Oldalak

2013. július 31., szerda

Megtanultál szeretni? - Bob Jones Video | MorningStar Ministries Kiemelt Video

Posted: 30 Jul 2013 10:26 AM PDT
A MorningStar Minsitries közzétett egy kiemelt heti videót, amelyen Bob Jones beszél. Az idős szolgáló szavait kicsit nehezebben lehet érteni, de egy összefoglalót írok róla, hogy nektek is épülésetekre lehessen:

Bob Jones próféta az alábbi néhány perces videóban többek között arról beszél, hogy Józsué azt a megbízatást kapta az Úrtól, hogy vezesse át a népet a Jordánon az ígéret földjére. Amikor Bob ideérkezett erre az összejövetelre, egy erős szeretetet és pásztori kenetet érzett, ami nem azt jelenti, hogy ők mind pásztorolni fognak, hanem azt, hogy úgy fognak szeretni, mint egy pásztor.

Sokszor azt gondoljuk, hogy valamilyen üzenetet kell átadnunk az embereknek, pedig annyit kell tenni, hogy szeretetet adjunk át azt embereknek ... - és majd az üzenet is jönni fog.

Elmondott egy bizonyságot is, amit egy másik vezető is megerősít a videón, amivel az Úr megpecsételte a prófétai üzenetet azok számára, akikkel akkor megosztotta ezt a kijelentést: hogy Józsué hadseregének most kell átmennie a Jordánon. Hogyan megyünk át? A válasz: szeretetben. Legyen a szeretet az a láb, amely átvisz a Jordánon túl Isten ígéreteinek a földjére.

A jelenlévőknek azt is mondta, hogy készüljenek fel arra, hogy a "szelek", azaz Isten angyalai nagyon aktívak lesznek. Arra biztatja a résztvevőket, hogy eljött az ő idejük. És mindössze annyit kell tenniük, hogy szeressenek. Bob Jones nagyon jól tudja, hogy amikor az ember meghal, mi lesz az egyetlen kérdés, amit az Úr feltesz neki. Nem azt fogja kérdezni, hogy hány embert vezettél az Úrhoz, vagy hány gyógyulás történt általad... Csak egyet fog kérdezni: "Megtanultál szeretni?"

A szeretet az a motiváció, erő és energia, ami az átkeléshez kell, hogy Isten ígéreteit megkapjuk az ígéret földjén. Azt mondja a hallgatóságnak: Vannak köztetek, akik habár nem veszítették el teljesen a korábban kapott látásaikat, de mintha valami belekerült volna a szemükbe, valamennyire homályos lett a látásuk: ezeknek az Úr most állítja helyre a látását azokra a dolgokra vonatkozóan, amit már korábban megmutatott nekik! (Hallelúja! - a fordító megjegyzése... :)

"Nem az a dolgom, hogy olyat adjak nektek, amit ne kaptatok volna meg már személyesen" - mondja Bob Jones. "De itt az ideje, hogy amit Ő ígért nektek, az most megvalósuljon."

~ ~ ~
A videót az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni a MorningStar TV weboldalán:

Did You Learn to Love? - Bob Jones Video | MorningStar Ministries Featured Video

Isten tökéletes szeretete elűzi a félelmet

Rick Warren

„Aki bűnt cselekszik, az egyenesen az ördögtől van, mert az ördög az első, aki bűnt cselekedett. De Isten Fia megjelent, hogy megszüntesse az ördög útjait.” (1Jn 3,8 MSG fordítás)
Jézus legyőzte a halált, és ezáltal a sátánt is legyőzte. Tudtad, hogy Ő ezért jött a Földre? A Biblia azt írja az 1János 3,8-ban, hogy „Isten Fia megjelent, hogy megszüntesse az ördög útjait.”
De tulajdonképpen mi is az ördög útja? Először is összezavarja a szívedet: megtölti aggodalommal, bűntudattal, megbántódással, haraggal, félelemmel, zűrzavarral. Azt súgja a füledbe, hogy te értéktelen, haszontalan, reménytelen és céltalan vagy!
Honnan máshonnan jöhetnének ezek a gondolatok? Semmiképp sem Istentől! Sátán felhasználja mindezeket, hogy rabszolgaként tartson. A legnagyobb eszköze, amit felhasznál az életünk megrontásához, az a félelem.
A félelem nem Istentől van. Az 1János 4,18-ban ezt olvassuk: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” Sőt, a Biblia azt is mondja, hogy „Isten szeretet.” Tehát amikor félsz, az nem Istentől van, mert a szeretetben nincs félelem és Isten szeretet.
Lelkipásztorként megtapasztaltam, hogy legtöbbünk legnagyobb félelme a haláltól való félelem. Sátán felhasználja ezt a félelmet, hogy félrevezessen és befolyásoljon bennünket. De Jézus legyőzte a halált, és elpusztította sátán munkáját. Így, annak ellenére, hogy egy halálesetkor bánkódunk, mégis van reménységünk.
Kesergünk, mert hiányzik az, akit elvesztettünk. Gyászolunk, de tudjuk, hogyha hittek Jézusban, újra fogjuk látni egymást a Mennyországban. Azon a helyen várnak ránk, ahova Isten eredeti terve szerint mindannyian el kell jussunk.
Zsidó 2:14-15-ben ezt írja a Biblia: „Mivel mindezek a fiak és lányok hús és vér, Jézus is hozzájuk hasonlóan hús-vér testben jelent meg, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma volt a halálon, vagyis az ördögöt. Így megszabadította azokat, akik egész életükben rabok voltak, mert féltek a haláltól.” (GW fordítás)
Beszéljünk róla:
  • Mik a félelmeid?
  • Hogyan tudnád jobban betölteni az életedet Isten tökéletes szeretetével, hogy ne maradjon hely a félelmeidnek?

2013. július 30., kedd

."Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek."

Kísértés
 
Nemrég azt a részt olvastam Lukács evangéliumából, amikor Jézus a tanítványaival a Gecsemáné-kertbe ment. Jézus már tudta, hogy mi fog következni, és így szólt a tanítványaihoz:

22,40 .Kísértés
 
Nemrég azt a részt olvastam Lukács evangéliumából, amikor Jézus a tanítványaival a Gecsemáné-kertbe ment. Jézus már tudta, hogy mi fog következni, és így szólt a tanítványaihoz:

22,40 ..."Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek."

Elég furcsának tűnhetett a tanítványoknak, hogy Jézus éppen ebben a pillanatban hívta fel a figyelmüket a kísértésre. Azt gondolhatták, ugyan mi történhetne, talán feltűnik néhány társaságra váró hölgy? Netán néhány részeg alak összebunyózott a sarkon és jól elagyabugyálják majd őket is? De hiszen teljesen egyedül voltak egy olajfa ligetben az éjszaka sötétjében. Milyen fura időzítés ilyenkor figyelmeztetni a tanítványokat a kísértésre, ugye?

Vagy mégsem?

Milyen kísértésre gondolt Jézus, ami ilyenkor jöhet? Nos, milyen kísértés szokott megkörnyékezni, amikor egy súlyos probléma felüti a fejét, amikor úgy tűnik, hogy Isten távol van? Az kísért meg, hogy beadjuk a derekunkat a félelemnek, a kételkedésnek és a hitetlenségnek. Gondoltad volna, hogy ezek hárman a kísértés kategóriájába tartoznak? És mint olyanok, óvakodnunk kell tőlük.

Kemény hónapok állnak mögöttünk. Stresszes és túlfeszített voltam, amikor ezt a bibliaverset olvastam. Azon voltam, hogy teljesen átadom magam a körülmények miatti teljesen jogos szomorúságnak. Isten a bibliavers véletlenszerűségével ragadott meg. Miközben azon tűnődtem, vajon mit keres itt ez a vers, akkor támadt a gondolat, hogy mi jelentheti itt a kísértést. Aztán rájöttem, hogy éppen a csapdája felé tartok. Csüggedés. Kételkedés. Félelem. Addig a pillanatig nem is gondoltam rájuk úgy, mint kísértésre, vagy mint bűnre.

De már annak látom őket, amik valójában: hitetlenség. És látom mindazt a kárt, amit a hitetlenség okoz – a szívemben, a perspektívámban és az Istennel való kapcsolatomban. Ne adj teret neki, mondja Jézus. Óvd magad tőle. Vigyázz és imádkozz. Ne dőlj be az olyan gondolatoknak, amik nem igazak Istenről.

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. (Zsoltárok 46:2)

Mert olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen ő is ki volt téve azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett. (Zsidók 4:15, Egyszerű Fordítás)

John Eldredge



2013. július 26., péntek

Témánk: legyőzni a vádlást és az önmagunkban való kételkedést.


Creflo Dollar


Témánk: legyőzni a vádlást és az önmagunkban való kételkedést. Ez a két legkeményebb szellem a pokolban. Megmutatom, hogyan lehet megbénítani a hatásukat. Olyan emberről van szó, aki kételkedik magában, képességeiben, hogy Isten mire is hívta el őt – összeségében megkérdőjelezi saját magát ez az ember. Különböztessük meg azt, hogy Isten felé kérdezek, és azt, hogy saját magamat kérdőjelezem meg. Sokáig azt gondoltam, hogy rossz dolog Istennek kérdést feltenni, pedig nem az. A Biblia inkább azt mondja, kerüljük valaminek a megkérdőjelezését.

