Oldalak

2012. december 31., hétfő

A halálból az életre


A halálból az életre

Régen halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt. Ezekben a bűnökben éltetek, mint ahogy a mostani emberek élnek. Igen, ezek által azt a föld felett uralkodó szellemet követtétek, aki a levegőbeli hatalmasságok felett is uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek. Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és bűnös természetünk kívánságait követtük. Igyekeztünk kielégíteni, amit bűnös természetünk kívánt, és a saját elgondolásainkat akartuk megvalósítani. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna. Isten azonban tele van irgalommal, és nagyon szeret bennünket! Ezért, amikor még halottak voltunk a bűneink miatt, a Krisztussal együtt új életet adott nekünk. Bizony, Isten kegyelme mentett meg benneteket! Sőt, Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt ültetett bennünket a mennyei helyekre. Mindez a miénk, akik a Krisztus uralma alatt vagyunk. Isten azért tette ezt, hogy megmutassa a jövendő korszakoknak is kegyelme határtalan gazdagságát. A Krisztus Jézusban adta nekünk ezt a kegyelmet. Mert a kegyelem tette lehetővé, hogy a hit által megmeneküljetek. Ezt pedig nem ti vittétek véghez, hanem Isten ajándékozta nektek. De nem is a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra.



Örökségünk

Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, haszontalan emberi szabályok szolgái voltunk. De amikor eljött a megfelelő idő, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. A Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élő embereket, és így bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson. Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá. (Galata 4,1-7
A halálból az életre

Régen halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt. Ezekben a bűnökben éltetek, mint ahogy a mostani emberek élnek. Igen, ezek által azt a föld felett uralkodó szellemet követtétek, aki a levegőbeli hatalmasságok felett is uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek. Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és bűnös természetünk kívánságait követtük. Igyekeztünk kielégíteni, amit bűnös természetünk kívánt, és a saját elgondolásainkat akartuk megvalósítani. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna. Isten azonban tele van irgalommal, és nagyon szeret bennünket! Ezért, amikor még halottak voltunk a bűneink miatt, a Krisztussal együtt új életet adott nekünk. Bizony, Isten kegyelme mentett meg benneteket! Sőt, Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt ültetett bennünket a mennyei helyekre. Mindez a miénk, akik a Krisztus uralma alatt vagyunk. Isten azért tette ezt, hogy megmutassa a jövendő korszakoknak is kegyelme határtalan gazdagságát. A Krisztus Jézusban adta nekünk ezt a kegyelmet. Mert a kegyelem tette lehetővé, hogy a hit által megmeneküljetek. Ezt pedig nem ti vittétek véghez, hanem Isten ajándékozta nektek. De nem is a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra.

 

Örökségünk

Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, haszontalan emberi szabályok szolgái voltunk. De amikor eljött a megfelelő idő, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. A Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élő embereket, és így bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson. Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.  (Galata 4,1-7
Tetszik ·  ·  · 7 perce

Prófétai látás a 2013-as évre a magyar eklézsia számára

Posted: 31 Dec 2012 04:54 AM PST
Alázattal szeretném megosztani veletek ezt a prófétai látást, amit a bennetek levő világosság által meg tudtok vizsgálni, hogy mennyiben pecsételi ezeket Isten Szelleme, vagy mennyiben erősíti meg az eddig kapott látásaitokat, esetleg kiegészíti olyan részletekkel, amelyek segítenek pontosabban látni az Úr útmutatását és munkálkodását az életetekben. Mivel rész szerint van az ismeret, és rész szerint a prófétálás, ezért ha figyelünk a prófétai üzenetekre, mint sötét helyen világító szövétnekre, hogy minél több szövétnek világítsa meg a látásunkat a körülöttünk növekvő sötétségben, akkor nem meglepetésként érnek bennünket az események, mintha a sötétség fiai lennénk, hanem tudhatjuk és láthatjuk előre, mint a világosság fiai, és azt is tudjuk, mit kell cselekedni, mint Izsakhár fiai, felismerve az időket. (O.Gy.)

Prófétai látás a 2013-as évre
a magyar eklézsia számára

Országh György

2013 a beteljesülés éve lesz. 2013-ban Isten terveinek és ígéreteinek a beteljesülésének az időszaka kezdődik el, ezért nagy mértékben fogjuk látni ezeknek a megvalósulását. Nem csak a reménységet akarja táplálni bennünk az Úr, hiszen a halogatott reménység beteggé teszi a szívet, és ezt Ő nagyon jól tudja. Hiszem, hogy sok területen fogja megtapasztalni ezt Isten népe: az anyagiak terén, a párválasztás ígéretei terén, a szolgálatba állás és annak kibontakozása terén, a közösségek megelevenedése, megújulása terén, gyógyulások, szabadulások, családok és egyéni életek helyreállása terén, és nem utolsósorban azzal amit ébredésnek szoktunk nevezni: az emberek megtérésével, ahogy Istenhez jönnek, Neki hódolnak és szolgálnak, a bűnök és a bálványok helyett.

Ennek a megvalósulása, megindulása most nem feltételekhez kötött, hanem Isten időzítéséhez, mert éppen hogy sok feltételt betöltött már Isten népe, sok buzgó, odaszánt keresztény tette meg azokat a lépéseket, amelyeket kért az Úr. Most Isten fog lépni. De ahogy tőlünk is azt kérte, hogy lépésről lépésre haladjunk, és ne akarjunk az események elébe menni, Ő sem fogja egyszerre a nyakunkba borítani az ígéretek beteljesülését, hiszen nem bírnánk elhordozni. Ugyanúgy, ahogy Izráel fiainak sem egyszerre adta oda az ígéret földjét, hanem fokozatosan, hogy el ne szaporodjon a mezei vad a földön, ami csak hátráltatta volna, hogy belakják és birtokolni tudják az ígéret földjét.

Nekünk is fokozatosan adja át az ígéreteket az Úr. Igaz, hogy eddig is tapasztaltuk az Ő munkálkodását, az eddigi áldásaihoz képest pedig egy tisztábban látható folyamatot fogunk látni. Ez nem azt jelenti, hogy mindig csak keveset, hanem most már sokat. Néhol olyan sokat, hogy az egyik hajóból át kell szólni a másik hajóba, hogy segítsenek kihúzni a halakat, azoknak sokasága miatt. Igen, Isten az ígéretek beteljesülésének a felfokozását arra is használni fogja, hogy az oly sokat várt és sok próbálkozást megélt egységet Krisztus testében előmozdítsa, akár ilyen hirtelen adódó helyzetek által. Nem lesz sok idő szervezkedni, hanem cselekedni. Ez a szeretet egysége lesz, nem szervezeti egység. Ahogy az apostol tanítja: "cselekedettel és valósággal" fogjuk megvalósítani azt a szeretetet, amiről megismeri a világ, hogy Krisztuséi vagyunk.

Ez, hogy az emberek felismerik, hogy valóban Jézushoz tartozunk, csak még jobban előmozdítja az ébredés hullámát, az ígéretek beteljesülését. Olyan egyszerűen fog előjönni és történni mindez, hogy szinte el sem hisszük, hogy amiben hittünk, azt most látjuk is. Ezért szól most az Úr, hogy készítsük a lelkünket is: 2013 a beteljesülés éve lesz. Az ígéretek és isteni tervek beteljesülésének az időszakát megnyitom a Jézus nevében. Ámen.

