Micsoda alázat!

Szeretném most Jézus életének egy olyan momentumát megnézni, amit az Ószövetségben, Dániel könyvében találunk lejegyezve. Isten elképesztő módon adott bepillantást ennek a derék prófétának a jövőbe. Számomra a legámulatosabb a következő:

7,13 Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá.

7,14 Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (Dániel)

Jézus megkoronázása.

A történelem legörömtelibb, és leggyőzedelmesebb pillanata a feltámadás után. Most eljön a dicsőséges királyság, angyalok és emberek örök vidám nyara. Jézus megkoronázása a biztosítéka az öröm, a szépség és az élet végtelen királysága győzelmének. Azonban ehhez a trónhoz hosszú és nehéz út vezetett. Egyetlen király sem választott soha ilyen alázatos ösvényt. Az első lépése egy megdöbbentő alászállás – Isten Fia ember fiává válik.

2,6 mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,

2,7 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;

2,8 megalázta magát, és engedelmeskedett… (Filippi)

„Megalázta magát?”

Az alázat szó meg sem közelíti azt, amit Jézus megtestesülése jelent. Mintha aranyhallá változnál, akváriumban élnél a halak világában, és megpróbálnál segíteni a többi halnak többé válni. Észbontó. Az örökéletű Isten Fia, aki „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől… az Atyával egylényegű”, kilenc hónapot töltött Mária méhében, majd keresztülment szülőcsatornáján. Meg kellett tanulnia járni. Isten Igéjének meg kellett tanulnia beszélni. Neki, Aki nevén szólítja a csillagokat, ugyanúgy meg kellett tanulnia mindennek a nevét, mint neked, vagy nekem. Évezredek óta táplálta keze a föld teremtményeit, most pedig Őt etetik, és ugyanúgy folyik a nyála, mint bármelyik totyogó kisgyereknek. Képzeld el a hétéves Jézust az ácsműhelyben, amint József tanítja Őt, hogyan kell a kalapácsot és a fűrészt használni. Ő, Aki felfüggesztette a galaxisokat, most azt tanulja, hogyan kell két deszkát egymáshoz szögelni.

Én megemelem a kalapom. Az alázat, amit látunk, szavakkal leírhatatlan.

Jézus nem csak megjátszotta, hanem valóban magára öltötte az emberi alakot. Gondolj csak bele, Ő, Aki soha nem fárad el, Aki nem szunnyad, nem alszik, elfogadta azt a tényt, hogy alvásra van szüksége. Minden éjjel. Mennyire fáradt lehetett, hogy a tomboló vihar közepette elaludt a hullámokon hánykolódó hajón? Jézusnak ennie is kellett, sőt a körmét is le kellett vágnia. Ő, Aki a mezők liliomait nagyobb pompába öltözteti, mint Salamon fénykorában, kimosta saját ruháit.

Na és az abban rejlő alázat, ahogy egyik helyről a másikra gyalog ment?

Ő, Aki a szelek szárnyán lovagolt, hároméves szolgálata alatt több ezer kilométert gyalogolt. Isten, Aki mindenütt jelenvaló, úgy ment egyik helyről a másikra, mint az, akinek még buszjegyre sincs pénze.

Jézus gyönyörűséges alázata lenyűgöz, és könnyeket csal a szemembe.

Minél jobban felfedezzük Jézust, azt, Aki Ő valójában – megszabadulva mindennemű vallásos máztól és ostoba elképzeléstől – annál inkább szerelmesek leszünk Belé, és annál inkább megtapasztaljuk Őt!

John Eldredge