Máriához angyal ment azzal az üzenettel, hogy áldott állapotba kerül, és ő feltette a kérdést: hogyan lesz ez Uram? Ennek épp az ellenkezője bemerítő János, aki, amikor börtönbe vetették, megkérdezte: te vagy az Uram, vagy mást várjunk? Ez rossz kérdés volt, hiszen látta, amikor megnyílt a menny és hallotta: „ez az én szerelmes fiam”. De ő inkább neheztelt, és azért kérdezhette ezt. Talán úgy gondolta: nem kellene ennek így lenni, nem kellene börtönben ülnöm, és ez volt benne a kérdésében. Kételkedett – Isten szavában, Isten ellátásában. Ehhez hasonló az önmagunkban való kételkedés, ami akkor lép fel, ha folyamatosan bűntudatban vagy. Tegyük fel, éppen imádkozol, de közben arra gondolsz, most inkább a Bibliát kellene olvasnod. Vagy épp fordítva. Netán alváshoz készülsz, és arra gondolsz, nekem most inkább mást kellene tennem. Házasként megfordulhat a fejedben: nem kellene inkább egyedül lennem? És fordítva. De sorolhatnánk. Úgy érzed, imádkozol, de nem lesz hatásos az imád. Úgy érzed, hogy nem tettél eleget Istenért, a családodért, a világért. Ezt nevezik önmagadban való kételkedésnek. Pedig tudod, mit mond Isten Igéje, de kételkedsz benne. Megkérdőjelezed Isten Igéjét, mint végső tekintélyt az életedben. Azt mondja az ilyen ember: Igen, imádkoztam, hogy Isten bocsásson meg, de... És mindig ott az a de....

Isten Igéje azt mondja, amikor imádkozol Hozzá, hogy bocsásson meg, akkor ő hű és igaz, hogy megbocsásson. De ez nála más – mondja az ilyen ember. Sok keresztény életében alakulnak ki így önvádlások. Uram nem imádkozom eleget, stb. Ha annyira kételkedsz saját magadban, tudod, mit mond erre a Biblia? Azt, hogy dupla elméjű vagy, <>kételkedő. A sátán a kételkedés királya. Amikor a Bibliában találsz egy igéretet, állj meg és elmélkedj rajta, de ne kételkedj, mert az megerőtleníti az Ige erejét. Állj meg azon, amit Isten mondott, és cselekedd, amit mondott, de ne kételkedj!

Jakab 1,7-8: mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól, a minden útjában álhatatlan ember.
Mit mond? A kételkedő ember bizonytalan és labilis. Egyik nap azt mondja: tudom, a másik nap: nem tudom. Az az ember, aki kételkedik önmagában, nem stabil. Lehet, hogy Éva is így volt: egyik nap hitt Istennek, a másikon pedig már kételkedett. Én nem akarok olyan emberrel üzletet kötni, aki kételkedik magában. Az ilyen ember nem stabil. Ha valaki egy területen dupla elméjű, kételkedő, az ugyanilyen bizonytalan más területen is.

Démonikus támadás érheti és éri is az ember önértékelését, önbizalmát, önbecsülését. Az ördög ezeket célozza meg, mert így ki tudja billenteni az Igével való kapcsolatból is. Ugyanazt a démoni támadást éli át az ember, mint az Édenkertben. Hallották Isten szavát, és az ördög az önértékelésüket támadta meg: - tudod, mit mondott neked Isten? Adj magadnak lehetőséget! - mondta.
Az önmagadban való kételkedés a bizalmadat ássa alá Isten Igéjében. Pedig a hit a gyakorlati kifejeződése a bizalmadnak Isten Igéjében. Az ördög ellen a legbiztosabb fegyver a hit, s mivel a hit bizalom Isten Igéjében, ezért az ördög ezt támadja. Hogyan? Egyszerűen megkérdőjelezi Isten elhívását az életedben, Isten igéreteit. Egyszer bizonyos vagy benne, máskor pedig teljesen bizonytalan.

A Zsidó levél 10,35 mit is mond? Ne dobjátok hát el a bizodalmatokat, mert annak nagy jutalma (kompenzációja) van.
Reggel imádkoztam, és azt mondta az Úr nekem: ha az elmémet rajta tartom, akkor Ő tökéletes egészséget, békességet, bővölködést, és szentséget ad. Az Isten igéjében való bizalmad mindig együtt jár a jutalommal – mintha egy csekket adna az Úr neked. Képzelheted, hogy az ördög ezt meg akarja támadni! Ha megtanultad Isten Igéjéből, hogy te Isten igazsága vagy, s ő megtámadja az Isten Igéjében való bizonyosságodat, akkor ezzel aláássa azt is, amit Isten Igéje szerint megkaptál. Például megtanultam, hogy a vetés-aratás hogyan működik. Az ördög nem akarja, hogy ebben bizonyosságom legyen. Más: hiszel a bizonyságtétel erejében és Jézus vérében – az ördög viszont azt akarja, hogy kételkedve élj, hogy Jézus vérében, a bűnbocsánatban kételkedj. Hogy ötvenszer is imádkozz, mert nem tudod, hogy Isten válaszolt-e vagy sem. Pedig mint kereszténynek teljesen bizonyosnak kell lenned, hogy ha Isten mond valamit, akkor az úgy is van. De az ördög ezt a bizonyosságot támadja meg. Ha például a bövölködésben van bizonyosságod, és tudod, hogy ha vetsz, jön az aratásod, akkor ezt.

Az ördög mindig azzal operál, hogy hoz egy második gondolatot. Péternek, mikor a vizen járt, rögtön hozott az ördög egy második gondolatot. Nem meglökte Pétert, vagy kibillentette. Nem! Inkább megkérdezte: mit csinálsz te Péter, meg vagy őrülve, a vizen jársz? Hányan voltatok már úgy, hogy elkezdtek változni a dolgok, és jött egy második gondolat: úgyis el fogod rontani! Ha ezt befogadod, máris veszítettél. Ne engedd! Ádámnak és Évának is azt mondta a kígyó: tudom, mit mondott Isten, de... Vagy Jézusnak azt mondta: ha valóban te vagy Isten fia, akkor... és itt jön a megkérdőjelező második gondolat. Először is bizonytalanságba kerget, ezután a bizonyosságod már meg van kérdőjelezve. De ha megőrzöd a bizonyosságodat Isten Igéjében, jön a jutalom, a kompenzáció, a csekk. Amikor jön a második gondolat, a jutalomnak is oda. (Ráadásul ma már a világban annyi minden vesz körül, hogy harmadik és negyedik gondolat is jön.)

Az első gondolat: Isten meg akar, és képes is meggyógyítani engem! Miért olyan veszélyes a bizodalom elhagyása? 1János 5,14 „Ez az a bizodalom.”... Tudjuk, hogy minden imát meghallgat az Úr, ez a teljes bizodalmunk! Jön a második gondolat: lehet hogy rosszul kértem, lehet hogy a körülmények most nem olyanok, hogy meghallgasson az Úr. Az Igében benne van: ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk.

Van úgy, hogy nem látszik rögtön a válasz. Az ima és a meghallgatás közötti időszak a legveszélyesebb, ekkor támadja meg az ördög a bizodalmamat. Emlékezzetek Illésre: három évig nem esett az eső, de nem változott a bizalma. Az ördög rögtön megtámadja ezt az egyszerű igéretet, és kérdezi: biztos hogy meghallgatta Isten az imádat? Egyszerű, amit tennem kell: szilárdan megragadnom a bizodalmat, és ellene kell állnom a második gondolatnak. S mi az a bizodalom Őbenne? Az, hogy nekünk nem kellett fizetnünk semmit Istennek. Ez ad nekünk bizodalmat. Nem tettünk semmit Istenért, de Ő cselekedett értünk. A legerősebb bizalmat ez adja! Nézd azt, mit tett Ő érted! Honnan tudom, hogy válaszol-e Isten? Meg tudod számolni, hány imát meghallgatott már? Honnan tudom, hogy Isten kifizeti ezt a számlát? Nézz vissza: hány számládat fizette már ki? Honnan tudom, hogy meg fog-e gyógyítani – hányszor tette már meg? Ki fog-e ragadni a bajból – hányszor mentett már ki, és adott menekülési útvonalat? Tartsd meg a bizodalmadat!

Hidd azt a szeretetet, amivel Isten szeret téged! Tudom, hogy tudod ezeket az Igéket, de hidd is ezt a szeretetet! Ha elkezdesz valóban hinni ebben, ez felpumpálja, megerősíti a bizalmadat az Úrban. Nem azért szeret az Úr, mert olyan okos, csinos, vagy értékes vagy. Mennyit fog Isten fizetni azért, hogy téged megvegyen? Jó, ha emlékezteted magad arra, hogy Istennek mennyit érsz. Te olyan fontos és drága vagy, hogy Jézus vére volt az ár, amit kifizetett érted! S ha látod Jézus vérét, akkor emlékeztetni tudod magad arra, hogy Istennek mennyire fontos vagy. Tudja az Úr a fejem hajszálait is. Tudja, hogy én egy mesterdarab vagyok – mert Ő formált.

Reggel azt mondtam: Uram, köszönöm hogy megmutattad, hogyan lehetek a gyermeked itt a földön. Megmutattad, hogyan tudjak kézrátétellel imádkozni a betegekért, hogy azok meggyógyuljanak, hogyan tudjak vetni, hogy arassak, hogyan tudjak parancsolni az időjárásnak – mert én Isten fia vagyok. Isten fia megduplázza az Atyát. De nem tudod ezt megtenni, ha dupla elméjű vagy! Akkor nem látsz csodát! Azt mondod: én csak egy egyszerű ember vagyok. De Isten azt mondja: az én képmásomra teremtettelek, még nagyobbakat is cselekszel... Az én gyermekem vagy! Ha úgy gondolkodsz: ó nem tudom én kiűzni az ördögöt! - hát igen, te egy dupla elméjű vagy, aki nem kaphatsz semmit. Pedig csodálatos, amit kaptunk Istentől! Én elhatároztam, addig elmélkedem Isten Igéjén, amíg el nem hagy a kételkedés teljesen. Nincs szükség olyan sok mindenre, amit meg kell tenned. Isten azt akarja, hogy csak azt tedd, amit Ő akar, hogy tégy.

Semmit nem kell tenned például, hogy a mennybe kerülj! Gondolkozz ezen: mennyire értékes vagyok a menny számára. Milyen sokba került, hogy az Úr megvásároljon. Mondd magadnak: hiszek a szeretetben, Isten felém irányuló szeretetében. Hiszem, hogy Isten szeret engem. Annyira, hogy amikor szükségben vagyok - betölti azokat, ha fájdalmaim vannak - meggyógyit, ha bajban vagyok - megszabadít. Mert hiszem, hogy Ő szeret engem. Nem izgulok az életem alakulásával kapcsolatban, mert tudom, Ő szeret engem. Tudom, hogy az életem rendben van, és rendben is lesz, mert szeret engem. Annyira sok mindent meg tudok tenni, csak azért, mert hiszem, hogy Ő szeret engem.