Ki fog vajon mégis kevesebbet látni ezekből, vagy akár az ellenkezőjét? Az ígéretek bőséges megvalósulásának az akadálya pont az tud lenni, hogy ha nem vagyunk nyitottak a folytatásra: a szeretetben való egységre, az emberek megmentésében való részvételre. Minél kevésbé készséges a szívünk Istennek ezekre a munkálkodásaira, annál kevésbé tud bevonni bennünket, hogy a keze alá dolgozzunk. És ha valahol mégis a beteljesülést látjuk, magunknál pedig nem, ott el kell gondolkodni: miben tértem el, vagy a szívem miben tért el Isten alapvető gondolkodásától, a szeretettől - akár a testvérek iránti buzgó, képmutatás nélküli szeretettől, akár az emberek megmentésére irányuló könyörületes és bátor szeretettől.

Az ígéretek beteljesülése, a csodák, nagy dolgok történése nem feltétlenül egyszerre indul. Mindig van egy története, vannak gyújtópontok, amiket, akiket használ az Úr a tűz beindítására. Ez nem azt jelenti, hogy ők nagyobbak, vagy fontosabbak lennének a többieknél. Egyszerűen erre lettek tervezve, alkotva. Sőt, van olyan is, hogy némelyeket arra használ fel az Úr, hogy felingerelje Isten népét, és buzgóvá tegye. Ezért fontos, hogy ne rossz szemmel nézzük, ha valahol elindulnak a dolgok, nálunk pedig még nem. Mindennek rendelt ideje van, a tűz terjedéséhez pedig nem kell sok idő.

Isten megcselekszi az akaratát, mint a mennyben, úgy a földön is - akadálytalanul. A mennyei szolgáit tűz lángjává teszi, ugyanúgy minket is itt a földön. Most az időzítés határozza meg, hogy Isten cselekszik, és meglátjuk a keze munkáját a földünkön. A kérdés csak az: a résztvevője leszel, vagy csak a szemlélője? Vagy ami még rosszabb, ha csak a kritizálója leszel az eseményeknek - azoknak az eseményeknek, amik a mennyei tárházban el lettek raktározva, fel lettek halmozva, és most elkezdi kiönteni az Úr a mennyei tárházából mindezeket, és áldást áraszt a munkálkodó kezekre bőségesen. Lehet, hogy a munkálkodó kezek eddig nem voltak szimpatikusak számodra, és nem is mindenben értettél egyet velük, de ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét. Jézus nem azért támasztotta fel Lázárt, mert Márta és Mária tökéletesek lettek volna, vagy akár maga Lázár lett volna kifogástalan ember, hanem azért, hogy megmutassa a dicsőségét. Mivel az akkori zsidók közül sokan irigykedtek, ezért volt, aki azt tervezte, hogy megölik Lázárt, az Úr dicsőségének az élő bizonyítékát, és készülőben volt már a Jézus megölésére vonatkozó terv is.

Aki gyűlöli az atyjafiát, az mind embergyilkos. Előre óv az Úr: senki ne gyűlölje meg azokat, akik között láthatóan beteljesíti az ígéreteit. Ha jót cselekszel, te is emelt fővel járhatsz. Örüljetek az örülőkkel! De ha nem jót cselekszel, a bűn az ajtód előtt leselkedik, és rád van vágyódása. A döntéseinkkel határozzuk meg, ki jön be a kapuinkon, ahogy a 24. zsoltár is mutatja:

24. zsoltár
1.     Dávid zsoltára. Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.
2. Mert ő alapította azt a tengereken, és a folyókon megerősítette.
3. Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén?
4. Az ártatlan kezű és tiszta szívű, a ki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra.
5. Áldást nyer az Úrtól, és igazságot az idvesség Istenétől.
6. Ilyen az őt keresők nemzetsége, a Jákób nemzetsége, a kik a te orczádat keresik. Szela.
7. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya.
8. Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.
9. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya!
10. Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela.

A földünk valójában az Úré. A föld lakosai, az emberek az Úréi. A folyók, amiket áldásként önt ki ránk, szintén az Úré. Az ébredés az Úré. A csata az Úré. Az egyház az Úré. Tiszteljük Isten munkálkodását, bármilyen módon, és bárhol, vagy bárki által is teszi. Azzal tiszteljük a legjobban, ha kapuink megnyílnak az Úr előtt, a dicsőség királya, az Úr Jézus Krisztus előtt. Ehhez pedig az Őt keresők nemzetségéhez kell tartoznunk: akik nem csak szájjal tisztelik az Urat, hanem megtisztítjuk a kezeinket, megtisztítjuk a szívünket, és a hiábavalóság és csalárdság helyett csak az Úrnak és az Ő igazságának szenteljük oda magunkat.

Keressük először Isten királyságát és az Ő igazságát - mert Isten királysága elközelített!

Éjjeli látásokban jövök hozzátok


A TROMBITA, BILL BURNS:
Nagyobb mértékben, és nagyobb tisztánlátással jövök hozzátok, mint amit valaha tapasztaltatok. Éjjeli látásokban jövök hozzátok. Álmokban jövök hozzátok. Nappali látomásokban jövök hozzátok. Eljövök hozzátok, miközben imádkoztok. Eljövök hozzátok, miközben az igémen elmélkedtek. És elkezdem feltárni előttetek az elrejtett titkokat, amelyek erre az időre lettek félretéve. Van néhány dolog, amit meg akarok tanítani és meg akarok mutatni nektek. Készüljetek fel, mert a munkám hamarosan megmutatkozik bennetek, mondja a Szentséges. Figyeljetek! Tanuljatok! Hallgassatok! Engedelmeskedjetek! Mert gyönyörködni fogtok az Én hatalmam megmutatkozásában, ami úgy árad be az életetekbe, mint a hatalmas, zúgó folyó, mint a szél, ami a fák tetején fúj végig. Figyeljetek a hangomra, mert az Én igazságom tesz szabaddá titeket.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Ami megtörtént, az megtörtént. A múltat nem tudod megváltoztatni, viszont el tudod dönteni, hogy elengedsz mindent, ami csak hátráltatná a hitben járásodat. Szilárdítsd meg magadat az erős hitben az Ige hallása által. Egyszerre csak egyet lépjél, anélkül, hogy képzelődnél a jövőről. Különben túlterhelődsz, mondja az Úr. Menj tovább megújult reménységgel. Róma 10:17 Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.

2012. december 30., vasárnap

Erő a kitartáshoz


Erő a kitartáshoz

2012. december 27.

Az Úr arra vágyik, hogy Krisztus testében mindannyian megerősödjünk az előttünk álló napokra. Azt akarja, hogy erősek legyünk Benne a testvéreinkért Krisztusban, és a hitetlenekért is. Megmutatott valakit, aki egy futópadon lépkedett. Nagy sebességgel kezdett neki, de aztán egyre lejjebb vette a sebességet a konzolon, mert nem bírt lépést tartani a nagy sebességgel. Néhányan közületek kezdtek belefáradni abba, hogy próbálkoztok visszatérni arra a szellemi szintre, ahol egykor voltatok. Jézus csúcsteljesítményt akar adni nektek, hogy kitartással fussátok meg a pályát, miközben azt is tudjátok, hogy az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű.

