Oldalak

2013. március 31., vasárnap

Törvénytelenség - A Nagy Küldetés 13. rész



Törvénytelenség - A Nagy Küldetés, 13. rész

2013., 13. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Ezen a héten az Úr egyik legnagyobb kihívást jelentő kijelentésével folytatjuk, ami a tanítványságunkat is érinti. Ennek nem az a célja, hogy még nehezebbé tegye számunkra, hanem csak olyan nehézzé, amilyen valójában. Ha nem olyannak látjuk a tanítványságot, amilyen valójában, az a lehető legnagyobb veszélybe sodorhat bennünket. Nekem az az egyik legfontosabb célkitűzésem, hogy amikor ott állok az Ítélet Napján, akkor azt hallhassam, hogy "Jól van, jó és hű szolga" (lásd Máté 25:21 Kecsk.), és nem csak rám nézve, hanem rátok nézve is.

A múlt héten az Úr egy kihívó kijelentésével kezdtünk foglalkozni. A Máté 7:21-23 (Káldi Neov.) ezt mondja:
Nem mindenki, aki azt mondja nekem: "Uram, Uram!", megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.
Sokan mondják majd nekem azon a napon: "Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk démonokat, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?
Akkor majd kijelentem nekik: "Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik törvénytelenséget cselekedtetek!"
A múlt héten kitárgyaltuk az ebben az igeversben szereplő "ismerni" szó jelentését. Most a "törvénytelenség"jelentésével fogjuk ugyanezt tenni, ami miatt ezt a szörnyű ítéletet kaphatjuk, hogy nem engednek be a menny királyságába. Az idők végének a jeleivel kapcsolatosan a következőt mondja az Úr a Máté 24:12-13-ben (Csia):
Annak következtében, hogy törvényrontással telik meg a [világ], a legtöbb emberben elhidegül a szeretet. 
De aki végig állhatatos marad, megmenekül.
Egyértelmű, hogy nem hitetlenekről mondja ezt, hiszen bennük nincs az Úr iránti szeretet, ami meghidegülhetne. Ez tehát az Ő népével fog történni. Nem azt mondja, hogy némelyekkel, vagy vakár sokakkal fog megtörténni, hanem a legtöbb emberrel. Ha szó szerint értelmezzük ezt az igét, ami a legbiztonságosabb értelmezési módszer, akkor ez azt jelenti, hogy az általunk ismert keresztényeknek több mint a fele valószínűleg ki lesz zárva a menny királyságából. Egy pillanatra gondolkodj el ezen. Mindez emiatt az egyetlen tényező miatt történik majd - a törvénytelenség miatt.

Felmérések szerint ma már nincs észrevehető különbség a magukat újjászületett kereszténynek valló emberek és a hitetlenek között. A keresztényekre ugyanúgy jellemző a hazugság, a csalás és a helytelen szexuális kapcsolatok, mint a nem hívőkre. Az evangéliumi keresztényeknél körülbelül ugyanakkora a válások aránya, mint a nem hívőknél. Az igazi tanítványok viszont nem csak hogy másképp viselkednek, hanem eleve más emberek.

A keresztényeknek ragyogó fényként kellene látszódniuk a sűrűsödő sötétségben, mint egy hegyen épített városnak. Ha a sötétség diadalmaskodik, az azért van, mert nem ragyog a fény. Ez több, mint csupán értelmileg meggyőzni és megnyerni az emberek szívét bizonyos dolgokra; itt arról van szó, hogy dicsőségesen különböző és jobb életformát mutatunk be.

A törvénytelenség a fő oka annak, hogy egyre homályosabb a fény Krisztus testében, és annak, hogy a keresztényekben egyre kisebb az Úr iránti szeretet. Valószínűleg azért történik mindez sok kereszténnyel, mert a törvénytelenség bibliai meghatározását sem ismerik. Sokan olyan dolgokat tesznek, amelyekre azt a figyelmeztetést kaptuk, hogy Isten haragját fogják a földre hozni a vég idején, és ők még azt sem tudják, hogy ezek rossz dolgok.

Ha van Bibliánk, vagy van lehetőségünk olvasni, akkor nem lehet az a kifogásunk, hogy soha nem tanítottak minket ezekre. Ha igazán mindennél jobban szeretjük Istent, akkor mindet megteszünk, hogy megtudjuk, mi az, amit Ő helyesel, és mi az, amit nem. Ezt fogjuk vizsgálni a tanulmányunkban. Ezen a héten a Galata 5:19-24-et írom nektek zárásként (Csia):
A hús tettei pedig nyilvánvalóak, ilyenfélék: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás, 
bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás, féltékenység, indulatoskodás, veszekedések, meghasonlás, versengések, 
irigykedés, részegeskedés, lakmározás és az ezekhez hasonlók. Akik ilyesmiket tesznek - előre megmondom nektek, mint ahogy már előre meg is mondtam -, Isten királyságát nem fogják örökrészül kapni. 
A Szellemnek gyümölcse ellenben: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, jóságosság, derékség, hűség (hit), 
szelídség, önuralom. Az ilyenek ellen nincs törvény. 
Azok, akik a Felkent Jézuséi, a húst szenvedélyeivel és kívánságaival együtt megfeszítették.

Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - Lawlessness - The Great Commission, Part 13
Source URL: http://www.morningstarministries.org/resources/word-week/2013/lawlessness-great-commission-part-13 

2013. március 29., péntek

Engedelmeskedni az elhívásnak


Engedelmeskedni az elhívásnak

Elaine Tavolacci
A Word In Season / Időszerű Üzenet

Azt mondja az Úr: Hívom azokat a férfiakat és nőket, akik hitben érettek, hogy tanítsák, neveljék és mentorálják a fiatalabbakat. Hívlak titeket, akik ismertek Engem, ismeritek az útjaimat, és átadtátok az életeteket az elhívásnak. Hívlak titeket, hogy képezzétek, bátorítsátok és támogassátok azokat, akik még tejen élnek. Keresem azokat, akik kiszabadultatok az ellenség erődítményeiből, hogy erősítsétek az ifjabbakat, akik utánatok jönnek. Akik ismeritek a harcot, és készen álltok a frontszolgálatra, erősek lesztek és nagy dolgokat fogtok véghezvinni.

Előhívom a Józsefeket, akiket elnyomtak és kihasználtak, de mégsem sértődtek meg. Meggyalázták és hamisan vádolták őket, de nem engedték el az álmaikat. Felemelem őket, és nyilvánvalóvá teszem a jóságomat az életük által. Jelekként és csodákként fogom használni őket a nemzetek felé. Vezetők lesznek, és bővölködni fognak az éhség idején, és másokat is meg fognak tanítani ugyanerre.

Hívom a Mózeseket, hogy neveljék fel a Józsuékat. Hogy kiképezzenek férfiakat arra, hogy hogyan legyenek erősek és nagyon bátrak. Hogy kiképezzék őket a vezetőségre és hogy rendületlenek legyenek a szellemi hadviselésben. Hogy megtanítsák nekik, hogyan lesznek győztesnél is többek minden egyes csatában. Hogy bátorítsák őket, hogy kitartóan kövessék az életükre vonatkozó tervemet és elhívásomat, és soha ne vonuljanak vissza a csatában.

Előhívom a Józsuékat és a Kálebeket. Ők erősek és nagyon bátrak, és vezetők lesznek az Én nagy hadseregemben. Ők azok, akikben másféle szellem van, akik tudják, hogy nagyon is képesek bemenni és birtokba venni a földet, amit Én ígértem nekik. Mindig jó hírrel érkeznek vissza, és soha nem hátrálnak meg az ellenség előtt. Harcba indulnak, mert tudeatában vannak a hatalmuknak a föld óriásai felett.

Előhívom a Naomikat, hogy képezzék a fiatal Ruthokat. Az istenfélő asszonyokat, akik vigasztalni és tanítani fogják a fiatalabb asszonyokat, hogyan éljenek tisztességes, tiszta és becsületes életet. Hogy megtanítsák, hogyan járjanak alázatban, bölcsességben és megbecsülésben a kapcsolataik terén.

Felemelem a Sámueleket. Azokat, akik arra vannak elhívva, hogy az Én szavamként szólítsák meg ezt a generációt. Gyermekkoruktól ki vannak jelölve. Fel fogják ismerni a hangomat, és prófétának vannak elhívva a nemezetkhez. Észre fogják venni a hamis tanításokat és a hamis prófétákat. Győzedelmes életben fognak járni, mert a Szellem vezeti őket, és nem a saját vágyaik. Ők tudják, hogyan kell belépni a Szentek Szentjébe, és másokat is megtanítanak, hogyan léphetnek be bűntudat és szégyen nélkül. Mivel a kárpit kettészakadt, ezért bejönnek ebbe a magasabb dimenzióba, és megkapják annak a teljességét, amit Én készítettem nekik.

Előhívom az Illéseket, hogy képezzék ki és neveljék ki az Elizeusokat, a bennük levő szellem kettős mértékével. Hogy kiképezzék a prófétákat és megtanítsák a fiatalabbakat, hogyan tudnak működni az ajándékokban, amiket ingyen adtam nekik. Hogy megmutassák, hogyan kövessék a példájukat, és hogyan működjenek a jelek és csodák területén, miközben tiszteletben tartják és komolyan veszik az életükön levő kenetet. Ők azok, akik szorosan követnek Engem, és nem térnek le a keskeny ösvényről.

Hívom a Máriákat. Ők azok, akik nagy kegyelmet kaptak, és a dicsőségem hordozói. Ők azok akik azt mondták a szívükben, hogy legyen nekem a te beszéded szerint. Feladták a saját életüket, és az Én magom termékenyítette meg őket. Ők azok, akik várandósak és készen állnak a szülésre. A dicsőségem árnyékozta be őket, és a szavam lakozik bennük. Nagy dolgokat hoznak elő, mivel ígéreteimet elviszik a föld végső határáig. Mert Nálam semmi sem lesz lehetetlen az ő életükben.

Előhívom a Pálokat, akiknek egykor más volt a nevük, de átformálódtak. Ők azok, akik sok csatát nyertek. Megszabadultak a sötétség hatalmából, és bemennek, hogy másokat is kimentsenek. Kövessétek őket, ahogy ők is Engem követnek, és az Én tanúim ők ezen a földön. Nagy mértékben fogom használni őket jelekben és csodákban. Fiatal Timóteusokat fognak kiképezni az imádságban. Megtanítják nekik, hogyan éljenek istenfélő életet, és megmutatják nekik, hogyan kerüljék a bűnös utakat, és hogyan járjanak az Úr félelmében és intésében. Megtanítják őket, hogy legyen erősek abban, amit hisznek, fellobbantják a lángot bennük, és felgerjesztik a nekik adott ajándékokat. Figyelmeztetik őket a hamis tanításokra és a hamis prófétákra, és arra, hogy jó katonákként mindig viseljék el a nehézségeket. Bátorítani fogják őket, és megtanítják őket arra, hogy ne szégyelljék az evangéliumot.