Hogyan tudjuk megállítani a kételkedést? Fejezd be a második gondolat befogadását! Utasítsd vissza! Tedd azt, amit Isten mondott, hogy tedd. A ti aratásotok már elérkezett. A termés már megvan. (Emlékszel az Ószövetségre? Mindig hagyni kellett a lévitáknak és a szegényeknek.)
Máté 14,28: S Péter válaszolt neki, és azt mondta: Uram, ha te vagy az, parancsold nekem, hogy menjek hozzád. Péter látta, hogy Jézus sétál a vizen, és azt hitte, hogy egy szellem. Tele voltak a tanítványok félelemmel. Jézus azt mondta: én vagyok, ne féljetek! De Péter még kételkedett, mert azt mondta: ha te vagy Uram... Péter nem olyan volt, mint mi, ő kimondta, amit gondolt. Ez esetben Jézusnak semmit sem kellett tennie, csak annyit mondania: gyere! Jézusnak Péter azt mondta, azzal bizonyitsd be, hogy Te vagy, hogy mondd azt: gyere. Péter kész volt a hitében, hogy kiszálljon a csónakból a vízre. Arra nem volt még kész, hogy a vizen járjon, de arra igen, hogy Jézusban maximálisan bízzon. S Jézus egy szót mondott: gyere!

Ha Jézus ezt mondja neked, akkor ez már felszerel téged mindazzal a képességgel, amire szükséged van. Az Igében megvan minden képesség, amire csak szükséged van! Ha az Úr azt mondja, hogy épits egy gyülekezetet, akkor az ehhez szükséges fizetés, anyagiak már benne vannak ebben a szóban. Az áttörésedhez egy Igére van szükség Istentől, mert ez felszerel téged mindennel, hogy azt beteljesítsd. Lehet, hogy ismered az Igét, de abba a helyzetbe kell kerülnöd, hogy halld tőle az Igét. Amikor Jézus itt járt a földön, a tanítványok úgy vették, hogy tőle Isten szava jön. Ha olvassuk az Igét, úgy kell vennünk, hogy ez Istentől jön. Ha Isten azt mondja, hogy tedd ezt vagy azt, akkor ne kételkedj, hanem bízz abban, hogy benne van a hozzá szükséges képesség. Ha engedelmességben vagy, akkor Ő megadja a képességet, ha kell, feltartja az ellenséget. (Ha viszont még sohasem hallottál Istentől, de azt mondod, hogy igen, akkor ebből meg kell térned.) Ha kijelentést hallottál, ezt ne mondd el a szomszédodnak, mindenkinek megadja az Úr a saját kijelentését. Az Ő Igéje, ha rémaként jön hozzád, fel van szerelve az Ő minden eszközével, támogatásával, hogy meg tudd tenni, amire elhívott. Nem kell izgulnod, csak egyszerűen meg kell cselekedned.

Vigyázni kell azonban, mert az ember hajlamos módszert faragni. A következő alkalommal ne akard ugyanazt tenni, mert ha nem rémát hallasz, de mégis teszed, az nem fog működni. A „recept”: menj az Úrhoz: Uram, szükségem van az Igédre. Nincs módszer. Jézus egyszer sárral kente be valakinek a szemét, vagy megérintette, máskor csak szólt, stb. Ne házasodj össze a módszerrel. Házasodj össze azzal, hogy tudod, szövetséged van Jézussal. Fejlessz ki egy képességet, hogy beszéld Isten Igéjét. Annyira buzgók vagyunk arra, hogy a „termékkel”, és nem a „gyártóval”, a Teremtővel kössünk szövetséget. Jó, ha megtanulod az Igéket, de ne felejtsd el, ki a „gyártója”. Hozzá menj a „termékért”. Ne vallásosak legyünk, hanem kapcsolatunk legyen Jézussal. De emlékeztetlek: megvan a kapcsolatod?

Nagyon fontos, hogy mit mondott az Úr, hiszen ez fejleszti a kapcsolatot Vele. Ám az az igazi, amikor emésztő vágy van benned Az után, Akitől jönnek az Igék. Ne módszerekhez ragaszkodj, hanem Ahhoz, aki ezeket az Igéket teremtette. Ess szerelembe vele. Én tudom, hogy a szeretet apostola vagyok. S a szeretet apostola tudja, mit tegyen, amikor a gazdagság a kezeihez jön. Isten gondoskodik rólam, én pedig az Ő királyságáról. Jó hallgatni a prédikációkat, de halld meg azt az Igét, amiből a prédikáció született, azt az Igét, ami a prédikáció mögött van. Mert az az Ige fog téged fölszerelni mindarra, amit majd tenni fogsz a prédikáció alapján. Úgy prédikálok, hogy meg tudd érinteni az Igét, ami mögötte van. Mint tudjátok, New Yorkban indítottunk egy gyülekezetet, és én tervszerűen haladtam előre a prédikációkban. Az Úr pedig azt mondta: gyermekem, tanitsd őket, hogy halljanak Tőlem! Nekem egy idő-tervem van ezzel a gyülekezettel. (Mert Jézus már tervezi a visszajövetelét.) Azt mondta: gyorsabban, gyorsabban és jobban!

Beszéljünk Péterről. Mikor Péterhez jött az Ige hogy „gyere”, az összes kenet, eszköz, minden, amire szüksége volt ahhoz, hogy ezt megtegye, benne volt abban a szóban. Benne volt az az erő, amely ellene állt a gravitációnak. Egy nagyobb erő: Jehova Jire, a gondoskodó Isten jelent meg. Amikor Jézus azt mondta: „gyere”, a gravitációnak meg kellett szűnnie. Annak a szava jött, aki megteremtette a gravitációt. A gravitáció tudta, ki teremtette meg őt. S akárki akármit mond: Péter járt a vizen. Sokan leszólják, mondván, Jézus is járt. Rendben, ő Isten fia volt. De ki volt Péter? Egy ember járt a vizen, függetlenül azoktól a törvényszerűségektől, amik kormányozzák ezt a világot! Egy ember egy magasabbrendű törvény szerint cselekedett, mint ami a földön érvényes. Az az ember, akinek bizalma volt Jézusban! Aki látta Jézus sok csodáját. Aki ugyan (halászként is) jól tudta, hogy ha beleugrik a vizbe, elsülyed. Ennek ellenére jobban bízott Jézusban. És járt a vizen! Egy ember, aki ha hisz, ugyanolyan lehet, mint Isten, és mielőtt gondolkozott volna, mielőtt a sátán szólt volna, úgy cselekedett, mint Isten.

A sátán pedig azt mondta, ezt megakadályozzuk. Ez a második gondolat. Tanúja lehetünk a folyamatnak, ahogy a második gondolat megérkezett. Péter járt a vizen,... ha Péternek megvolt a képessége, hogy járjon a tengeren – ez azt jelenti, hogy nekünk is megvan. Tudjuk, hogy Jézus nem személyválogató. Jézus nem mint Isten sétált, ő azt mutatta be, hogy Ő ember. Jézus Isten Fiaként azért jött, hogy bemutassa, emberként mit tud cselekedni. S azt mondja, mi is meg tudjuk tenni ugyanazt. Ha teljes bizalmad van az Igében, be tudod ugyanígy mutatni. Gyere! – mondta Jézus, és Péter járt a vizen. De látván a nagy hullámokat, félelem fogta el. Az Igében az van: megijedt, és... A félelem arra megy ki, hogy amit Isten mondott, az nem fog megtörténni. Azaz ki akarja ütni a bizonyosságodat Istenben, az Ő Igéjében. S mi van akkor, ha Isten Igéjében megrendül a bizalmad? Elkezdesz sülyedni.

Ha látod magad sülyedni, és félsz, ne ülj le és ne légy beteg, hanem kiálts hangosan: Uram, ments meg! Egyszerűen ne nyugodj bele, hogy sülyedsz – és Jézus azonnal kinyújtotta a kezét. Tudod, hogy Isten kész azonnali cselekvésre? Ha kiáltasz hozzá, hogy Uram, ments meg engem, Ő azonnal cselekszik. Uram, szükségem van pénzre, jóindulatra... Azonnal cselekszik. Jézus azonnal megsegítette Pétert, de rögtön elkezdte tanítani, hogy mi az oka a kudarcnak: Ó te kicsinyhitű, miért kételkedsz? Milyen érdekes kifejezés, ugye? Nekem hosszú ideig gondom volt ezzel, hogy kicsiny hitű: hiszen Péter járt a vizen! Úgy látszik, a vizen járáshoz egy kicsiny hit kellett. Én próbáltam járni a vizen, de nagyon nehéz, nekem nem sikerült. Akkor miről beszél Jézus? Tudjuk, hogy Péter járt a vizen, de tudjuk, hogy gyorsan ellobbant a hite. Rövid ideig volt egy erős hite, de nem tartott ki. Te is gyakran vagy így: eljössz a gyülekezetbe, felbuzdul a hited, majd elmégy, és a parkolóban kapsz egy telefont, és már oda a hited. Gyorsan fellángoló hitnek nevezhetjük az ilyen „kicsiny” hitet. Az ok, amiért ilyen a hite, a „miért kételkedsz”?