Az Úr azt mondja, engedd, hogy Én legyek az erőd a következő évben. Amint lehetőséget adsz Nekem, hogy átvegyem az uralmat az életed minden területe fölött, megerősítelek azokban a dolgokban, amiket nem tudsz végrehajtani a saját képességeid alapján. Amint aláveted magadat az Én igazságom igéjének, az életben fog tartani téged, mint a mindennapi kenyered. Bízz Bennem az új lehetőségekben és az új kihívásokban, amik előtted állnak. Még ha nem is látszik tisztán az úticélod, ne veszítsd el a fókuszodat. Az Én céljaimra lettél különválasztva és elhívva. Még egyszer megtanítalak téged, hogyan fusd meg a pályát kitartással, erőlködés nélkül. Ahogy visszakerülsz a kerékvágásba, vesd a hátad mögé a múltat, és ne engedd, hogy a figyelemelterelő dolgok kibillentsenek az egyensúlyodból.

Embereket hozok az életedbe, akik veled fognak menni. Ugyanaz lesz a látásuk, a szellemi gondolkodásmódjuk, és nem fognak széthúzást vagy megosztást okozni. Őket is elhívtam, és egyedinek alkottam. Mindegyiküknek külön-külön tervet és célt adtam, de mindannyian az Én testem részei. Odajönnek és melléd állnak, és segítenek az utadat járni. Ahogy Áron és Húr feltartotta Mózes kezeit, amikor elfáradt, embereket helyezek az életedbe, akik felemelnek téged, amikor leterhelődsz. Közbenjárókat hozok, hogy a résre álljanak és imádkozzanak érted. Itt az idő, hogy örvendezz, mert a legjobb napjaid várnak rád, ahogy követsz Engem azokban a tervekben, amiket számodra készítettem, mondja az Úr.

Filippi 2:16
Az élet beszédéhez ragaszkodván az én dicsekedésemre a Krisztus napján, hogy nem hiába futottam és nem hiába fáradoztam.

2 Timótheus 4:7
Ama nemes harcot én megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam

Filippi 4:13
Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

Zsidókhoz írt levél 12: 1-2
Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. 





BRADY MATHIS
Kremmling, Colorado

2012. december 30.

MARADJ NYUGODT

Az ellenség keményen dolgozik azon, hogy meggyőzzön téged arról, hogy komoly gondok vannak a szellemi életeddel és az elhívásoddal. Eltúlzott és aránytalan problémákra hívta fel a figyelmedet. Maradj nyugodt, egyszerű a megoldás. Bízz Bennem, hogy bölcsességet és útmutatást adok neked, amikor kéred. A szükséges korrigálásokat erőlködés nélkül meg lehet tenni, amikor a Szent Szellemem ösztönzése alatt teszed meg, és rövid időn belül rendben találod magad ismét.

A félelem nélkülieknek szóló hívás


A félelem nélkülieknek szóló hívás

2012. december 13.

Múlt héten egy hajléktalanról szóltak a hírek, akit cipő és zokni nélkül találtak New York utcáin sétálva, egy fagyos estén. A rendőr, aki meglátta, megszánta, és bement egy boltba, és vett neki egy pár zoknit és egy pár drágább cipőt. Néhány nap múlva ismét mezítláb látták a hajléktalant az út szélén ülve. Odamentek hozzá az újságírók, és megkérdezték tőle, mi lett az új cipővel. A férfi azt felelte, hogy "Eldugtam a cipőket. Nagyon sok pénzt érnek. Meg is ölhetnek miatta." Ez az ember az életét féltette, mert azt gondolta, hogy valaki megölheti a drága cipő miatt, amit nagylelkűen ajándékoztak neki. Amikor a rendőr hallotta, mit tett a hajléktalan, azt mondta, hogy ő továbbra is, egész életében folytatni fogja, hogy segítsen azokon, akiknek szükségük van erre.

Néhányan közületek félnek elfogadni azokat a drága ajándékokat és elhívásokat, amit Jézus tett lehetővé számotokra. Féltek az ellenség heves reakciójától, ezért nem jártok mindabban, amire az Úr elhívott benneteket.

Az Úr ezt mondja: Ti félelem nélkül születtetek erre a világra. Én félelem nélkülinek teremtettelek benneteket. Erősnek lettetek teremtve, nem félénknek és bátortalannak. Céllal teremtettelek titeket. Azokat keresem, akiket felemelek és használok a végidők aratásában. Az elmétekben azok a gondolatok csak a képzeletetek szüleményei. Ne engedjétek, hogy ezek uralkodjanak a döntéseitek felett. Ne engedjétek, hogy azok, amikből megszabadultatok, visszahúzzanak, mint ahogy a vipera használja a mérgét a prédáját letámadva. Azoknak, akik közületek a sötétség mélyéről szabadultatok ki, itt az idő visszaemlékezni, honnan jöttetek. Ahogy egykor erősek voltatok, bátrak és rettenthetetlenek voltatok valamikor, itt az ideje, hogy ugyanazt a kitartást alkalmazzátok, és ne vonuljatok vissza gyáván. Itt az ideje, hogy még egyszer szellemi lendületbe jöjjetek az Én királyságomért.

Azokat keresem, akik bátrak, készek szembenézni a kihívásokkal, a szellemi hadakozásban pedig hajthatatlanok. Ne féljetek az ellenség hazugságaitól. Ha a vereség gondolatait dédelgetitek magatokban, azok hátráltatni fogják, hogy átvegyétek mindazt, amit nektek készítettem. Akiket eddig lenéztek, azoknak itt az ideje, hogy felkeljetek az elhívásotokba. Nem vagytok méltatlanok arra, hogy kapjatok. Habár a világ elutasított benneteket, Nekem tervem van azokkal, akiket kigúnyoltak, megvetettek, elkerültek vagy kihasználtak. Akiket elhagytak és elutasítottak, most van a ti időtök, hogy kapjatok. Ne érezzétek alkalmatlannak magatokat, mert az Én királyságomban senki sem nagyobb a másiknál. Akik mindenüket elvesztették, most van a ti időszakotok a visszaszerzésre. Nincsenek korlátai annak, amit Én tudok tenni az életetekkel.

Jöjjetek ki a rejtekhelyetekről, és gyertek elő a komfort zónátokból. Annak az ideje van, amikor a körülményeitek fölé kell emelkednetek. Az elernyedtségetek ideje lejárt. Keljetek fel, hogy azzá a magasztos teremtéssé váljatok, amire elhívtalak benneteket. Soha többé ne féljetek az ismeretlentől, és ne féljetek attól, hogy rossz döntéseket is hozhattok. Ne aggódjatok amiatt, és ne tűnődjetek azon, hogy vajon hogyan fog tudni mindez megtörténni. Az az időszak van, amikor új utakra kell kelni, és új dimenziókba kell lépni az Én királyságomban, mondja az Úr. 

Ésaiás 41:10 Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.

2 Timótheus 1:6-7 Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek reád tétele által. Mert nem a félelem szellemét adta nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.

Jakab 2:5 Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei legyenek annak az országnak, amelyet azoknak ígért, akik Őt szeretik?

2012. december 19., szerda

Lábnyomok


Lábnyomok



Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
" Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben? "

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
" Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! "

2012. december 18., kedd

Győzd le a jóval a gonoszt!

