Koinónia - A Nagy Küldetés, 35. rész

Koinónia Posted: 31 Aug 2013 04:59 AM PDT Koinónia - A Nagy Küldetés, 35. rész 2013., 35. hét Rick Joyner Word for the Week / Heti Üzenet Az egész világ alapvető jelentőségű problémákkal foglalkozik ezekben az időkben. Most vagyunk a "Döntés Völgyében", amiről korábban már hangzottak el próféciák. A civilizáció fundamentumai rázkódnak. Miközben az emberi kormányzatok csődöt mondanak, Isten királysága folyamatosan növekszik. Azokat az időket éljük, amikor a Dániel 2 teljesedik be. Az emberi királyságokat jelképező szobor összemorzsolódik, miközben az Isten királyságát jelképező kis kő nagy heggyé növekszik, azaz kormányzattá, és addig fog növekedni, míg be nem tölti az egész földet. Melyikre építjük az életünket? Ha be akarjuk tölteni a Nagy Küldetést, hogy minden nemzetet tanítvánnyá tegyünk, akkor a gyülekezetnek azzá a várossá kell lennie, amire elhívást kapott: hogy hegyen épített város legyen, felemeltetett, hogy mindenki láthassa a világosságát. Ez a város adta az indíttatást Ábrahámnak, hogy hátrahagyja a káldeai Ur városát, korának legjelentősebb kultúráját. A pusztában vándorolt, és még azt sem tudta, pontosan hová megy, de tudta, mit keres: azt a várost, amit Isten épít, és nem ember. Az igazi keresztény hitet még ma is a vándorélet jellemzi. Az Újszövetség két alapvető görög szót használ a gyülekezet leírására: Az egyik az ekklézsia, ami a gyülekezet felépítéséről és kormányzásáról szól. A másik a koinónia, ami a szenteket összekötő kapcsolati forma, amelyet szabad fordításban "közösségnek" szoktak írni. Az ekklézsia van a koinóniáért, és nem fordítva. A gyülekezet elhívása, hogy család legyen, és nem csupán egy szervezet. Szükségünk van szervezetre is, de az Újszövetségben elénk tárt helyi gyülekezeti struktúra a lehető legalapvetőbb és legegyszerűbb, amit csak el lehet képzelni: vének és diakónusok voltak benne - ennyi az egész. A gyülekezet élete és ereje a konióniában rejlett, és nem azekklézsiában. Az 1 Korinthus 10-ben és 11-ben találjuk a Bibliában meghatározott egyetlen lehetséges okát annak, hogy a keresztények erőtlenek, betegek lesznek, vagy korán halnak meg. Ez pedig az, hogy nincs közöttükkoinónia. Pál apostol arra figyelmeztet, hogy ne méltatlan módon részesüljünk a koinóniából (ebben a szövegben ezt a görög szót használja a az Úrvacsorára), ugyanis ezzel ítéletet hoznánk magunkra. Úgy részesül méltatlanul az ember, hogy akkor is részesül belőle, ha nincs meg az életében az, amit ez a szertartás jelképez: a koinónia. Érdemes megfigyelni, hogy ilyen figyelmeztetés sehol sincs arra nézve, ha nincs ekklézsia az életünkben. A koinónia sokkal több egymás köszöntésénél, vagy egy kis tréfálkozásnál az istentisztelet előtt, heti egy vagy két alkalommal. Ez a szó olyan egymáshoz kötődést jelent, amiben a testrészeket lehetetlen elválasztani egymástól, anélkül, hogy belehalnának. Ezért figyelmeztet bennünket az apostol, hogy ha ez nincs meg az életünkben, annak erőtlenség, betegség és halál lesz a következménye. Tehát létfontosságú a keresztény életben. Talán vannak, akik kitartóan állítják, hogy nekik van közösségük az Úrral, és ez elég nekik, de az Úr azt mondta, hogy ez nem elég. Nem tudunk megfelelő összeköttetésben lenni a Fővel, ha nem vagyunk megfelelő összeköttetésben az Ő testével. Sokaktól hallottam már, hogy ők szeretik Istent, csak a népét nem. Pedig, ahogy János írta, nem szeretjük igazán Istent, ha nem szeretjük a népét is. János emellett a következőt is írta: "Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk (koinónia) van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1 János 1:7) Ha a kezemet levágják a testemről, hamarosan elhal, mivel az életet adó vér nem tud átáramolni rajta a testhez való kapcsolódás nélkül. Ugyanez igaz szellemileg is. Muszáj, hogy legyen koinóniánk, ahhoz, hogy Krisztus igazi élete átáramolhasson rajtunk. Nem tudjuk megkapni mindazt, amit akoinónia magában hordoz, azzal, ha csak jókat csevegünk a barátainkkal egy kávé mellett. Nem tudjuk megkapni azzal sem, ha egymás tarkóját nézzük az istentiszteleteken. Ez a kapcsolati szint az igaz kereszténység létfontosságú része, noha ritkán lehet ilyet találni ma a kereszténységen belül. Meg kell találnunk.