Befogadni a második gondolatot, mit is jelent? Mondhatnánk így is ezt az Igét: Ó te gyorsan ellobbanó hitű, hát miért fogadtad be a második gondolatot? Olyan szépen indult az egész, jártál a vizen, de befogadtad a második gondolatot, eltűnt a hited, és elkezdtél sülyedni. Hogy a dolgok történjenek, réma szükséges, amit Isten maga szól neked. Azt javaslom, amig a logosz nem változik rémává, ne cselekedj! Az nem elég még, hogy találsz egy Igét a Bibliában! Ragaszkodj hozzá, forgasd magadban, míg nem válik rémává. Ismerek sokakat, akik olvasták felületesen a Bibliát, de nem forgatták magukban. És nem is történt semmi. Nem elég, hogy találsz egy Igét, azt kiteszed a hűtőre, és várod, hogy már történjen is. Ez csak az ajtó. Gondolkodnod kell rajta. Józsué 1,8: gondolkodj rajta, el ne távozz tőle. Tedd a saját utadat sikeressé és bölccsé - a gondolkodás Isten Igéjén, az tesz téged bölccsé. Az Isten Igéjén való elmélkedés nyitja meg a füledet, hogy meghalld a bölcsességet, és ez tesz alkalmassá, hogy Isten szerint cselekedj. Ha fontos neked, hogy hallj Tőle, tölts időt az Igével! Mondhatja valaki: Ó de én nem tudok hallani tőle! Akkor ez eldöntendő kérdés a számodra, mert Jézus azt mondta: az én juhaim hallják az én hangomat. El kell döntened: kecske, vagy juh akarsz lenni?

Teljes, tökéletes bővölködésben, szentségben, jólétben, békességben tartja azokat, akik hallják az Ő Igéjét. A KULCS: hogy elegendő ideig tartózkodjon az elméd Isten Igéjén. Ez azért fontos, mert ha jön a második gondolat, nincs hely neki, mert már foglalt. Tehát már fel vagy fegyverkezve az első gondolattal, az Ige szerinti gondolattal, s erre vagy trenírozva. Ha jön a második gondolat, már nem talál utat.

Fontos, hogy fejezd be az önvádlást! Ne hallgass semmilyen vádló hangra. És győzd le a negatív gondolatokat az Igével. Meg tudod állítani az önvádlást! Ne légy az, aki hallgatsz a vádló szavakra. Ne hallgass rá! 2 Korinthus 10,5: rombolj le minden Isten ismerete ellen emelt gátat, Isten Igéjével vedd föl a harcot a romboló gondolatokkal. Ha győzni akarsz a második gondolat fölött, akkor neked uralkodnod kell az elméden, ehhez pedig ismerned kell Isten Igéjét, hiszen csak akkor tudhatod, mi emeltetett ez ellen. Van egy jó hírem: ha keresztény akarsz lenni, olvasnod kell a Bibliát! Egy példa: amikor világi tudományokat tanulok, összevetem azt az Igével, és ami nem egyezik meg vele, azt kivetem.

Ha nem ismered az Igét, az baj - az Ige gondolatot produkál, a gondolat utakat, ami elvezet a végcélodhoz. Ha rossz szavaid vannak, azok rossz gondolatokat, rossz döntéseket, utakat eredményeznek, és végül rossz végcélba vezetnek. A jó ennek ellentéte. Ha Isten Igéje, gondolatai, utai, döntései vannak benned, akkor jó végcélba érkezel. Ha tele vagy Isten Igéjével, nem talál helyet a második gondolat. Mert edzésben vagy. Nem képes így behozni a vádlást, és a bizalomban való megrendülést. Az Úr azt mondta, ahol vádlás van az életemben, gondolkodjak azokon az Igéken, amelyek ellenük szólnak, hogy lerombolják azokat. A gyülekezetben megerősités, korrekció érhet. Ne érzelmekre törekedj! Ha az Ige valósággá válik, akkor úgyis fogod érezni. Inkább erre törekedj. Az utsó időben szeretnék az emberek Istent követni, de az Igét nem kérik. Nélküle pedig nem megy!

Kételkedj a kételkedésben, és tápláld a hitedet! Ha az ördög jön, és mond valamit, mondd neki: tudom, hogy hazudsz. Ha azt mondja: egész életedben szegény maradsz! – Te válaszold: kételkedem ebben, te egy hazudozó vagy! Mi történt volna, ha Ádám és Éva ezt mondta volna, amikor hozájuk jött a kertben? Fordítsd a fegyverét ellene. Kételkedj abban, amit ő mond!

Fordította: Orbán Tibor

2013. július 25., csütörtök

Jézus Krisztus visszajövetele

Jézus Krisztus visszajövetele

A Biblia Jézus Krisztus több visszajövetelérõl beszél.

Ezek fõ céljai:

- az Egyház elragadtatása és Jézus Krisztussal való egyesülése (ekkor támad fel minden Krisztusban elköltözött hívõ, az élõ hívõk pedig átváltoznak)
Thessalonikabeliekhez írt I. levél 4. rész
6.
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
17.
Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.


- Izrael helyreállítása, amikor a zsidóság el fogja ismerni Jézus Krisztust, mint Messiást, megbékül Ábrahám Istenével, és visszakerül az õ kegyelmében és áldásába;
Apostolok Cselekedetei 15. rész
16.
Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:
17.
Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.


- Antikrisztus ledöntése és Sátán fogságba vetése ezer évre;
Jelenések könyve 20. rész
1.
És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.
2.
És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,
3.
És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.


- a pogány nemzetek megítélése;
Zsolt 98,9
Az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet; megítéli a világot igazsággal és a népeket méltányossággal.


- Krisztus ezeréves királyságának megalapítása.
Jelenések könyve 20. rész 4.
És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer e
Fénykép: Jézus Krisztus visszajövetele

A Biblia Jézus Krisztus több visszajövetelérõl beszél.

Ezek fõ céljai:

- az Egyház elragadtatása és Jézus Krisztussal való egyesülése (ekkor támad fel minden Krisztusban elköltözött hívõ, az élõ hívõk pedig átváltoznak)
Thessalonikabeliekhez írt I. levél 4. rész 
6.  
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
17.  
Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.


- Izrael helyreállítása, amikor a zsidóság el fogja ismerni Jézus Krisztust, mint Messiást, megbékül Ábrahám Istenével, és visszakerül az õ kegyelmében és áldásába;
Apostolok Cselekedetei 15. rész 
16.  
Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:
17.  
Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.


- Antikrisztus ledöntése és Sátán fogságba vetése ezer évre;
Jelenések könyve 20. rész
1.  
És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.
2.  
És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,
3.  
És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.


- a pogány nemzetek megítélése;
 Zsolt 98,9  
Az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet; megítéli a világot igazsággal és a népeket méltányossággal.


- Krisztus ezeréves királyságának megalapítása.
Jelenések könyve 20. rész 4.  
És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

Jakab 4

1Honnét vannak háborúk és harczok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből, a melyek a ti tagjaitokban vitézkednek?2Kívántok valamit, és nincs néktek: gyilkoltok és irígykedtek, és nem nyerhetitek meg; harczoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. 3Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt. 4Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. 5Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irígységre kívánkozik a lélek, a mely bennünk lakozik? 6De majd nagyobb kegyelmet ád; ezért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád. 7Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.8Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. 9Nyomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetéstek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. 10Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket. 11Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. A ki megszólja atyjafiát, és a ki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek.12Egy a törvényhozó, a ki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat? 13Nosza immár ti, a kik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; 
14A kik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. 15Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. 16Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz. 17A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.

DÜNAMISZ KONFERENCIA

Posted: 24 Jul 2013 01:37 PM PDT
Örömmel értesítelek benneteket, hogy Gégény Csaba és Éva augusztusban eljön Angliából, és Magyarországon fognak szolgálni! Éva nagyon sok videó tanítást tett elérhetővé magyarul, emellett a nyáron Szolnokon szolgált, de nem csak tolmácsként, hanem csodálatos prófétai ajándékával is az Úr dicsőségére! A férjével, Csabával, a Dunamis Family of Ministries (Dünamisz) magyar képviselői. Budapesten augusztus 24-én (és lehetséges hogy másnap 25-én is) fognak konferenciát tartani. (További infó a konferenciáról, helyszín, stb. lentebb található.)
Az a megtiszteltetés ért, hogy Éváék megkértek, hogy dicsőítéssel szolgáljak, úgyhogy mindenképpen találkozom veletek, mindazokkal, akik ott lesztek ezen a várhatóan nagyon áldott, Szent Szellemmel átitatott alkalmon!
A meghívó videót kérlek tekintsétek meg:



A konferenciáról információkat találtok és regisztrálni tudtok ide kattintvaRegisztrálás.

Gyümölcs: az erőlködés vagy a megváltott szív terméke?

Gyümölcs: az erőlködés vagy a megváltott szív terméke?
 
1,3 Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.
1,4 Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.
1,5 Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,

1,6 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,
1,7 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.
1,8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.
1,9 Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. (1 Péter)

Péter azt mondja nekünk, hogy hívőkként „isteni természet részesei" vagyunk. Azáltal, hogy isteni természet részeseivé váltunk, az életünk olyan pozícióba emelkedett, melyre soha nem lett volna lehetőségünk a megtérésünk előtt. Emiatt az új pozíció miatt, láthatjuk mindazt,  „ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket", működni az életünkben.

Vegyük észre, hogy a dolgok, amik az életre és a kegyességre (Isten-szerint-valóságra) valók, mind abból származnak, hogy ismerjük Istent, Aki bennünk él. A bennünk élő Isten valódi ismerete pedig a következő gyümölcsök megjelenését eredményezi az életünkben: igaz emberség, önuralom, állhatatosság, kegyesség (Isten-szerint-valóság), testvéri szeretet és minden ember iránti szeretet. Ahogy ezek a gyümölcsök növekednek a szívünkben, garantálják, hogy hívőkként soha nem leszünk gyümölcstelenek, meddők.

A Szent Szellem gyümölcseit illetően, Péter ugyanazt tanítja, mint Pál. Mégpedig azt, hogy a valódi Isten ismeretnek ezek a csodálatos gyümölcsei, mindig a megváltott szívből kell, hogy fakadjanak. A gyümölcs természetesen fejlődik ki, és csak az Isten által adott elemekre van szüksége ehhez. Ahogy az almafát sem tudjuk sürgetni és rávenni, hogy almát teremjen, ugyanígy a szívünket sem tudjuk rábírni, hogy az isteni élet terméseit produkálja.