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Sokan közületek, Én népem, szinte kimondhatatlanul idegesítő érzést éltek át a körülöttetek levő emberek miatt. Szeretteim, ez egy olyan dolog bennetek, ami azért jött fel, hogy el tudjatok bánni az idegesíthetőségetek gyökerével. Ne hibáztassatok másokat a saját reakcióitok miatt. Nézzetek szembe becsületesen ezzel az önmagatokban rejlő helyzettel, ami ilyen felfuvalkodott reagálásra késztet. Ez egy istentelen lelkület, amit korrigálni kell, mondja az Úr. Én bölcsességet adok nektek, és segítek győzni.

Róma 12:21 Ne győzettessél le a gonosztól, hanem te győzd le a jóval a gonoszt.
Posted: 17 Dec 2012 01:59 AM PST
A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2012. december 17.


A TROMBITA, BILL BURNS:

Bizony, a zavar napjai vannak most. Ezek veszélyes napok. Olyan napok, amikor le tudsz térni az ösvényről, amit Én helyeztem eléd. Mert vajon nem beszéltem róla, hogy még az is lehetséges lesz, hogy a maguk a kiválasztottak is meg legyenek tévesztve e korszak végén? Ezt a lehetőséget úgy tudod elkerülni, hogy közel maradsz Hozzám, Velem jársz, Velem beszélsz. Bizony, Én egyértelműen kijelentettem, hogy az Én juhaim hallják az Én szavamat. Hát figyeld a szavam hangját! Figyeld, amit a Szent Szellem súg neked, aki vezetni és vezérelni fog téged, és szilárdan megerősíti a lábaidat azon az ösvényen, amit elkészítettem számodra, mondja az Úr.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Folytasd a törekvést, még akkor is, ha az erőfeszítéseid ellenállásba ütköznek. A végeredmény miatt érdemes lesz minden energiádat befektetni az áttöréshez. Ne légy hajlandó elcsüggedni, vagy egyszerűen úgy dönteni, hogy feladod. Én veled vagyok, hogy átsegítselek a győzelemig, mondja az Úr. Legyél erős és bátor! 5 Mózes 31:6 Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert az Úr, a te Istened az, aki veled megy, nem tágít tőled, és nem hagy el téged.

2012. december 17., hétfő

A híd neve: Megbocsátás

 A híd neve: Megbocsátás


Egy vidéki farmon élt két testvér, egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most, egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.
Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül, amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.
Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta:
"Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után, ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?"
Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek.
Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak neki valami munkát.
Mire a Mester így felelt: "Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!
A két testvér egyszerre kérdezték a már távozó Mestertől:
-És mi legyen a híd neve?
Erre a Mester így felelt:
-Megbocsátás!

2012. december 13., csütörtök

az Úr alapelvei mindenhol ugyanazok


Posted: 12 Dec 2012 07:37 AM PST
A fordító előzetese: Bár tanulnánk Rick Joyner szolgálatából, és nyitottak lennénk a prófétai szemléletre a saját hazánkra nézve is (és az Egyház életére nézve is), de mindezt úgy, hogy a konkrét útmutatásokat is megértsük és továbbadjuk a Szent Szellem bölcsességével, biblikus, kiegyensúlyozott szemlélettel. Ismét az amerikai helyzet a kiinduló pont a cikkben, de megint csak nagyon hasznos, ha tanulunk belőle, hiszen az Úr alapelvei mindenhol ugyanazok - Nála nincs személyválogatás. (O.Gy.)
- - -

Az Úr megfenyíti, akit szeret
Az élet ösvénye, 43. rész

2012, 50. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

A legutóbbi választások tanulságait figyelve, az egyik jelentős tényező az volt, hogy még több erkölcsi tűzfalon ütöttek rést, miközben Amerika folyamatosan halad azon a lefelé vezető úton, ami az Úr definíciója szerint a "gonoszság". Ő határozottan kijelentette, hogy ez az az út, ami miatt meg fogja ítélni a világot. Semmi kétség: egyre súlyosabb ítélet felé tartunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten ítélete nem kárhoztatás vagy pusztítás, hanem az Úr fegyelmezése, amiben azokat részesíti, akiket szeret.

Mielőtt az ítéletét elküldi, az Úr rendszerint megszólítja, hívogatja, sőt győzködi a nemzeteket. Amikor már szükségszerű az ítélet, akkor általában olyan kegyelmesen és irgalmasan cselekszi, amennyire csak lehetséges, mindig előnyben részesítve az irgalmat az ítélet felett. Akkor komolyodik a helyzet, ha folyamatosan ellene állunk, és tovább haladunk a rossz úton. Van olyan helyzet, amikor már csak a komoly ítélet használ. Ezután jön az, amikor már nem használ a fenyítés sem, és ezt követi a pusztulás.

Négy fő kiváltó oka van a Szentírásban annak, ha Isten ítélete jön egy országra: 1) az ártatlan vér ontása, 2) az Úr meghatározása szerinti "gonoszság" felé való fordulás, 3) az Úrtól való elfordulás, a bálványok imádása felé, és 4) a lázadás. Vannak ezeken kívül mások is, viszont ezt a négyet nevezi meg a leggyakrabban a Szentírás, és ezek járnak a legsúlyosabb következményekkel. Amerika több mint fél évszázada halad rossz irányba mind a négy szempont szerint - és egyre súlyosabb ítélet alá került azóta. Mégis, mindezidáig csak keveseknek keltették fel a figyelmét az eddig történtek. Nézzük meg röviden ezt a négy tényezőt, és azt, hogy mi lehet Amerika sorsa:

1. ) Ártatlan vér ontása.

Ki lehet ártatlanabb a meg nem született gyermekeknél? Sokan vitatják, hogy az embriót élőnek lehet-e tekinteni, Isten meghatározása viszont az, hogy az élet a vérben van. Ahol vér van, ott élet van, ezért az Ő szemében az embrió már közvetlenül a megfoganás után él. Még a vadállatok is készek arra, hogy a saját életüket áldozzák fel a kicsinyeik védelme érdekében, úgyhogy az abortusz bűne a vadállatok erkölcsi színvonalát sem éri el. Salamon bölcsességének az első próbája az volt, hogy megállapítsa, ki az igazi anya, akinek nem mindegy, hogy életben marad-e a gyermeke. Ez a vezetői pozícióban levők erkölcsiségének a legalapvetőbb próbája.

Némi bátorítást jelent az, hogy mostanára az amerikaiak több mint 50 százaléka vallja magát "élet-pártolónak" (az angol kifejezés szó szerint "pro-life", amit az abortusz ellenességre használnak - a ford. megj.). Viszont fel kell tennünk azt a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy az amerikai népességnek majdnem a fele gondolja azt, hogy az abortuszban nincsen semmi rossz? Vagy hogy lehet az, hogy ilyen sok "élet-pártoló" szavaz az abortuszt pártoló jelöltekre? A legjobb esetben legfeljebb arról lehet szó, hogy nagyon eltér a szavazók elképzelése bizonyos dolgokban, amelyek miatt nem tekintik döntő tényezőnek ezt a kiemelkedően fontos erkölcsi kérdést, amikor választanak.

2. ) Elfordulás abba az irányba, ami az Úr meghatározása szerint "gonoszság".