Ahogy ezeket a fiatal bárányokat vezetitek, tanítsátok meg őket, hogy hogyan járjanak mindig szeretetben, és hogyan tartsák meg a jó lelkiismeretet. Tanácsoljátok őket az igazságban, és hogy tiszták legyenek a kezeik és megszentelt legyen a szívük mindenkor. Legyetek példaképek az igaz cselekedetekben, az irgalmasság szeretetében és a Velem való alázatos járásban, és Én vezérelni foglak benneteket. Megadom a kellő bölcsességet és ismeretet, ahogy átadjátok az életeteket az elhívásnak, mondja az Úr.

Márk 16:17-18
Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.

Róma 8:19
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

1 Korinthus 2:14
Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemileg lehet azokat megítélni.

Efézus 4:11-13
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: Szolgálat munkájára tökéletesítve a szenteket, a Krisztus Testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.

2013. március 27., szerda

Emlékezz meg Isten kegyelméről


KENNETH
 Emlékezz meg Isten kegyelméről
Erről emlékezem meg, azért bízom. Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a Te hűséged!
– Jeremiás Siralmai 3:21-23 


Isten hűséges. Irgalommal teljes. Minden reggel megújul a kegyelme. A hívők ezt mind tudják. De csak tudni nem elég.
Ahhoz, hogy a javadra szolgáljon, emlékezetedbe kell idézned. Újra és újra emlékeztetned kell magadat rá, hogy lángra lobbanjon a reménységed, és felgerjedjen a hited.
Tehát tűzd ki célul, hogy minden reggel emlékezteted magadat Isten hűségére. Emlékeztesd magad a kiváltságaidra Jézusban.

Mik ezek a kiváltságok? A 103. zsoltár elmondja nekünk: 
1. Isten megbocsátja minden bűnödet.
2. Meggyógyítja minden betegségedet.
3. Megmenti életedet a pusztulástól.
4. Kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg.
5. Jóval elégíti meg a szádat, hogy az ifjúságod megújuljon, mint a sasé.
6. Igazságot cselekszik, és ítéletet érted, az elnyomás ellen. Szabaddá tesz téged.
7. Megismerteti veled az útjaid.
8. Könyörülő és irgalmas veled a szükség idején.

Tűzd ki célul, hogy idén minden reggel megvallod ezeket az Úrnak. Állj meg előtte imádságban, és emlékezz meg az irántad való kegyelméről. Ne hagyj fel vele, és az év végére erősebb leszel a hitben és nagyobb bizodalmad lesz Isten szeretetében, mint valaha. Ne elégedj meg azzal, hogy ismered Isten áldásait. Emlékezz meg róluk minden nap, és figyeld, hogyan válnak élővé benned.
Igei olvasmány: Zsoltárok 103:1-17

Zsolt 103:1  A Dávidé.; Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.
Zsolt 103:2  Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
Zsolt 103:3  Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
Zsolt 103:4  Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.
Zsolt 103:5  Aki jóval tölti be a te ékességedet, [és] megújul a te ifjúságod, mint a sasé.
Zsolt 103:6  Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.
Zsolt 103:7  Megismertette az ő utait Mózessel; Izrael fiaival az ő cselekedeteit.
Zsolt 103:8  Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
Zsolt 103:9  Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.
Zsolt 103:10  Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.
Zsolt 103:11  Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.
Zsolt 103:12  Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.
Zsolt 103:13  Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.
Zsolt 103:14  Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.
Zsolt 103:15  Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
Zsolt 103:16  Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
Zsolt 103:17  De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;

2013. március 24., vasárnap

Ékes Kapu


"Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: "Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent." (ApCsel 3:1-8.)
"Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: "Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent." (ApCsel 3:1-8.)

A Királyság Kulcsai - Elaine Tavolacci


Elaine Tavolacci
Időszerű Üzenet - A Word In Season

2013 március 23.

A Királyság Kulcsai

Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek. Azt felelték, hogy néhányan Bemerítő Jánosnak, néhányan Illésnek, mások pedig Jeremiásnak, vagy valamelyik másik prófétának mondják őt. Ekkor azt mondta nekik: "És ti kinek mondotok engem?" Simon Péter ezt mondta: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus pedig a feleletével a következőt mondta Péternek (átfogalmazva): Péter, te ezt a választ nem természetes ismeret útján kaptad meg, hanem a mennyei Atyám kijelentése által, és Én ezen a kősziklán (kijelentésen) fogom felépíteni az Én gyülekezetemet, és a pokol kapui (az ellenségnél való fogság, a sötétség királysága által) sem diadalmaskodik rajta. Majd Jézus így folytatta: Neked adom a menny királyságának a kulcsait, és bármi amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és bármi amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.