Akkor hát, miért olvassuk a Bibliában, hogy ezeknek a gyümölcsöknek ott kell lenniük az életünkben, ha egyszer csak a Szent Szellem képes létrehozni azokat? És ha nincsenek jelen az életünkben, akkor annak a felismerése, hogy hiányt szenvedünk bennünk, hogyan segíthet előhozni azokat? Péter a 9. versben ad nekünk választ:

„Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult."

Ha a hívő hiányt szenved a felsorolt erényekből, az nem azt jelenti, hogy nem eléggé odaszánt. A gyümölcstermésnek semmi köze sincs az erőlködéshez, vagy a cselekedetekhez. Hanem a dolog ott hibádzik, hogy a hívő vak arra, hogy valójában ki ő Krisztusban, és szellemileg rövidlátó a Benne való pozíciójával kapcsolatban. Valamint, megfeledkezett arról, hogy Jézus Krisztus vére miatt a bűnei eltöröltettek.

Annyi problémát elkerülhetnénk, ha naponta emlékeztetnénk magunkat erre. Annak a felismerése, hogy Isten megbocsátotta minden bűnünket, elhallgattatja szívünkben lévő kárhoztatást, és lehetővé teszi, hogy szabadon éljünk Isten csodálatos kegyelmében. Amikor ráébredünk megbocsátottságunkra, akkor a szellemi szemeink megnyílnak és látjuk Isten tervét az életünkre. Az Ő gyümölcsei felfakadnak lényünk minden részében, és azokban az ígéretekben járunk, „amelyek... drágák, sőt a legnagyobbak".

Paul White

2013. július 21., vasárnap

Bízz a folyamatban!



Elaine Tavolacci
A Word In Season / Időszerű Üzenet


2013 július 20.

Bízz a folyamatban!

Egyik nap ahogy egy boltban nézelődtem, megláttam egy feliratot, ami megragadta a figyelmemet. Így szólt:
Lassítsd le, nyugodj meg, ne aggódj, ne kapkodj, Bízz a folyamatban. A Szent Szellem eszembe juttatott egy beszélgetést, amit akaratlanul hallottam nemrég két férfi között, akik a súlyemelésről beszélgettek. Azt mondta az egyikük: "Ne arra számíts, hogy néhány héten belül hatalmas izmaid lesznek. A tréning folyamatán végig kell menni." Az Úr pedig ezt a kijelentést adta nekem arról, hogy "Bízz a folyamatban":

Az Úr azt mondja, hogy amint a fazekas minden egyes agyagedényt különböző alakúra és méretűre tervez, ugyanúgy terveztelek és alkottalak Én is mindegyikőtöket. Mindenki egyedi funkcióval és egyedi terv szerint született. Mindenki stratégiai szempontból lett megalkotva a különböző célokra, és Én minden egyes emberrel sajátos módon fogok dolgozni. Bízz Bennem, amikor úgy érzed, hogy túl nehéz a folyamat. Tudnod kell, hogy azzá az emberré formállak és alakítalak, akinek Én teremtettelek. Ne félj a folyamattól, sem azoktól az időszakoktól, amikor a fazekas korongon vagy, és ne utasítsd vissza ezt. Ez a hely ahhoz szükséges, hogy megformázhassalak, és átalakíthassalak az Én képmásomra. Ez az a hely, ahol minden tisztátalanság és szennyeződés megsemmisül, és minden sérülés és hiba eltűnik. Ez az a hely, ahol a durva szélek kisimulnak, a megtört edények helyreállnak, és a múlt sebei megszűnnek. A nyomorúságok és a traumák emlékei eltöröltetnek. Ez az a hely, ahol az elméd megújul, és megtanulsz feddhetetlenségben járni, és érettségre fogsz jutni. Ez a hely szükséges a szellemi fejlődésedhez, és ahhoz, hogy maradandó gyümölcsöt teremhess.

Ne állj ellene annak a munkának, amit a fazekas korongján végzek, hanem engedd, hogy átformálhassalak, miközben az életedet és a sorsodat alakítom. Ne hadakozz magadban, azt mondogatva, hogy ez egy kényelmetlen hely, hanem tudd meg, hogy ez a te hasznodra van, és szükséges ahhoz, eljuttassalak az életedre szóló céljaimba és tervembe. A fazekas korongján összepiszkolódhat az ember, és néha talán úgy tűnik, hogy irányíthatatlanul kipörög, de utasítsd vissza a csüggedést, és tudd azt, hogy Én munkálkodom az életedben és az életed által. Engedd, hogy véghezvigyem benned a tökéletes tervemet, miközben benned munkálkodom, hogy megmunkáljalak, és azzá az emberré alakítsalak, akinek elhívtalak. Én Vagyok a fazekas mester, és ahogy átadod magad a folyamatnak, Én átrendezem az életed, és mélyen fogok munkálkodni benned. Ahogy engeded, hogy dicsőséges edénnyé formáljalak, amire elhívtalak téged, látni fogják benned azt az átváltozott életet, amit most formálok benned. Egyedi mesterművem vagy, és személyre szabott módon lettél megépítve. Nincs két egyforma közöttetek, nincs két olyan edény, ami ugyanazt a célt szolgálná. Arra vágyom, hogy valami szépet hozzak ki az életedből, amint engeded, hogy benned és általad munkálkodjam, mondja az Úr.

Prédikátor 3:11
Mindent szépen megalkotott a maga idejében.

Ésaiás 29:16 
Mily együgyűek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a készítmény készítőjének: Nem csinált engem! és az alkotás ezt mondja alkotójának: Értelmetlen!

Ésaiás 64:7
URam, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.

Jeremiás 18:1-4
Az a beszéd, amelyet az Úr beszélt Jeremiásnak, mondván: Kelj fel és menj le a fazekasnak házába, és ott közlöm veled az én beszédeimet! Lemenék azért a fazekas házába, és ímé ő edényt készít vala a korongon. És elromla az edény, amelyet ő készít vala és amely mint agyag volt a fazekas kezében, és azonnal más edényt készíte belőle, amint a fazekas jobbnak látta megkészíteni.

2013. július 19., péntek

A szuperkegyelem mindent elnéz?

A melegek evangéliuma

A szuperkegyelem mindent elnéz?
Surjányi Dávid 2013. 07. 12. (XVII/28)
Transzvesztita múltú szexuális tanácsadók, melegközösségek megagyülekezetekben és homoszexuális teológia – keresztény felekezetek sokaságában ütik fel fejüket az LMBT-közösség tagjai. Az úgynevezett „hyper grace” (szuperkegyelem) soha nem látott felekezetközi toleranciával viszonyul a szodómiához.

A hyper grace teológia követői (egyre több felekezetben) helyezkednek arra a bibliaellenes álláspontra, hogy mivel Jézus Krisztus már megszerezte számukra bűneik bocsánatát, többé soha senki nem szólhat bele abba, hogy mit tesznek. A bűn kategóriáját mély hallgatás övezi, és egyfajta középkori, ítélkező és kegyelmet figyelembe nem vevő bélyeggel illetik.
David Ravenhill lelkész az egyik keresztény magazinban megjelent cikkében azon aggodalmának ad hangot, hogy manap­ság olyan veszélyes tanítások söpörnek végig a keresztény egyházakban, melyek apokaliptikus időkre utalnak. Arra a következtetésre jutott, hogy a gyülekezetek ma sokkal inkább szenvednek a belülről jövő bajoktól, mint a külső támadásoktól.