A Szentírás a szexuális erkölcstelenség bármely formáját gonoszságként határozza meg, viszont a perverziót és a homoszexualitást különösen kiemeli. Az ilyenekbe való belesüllyedésünkre bőségesen vannak bizonyítékok. Kimutatták, hogy az evangéliumi keresztény fiatalok többsége szerint semmi rossz nincs a házassági előtti szexben vagy együttélésben. A perverzió szinte minden formája egyre elfogadottabb és népszerűbb, az iszlám világ pedig már egyenesen homoszexuális országnak tekinti Amerikát, mivel annyira dominánssá vált ez a kultúránkban.

3. ) Az Úrtól való elfordulás, a bálványok imádása felé.

A bálványok nem annyira jelentenk olyasvalamit, ami előtt leborulunk, inkább azokat a dolgokat jelentik, amelyekbe a bizalmunkat vetjük Isten helyett. A legelterjedtebb bálvány a pénz, amelyben inkább bíznak az emberek, mint Istenben. Ezzel hogy állunk?

4. ) Lázadás

Az egyetlen olyan parancsolat, amelyhez ígéret kapcsolódik, és mind az Ó-, mind az Újszövetségben elhangzik, az, hogy tiszteltjük atyánkat és anyánkat. Az ígéret pedig az, hogy jól lesz dolgunk, és hosszú ideig élünk azon a földön, amelyet az Úr adott nekünk (lásd 5 Mózes 5:16). Gondolkozzunk el ezen: Hol mondja a Szentírás, hogy tiszteljük a fiatalokat? Sehol. Arra vonatkozó felszólítást viszont sokszor olvasunk, hogy tiszteljük az időseket. Honnan származik az a fiatal-központú szemlélet, ami olyan népszerű ma? Természetesen szeretjük és nagyra értékeljük a fiatalokat, már az anyaméhtől kezdve, de hová tűnt a kultúránkból az idősek iránti tisztelet, ami kifejezetten fundamentális feltétele a biblikus értelemben vett igazságosságnak? Kell-e egyáltalán beszélnünk a fiataloknak az idősekkel szemben tanúsított lázadásáról, amivel az Úr ellen és az Ő útjai ellen fordulnak?

Egyértelmű, hogy mindezekben kudarcot vallottunk, és egyre mélyebbre zuhanunk. Mi fog véget vetni ennek a mélyre süllyedésnek? Nem a választások. Muszáj, hogy legyen még egy Nagy Ébredés, különben rövidesen lejár az időnk.

- - -
Forrás: MorningStar Ministries - The Lord Disciplines Those He Loves - The Path of Life, Part 43
Fordítás: Országh György

A festő fia.

A festő fia.

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat.
Mikor a vietnami
konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az ajtón. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.
Így szólt: „Uram Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről. - A fiatalember felemelte a csomagját. - Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná.”
Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte neki a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti.
„Oh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék.”
Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból.
Néhány hónappal később az ember meghalt.
Sor került a képek elárverezésére. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a saját gyűjteményükbe. A fiúról készült kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal. „Az árverést ezzel a képpel kezdjük.”
„Ki akarja megvenni ezt a képet?- kiáltott valaki hátulról. -Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt!” Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
„Mennyi a kikiáltási ára ennek a képnek? Ki kezdi el az ajánlást? 100$-ért, 200$-ért?”
Egy másik hang mérgesen kiáltotta. „Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!”
De az árverésvezető tovább folytatta. „A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?”
Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az embernek és fiának kertésze. „Elviszem 10$-ért.”
Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani.
„Ki ajánl érte 20$-t?”
„Adja neki oda 10$-ért! Nézzük a mestereket!”
„10$ az ajánlat. Ki ad érte 20$-t?”
A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe.
Az árverésvezető csapott a kalapáccsal. „Először, másodszor, eladva 10$-ért.”
Egy ember a második sorból közbekiáltott. „Gyerünk már a többi képpel!”
Az árverésvezető letette a kalapácsot. „Az aukciónak vége.”
„Mi lesz a festményekkel?”
„Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent.”

Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút? Hiszen akié a Fiú, az megkap mindent vele együtt.

2012. december 12., szerda

Mi történik a csend alatt?

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
  
Jöjj fel ide, mondja az Úr, ahol el tudsz engedni minden feszültséget és stresszt, amik a téged leterhelő dolgokból jöttek rád. Emelkedj fel a világi aggályokból és a testi gondolkodásból, azzal, ahogy új fókuszból szemléled az életedet a Szellemben. Ez az a hely, ahol fel tudsz frissülni és meg tudsz újulni, és friss életerővel regenerálódsz. Gyere most; ne késlekedj!

Efézus 4:23-24 Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
Posted: 11 Dec 2012 03:40 PM PST
Egy konkrét "kairosz" időszak bejelentését fogom megtenni. Ehhez szeretettel kérlek, olvassátok el a bevezető gondolatokat.

Mindennek rendelt ideje van - mondja a Prédikátor Salamon.

A próféták szolgálatáról természetszerűleg az jut eszünkbe elsőnek hogy az Úr a szólásra használja őket. Miért lenne szünet ebben? Miért lenne valamikor is csend?

A csendnek Istentől való rendeltetése van. Ahogy a természetet figyelve is szoktuk mondani, létezik az a bizonyos "vihar előtti csend". De vajon mennyire érvényes ez Isten birodalmában?


A csend Isten királyságában

A Jelenések 8:1-5 egy ritka jelenetet tár elénk a mennyből:
És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita. És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék előtt vala. És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe. Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.
Itt a fél óra csend egy nagyon is zajos, kiemelt periódust vezet be - Isten ítéletének az eseményeit. Izraelben, Sámuel születése idején és után szintén volt egy csendes időszak, amikor csak ritkán volt valamilyen kijelentés.
És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás. (1 Sámuel 3:1)
Ezek után viszont Sámuel szolgálatán keresztül nagyon is mozgalmassá tette Izrael életét az Úr, hosszú távon. Bizonyos értelemben hasonló volt ez az Illés idején történt a szárazsághoz, amikor egy ideig az volt Isten akarata, hogy ne essen eső. Az eső megérkezésével egyidejűleg kezdte lerombolni a hamis istenek szellemi struktúráját az Úr a népe életében. Ennek az időszaknak a fordulóján, Illésnek is el kellett jutnia a csend helyére (a Hóreben a barlangban), ahol olyan kijelentést kapott a szelíd, halk hang által, ami meghazudtolta az akkori állapotát - menekülés helyett újabb, sőt magasabb szintű támadás az ördög munkája ellen: Elizeus felkenése, amely a jövő prófétai nemzedék kiképzését is biztosította Elizeus későbbi tanítványai által; valamint Hazáel és Jéhu felkenésének a parancsa. Nem kis vihar követte a "csendet", ami Isten dicsőségét szolgálta.

Úgy hiszem, az egyháznak is ismernie kell ennek a csendnek az időszakát, sőt illik felismernie. Jézus megfeddte azokat, akik csak a természet jeleit ismerték, de az isteni időzítés jeleit, az "idők jeleit" (kairosz) nem.