Jézus átvitt értelemben beszélt a szellemi kulcsokról. Ezeket a kulcsokat nekünk adta, Krisztus testének. Hatalmat adott az Ő nevében, hatalmat az ellenség munkáinak megkötésére, és az emberek kiszabadítására az ellenség markából, a betegségekből való felszabadításra, a megkötözöttek feloldozására, a fogságból való kiszabadításra, és az erődítmények lerombolására. A kulcsok mindig kis méretűek, és jelentéktelennek tűnnek, mégis hatalmas ajtókat tudnak kinyitni. A kis kulcsokkal hatalmas páncéltermeket nyitnak ki, amelyekben értékes vagyontárgyak vannak, és amelyek távol tartják a tolvajokat.

Az Úr azt mondja, hogy nektek adtam a királyságom kulcsait, és a felhatalmazást a nevem használatára. Ezek a kulcsok megnyitják azokat az ajtókat, amik szabaddá teszik az embereket mindenféle fogságból, amit csak ismernek az emberek. Ezek a kulcsok rabláncokat nyitnak meg, szabaddá teszik az embereket minden démoni elnyomástól, és sokakat felszabadítanak mindenféle nyomorúság és erődítmény uralma alól. Ezek azok a kulcsok, amelyek megszabadítják azokat, akik alkohol, drog és pornográfia függőségben vannak. Ezek a kulcsok nyitják meg a sírokat és szabaddá teszik azokat, akiknek meg kell szabadulniuk a vallásos gondolkodásból, és a vallásos szertartások rabságából. Megnyitják a börtönajtókat, és megszabadítják az embereket az okkult praktikákból, a sötétség erői alól, és az ellenség minden hatalmából. Nektek adtam a kulcsokat, amelyek megnyitják a menny átjáróit, és gyógyulást hoznak minden betegségre és erőtlenségre. Ezek a kulcsok a szegénységben élőket is kiszabadítják, és megnyitják a bővölködés kapuit az Én királyságom gazdálkodása által.

Ezek a Szellemi ajándékok kulcsai, amelyek jelekhez és csodákhoz lesznek használva, nagyobb mértékben, mint amit valaha tapasztaltatok. Ezek a kulcsok megnyitják a rendeltetésetekre nyíló ajtókat, és ahogy átveszitek a Királyság kulcsinak az ajándékát Tőlem, akkor bármit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben, és bármit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben. Olyan kulcsokat adok át az ima és közbenjárás által, amelyek felnyitják az Én igém rejtett titkait. Én Vagyok az, akinél Dávid Kulcsa van. Amikor megnyitok egy ajtót, egyetlen ember sem tudja bezárni, és amikor bezárok egy ajtót, egyetlen ember sem tudja megnyitni. Egy újabb szinten fogom megnyitni az értelmetek szemeit, ahogy feltárom az ősi titkok rejtett dolgait. Hát jöjjetek Elém, hogy átvegyétek ezeket a kulcsokat, amelyek az örökségetek részei, mivel Isten gyermekei vagytok, és Én átadom ezeket a ti kezeitekbe, mondja az Úr.

Dániel 2:22 
Kijelenti a mélységes titkokat, az elrejtett dolgokat. Tudja, mi van a sötétségben, hiszen a világosság nála lakik.

Máté 16:19
Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is.

Kolossé 1:26-27 
Tudniillik azt a titkot, mely el volt rejtve ősidők és nemzetségek óta, most pedig kijelentetett az Ő szentjeinek, Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége

Jelenések 3:7 
A filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja

2013. március 23., szombat

Az örökbefogadás szelleme söpör végig Ukrajnán



Az örökbefogadás szelleme söpör végig Ukrajnán

(Kijev, Ukrajna) -- Egy erőteljes mozgalom söpör végig Ukrajnán. Keresztények ezrei fognak össze, hogy az apátlan gyermekeknek gondját viseljék.

Egy ukrán házaspár, Szvetlána és Jevgenyij Iszajev fontos szerepet játszik ebben, akik bizonyságai annak, hogy Istennel minden lehetséges.

Szvetlána tíz évvel ezelőtt még egy sötét múltú nő volt, Jevgenyij pedig egy HIV-pozitív drogfüggő volt. Viszont mindketten drámai találkozást éltek át Jézus Krisztussal, ami örökre megváltoztatta az életüket.

A házaspárnak az lett az álma, hogy Ukrajnában ne legyenek többé árva gyermekek. Ők lettek az első olyan pár, akik HIV-pozitív gyermekeket fogadtak örökbe, összesen hetet.

Az Egyház szerepe

"Ha azt akarjuk, hogy Ukrajnában ne legyenek többé árvák, akkor a keresztényeknek részt kell venniük a megoldás kivitelezésében", mondja Szvetlána.

Szvetlána több száz pásztorral és keresztény vezetővel együtt vett részt egy nemzetközi találkozón, amit az árvákról való gondoskodás jegyében rendeztek nemrég Kijevben.

Ruszlan Maliuta, aki a World without Orphans (Árvák nélküli világ) szervezetet képviseli, egy alulról építkező mozgalmat vezet, ami azzal a céllal indult, hogy Ukrajna árváiról gondoskodjanak.

"Isten azt mondta, hogy Ő az árvák atyja, ami azt jelenti, hogy Ő azt akarja, hogy minden árvának legyen családja", mondja Maulita. "Hogyan fogja Isten megvalósítani ezt? Az egyház által. Az örökbe fogadás, valamint az árvák számára otthont adni, az Evangélium szerves részét képezi."