Világméretekben tapasztalni, hogy egyre több pünkösdi, evangéliumi vagy hasonló felekezet gyakorlatilag tiltja a bűnökből való megtérés tanítását. A „felvilágosult kereszténység” az evolúció következő lépcsőjére lépve fokozatosan rázza le a tradíciók „béklyóit”, melyek „megakadályozták a sebzett lelkű és bizonytalan híveket Krisztus szeretetének megismerésében”. Krisztus szeretete így egyre inkább egy minden alapot nélkülöző toleranciává alakul, melybe egyre több minden belefér.
Így történhet meg az, hogy a zsidó-keresztény bibliai világnézet alapján egyértelműen bűnnek minősülő homoszexualitás „elfogadása szeretetben” valóságos divat a keresztény gyülekezetekben is. Sőt, ezen túlmenően a melegházasság kérdése is egyre gyakrabban kerül elő vallásos berkekben.
Megagyülekezetek és kisegyházak szinte versenyre kelnek egymással, hogy bizonyítsák a világnak: náluk mindenkinek feltétel nélkül helye van. Hitük ezek után azonban semmilyen változtatási igényt nem szab; a „gyere, ahogy vagy” elv érvényesül. Nincs szükség sem a szokások megváltoztatására, sem bizonyos tevékenységek elhagyására, mondván „Jézusban minden bűnünk elvettetett, így nincsen már semmi kárhoztatásunk”. Ehhez azonban a Biblia rendkívül sok szakaszának teljes relativizálása szükséges, hisz bármilyen laikus valaki, az elsők között tűnik föl a Szentírásban, hogy Isten a bűnnel szemben nagyon is egyértelműen, radikálisan foglal állást. Bizonyos gyülekezetekben a Bibliának olyan „új fordításait” vagy újraszerkesztett változatait adják ki, melyekben az olyan, homoszexualitást elítélő szakaszok, mint a Róma levél első fejezete, jelentősen „leszelídítve” szerepelnek.
A hyper grace teológiát követő gyülekezetekben tehát nem esik szó bűnről; csakis pozitív, motivációs beszédek hangoznak el. Sőt, általánosan jellemző, hogy kerülik az olyan ellentmondásos kérdésekben való állásfoglalást is, mint az abortusz. Megállapítható, hogy teológiájukból tulajdonképpen kiiktatták az Ótestamentum könyveinek tanításait. Megengedik, hogy olyanok szolgáljanak, akár prédikáljanak, akik a Bibliában egyértelműen bűnnek ítélt cselekedetekben élnek.
Az „új típusú” kegyelmet hirdető közösségek vezetői nem ritkán kritizálják az „old school” konzervatív egyházakat, és elutasítják a tizedfizetést is. Míg sok nyugati típusú gyülekezet sokat tett a megtérő egykori melegek megsegítéséért, a meleglobbi nyomására egyre többen ítélik el ezeket az intézményeket (annyira, hogy több azóta csődbe ment – lásd keretes írásunkat), és a melegek teljes elfogadására teszik a hangsúlyt.
Míg bizonyos gyülekezetvezetők óvatosan, a témában nem elmélyedve nyilatkoznak a melegkérdésről, egyes pásztorok meglepő merészséggel lépnel fel az évezredes igazságok ellen. Joel Osteen, a houstoni Lakewood Church pásztora a kegyelem fontosságáról beszélt és arról, hogy Jézusban minden bűn megbocsáttatik – ugyanakkor egy CNN-es interjúban egyértelműen bűnnek ítélte a homoszexualitást, miért is rögtön támadások célkeresztjébe került.
Rick Warren evangéliumi pásztor is ellenzi a házasság újradefiniálását. Több interjúban is leszögezte: „az, hogy valakivel nem értünk egyet, még nem jelenti, hogy utálnánk vagy kirekesztenénk őket”.
Ezzel szemben változás látszik néhány év óta a sidney-beli híres Hillsong Church retorikájában. Míg az előző évtizedekben kategorikusan bűnnek ítélték az említett életmódot, 2010 után mind több relativizáló, „toleráns” nyilatkozat jelent meg a részükről. Bár hivatalos álláspontot az ügyben nemigen találni, 2012 óta több olyan videó, interjú, internetes cikk jelent meg, melyekben Brian Houston pásztor már egyértelmű nyitottságot tanúsított az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és interszexuális) közösség tagjai felé – és az állításokat a közösség vezetése azóta sem cáfolta. (Lásd keretes írásunkat.)
A Hillsong és a melegek
Brian Houston, a Hillsong Church pásztora 2010-ben egy ausztrál televízió szombat esti műsorában még bűnnek nyilvánította a homoszexualitást. Két év sem telt el, a sydney-i közösség húszezres létszámának 6-10 százaléka – a Gallup felmérése szerint – az LMBT-közös­ségből kerül ki. Bár a hivatalos retorika ezt nem hirdeti fennhangon, a közösség egyre több tagja tárja nyilvánosság elé tapasztalatait. A gyülekezet egy nyíltan meleg tagja arról számolt be, hogy interjút készített a pásztorral. Ebben Houston állítólag a „meleg keresztényeket” is Krisztus Testének tagjaiként határozta meg, akikben szintén vannak „kegyelmi ajándékok”, melyek nagy hasznára vannak a gyülekezetnek. Leszögezte, hogy pulpitusához többé nem kíván „exmeleg” üzenettel kiállni, mert a melegek (ahogy vannak) teljes értékű keresztények. Célja, hogy gyülekezete (ahol nem hivatalosan, de a fiatalok körében gyakorlatilag elfogadott a marihuánafogyasztás és alkoholizálás) menedéket nyújtson a melegek számára. Telefonon keresztül sikertelenül próbálkoztunk a gyülekezet hivatalos álláspontjáról érdeklődni. Lapzártánkig pedig nem érkezett írásos válasz a szerkesztőségünkbe azt illetően, hogy a gyülekezet megerősíti-e az interneten egyre inkább terjedő információkat. A melegközösség mindenesetre még közel sem elégedett, és tovább folytatja kampányát a pünkösdi gyülekezetben. Közben a zenei szolgálatáról híres közösség dicséret-stábjában az elmúlt években komoly változások zajlottak le. A dicséretvezető és egyben meghatározó alak, Darlene Zschech (akinek dicséretei olykor a világi toplistákra is felkerültek) férjével már nem tagja a Hillsong gyülekezetnek, hanem egy másik városban szolgálnak. Mellette több más zenész, énekes hagyta el a közösséget, vagy csökkentette részvételét a szolgálatban. A kiválások pontos oka nem nyilvános.
Európában nemrég az anglikán egyház új feje, Justin Welby, Canterbury érseke új típusú szexuális forradalomról nyilatkozott. Véleménye szerint a fejlődés és az egyháznövekedés érdekében az egyetlen járható út a kor követelményeihez való felzárkózás és a „forradalomhoz való csatlakozás, még ha nincs is annyira ínyünkre”. Bár a melegházasságot továbbra sem támogatja, a melegek jogainak tiszteletben tartását, bántalmazásuk megakadályozását sürgeti. A Telegraph szerint az érsek felvette a kapcsolatot a melegházasság mellett kampányoló Stone­wall nevű szervezettel, hogy az egyházi iskolákban több mint egymillió diáknak tartsanak homoszexualitással kapcsolatos oktatást. Reményei szerint, amennyiben gyökeres és ötletes megoldást sikerül találniuk a melegproblé­mára, az anglikán egyház visszanyerheti erejét és régóta elveszett növekedési potenciálját.
Sok felekezet tehát meglehetősen sajátosan értelmezi a bibliai kegyelem fogalmát. Egy tanulmány szerint ma egy átlagos gyülekezetben olyan üzenetek, mint a józanság, engedelmesség, alárendeltség vagy a kéjvágy, képmutatás és pokol ellen szóló prédikációk nem szalonképesek. A szuperkegyelem teológiájában ezek fölött kegyesen szemet kell hunyni, és „a szeretet vonzásával kell megragadni az emberek figyelmét és beépíteni őket az egyházba”. Arról nemigen esik szó, hogy egy régi életmódját fel nem hagyó „hívő” miként tud konstruktívan részt venni a közösség életében.
2010-ben Jennifer Knapp keresztény énekesnő „coming-out”-ja okozott nagy botrányt, mikor bejelentette, hogy szerelmes lett egy nőbe, és rájött, hogy leszbikus. Bevallotta, hogy 2002 óta folytatott viszonyt egy másik hölggyel, s mindeközben keresztény albumokat adott ki. A Larry King Show-ba is meg­­hívott éne­kest élő adásban a korábbi erkölcsi botrányairól hírhedt Ted Haggard védte. Állításuk sze­rint e változás nem fogja érin­teni a hölgy keresztény szolgálatát, bár a gyülekezetbe való beilleszkedést jelentősen megnehezítette, mert – mint mondták – sokan nem tudnak a kegyelemről rugalmasan gondolkodni. A konzervatív, melegellenes érveket képviselő másik meghívott lelkészt valósággal lesöpörték a porondról – a tolerancia jegyében.
Bár több keresztény vezető próbál az erkölcsi dekadencia ellen felszólalni, érvelésük általában nem egységes, és korántsem átütő. A sokkal erőszakosabb retorikát folytató melegpártiak általában megcáfolhatatlannak tűnő győzel­meket érnek el televíziós és egyéb viták során.
A hyper grace terjedésével párhuzamosan egyre több csontváz hullik ki az új típusú hit szekrényéből, és egyre több fel nem oldott ellentmondás kerül napvilágra. A gyülekezetben helyüket kereső, megtérni nem kívánó melegek nagy számban küzdenek depresszióval, öngyűlölettel, miközben állítólag a gyülekezeti tagok gyakran kirekesztik őket, amiért társkeresési tevékenységüket a gyülekezeten belül végzik. A mindent fölülíró tolerancia egyik fő kiváltója sokak szerint a „nemi identitásukat felvállalni nem tudók” által mind gyakrabban elkövetett öngyilkosság és egy erre alapuló sajátos humanista felfogás. Az öngyilkosságokat és a pszichés problémák sokaságát látva sok közösség vezetősége megijedt, miközben egyre nőtt a külső nyomás, hogy talán mégsem kellene annyira „rigolyásnak” lenniük.
Miközben a melegközösség teljes toleranciát követel például a keresztény egyházaktól, azon országokban, ahol elveiket már sikerrel rákényszerítették a többségi társadalomra, ők maguk nem egy esetben ritka intoleránsan viseltetnek a hagyományos, konzervatív értékeket valló és védelmezni kívánó személyekkel szemben.
London városában az amerikai Tony Miano – aki egykor maga is hatósági személy volt – gyorsan egy börtöncellában találta magát, miután utcai prédikálása során az első Thesszalonika levél 4. fejezete alapján beszélt a szexuális perverzitások ellen. A hallgatóság egy tagja ugyanis felhívta a rendőrséget azzal, hogy valaki az utcán „homofób megjegyzéseket tesz”. A lelkész nem kért bocsánatot, és kijelentette, hogy újra megtenné ugyanezt, mivel nem a meleg közösség ellen uszított, nem keltett velük szemben félelmet, tehát a homofób vádak nem állják meg helyüket. Hétórás őrizet után végül vádemelés nélkül elengedték a szolgálót, aki az ügy elsimulása ellenére megdöbbenését fejezte ki, hogy abban az országban, melyben a Magna Chartát kiadták, valaki azért került rács mögé, mert nyilvános beszédéből valakinek nem tetszett valami.
E jelenség elsősorban a jóléti államokra jellemző; a fejlődő országok jelentős része még elutasítja a meleglobbi térnyerését. Afrika, Dél-Amerika továbbra sem hajlandó sem társadalmi, sem politikai és különösen nem vallási szinten tolerálni a melegek életközösségét és házasságuk egyenjogúságát.

Félbeszakadt Exodus
Ausztráliában több szervezet igyekezett segíteni a homoszexualitással küzdőknek, hogy megváltozzanak, így az Exit Ministries, a Living Waters és az Exodus is. Ez utóbbi szervezetben tevékenykedett egy ideig a gyerekkorától melegként élő Sy Rogers is. Az azóta komoly hírnevet szerző szolgáló fiatalkorában 18 hónapon át transzvesztitaként élt, és ahogy állította: „csak isteni kegyelem következtében nem került sor a sebészeti beavatkozásra”. Ő maga ugyan állítása szerint megtért, és már egyenes életet él feleségével és gyermekeivel, előadásmódja és hitelessége sokak szemében továbbra is ellentmondásos. Főleg, hogy szexuális tanács­-adóként is szolgál, és járja a gyülekezeteket (köztük a Hillsong Church-öt is), hogy tanítsa a híveket a tiszta életre. Ahogy a melegek megtérítése szalonképtelenné és „diszkriminatívvá” vált, egyre több gyülekezet fordult szembe az ilyen „exmeleg” szervezetekkel, és így ment végül csődbe az Exodus program is. Egyik fő partnere, a Hillsong Church pásztora meg nem erősített információk szerint úgy véli: „Rogers azóta már biztosan megbánta e szervezetben való ténykedését.” A szervezet vezetői egyér­tel­műen a hyper grace teológia számlájára írják a szolgálat zsákutcába jutását.