A csend ideje az Egyházban

Ha azt mondom, hogy az Eklézsiában (Egyházban) időnként vannak ilyen vihar előtti csend időszakok, azzal nem állítom azt, hogy ne lennének próféciák, prófétálások. Ez a csend magában hordozza azt a félelemmel vegyes tiszteletet, amely Isten közelgő jelenlétének a megnyilvánulása előtt jár. Amikor ez a csend van, akkor a Szent Szellem azon dolgozik a szívekben, hogy egyre jobban elcsendesedjünk mi magunk is, és egyre jobban koncentráljon a szívünk arra: mit készül kijelenteni az Úr, ami meg fogja változtatni az életünket?

Ez az elcsendesedés elkerülhetetlen, hogy azzal is járjon, hogy a sürgés-forgásunkban is lelassulunk, sőt teljesen leállunk egy időre. Vajon nem ezt tartalmazza a szombat bölcsessége? Ha nem félelmet keltő törvényként tekintünk a tíz parancsolatra, hanem újszövetségi emberként a "teljes írás" szerves részeként, amely "hasznos a tanításra" (lásd 2 Tim 3:16-17), akkor megláthatjuk benne azt, amit Isten féltő szeretettel készített és kíván átadni nekünk: a benne való megnyugvás áldását. A babiloni fogság többek között azért volt szükséges Isten népe számára, hogy a föld lerója a szombatjait, amelyek elmaradtak az évtizedek során. (3 Mózes 26:34, 43; 2 Krón 36:21)

Szükség van az Egyház földjének is egy "szombatra". Szükség van egy nagy megnyugvásra, amikor csak az Úr előtt vagyunk, és lehetővé válik, hogy az Ő szava, és egyedül az Ő szava határozza meg, mit tegyen az egyház, mit lásson maga előtt, milyen munkákba kezdjen bele ezután - és hogy mik azok, amik nem szükségesek, sőt kifejezetten fölösleges terhet jelentenének az eddigi fáradozások, üzemszerű működések közül.

Miskolc egyértelműen bele kell hogy kezdjen az ebben az értelemben vett szombatba (ahol még nem kezdtek bele eddig), de hamarosan követni kell ezt más városok, települések, körzetek gyülekezeteinek, közösségeinek is. (A miskolci átmeneti időszak látásáról azÁtmenet blogon olvashattok) Itt az idő, hogy a gyülekezetek fordulatot vegyenek, és minél jobban átfordítsák a tevékenységeik arányát és a fókuszáltságuk irányát egyenesen az Úrra. Mózessel együtt újra kívánnunk kell: Ha a Te orcád nem jön velünk, ne vigyél ki innen minket! (Lásd: 2 Mózes 33:15)

Mi történik a csend alatt?

Rick Joyner írta nemrég: Vajon hányan imádkoztak esőért Izraelben, miközben Illés végig azért imádkozott, hogy ne essen? Lehet, hogy keményen hangzik, de az Eklézsia azon részeiben, ahol ez az aktuális munkája a Szent Szellemnek (jelenleg Miskolcon biztos, de máshol is fel kell készülni erre), azokon a helyeken addig nem lenne jó, ha "kivinne" bennünket az Úr a nagy, nyilvános evangelizációs szolgálatokra, az ezzel járó harcokra és nehézségekre, míg meg nem szilárdulunk az Ő jelenlétében való tartózkodásban, míg meg nem épülünk úgy, ahogy csak az Ő szoros, közvetlen jelenléte tud megépíteni bennünket. Gondoljunk csak az újonnan megtérőkre, vagy az ilyenkor beáramló érdeklődőkre, akik a világ szellemi légkörének folyamatos változásai miatt már valamivel másabb szellemi terheket, problémákat hoznak magukkal. A nem kellő felkészültség, de leginkább a szívből jövő szeretet hiánya az előttünk álló új harcokban már katasztrofálisabb következményekkel fog járni, a szolgálatok megfelelő elfogadottsága és intenzív működése pedig létszükséglet lesz minden területen, nem csak azokon, amikhez eddig olyan jól hozzá voltunk szokva. Ez igaz a próféták felkészült, érett tevékenységére is. Nem csak a próféciák röpködésére értendő ez, sőt elsősorban nem erre, hanem a próféták bibliai életformájának és karakterének a követésében, látásuk élességében és szavaik hatalmas építő erejében a hívők szellemi életére nézve. (Lásd Efézus 4: a szentek tökéletesbítésére, építésére adatott mindegyik szolgálat.) Ehhez egy komoly gyógyulásra van szükségük az ilyen elhívást kapott embereknek, és azoknak is, akik felé szolgálniuk kell majd.

Többek között ezeken a területeken akar mélyreható gyógyítást, igazi helyreállítást adni az Úr, de ezt nem a mi erőlködésünk fogja megvalósítani, hanem a Főorvos kezei alatt, nyugodtan várva, Neki engedve fogjuk megkapni. Mielőtt az Úr a nagy missziós paranccsal kiküldte a tanítványait, előtte megismertette velük és bevezette őket is abba az életformába, amit a samáriai asszonynak is egyszerűen el tudott mondani: az Atya igazi imádókat keres, akik szellemben és valóságban imádják Őt. (Emlékezzünk, hogy megkívánták a tanítványok Jézus imádkozó életformáját: "Taníts minket imádkozni!") Ott, az Úr imádatában kapjuk meg mindazt, amit a jó Pásztor készített az Ő szeretett nyájának, akikért az életét adta. Engedjük, hogy a jó Pásztor most is összegyűjtsön bennünket az Ő színe előtt, egyénileg, és testületileg is.

Keressük az Úr orcáját! Legyen ez a fő törekvésünk a mostani időszakban! Csendesedjünk, és ismerjük el Őt! Álljunk a Kősziklára, és ne mozduljunk onnan, "míg meg nem áldasz", és fel nem épülünk Isten mennyei látása szerint, a szeretet tökéletes kötelékében megerősödve, és elő nem áll a "felette nagy sereg", az a "zászlós tábor", akikre igaz Salamon prófétikus éneke:"Zászló felettem a szerelme" (Énekek Éneke 2:4).

Eljött a csend ideje, az Úr előtt való csendességé. Töltsük be ennek a rendeltetését, és hagyjuk, hogy az Úr maga irányítsa ennek a kimenetelét, az Ő közvetlen, közöttünk lakozó jelenlétében.