George Thomas, a CBN tudósítója arról számol be helyszíni tudósításában, hogy az Árva Találkozón résztvevő tömegben körülbelül 160 olyan család van, akik vagy örökbe fogadtak már gyermekeket, vagy nevelőszülők lettek.


Köztük van Genadij Monenko és felesége. Genadij az ukrajnai Jó Változások Gyülekezete pásztora, és 31 nevelt gyermekük van. "Vajon mindenki 31 gyermek nevelőszülője kell, hogy legyen? Nem, viszont ha azt akarjuk, hogy a mozgalom hatásai hosszútávon is megmaradjanak, akkor a vezetőknek jó példát kell mutatniuk, és ezt is teszik", mondja Menanko. "Az utóbbi években Isten arra indította a pásztorok szívét, hogy legyenek élenjárók ebben."

Paul Pennington a Hope for Orphans (Árvák Reménye) Texasban működő szervezet munkatársaként ukrán gyülekezeteknek nyújt segítséget az árvákat célzó biblikus szolgálattal, és számára is buzdító látni az Ukrajnában folyó eseményeket.

A hősök tisztelete

Mindezt a nagy nyilvánosság is kezdi észrevenni. Egy országos rendezvényen, amit a televízió is közvetített, és a társadalom tehetős és híres tagjai is figyelemmel kísértek, Szvetlána és Jevgenyij hősként lett bemutatva, és "A Nemzet Büszkesége" díjjal tüntették ki őket, az árvák iránt tanúsított szeretetükért.

Szem nem maradt szárazon az állva tapsoló tömegben.

"Mi nem gondoltunk arra, hogy bármiféle kitüntetést fogunk kapni, csak azt csináltuk, ami a szívünkben volt", mondta Jevgenyij. "Csak Istennek tudunk köszönetet mondani. Ő meg tudja mutatni, hogyan szeressük azokat, akiket mások nem tudnak szeretni." Így folytatta: "Nélküle nincs életünk. Nélküle nincs reménysége a gyermekeinknek."

"Nélküle Ukrajna árváinak sincs reménye" tette hozzá Szvetlána.

---
George Thomas angol nyelvű cikke alapján a magyar változatot készítette: Országh György
Forrás: CBN
URL: http://www.cbn.com/cbnnews/world/2013/March/Spirit-of-Adoption-Sweeps-across-Ukraine/

2013. március 22., péntek

Nincsen „de” az örömhírben


Nincsen „de” az örömhírben


 
2,8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Efezusi)

Tegyük fel, hogy van egy gazdag nagybácsid, aki egy nap a következőkkel áll elő: „Nagyon jó hírem van a számodra. Tudom, hogy égető szükséged van egy családi autóra, így vettem neked egyet!” Azonban mielőtt meg tudnád neki köszönni, már folytatja is: „Teljes egészében a tiéd…DE fizetned kell nekem az ezer dolláros havi részleteket.”

És egy csapásra, a jó hírről kiderül, hogy mégsem olyan jó hír. Miért? Mert ott van benne egy nagy „DE”. Az ajándék nem is valódi ajándék, ha feltételekhez van kötve.

Sajnos manapság sokan így értelmezik Jézus Krisztus evangéliumának az örömhírét is. Azt tanították nekik, hogy „igen, kegyelemből üdvösséget nyertél, DE mostantól kezdve aztán gyülekezetbe, vagy templomba kell járnod, olvasnod kell a Bibliát, imádkoznod kell, szolgálnod kell, szentül kell öltözködnöd… hogy el ne veszítsd az üdvösségedet.” Csakúgy, mint a példabeli autó, az üdvösség sem lenne igazán ingyenes ajándék, hanem ki kellene érdemelned, azaz meg kellene fizetned a jó cselekedeteid „havi részleteivel”.

Kedvesem, a jó cselekedetek nagyon fontosak, de nem tudnak neked üdvösséget adni. Erre egyedül Jézus vére képes. És ha a hitedet Jézusba és az Ő bevégzett munkájába vetetted, akkor Ő örökre üdvözített téged. Nincs apró betűs rész, és nincs „DE”. A kegyelem már nem lenne kegyelem, ha a saját cselekedeteink is szerepet játszanának benne (Róma 11:6). Éppen ezért Isten kegyelmének az evangéliuma valóban ÖRÖMHÍR! Ha ezt tudjuk, és ebben hiszünk, akkor ez fogja a hit jó gyümölcseit, és az Isten szerint való cselekedeteket eredményezni az életünkben.

Joseph Prince

Bibliaosztás Kínában


Posted: 22 Mar 2013 02:55 AM PDT
(BCN hír)
Március elején az igére éhező kínai keresztények között 20.000 Bibliát osztottak szét, a Mission Network Newsbeszámolója szerint. Vannak olyan hívők Kínában, akik már 40 éve követik Jézust, anélkül hogy lehetőségük lett volna hozzájutni a Bibliához. A szolgálat azt is megemlíti, hogy az ott élő 100 millió keresztény felének nincs Bibliája.