Don Piper 90 perc a Mennyben csilla663

2013. július 18., csütörtök

David Wilkerson tanítása a démonokról


Forrás:
http://www.vargamakai.com/demonok.html



Démonok tulajdonságai a Biblia alapján 
Az Újszövetség tanítása szerint a démonok bűnök által szerzik meg az emberekbe való beköltözéshez, leigázásukhoz való jogosultságukat. A démonokat személyiségjegyekkel rendelkező, láthatatlan lényekként mutatja be az Evangélium, akiknek akaratuk, érzelmük, intellektusuk, öntudatuk van, sőt beszédkészséggel is rendelkeznek. Ennek illusztrációja ez a David Wilkerson tanítás részlet.


David Wilkerson tanítása a démonokról 
"Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az Ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve kit nyeljen el!" (1Pt 5:8)
Ha tagja vagy Krisztus Testének, légy felkészülve arra, hogy az őrült Ördöggel fogsz szemben állni. Talán még gondolni sem akarsz erre, vagy nem értesz egyet ezzel, de ha elhatároztad, hogy Jézust fogod követni teljes szívvel, akkor Sátán pusztításra jelölt ki téged. Mindenféle bajjal fogja elárasztani az életed. Péter apostol figyelmeztet bennünket: "Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok." (1Pt 4:7)
Más szóval azt mondja: "Ez nem alkalmas idő arra, hogy könnyen vegyétek a dolgokat. Legyetek józanok, ami a szellemieket illeti, mert ez életet vagy halált jelenthet."

Sátán kijelentette végső háborúját Krisztus követői, az Ő magva ellen.


"Amikor látta a Sárkány, hogy levettetett a Földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte." (Jelenések 12:13)
"Megharagudott a Sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele" (Jelenések 12:17) 

Sátán haragját, gyűlöletét Jézus Krisztus Gyülekezete ellen fordította. Azoknak tartogatja legrosszabb dühöngését, akik Isten parancsolatait megtartják, és bíznak Őbenne. Az Ördög jól tudja, hogy ez az utolsó alkalma, mert egy rövid idő múlva Krisztus visszatér a menyasszonyáért. "Mivel tudja, hogy kevés ideje van." (Jelenések 12:12b)
Ezért Sátánnak a Gyülekezet ellen vívott háborúja a legiszonyatosabb. Vissza akarja nyerni az elveszített talajt, és semmi sem fogja visszatartani attól, hogy elpusztítsa Krisztus menyasszonyát. Ez azt jelenti, hogy minden fegyverét ellenünk fogja használni, mindent, ami nehezen felismerhető, aljas, csaló, és fortélyos.
Sokat imádkoztam ennek a borzasztó szellemi háborúnak felismeréséért, amiben ellenségünkkel állunk szemben.
Mikor fiatal lelkész voltam, nem sokat törődtem a lelki harcokkal. Úgy képzeltem, hogy aki győzedelmes életet él (Krisztusban), annak nincs semmi problémája az Ördöggel. Részemre egyszerűen azt jelentette, hogy ellenálljak. De hamarosan megértettem, hogy az "üvöltő oroszlán" a gyengeségeimre ugrik teljes erejével, és tehetetlennek éreztem magam az ellene való harcra. Gyakran látom, hogy az Ördög a többi kereszténnyel is ezt teszi. Ismerek sokakat, akik tiszta szívvel szolgálják az Urat, akik kegyelemben járnak, de hirtelen démonok zavarodottsággal, kétségbeeséssel árasztják el őket. Ezek a hívők az Úr szolgálatában vannak még talán évekig is, de egy nap Sátán hirtelen vádoló gondolatokat ültet az eszükbe, és szinte azonnal rémes dolgok, váratlan kísértések, irigység, levertség veszi őket birtokba. Megpróbáltatásuk olyan mély, nem érthető és misztikus, hogy ezeknek a szenteknek fogalmuk sincs, honnan ered mindez. Hiszem, hogy ezekre egy magyarázat van: ezek a bajok démoni támadások eredménye. Újra és újra láttam ezt a Krisztusban erősen növekedők életében. Lelki növekedésük csúcspontján, Sátán egy régi csábító gondolatot vagy tettet ejt az útjukba. Ez talán egy régi kéjvágy, amit évek óta legyőzöttnek képzeltek. De miután évekig győzedelmesen éltek az ilyen vágyak felett, "kötéltáncos" módjára ingadoznak a testi vágyakra való élvezet határán, és ez újra börtönbe eséssel veszélyezteti őket.
Nem régen egy szívtörő levelet kaptam az egyik kedves, idős pásztortól. Írta:
"65 éves vagyok, a gyülekezetben úgy ismernek, mint egy imádkozó ember. De hirtelen valahonnan gonosz gondolatok támadják az eszem. Egy olyan testi vágy jött reám, amit sohasem gyakoroltam az életemben. Nem adtam be a derekam kísértésnek, de hónapok óta állandóan űz. Tudom, hogy ez az ellenség támadása. Le akarja rombolni Isten előtti sikeres szolgálatom. Kérem, imádkozzon értem."
Ez, hiszem, hogy Sátán próbálkozása arra, hogy ezt a kedves szentet letörje, elnyelje. 

Keresztények házasságai olyan támadás alatt vannak, mint még soha. Egy házaspár, akik szerették egymást évekig, egyszer csak hirtelen beleesnek egy rémes érthetetlen egymással való huzavonába. Egyik percben a hűséges házastárs azt mondja; "szeretem a társam"- következő percben azt kiáltja: "nem bírom ki ezt az embert, közelében sem akarok lenni." Mi más lehet ez, mint egy sátáni próbálkozás egy istenfélő házasság elpusztítására? Napról napra ezek a házastársak elvesztik kedvüket, kísértésbe és kétségbe esnek. És Sátán hamarosan elárasztja gondolataikat hibáztatással: "Rossz szülő vagy, nem tudsz semmit sem jól csinálni. Nem is ismered Istent bensőségesen. Képmutató és csaló vagy. Nem vagy az az ember, akinek mások hisznek. Nagyon szegény példája vagy annak, aminek egy keresztény házastársnak kellene lennie." Ami ebben a házasságban történik azt egy tanácsadó, lelkész, vagy pszichoanalitikus nem tudja megállapítani. Senki sem tudja elképzelni azt a romboló szellemet, ami ezt a házasságot megragadta. Miért? Mert ezt egy természetfeletti, démon okozta, egyenesen a pokolból. Sátán minden otthon ellen támadást indított, ahol Jézus az Úr. És nem fog megnyugodni míg minden eszközt ki nem használ, hogy rombolást és teljes zavart hozzon. Mindezek a megpróbáltatások, kisértések és bajok jól ismertek, mint az Ördög "árvize". János apostol írja;
"A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral. De segített a Föld az asszonynak: megnyitotta a Föld a száját, és elnyelte a folyót, amelyet a Sárkány árasztott a szájából." (Jelenések 12:15-16)
Ézsaiás is figyelmeztetett arra, hogy Sátán egy "árvizet" fog azok ellen hozni, akik "Félni fogják az Úr nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön, mint egy sebes folyam, amelyet az Úr szele korbácsolt föl." (Ézsaiás 59:19)
Nekem volt ebben az "árvízben" részem. Hívők sokaságát is elragadja. Őket is elárasztja megpróbáltatásokkal, fizikai sérülésekkel, észbeli zaklatásokkal, tüzes kisértésekkel és Pokolból jövő kéjvágyakkal. Barátaik, mint ellenségek fordulnak ellenük. Sátán egy teljes "utolsó idők"- beli támadást irányít felénk, hogy mindannyiunkat kétségbeesésbe söpörjön. 

Miért árasztja el az Ördög ilyen erővel az igazat? 

Miképpen működik az Ördög a Gyülekezet ellen? Erre a válasz: "lázadás". Egyszerűen lázadás Isten uralma és az Ő szavának tekintélye ellen. Mikor Lucifer háborút hirdetett ki Isten, a Mindenható szava ellen lázadt fel. Meg kell értenünk, Isten szava az az Ő hatalma, ereje! Azon keresztül hozta be a létbe a világrendszert, és szaván keresztül a Nap, a Hold és a csillagok helyükön vannak tartva. Szava hozott mindent létre, és folytatja a teremtést. Isten lehoz királyokat trónukról, és nemzeteket létesít. Szaván keresztül áld, üdvözít, bírál vagy akár elpusztít. Sátánnak mindig is az a célja, hogy Isten népét lázadásba hozza az Ő szava ellen. Ő ültette a lázadás gondolatait Ádám és Évába, arra vezetve őket, hogy azt gondolják: "Tudom mit mondott Isten, de én a saját akaratom szerint fogok cselekedni." Ilyen gondolatok okozták az emberiség elesését. 