2012. december 10., hétfő

Reggelenkénti prófétai szolgálat a Bibliában és ma

Posted: 07 Dec 2012 05:20 AM PST
Sokan vannak, sőt egyre többen, akik az elmúlt években napi szinten részesülnek a próféciák által Isten áldásából. Rendszeresen kapok egy-egy visszajelző levelet, általában számomra ismeretlen keresztény testvéreimtől, hogy mennyire jól jönnek ezek a napi üzenetek. Azt is írják (írjátok), hogy megdöbbenve tapasztalja, aki ezeket olvassa, hogy rendszeresen összevág azzal, ami aznap, vagy legalábbis a napokban történik vele valamilyen szinten. Vajon mi lehet ennek a magyarázata? Természetesen az Úrnak van válasza erre a kérdésre, de mielőtt ezzel foglalkoznék, meg kell említenem azt is, hogy vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik az ilyen szolgálatnak a hitelességét. Hogy nekik is segítsek megérteni ezt, hadd mutassak bibliai példákat arra, ahogyan Isten az Ő szolgáit arra használta, hogy reggelenként prófétai üzeneteket adjanak át Isten népének; illetve meg szeretném mutatni azt is, amit Isten Igéje tanít az ilyen szolgálat jelentőségéről:
Jósiásnak tizenharmadik esztendejétől fogva, a ki fia vala Amonnak, a Júda királyának, e napig (vagyishuszonhárom esztendő óta) szóla az Úr nékem, és szólottam én néktek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok. És elküldte az Úr ti hozzátok minden ő szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra. (Jeremiás 25:3-4)
Jeremiás személyesen emlékeztette a népet ennek a szolgálatnak a jelentőségére, és többször is olvasunk erre való utalásokat Jeremiás könyvében. Egy helyen maga az Úr azt mondja ugyanezzel kapcsolatban, hogy "tanítottam őket jó reggel" (Jer 32:33). Vagyis több volt ez, mint csupán naponta "ostorozni" a népet a bűnei miatt - vagy éppen csak egyszerű lelkesítő gondolatokat átadni. Az Úr reggelenkénti üzenetei ennél komolyabb tartalmúak voltak. Mire tanította a napi üzenetekkel őket? Mi volt a célja?
És elküldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém, mondván: Kérlek, kiki térjen meg az ő gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és idegen istenek után ne járjatok, hogy nékik szolgáljatok, és lakoztok a földön, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam (Jer 35:15)
Egyrészt a gonosz utakról való elfordulás, azaz megtérés, a rossz helyett a jó cselekedetek munkálása, az idegen istenektől való óvás, és mindez azért, hogy a Tőle kapott örökségükből, az ígéret földjének az áldásaiból hosszútávon részesüljenek. Több mint négy év telt el, amióta Bill Burns és Marsha Burns napi próféciáit olvasom reggelenként (amit amerikai idő szerint minden hajnalban 3 óra körül, tehát igencsak "jó reggel" tesznek közzé az interneten Krisztus Teste számára). Ugyanazokat látom és tapasztalom személyesen is, amiket Jeremiás idejében mondott az Úr az ilyen jellegű szolgálatról: a célja az, hogy a "gonosz" útjainkat, vagyis az óemberi természetünk jellegzetességeit levetkőzzük, és "megjobbítsuk cselekedeteinket", vagyis, a Krisztus természetét öltsük magunkra. Az idegen istenek (gonosz szellemek, e világ fejedelme, vagy bármilyen bálvány) hatásaitól is erőteljesen óv az Úr ezeken az üzeneteken keresztül, nyíltan képviselve, hogy azok a gonoszságok igenis az ördög csapdái, ellenünk készített tervei, vagy éppen nekünk felkínált kísértései, amelyeknek álljunk ellene, utasítsuk vissza, és ne alkalmazkodjunk hozzájuk. Rengetegszer hív az Úr a próféciákon keresztül bennünket, hogy inkább menjünk Őhozzá, a jelenlétébe, közelségébe, a szeretetébe; hogy az Ő útjain járjunk, és a Benne való hit által megtapasztaljuk a nekünk készített győzelmeket. A Jézus tanításai szerinti életformára ösztönöznek.

Ésaiás is tapasztalta, hogy az Úr erre használja őt:
Az Örökkévaló Isten tanított meg bölcsen szólni, hogy szavammal fölemeljem a megfáradtakat. Fölkelt reggelente, mint tanítványát, kora hajnalban fölébreszt, hogy figyeljek rá. Az Örökkévaló Isten nyitotta meg fülemet, én pedig hallgattam rá, és engedelmeskedtem. Nem fordultam vissza soha. (Ézsaiás 50:4-5 EFO)
Az Úr prófétai szolgái sokszor őrállók is voltak, ahogy ezt többek között Ezékielnél is (3:17; 33:7) látjuk. Az ilyen prófétai őrállóknak az volt a dolguk (és most is az), hogy az Úr előtt álljanak, figyeljenek, szót halljanak a szájából, és figyelmeztessék a népet, ha látják "jönni a fegyvert". Ezt teszi Bill és Marsha Burns is, amikor az ellenség valamilyen támadást indít Isten népe ellen. Ezek nem fizikai fegyveres támadások, hanem szellemi jelentőségű, ördögi események (noha szellemi fegyverek itt is vannak). Muszáj látnunk ehhez, hogy egy hadsereg vagyunk mindannyian, és egy Test. Lehet, hogy ez sokszor nem így tűnik, de ez nem az Úr hibája. Ő mindenesetre így tekint bennünket, erre is tanít a Szentírásban (lásd Efézus 4, vagy 1 Kor 12, stb). És éppen ezért írja Péter apostol:
Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben, hiszen tudjátok, hogy ehhez hasonló szenvedést állnak ki testvéreitek is mindenhol az egész világon. (1 Péter 5:8-9 EFO)
Habár a hétköznapi életünk nem ugyanazokból a konkrét részletes eseményekből áll, az ellenségünk támadásai az egész Testre kihatnak, az egész világon levő "atyafiságunkra" (lásd Károli fordítás). Itt is megtapasztaljuk, hogy ha szenved az egyik tag, a másik is vele szenved (1Kor 12:26). Ezért fontos, hogy ne csak az ószövetségi időkre korlátozódjon a prófétai szolgálat, hanem Krisztus újszövetségi népe között is legyenek próféták, akiknek bármilyen terjedelmű is legyen a szolgálatuk (akár egy helyi gyülekezetre, vagy akár Krisztus egész testére vonatkozó), a rendeltetésük végső soron ugyanazt a célt szolgálja:
... amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani. Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a gyermekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem tud többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága. (lásd: Efézus 4:13-14 EFO)
Erre adott Krisztus "némelyeket", a különböző szolgálatok terén, köztük a prófétákat is. Legyünk hálásak értük, ismerjük meg jobban a szolgálatukat, és részesüljünk minél többet az Úr általuk küldött áldásaiból!

Zárásként egy bizonyságot írok le nektek. Nemrég volt egy reggeli prófécia, ami arról szólt, hogy ne az ösztönös reakciónk szerint viselkedjünk, ha egy vitás helyzet áll elő (nem pontosan idézem, csak a lényegét), és ne a saját törékeny ártatlanságunkat próbáljuk védeni, hanem legyünk alázatosak, inkább mi legyünk az elsők, akik bocsánatot kérünk, és ezzel hatástalanítani tudjuk a helyzetet. Nos, pontosan ez történt meg velem aznap. Őszintén megmondom, arra, amit kaptam egy testvértől, először tényleg az jött volna elő belőlem, hogy jól megvédjem az igazamat. De inkább követtem az aznap reggeli tanácsot, amit a prófécia által üzent az Úr. Az eredmény ugyanaz lett, ami a próféciában állt: hatástalanítva lett a helyzet, és egy sokkal őszintébb baráti társalgás alakult ki hosszútávon, mint gondoltam volna az elején. Az egyik lényeges dolog ebből, hogy én magam kezdtem megváltozni ezen a területen, és ezt a tanulságot azóta is szem előtt tartom, annyira elevenen bennem él, Istennek hála! Ezek a próféciák természetesen nem helyettesítik az Úrral való személyes kapcsolatomat, vagy a Tőle kapott személyes vezetést, sőt, éppen hogy csak erősítik.