Az egyik ilyen Bibliaosztásról készült egy rövid videó - nézd meg, nem fogod megbánni:


Ha nem jeleníthető meg a videó, ide kattintva megtalálod a YouTube-on: http://youtu.be/yhvranRtlKk

2013. március 21., csütörtök

Egyszerű út a Biblia megnyitásához



"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon." Kolossé 3:16a

Ahhoz, hogy olyan formában tanulmányozd a Bibliát, ami megváltoztatja az életed, nem kell egy halom drága eszköz. Nincs szükséged kommentárokra vagy bibliatanulmányozó szoftverre. Valójában, ha egy lakatlan szigetre vetődnél mindössze egy Bibliával, egyszerűen használhatnád azt a módszert, amiről ebben az áhítatban fogsz tanulni.
Tegnap arról beszéltem, mennyire fontos, hogy meditálj Isten Igéjén. Isten azt mondja, hogy ha meditálunk az Igén, sikeresek leszünk. Itt egy módszer, amit használhatsz arra, hogy meditálj Isten Igéjén olyan módon, ami tetszik Istennek.

A "hangsúlyozó" módszer egy egyszerű módszer az Igén való meditálásra - és abból minden csepp szellemi táplálék kinyerésére.

Kezdd egy igeverssel és olvasd el újra és újra. Minden alkalommal hangsúlyozz más szót. Ez a legegyszerűbb mód, hogy elkezdd "kibontani" az Igét. Megteheted akkor is, ha ez a legelső alkalom, hogy kinyitsz egy Bibliát. Egyszerű, de bámulatosan erőteljes. Ahányszor hangsúlyozod a különböző szavakat, mindig más nézőpontot fogsz meglátni.

Vegyük például a Kolossé 3:16 első felét. Az igevers azt mondja, "Hagyjátok, hogy Krisztus beszéde gazdagon lakjék bennetek" (szó szerinti fordítás - NLT).

Mikor először olvasod az igeverset, hangsúlyozd a "hagyjátok" szót."Hagyjátok, hogy Krisztus beszéde gazdagon lakjék bennetek." Mit jelent az, hogyhagyni? Azt jelenti, hogy "engedélyt adni". Kinyitom az ajtót; ez az én döntésem. El kell döntenünk, hogy hagyjuk Isten szavát gazdagon lakozni a bensőnkben.

Aztán olvasd el az igeverset még egyszer, és hangsúlyozd a "beszéde" szót. "Hagyjátok, hogy Krisztus beszéde gazdagon lakjék bennetek." Ez azt jelenti, hogy Isten szavát kell az elmémbe engednem.

Aztán hangsúlyozd a következő szót: "Krisztus". Nem amellett kell időznöd, amit pár filozófus, guru vagy beszélgetőműsor házigazdája mond. Krisztus szavai mellett kell időznöd! Nem akarom hagyni, hogy a világ beszéde lakjon bennem, mégis ez történik, ha TV-nézéssel töltöm az időmet ahelyett, hogy Isten Igéjét olvasnám.

Ezután hangsúlyozd a "lakjék" szót. "Hagyjátok, hogy Krisztus beszéde gazdagon lakjék bennetek." A szó "lakjék" azt jelenti, hogy "hosszú ideig ott tartózkodik". Nem azt jelenti, hogy átfutjuk Isten Igéjét, aztán folytatódhat a nap. Az, hogy Krisztus beszédét hagyod magadban lakni, azt takarja, hogy hagyod élni magadban.

Ezután állj meg és hangsúlyozd a "bennetek" szót. Jó dolog, ha Krisztus beszéde körülvesz téged. Kiírhatod Isten Igéjét egy táblára vagy lökhárítóra, de nem fogja megváltoztatni az életed, amíg nem engeded be az életedbe. Emellett a Biblia nem csak a pásztorod, egy teológiai professzor vagy a Vasárnapi iskolai tanítód számára Isten Szava; számodra is! A Biblia útmutatás minden egyes hívő ember számára.

Végül hangsúlyozd a "gazdagon" szót. Mit jelent ez? A szegényesen ellentétét. Más szavakkal, a gazdagon azt jelenti: túláradóan, túlzóan és mélységesen. Isten nem egy szegényes pótszernek szánja az ő Szavát az életedben. Azt akarja, hogy szépséget teremtsen!

Látod, hány nagyszerű drágakövet fedeztél fel ebben a szakaszban csupán azzal, hogy egyszerre egy szóra összpontosítottál? Nem volt szükséged teológiai diplomára vagy segédeszközök hatalmas tárházára. Te magad képes vagy megtenni!

Beszéljünk róla!
  • Hogyan fogsz Isten Igéje mellett időzni a nap folyamán?
  • Az életed tükrözi-e Isten Szavának gazdagságát és az ő kegyelmét? Miben nyilvánulna meg a különbség mások számára, ha engednéd, hogy Isten Igéje megváltoztassa az életed?

(Daily Hope by Rick Warren, 27.01.2012.)