Sátán ugyancsak sikeresen ültette a lázadás magvát Isten választott nemzetébe, Izráelbe. A zsoltáríró mondja, hogy Izráel "dacos és lázadó nemzedék, az állhatatlan szívű nemzedék, amelynek szelleme nem maradt hű Istenhez." (Zsoltárok 78:8) Az Ige azt is mondja Izráelről:
"Ti azonban nem akartatok felvonulni, hanem fellázadtatok Isteneteknek, az Úrnak parancsa ellen." (5 Móz 1:26)
Kérlek vegyétek figyelembe, hogy Isten nagyon tisztán, érthetően kinyilvánította parancsait ennek a népnek! Mindezek ellenére mind lázadoztak ellene. Miért? Mert a Gonosz elcsábította őket. Sátán titeket is arra fog késztetni, hogy lázadozzatok Isten Igéje ellen. Tudja, hogy nyilvánvaló kísértésekkel nem tud nálatok sikert elérni. Igy aztán szövevényes módon gondolatokat ültet az eszetekbe azáltal, hogy életeteket fájdalommal, megpróbáltatásokkal és küszködésekkel árasztja el. Isten áldásait hátráltatni és elrekeszteni próbálja az életetekben, úgy mint Pál szolgálatát is hátráltatta. Sokan estek el Sátán szövevényes csábítása által. A zsoltár énekese ír ezekről;
"Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését." (Zsolt 107: 10-11) 

Az Ördög azt az egyedülálló területet keresi életünkben, amit még nem hoztunk Isten Igéjének uralma alá. Sátánnak nem az a célja, hogy elvetemült emberekké váljunk. De azt akarja, hogy életünknek csupán egy területén lázadozzunk Isten ellen. Ez elég helyet fog neki adni ahhoz, hogy lábát betegye. Most uralkodó szellemeinek és erősségeinek adja ki a parancsot, hogy mindannyiunk életéről beszámoljanak. Ezek a démoni lények figyelik cselekedeteinket, és beszélgetéseinket hallgatják. És amint észrevesznek egy testi gyengeséget bennünk, arra a pontra irányítják a Pokol minden kísértését.
Jézus mondta a tanítványoknak: "eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma". (János evangélium 14:30b)
Amit lényegében mondott: "Mikor a Sátán támad, nem talál bennem egy talpalatnyi helyet sem. Én teljesen az Atya hatalma alatt vagyok". Hasonlóan, Sátán nem tud egy olyan hívő testébe vagy lelkébe belépni démonai által, aki teljesen alávetette magát Isten Szavának. Ahhoz, hogy egy talpalatnyi helyet nyerhessen, nekünk ezt a helyet át kell adnunk, ez pedig akkor történhet meg, mikor visszatartjuk az "ár egy részét". Szeretném ezt megmagyarázni. Az Apostolok Cselekedeteinek 5-ik fejezetében Anániás és Szafira eladták földjük egy részét, és a jeruzsálemi gyülekezetnek adták az azért kapott pénzt. De mikor ezt Péter apostol lábai elé tették (felajánlásként), az apostol meg volt döbbenve.
"Péter azonban így szólt: Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szent Szellemnek, és félretegyél magadnak a föld árából?" (ApCsel 5:3)
Amint ezeket a szavakat Péter mondta a férfinek, ő ott azonnal földre esett és meghalt. Mit akart Isten tanítani a gyülekezetnek ezáltal? Ez a házaspár úgy képzelte, hogy 95% engedelmesség Isten irányában elég, és a hátralévő 5%-ban engedetlenek lehetnek. Hallották Isten tiszta Szavát, Igéjének hirdetését, de lázadoztak az igazság ellen. Meggyőzték magukat: "Az rendben van, ha Istent szolgáljuk, de ha valamit meg akarunk tartani magunknak, az is rendben van." Ez volt a hazugság a Szent Szellem irányában. Így, amit visszatartottak igazában nem a pénzt jellemzi, hanem szívükben lévő kapzsiságot. Ez a darab "terület" a szívükben elég volt arra, hogy az Ördög egy erősséget építsen, és ezzel az egyetlen csökönyös engedetlenséggel az ellenségnek engedélyt adtak arra, hogy szívüket betöltse.

Ezért figyelmeztet Pál apostol: "helyet se adjatok az Ördögnek!" (Ef 4:27)

Anániás és Safíra példája tisztán mutatja, hogy a győzedelmes élet ára nem egy kis dolog. Ez azt jelenti, hogy életünket teljesen Isten Szavának hatalma alá kell vetnünk, semmit sem elrejtve. Ne adjunk Sátánnak még egy centimétert se, mert ez elég neki, hogy hatalmát megalapítsa! 
Négy példát szeretnék adni arra, hogy Sátán miképpen igényelhet helyet életünkben.

A következő vers magyarázatot ad a bírálatra, amit magunkra vonunk Isten még egyetlen Szavának is szándékos elhanyagolásáért: "Mert, ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerése után, nincs többé bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket." (Zsid 10:26-27) Jézus mondja nekünk:
"Mert ha az embereknek megbocsátjátok a vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket." (Máté 6:14-15)
Krisztus figyelmeztet minket: "Életed minden részében engedelmes lehetsz, kegyes, odaadó, hűséges, de ha nem akarsz másoknak megbocsátani, akkor azok a bűneid halmozódnak fel ellened, amit az Atya nem bocsát meg." Ha ezt a meg nem bocsátást magadban tartogatod, nagyobb adóssá válsz, mint az, aki a bűnt elkövette ellened. Az a másik ember talán már megbánta bűnét, és Isten megbocsátott neki. De az igazi veszély abban van, hogy a "meg nem bocsátásod" nyitva hagyja szíved az Ördög betolakodására. Az Ellenség elfoglalja ezt a talpalatnyi helyet, és "üzletet kezd arra", hogy elnyeljen teljesen. És ezt te engedted meg azzal, hogy visszatartottad "az ár egy részét". Jakab apostol azt mondja;
"Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi." (Jakab 3:14-15) Figyeld meg, kihez beszél itt Jakab! A 13-ik versben azt mondja,
"Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek?" Azt mondja: "Talán bölcsességetek és tudásotok van, de ha keserűség van otthonotokban, és viszálykodás a szívetekben, irigység a munkahelyeteken, ne gondoljátok, hogy szellemi emberek vagytok, hanem hazug tévedés alatt éltek." Mikor Jakab viszálykodásról és keserűségről beszél, vitatkozásra, szőrszálhasogatásra gondol. Azt mondja, hogy ez mind ördögi, testi, a Gonosz munkája. Röviden, aki keserűséghez ragaszkodik, és viszálykodást okoz, megnyitja szívét démoni hatalmak uralkodására. Ismersz valakit, akit keserűsége sátáni uralomra vezetett? Idővel a személy külseje kimutatja a belső rejtett sötétséget. Idővel testük kezd leromlani, beteg és zsugorodott lesz. Bármikor az Ördög helyet nyer valakiben ilyen módon, nagy rombolást fog okozni. Ha ezt akarod, csak tarts meg gyűlöleted és keserűséged. Csak folytasd viszálykodásod. Ha ezt teszed, teljes lázadással állsz Isten szava ellen, és megnyitod magad Sátánnak. Lelkileg vakká válsz, és szíved megkeményedik. De ha szellemi ember vagy, és Isten Szavának akarsz engedelmeskedni, akkor akármennyire is megbántottnak érzed magad, egy békéltető bölcsességteli szívességet fogsz mutatni azáltal, hogy megbocsátasz. 

Nemrégen Jeruzsálemben való utazásom alkalmával láttam egy erőteljes példát arra, hogy mit tud Sátán tenni, mikor megveti démoni lábát a legkisebb talpalatnyi helyen. Amint az Olajfák hegyéről lenéztem a szent városra, láttam ezt a talán kisebb, mint egy hold földet elfoglaló iszlám "Dome of the Rock" templomot. Valamiképpen Sátán rátette kezét erre a helyre, és egy templomot épített magának. És most egy "pusztító utálatossággá" lett, mint az Ige írja. Az Ördög Isten választott népe közepette központosította erejét, és mindez úgy történt, hogy csak egy kis talpalatnyi helyet nyert. Ez egy élő képe annak, hogy mi történik, mikor Sátán a legkisebb helyre is beteheti a lábát. Milyen védelmünk van az "elnyelő" ellen? Ha egy keresztényt kérdezel, hogy miképpen harcoljunk az Ördöggel, valószínűleg Jakab 4:7-et fogja idézni: "álljatok ellene az Ördögnek, és elfut tőletek!" De mit mond igazán Jakab erről az ellenállásról? Hogyan álljunk ellene Sátán hatalmának? János apostol így ad feletet erre:
"Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük Igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig." (Jelenések 12:11)
Mikor hallod az oroszlán bőgését, mikor az árvíz betör, akkor egyszerűen rohanj a Szentség Szentségéhez.
Hit által lépj Isten jelenlétébe, Aki a trónján ül, mert a Bárány megnyitotta ezt az utat neked vérén keresztül!



"Mivel pedig, atyámfiai teljes bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet Ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az Ő teste által." (Zsid 10:19-20)
Mikor Istennel vagy imádságban, teljesen védve vagy az Ördög próbálkozásai ellen. Így hát rohanj, hit által az Ő trónjához, hívjad Őt, és állj meg Krisztus vérének erősségén! János aztán írja:
"De az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék ideig, időkig és idő feléig a kígyó elől elrejtve." (Jelenések 12:14)
Hiszem, hogy a két sasszárny, ami itt említve van, azok az Ó- és Újszövetség Isten Igéjében. Ezeket adta nekünk, hogy egy táplálás helyére vigyenek, hogy mikor az Ördög jön ellenünk, át tudjunk repülni felette Isten Igéjének szárnyain. Pál apostol ugyancsak használja a "táplálkozol" kifejezést, azt írja;
"a hit és az igaz tanítás Igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél." (1Tim 4:6b)
A görög szó "táplálkozván" itt tanultságot jelent. Pál arról beszél, hogy legyünk tanultak a Szentírásban, tudatosak Isten Igéjében. Jézus a mi példánk itt. Mikor ellenállt a kísértésnek Isten Igéjével, az Ördög eltávozott. Miért? Az igazság felfedi a Sátánt, és szégyenbe hozza őt. A Zsidókhoz írt levél azt mondja, hogy mindazok, akik bíztak Isten Igéjében
"hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, az oroszlánok száját tömték be." (Zsid 11:33)
Mi elnémíthatjuk a Pokol erősségeit Isten Igéjén állva. Mikor hallod az oroszlán bőgését, essél arcra az Atya előtt. Mélyülj el Isten Igéjében! Az Ő sasszárnyaival fogsz átrepülni a kísértések áramlata felett.