Telegraph szerint az érsek felvette a kapcsolatot a melegházasság mellett kampányoló Stone­wall nevű szervezettel, hogy az egyházi iskolákban több mint egymillió diáknak tartsanak homoszexualitással kapcsolatos oktatást. Reményei szerint, amennyiben gyökeres és ötletes megoldást sikerül találniuk a melegproblé­mára, az anglikán egyház visszanyerheti erejét és régóta elveszett növekedési potenciálját.
Sok felekezet tehát meglehetősen sajátosan értelmezi a bibliai kegyelem fogalmát. Egy tanulmány szerint ma egy átlagos gyülekezetben olyan üzenetek, mint a józanság, engedelmesség, alárendeltség vagy a kéjvágy, képmutatás és pokol ellen szóló prédikációk nem szalonképesek. A szuperkegyelem teológiájában ezek fölött kegyesen szemet kell hunyni, és „a szeretet vonzásával kell megragadni az emberek figyelmét és beépíteni őket az egyházba”. Arról nemigen esik szó, hogy egy régi életmódját fel nem hagyó „hívő” miként tud konstruktívan részt venni a közösség életében.
2010-ben Jennifer Knapp keresztény énekesnő „coming-out”-ja okozott nagy botrányt, mikor bejelentette, hogy szerelmes lett egy nőbe, és rájött, hogy leszbikus. Bevallotta, hogy 2002 óta folytatott viszonyt egy másik hölggyel, s mindeközben keresztény albumokat adott ki. A Larry King Show-ba is meg­­hívott éne­kest élő adásban a korábbi erkölcsi botrányairól hírhedt Ted Haggard védte. Állításuk sze­rint e változás nem fogja érin­teni a hölgy keresztény szolgálatát, bár a gyülekezetbe való beilleszkedést jelentősen megnehezítette, mert – mint mondták – sokan nem tudnak a kegyelemről rugalmasan gondolkodni. A konzervatív, melegellenes érveket képviselő másik meghívott lelkészt valósággal lesöpörték a porondról – a tolerancia jegyében.
Bár több keresztény vezető próbál az erkölcsi dekadencia ellen felszólalni, érvelésük általában nem egységes, és korántsem átütő. A sokkal erőszakosabb retorikát folytató melegpártiak általában megcáfolhatatlannak tűnő győzel­meket érnek el televíziós és egyéb viták során.
A hyper grace terjedésével párhuzamosan egyre több csontváz hullik ki az új típusú hit szekrényéből, és egyre több fel nem oldott ellentmondás kerül napvilágra. A gyülekezetben helyüket kereső, megtérni nem kívánó melegek nagy számban küzdenek depresszióval, öngyűlölettel, miközben állítólag a gyülekezeti tagok gyakran kirekesztik őket, amiért társkeresési tevékenységüket a gyülekezeten belül végzik. A mindent fölülíró tolerancia egyik fő kiváltója sokak szerint a „nemi identitásukat felvállalni nem tudók” által mind gyakrabban elkövetett öngyilkosság és egy erre alapuló sajátos humanista felfogás. Az öngyilkosságokat és a pszichés problémák sokaságát látva sok közösség vezetősége megijedt, miközben egyre nőtt a külső nyomás, hogy talán mégsem kellene annyira „rigolyásnak” lenniük.
Miközben a melegközösség teljes toleranciát követel például a keresztény egyházaktól, azon országokban, ahol elveiket már sikerrel rákényszerítették a többségi társadalomra, ők maguk nem egy esetben ritka intoleránsan viseltetnek a hagyományos, konzervatív értékeket valló és védelmezni kívánó személyekkel szemben.
London városában az amerikai Tony Miano – aki egykor maga is hatósági személy volt – gyorsan egy börtöncellában találta magát, miután utcai prédikálása során az első Thesszalonika levél 4. fejezete alapján beszélt a szexuális perverzitások ellen. A hallgatóság egy tagja ugyanis felhívta a rendőrséget azzal, hogy valaki az utcán „homofób megjegyzéseket tesz”. A lelkész nem kért bocsánatot, és kijelentette, hogy újra megtenné ugyanezt, mivel nem a meleg közösség ellen uszított, nem keltett velük szemben félelmet, tehát a homofób vádak nem állják meg helyüket. Hétórás őrizet után végül vádemelés nélkül elengedték a szolgálót, aki az ügy elsimulása ellenére megdöbbenését fejezte ki, hogy abban az országban, melyben a Magna Chartát kiadták, valaki azért került rács mögé, mert nyilvános beszédéből valakinek nem tetszett valami.
E jelenség elsősorban a jóléti államokra jellemző; a fejlődő országok jelentős része még elutasítja a meleglobbi térnyerését. Afrika, Dél-Amerika továbbra sem hajlandó sem társadalmi, sem politikai és különösen nem vallási szinten tolerálni a melegek életközösségét és házasságuk egyenjogúságát.

Félbeszakadt Exodus
Ausztráliában több szervezet igyekezett segíteni a homoszexualitással küzdőknek, hogy megváltozzanak, így az Exit Ministries, a Living Waters és az Exodus is. Ez utóbbi szervezetben tevékenykedett egy ideig a gyerekkorától melegként élő Sy Rogers is. Az azóta komoly hírnevet szerző szolgáló fiatalkorában 18 hónapon át transzvesztitaként élt, és ahogy állította: „csak isteni kegyelem következtében nem került sor a sebészeti beavatkozásra”. Ő maga ugyan állítása szerint megtért, és már egyenes életet él feleségével és gyermekeivel, előadásmódja és hitelessége sokak szemében továbbra is ellentmondásos. Főleg, hogy szexuális tanács­-adóként is szolgál, és járja a gyülekezeteket (köztük a Hillsong Church-öt is), hogy tanítsa a híveket a tiszta életre. Ahogy a melegek megtérítése szalonképtelenné és „diszkriminatívvá” vált, egyre több gyülekezet fordult szembe az ilyen „exmeleg” szervezetekkel, és így ment végül csődbe az Exodus program is. Egyik fő partnere, a Hillsong Church pásztora meg nem erősített információk szerint úgy véli: „Rogers azóta már biztosan megbánta e szervezetben való ténykedését.” A szervezet vezetői egyér­tel­műen a hyper grace teológia számlájára írják a szolgálat zsákutcába jutását.