Sok ilyen és hasonló történt velem ezek alatt az évek alatt, ennél látványosabbak is, amiket túl hosszú lenne ide leírni, ezért inkább azt kívánom, hogy ezeket ti magatok tapasztaljátok meg!

Országh György

2012. december 6., csütörtök

Az Isten szíve szerinti közbenjárás

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Számos dolog fogja igényelni, sőt követelni a figyelmedet, de muszáj könnyedén venned a dolgokat, és nagy türelmet gyakorolnod. Bizony, Én meghosszabbítom az idődet, és biztosítom neked a fizikai, értelmi és érzelmi erőforrásokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy kezelni tudj minden helyzetet, csak vesd Belém a bizalmadat, hogy Én megteszem ezt. A csalódottság nem csak a hitedet öli meg, hanem a folyamatot is meghosszabbítja. Ne legyél hajlandó túlterhelődni, mondja az Úr. 

Galata 5:24-25 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve!
Posted: 05 Dec 2012 02:30 PM PST
A fordító megjegyzése: Rick Joyner e heti írása többek között amerikai aktualitásokat érint, viszont a gondolatmenete és az igei, bölcs szemlélete kifejezetten tanulságos, és ha nyitottak vagyunk, nagyon építő tud lenni, ezáltal hasznosítani tudjuk a mi sajátságos helyzetünkre is itt, Magyarországon, ezekben az időkben.

Az Isten szíve szerinti közbenjárás
Az élet ösvénye, 42. rész

2012., 49. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Múlt héten az Egyesült Államok elnökválasztásából nyert tanulságok közül foglalkoztunk néhánnyal. Egy kicsit szeretném továbbvinni a Zsoltárok 115:16 igazságát: "Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta."

Ahogy már említettem, ezért van az, hogy az Úr bizonyos dolgokat nem tesz meg a földön mindaddig, amíg nem imádkozunk -- ugyanis Ő a föld feletti hatalmat delegálta az embereknek. Ezért van az is, hogy az Úr megengedi, hogy olyan elnökre szavazzunk, aki esetleg nem az Ő választottja volt, és az is, hogy azt mondta Sámuelnek, hogy tegye Sault Izrael királyává, miközben nem ez volt az Ő akarata. Voltaképpen azt a következtetést is levonhatjuk ezekből, minden valószínűség szerint, hogy abból, ami ma itt történik, nagyon kevés egyezik az Ő akaratával.

Egy másik fontos megállapítás származik ebből: Az Úr még az ítéleteit sem hozza el a földre mindaddig, amíg egy közbenjáró nem imádkozik azokért, ahogy Illés imádkozott azokért az ítéletekért, amelyek Izraelre jöttek. Te vajon elkezdenél imádkozni azért, hogy Isten ítéletei jöjjenek el a saját országodra? Akkor tennénk így, ha egységben lennénk Vele és az Ő akaratával. Kiben van meg Isten gondolkodása és szíve olyan mértékben, hogy azért imádkozzon, ami Isten szívében van? Hányan imádkoztak azért Izraelben, hogy essen az eső, miközben Illés mindvégig azért imádkozott, hogy ne essen?

Amikor Jézus az egész Biblia legszigorúbb dorgálását mondta Péternek, azt is elmondta neki, miért dorgálta meg ilyen szigorúan:

"Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra." (lásd Máté 16:23)

Azért kapta Péter ezt a rendkívüli dorgálást, mert emberi szemszögből nézte a dolgokat, és nem Isten szemszögéből. Ez az egyik fő módja annak, ahogyan eltérünk Isten akaratától, és mint Péter esetében is, mindez nagyon gyorsan meg tud történni. Ez a Máté 16-ban olvasható dorgálás közvetlenül azután történt, hogy Péter megkapta a Bibliában olvasható egyik legnagyobb elismerést:

"Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.

De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen." (Máté 16:17-19)

Itt láthatjuk azt, hogy Péter közvetlenül az Atyától kapott kijelentést, utána pedig közvetlenül az ördögtől, vélhetően mindössze néhány percen belül! Azzal nyitotta meg magát az ördögtől jövő kijelentés meghallására, hogy az emberi érdekekre állt rá a gondolkodása, Isten érdekei helyett. Nekünk vajon mennyivel erősebb a kötődésünk az emberek érdekeihez, mint Istenéhez?

Nagy reménységem volt abban, hogy az országunk elfordul attól, amit a Biblia gonoszságnak nevez, és visszatér ahhoz, ami a Biblia úgy határoz meg hogy igazság, hogy továbbra is élvezhessük az Úr áldásait. Mindemellett, ez soha nem fog csupán egy választás miatt megtörténni. Sokszor hoztam már föl azt a négy szempontot, amelyek a 2 Krónika 7:14 szerint a feltételei annak, hogy az Úr meggyógyítsa a földünket. Ebből hármat talán már teljesítettünk, de a negyedikkel alig foglalkoztunk még, azaz, hogy elhagyjuk a gonosz útjainkat. A szavazás végeredménye számos tagállamban egyértelműen megmutatta, hogy a nemzetünknek legalábbis egy része nem hagyja el a gonosz útjait, hanem még mélyebbre süllyed azokban.

De még így is nagyon bátorító, ahogy az egész országban sok amerikai állt ki a Chick-Fil-A mellett abban a bizonyos nemrég történt vitás helyzetben (a nagy étteremlánc keresztény alapítója nyilvánosan kiállt a bibliai házasságmodell mellett, mint Isten elve mellett, amikor a választásokra készülve Obama a melegházasságokat pártolta; ebből nagy botrány lett, melegházassági aktivisták bojkottot indítottak, és befolyásos politikusok is megpróbálták lejáratni Amerikában a Chick-Fil-A étteremláncot, míg  pl. Huckabee korábbi republikánus kormányzó a Chick-Fil-A éttermekben való vásárlásra mozgósított - a ford. megj.), miközben Romney inkább nem foglalt állást, mondván, hogy ez nem az ő harca. Ez a harc korunk egyik legalapvetőbb társadalmi kérdése körül folyt, a szólásszabadságról nem is beszélve. Semmi kétség, hogy ez az eset sok evangéliumi és nem evangéliumi keresztényt elfordított Romney-tól. Lehet, hogy Obamánál jobb vezető lett volna, de mégsem bizonyult olyan vezetőnek, akiben megvan az a bátorság és meggyőződésesség, amire oly nagy szükségünk van ebben az időben.

A választások előtt legtöbbször azt a kérdést tették fel nekem, hogy szerintem ki fog nyerni. Most már az a fő kérdés, hogy vajon jön-e ítélet Amerikára. Ez egyre fontosabb kérdéssé válik, amit egy kicsit mélyebb vizsgálat alá kell vetnünk, és ezt is fogjuk tenni jövő héten. Viszont mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ha Isten ítélete eljön Amerikára, akkor az egy jó dolog, ami az irántunk való folyamatos szeretetét bizonyítja, és nem azt, hogy megvet bennünket. A lényeg az, hogy a lényeg maradjon a lényeg, és az a lényeg, hogy az Ő királysága eljön, és az Ő akarata meglesz a földön, miképpen a mennyben is.

~~~
Forrás: MorningStar Ministries - Intercession In Line With God's Heart - The Path of Life, Part 42
Fordítás: Országh György