Isten feltétel nélküli szeretete a prófétai üzenetekben

Isten feltétel nélküli szeretete a prófétai üzenetekben Posted: 29 Jan 2013 03:10 AM PST Isten feltétel nélküli szeretete a prófétai üzenetekben Országh György 2013. január 29. A következő állomás Amikor elkezdtünk Solymárra járni a sógoromékhoz, nagyon jó volt azt tapasztalni, hogy az újabb fajta piros vonaton mindig bemondják, hogy melyik állomás következik. Ez kellemes meglepetés volt a Miskolcról közlekedő gyorsvonat után, ahol mindig nézegetni kellett, hogy vajon elhagytuk-e már Hatvant, és így tovább. Amikor még nem voltunk ismerősek a környéken, nagyon jól jött, hogy nem kellett állandóan figyelni, hogy mikor kell felpattanni a családdal, hanem szépen nyugodtan, a kellő időben felkészülhettünk a leszállásra. A következő állomást egy-két perccel az érkezés előtt, mindig egy egyszerű mondatban közölték: "Rákosrendező következik." vagy "Óbuda következik." Amikor pedig már azt mondták be, hogy "Üröm következik", akkor a gyerekekkel kezdtük elpakoltatni a könyvet, játékot, ennivalót stb. Aztán amikor azt hallottuk, hogy "Solymár következik", akkor szépen felvettük a kabátokat, a táskákat, és nyugodtan odasétáltunk az ajtóhoz. Megállás után megnyomtuk a gombot, és kinyílt az ajtó, mi pedig mehettünk is a sógoromékhoz. Miért érdekes ez? Azért, mert a hangosbemondó soha nem mondta azt, hogy "Ha mindenki jól viselkedik, akkor megérkezhetünk a következő megállóba"; vagy "Ha nem tereli el az utasok közül senki a vonatot, és nem ütik le a mozdonyvezetőt, akkor van rá esély, hogy két perc múlva megérkezzünk Solymárra". Biztos jót nevetnének az utasok egy ilyenen. Habár igaz lenne az állítás, a hangosbemondónak nem ez a funkciója. Valahogy így vagyok a próféciák egy bizonyos kategóriájával. Sokszor egyszerűen azért hangoznak el, hogy jelezzék, mi következik. Isten népe pedig tudja a dolgát: a leszálláshoz fel kell készülni, vagy más szóval, az Istentől való célba érkezéshez meg kell tenni a szükséges előkészületeket, és az adott szellemi helyre való belépést hátráltató, nehezítő dolgokat el kell intézni, vagy le kell tenni, van amit gyorsan le kell zárni, és a szükséges védőruházatot fel kell venni. Ezért jók a próféciák: Isten időben szól, hogy mi következik, a népe pedig megteszi, amit tennie kell. Nem mindig szükséges egyenként elmondani, hogy "Ha szentek lesztek, és nem követtek el bűnöket, nem csináltok galibát, nem szálltok le idő előtt a vonatról, akkor talán megadatik nektek, hogy eljöjjön Isten ígérete." Nem mindig a szövetséget megszilárdító Ebál és Garizim hegye van, ahol az átkok és az áldások hangoznak el Isten ígéreteiként, feltételekhez kötve. A Bibliában inkább akkor olvasunk ilyen próféciákat, amiben túlsúlyban voltak a hozzájuk kötött feltételek, amikor a nép egyre jobban sodródott a bálványimádásba, az Istentől való elfordulásba. Olyankor állandóan azt kellett hallaniuk, hogy ha nem térnek meg, elvesznek; ha megtérnek, akkor megáldja őket. Egy kiemelkedő jelentőségű példa Van egy meghatározó esemény Izrael történelmében, ahol Mózes prófétai szolgálata rendkívül tanulságos. Az Úr már elintézte, hogy a fáraó elengedje a népet a tizedik csapás után, és el is mentek, hogy letáborozzanak a tenger közelében a pusztában. Ekkor a fáraó szíve megváltozott, és üldözőbe vette az izraelitákat. Az izraeliták pedig panaszkodni kezdtek Mózesnek félelmükben: "... Azért vezettél ide, hogy itt haljunk meg a sivatagban? Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj békén minket, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat! Bizony, jobb lett volna, ha ott maradunk és szolgáljuk őket, mint hogy itt haljunk meg a sivatagban!" (ld. 2Móz 14:11-12 EFO) Szerintem vannak olyan próféták ma a kereszténységben, akik Mózes helyében azonnal ítéletet hirdettek volna ennek a lázadó, önfejű népnek, akiket nem is érdekelt az, hogy Isten csodákkal bizonyította az akaratát, és felhő- és tűzoszloppal tette nyilvánvaló folyamatos jelenlétét a nép között. Egy ilyen nép meg is érdemelné talán, hogy az egyiptomiak által elvesszen. De az Úr másképp gondolta... Az Úr magasabb útjait és magasabb gondolatait ismerve, a következőket válaszolta Mózes a népnek: De Mózes így bátorította őket: „Ne féljetek! Csak várjatok, és csillapodjatok le! Meg fogjátok látni, hogyan szabadít meg minket a mai napon az Örökkévaló! Jól nézzétek meg ezeket az egyiptomiakat, mert soha többé nem látjátok őket! Semmit sem kell tennetek, csak maradjatok nyugton! Az Örökkévaló maga fog harcolni értetek!” (13-14. vers) Talán feltűnt ez a mondat Mózes szavai között: "Semmit sem kell tennetek..." Az egész terv, amit Mózes által üzent meg és készített fel a nép életében Isten, most érkezett a fordulóponthoz. És a fordulóponton érdekes módon nem a legnagyobb fenyegetések hangzottak el, és nem az, hogy "ha meg nem tértek, elvesztek", vagy hogy milyen feltételeket kell most betölteniük... Semmit sem kellett tenniük. Ezt Isten személyesen intézte el. Mózes, a nagy próféta, aki személyesen ismerte Istent, csak bátorította őket. De az Úr (vagy ahogy a szöveghűbb fordításban írja az Egyszerű Fordítás: az Örökkévaló) még ezt is felülmúlta az Ő feltétlen szeretetében, és a következő szava így szólt Mózeshez: Az Örökkévaló így felelt Mózesnek: „Eleget kiáltottál már hozzám segítségért! Parancsolj Izráel népének, hogy induljanak el! (v.15) Amikor Isten sem kér többet Van ilyen? Vajon valóban van olyan, hogy az Úr azt mondja, "Eleget imádkoztál már"; hogy most már kellő mennyiségű imát mondtatok egy bizonyos dologért? Ha hiszünk a Szentírásnak, akkor azt kell mondanunk, hogy igen, van! Igen, van olyan, hogy nem kell többet imádkozni, szellemben el lett végezve az imádkozások által, amit el kellett végezni, és most már el kell indulni az ígéret földje felé. Olvassuk el a következő igeverset is: Te meg fogd a botodat, nyújtsd ki a tenger fölé, és válaszd ketté a vizet, hogy Izráel népe száraz lábbal kelhessen át a tenger közepén a túlsó partra! (v.16) Nekem úgy tűnik, hogy Isten ezt az emberét arra használta, hogy megkönnyítse a népnek az ígéretek megtapasztalását, és nem arra, hogy hátráltassa. Nem arra használta, hogy fenyegesse, és állandóan feltételekhez kösse a terveinek a megvalósulását. Mózes ezután nem mondott olyanokat, hogy ha nem változtok meg, akkor nem nyújtom ki a botomat... Nem. Egyszerűen engedelmeskedett az Úrnak, engedelmesen továbbadta Isten feltétel nélküli ígéretét, és közvetítette Isten feltétel nélküli szeretetét: használta az Istentől kapott hatalmát, hogy a nép (a panaszkodó és lázadó nép!) száraz lábbal mehessen át a Vörös tengeren. A múltkor említett bibliai példák mellett ez a történet is segíthet abban, hogy egyre tisztább legyen a kép, és megértsük Isten útjait és gondolatait. A Solymárra vivő piros vonaton akár úgy is utazhatnak a családok, hogy állandóan veszekednek a gyermekeikkel, hogy milyen rosszak vagytok, és nem érdemlitek meg, hogy leszálljunk veletek... De valójában nem ez a cél, és nem is ezáltal fognak megváltozni, ha rosszul is viselkednek. Aki a családba tartozik, annak ha eljött Solymár, akkor eljött Solymár, és leszállunk együtt. A prófétáknak pedig át kell gondolniuk, hogy Istent egy állandóan veszekedő, mindig mindent számonkérő szülőnek mutatják be, vagy megértették János apostollal együtt, hogy mit is jelent valóságban az, hogy az Isten szeretet. Lehet, hogy ezeknek a szolgálóknak is valamikor rossz Istenkép (vagy akár rossz apakép) alakult ki a szívében, gondolkodásában, és gyógyulásra, helyreállásra van szükségük. Azok lesznek hiteles hangok Isten népe között, akik az Atyát és a Fiút hitelesen mutatják be, és nem a saját korlátozott szűrőjükön keresztül.