2013. március 20., szerda

A tanítvány élete nem a sajátja - A Nagy Küldetés, 12. rész


Posted: 19 Mar 2013 01:42 PM PDT
A tanítvány élete nem a sajátja - A Nagy Küldetés, 12. rész

2013., 12. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Pál apostol arra figyelmeztetett, hogy sokan fognak tévelyegni az utolsó napokban, mert viszketni fog a fülük, ami azt jelenti, hogy nem hajlandóak meghallgatni semmi nehéz, vagy kihívás elé állító üzenetet. Ha a következő néhány hét során továbbra is kitartóan olvasod a Heti Üzeneteket, akkor tudni fogjuk, hogy te nem tartozol ebbe a kategóriába, ugyanis először a tanítványság legnehezebb kérdéseivel fogunk foglalkozni, mint például amit az Úr mondott a Lukács 14:33-ban:
"Így tehát senki közületek, aki le nem mond mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom."
Lehetséges, hogy ezt szó szerint kell érteni? Igen, szó szerint. És ez vajon azt jelenti, hogy el kell adnunk mindenünket, és oda kell adni a pénzt a szegényeknek, hogy Őt követhessük, mint ahogy a gazdag ifjú főembernek mondta? Nem feltétlenül. Azt viszont jelenti, hogy mindenünk, amink van, az Övé lesz onnantól, hogy átadjuk Neki az életünket. Áron lettünk megvásárolva, és már nem a magunkéi vagyunk, hanem az Övéi.

Amikor az Úr tanítványává válunk, akkor a saját életünk irányításából átkerülünk az Úr fennhatósága alá. Nem emberrel van dolgunk, hanem a világegyetem Urával. Minden emberi probléma abból fakad, hogy az ember azt gondolja, hogy az Istennek való engedetlenség mellett továbbra is képes kézben tartani ezt a világot Nélküle. Minden emberi problémára az jelenti a választ, hogy visszatérünk Hozzá, és minden téren arra törekszünk, hogy Neki engedelmeskedjünk. Ezt egészen addig visszük, hogy mindenünket, amink van, nem a sajátunknak tekintjük, hanem az Ő tulajdonának, mi pedig csak a sáfárai vagyunk mindazoknak. Az már az Ő dolga, hogy azt várja-e el tőlünk, hogy eladakozzuk, vagy hogy mi magunk kezeljük ezeket - de ez az egyetlen út, ami a végső szabadságunkhoz vezet.

Ebbe beletartozik a legértékesebb tulajdonunk, az időnk is. Már nem magunknak élünk, hanem minden téren Neki. Innentől már nem az van, hogy egyszerűen azt tesszük, amit szeretnénk, hanem mindenben az Ő akaratát keressük.

Ahogy egyre érettebb szolgákká válunk, több szabadságot és több felhatalmazást is kapunk. A hűséges szolgákból valóban az Ő barátai lesznek, akikkel Ő mindent megoszt. A hűséges barátai az Ő fiaivá és leányaivá lesznek, akiknek minden odaad, többek között olyan szabadságot és hatalmat is, ami mindennél nagyobb, amit az emberek közül való királyok valaha megtapasztalhatnak. Mindazáltal ez az egész nem mással kezdődik, mint az alapvető, mindent átható engedelmességgel.

Az igazi tanítványok élete néhány szempontból a lehető legnehezebb életforma, ugyanakkor a legnagyobb felszabadultsággal, beteljesedéssel és izgalmakkal járó élet is egyben. A valaha megismerhető legnagyobb szabadság az, ha valaki Krisztus rabszolgája. Nem könnyű, de minden szempontból megéri ebben az életben is, és utána megkapjuk az örök élet mindennél nagyobb jutalmát.

De kik azok, akik tényleg így is élnek? Az igazi tanítványok. Nem sok tanítvány van, de azért létezik néhány. Ezek az idők, amikbe jelenleg lépünk be, egyértelműen megmutatják majd az igazi tanítványokat, megkülönböztetve őket a tettetőktől. Azoknak, akik csak be akarták biztosítani magukat a tűz ellen, azt gondolva, hogy csak annyira kell hinniük Őbenne, hogy megmeneküljenek az eljövendő haragtól, de közben nem igazán teszik azt amit Ő mond, és még arra sem méltatják, hogy legalább törekedjenek megismerni az akaratát, nagyon tragikus végük lesz az Írások szerint.

Bármilyen személyes kapcsolatban a közömbösség jelenti a legnagyobb sértést. A Jelenések 3:16-ban azt mondta az Úr, hogy a langyosokat kiköpi a szájából. Isten kegyelmes és hosszútűrő, de világosan kijelenti, hogy az Ő türelmének is van határa, és Őt nem lehet félvállról venni. Az Urat segítségül hívni, és az Úr nevéről nevezve lenni, amikor azt valljuk, hogy az Ő követői vagyunk, egy rendkívül komoly dolog. Erre a Máté 7:21-23-ban figyelmeztet bennünket:
Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram; hanem aki cselekszi az én mennybéli Atyám akaratát.
Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e; és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket; és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? 
És akkor vallást teszek nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!
Itt láthatjuk, hogy "sokan" jönnek majd Hozzá azon a napon, akik rendkívüli tetteket hajtottak végre az Ő nevében, és mégsem léphetnek be a menny királyságába! Az, hogy az Úr nem "ismerte" ezeket, akik el lesznek utasítva, nem ugyanaz a szó, mint ami azt jelenti, hogy tudja, kik ők. Az "ismerés" itt használt szava egy mély és bensőséges kapcsolatot jelent, amilyen például a férj és a feleség között van. Ilyen kapcsolatra teremtette Isten az embert, és kizárólag az Istennel való ilyen kapcsolat által tudunk igazán sikeres életet élni, függetlenül attól, hogy milyen más tetteket hajunk végre.

Még van idő arra, hogy ilyen legyen a kapcsolatunk Vele. Az egész teremtett világon ez a legnagyszerűbb lehetőség. Ne szalaszd el!

- - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - A Disciple's Life is Not His Own - The Great Commission, Part 12
URL: http://www.morningstarministries.org/resources/word-week/2013/disciples-life-not-his-own-great-commission-part-12

2013. március 19., kedd


Atyák, fiak és az új nemzedék

 Isten ma kétféle módon üzen és akar tanítani bennünket. Tanít Szent Szelleme által egy jelképes történeten keresztül, majd ezt összekapcsolja egy igei üzenettel.
Több éven keresztül többször is kaptam ezt a tanítást már az Úrtól ebben a jelképes formában, ez egy folyamat volt. De ma reggel azt mondta, mint Ezékielnek: „most mondd el ezt a jelképes próféciát, amit én a muskátlikon keresztül mutattam neked, mert ezt a folyamatot végzem ma az egyházban.”
Ezeket sosem írtam le, mert annyira elevenen éltek bennem ezek a képek és olyan erőteljes volt a Szent Szellem szava ilyenkor, hogy sokszor ott sírtam a virágaim felett.

Nagyon szeretem a muskátlikat, éveken át  gyűjtögettem, nevelgettem őket, volt amelyiket kiültetem szabad földbe és méteresre is megnőtt, bár igaz virág alig volt rajta, de sokat gyönyörködtem bennük. Nagyrészük látványos, hatalmas cserépben volt, mutatósak voltak, tele voltak hajtásokkal, de nem tudtam őket szaporítani. Olykor rászántam magam, hogy lemetsszek egy – egy hajtást hogy ledugjam új cserépbe, de nagyon satnyák lettek és nem sokáig bírták, ezért inkább hagytam a tövön, ami csak nőtt – nőtt és már kevesebbet virágzott.

Amikor költözködtünk egy kisteherautó csak az én hatalmas muskátlijaimmal volt tele, kicsit büszke voltam rájuk.
Mígnem egyszer az Úr letörte a büszkeségem, amikor szólt egy egyszerű gazdász emberen keresztül. Ő elmondta, hogy az látszik,hogy szeretem ezeket a virágokat,, de az is látszik, hogy nem értek hozzá. Hát mit mondjak, rosszul esett, alig akartam elhinni. Aztán elmondta, hogy a virágnak az energiája és a sok tápanyag a szárba és a levelekbe megy, ezért nincs már ereje virágozni, ami én is sejtettem, de nem tudtam, hogy kell kezelni.
Akkor éppen augusztus volt, és ő elkezdte nekem megmutatni, hogy kell lemetszeni az új hajtásokat éppen ebben a hónapban(és nem tavasszal,ahogy én tettem korábban) aztán ezeket az új hajtásokat le kell dugdosni új földbe, hogy gyökeret eresszenek. Nem mindegy tehát, hogy mikor és nem mindegy hogyan végezzük a hajtatást.
Mire elmondta azzal máris teljesen lemetszette az egyik „gyönyörűségemet” nagy bánatomra. Nagy virágládákat készített a férjem, amibe sorba elkezdtem leültetni az új hajtásokat, miközben nagyon fájt a szívem a megcsonkított tőért.
Aztán, amikor elkezdtem egyedül a többi virágon is ezt a szakszerű és időszerű metszést alkalmazni, akkor megszólalt a Szent Szellem és csak sírtam, és potyogtak a könnyeim, miközben fogtam az egyik, majd a másik új hajtást és sorba rendezetten új helyre ültettem őket.

Hú, micsoda tanítás lett belőle, sok mindent megértettem,hogy mit miért tesz Isten az életemben. Ez akkor nekem szólt, de most látom szellemben, hogy Isten ezt a munkát végzi ma a magyar egyházban és a gyülekezetekben is.



Kedves Szentek!

Isten Szelleme ma arról beszél nekünk ezáltal a jelképes történet által, hogy a gyülekezetekben ma sok helyen nincs utódlás, nincs tanítványolás, nincs „szakszerű” nevelése a fiaknak. (Nem a képzésekről és a Bibliaiskolákról beszélek, Jézus nem tartott ilyen képzéseket és nem indított iskolákat) A gyülekezetek csak nőnek, terebélyesednek fizikailag, anyagilag és az épületeik; a vezetők egyedül vezetnek, tele vannak a gyülekezetek potenciális szolgálókkal, de az ajándékaik nem tudnak kifejlődni, mert nincsenek Isten szerinti atyák.

A Szent Szellem azt mondja ma, hogy az Úr metszőollója elkezdett dolgozni a gyülekezetekben, mert eljött a fiak felnevekedésének az ideje és eljött az új plántálások ideje.
Azok a helyzetek és szituációk, amelyek most a gyülekezetekben a fiak és az új hajtások körül zajlanak, nem véletlenül vannak, azt a célt szolgálják, hogy ezt a metszést elősegítsék.
A metszések ideje van – ezt mondja ma a Szent Szellem.
A metszés fáj. Fáj a tőnek és fáj az új hajtásnak is. Fájdalmas helyzetek, körülmények között kerülnek ezek a gyönyörű, erős új hajtások le a tőről az új földbe.

Ma eljött az ideje annak, hogy Isten elővegye a szakszerű kezelését az Isten szerinti atyák hiányában.
Az atyáknak kellene megtenni azt, hogy felismerik az ajándékokat, akik elkezdtek felnőni és mentorálni azokat, majd szolgálatba állítani kellene őket. Mivel azok, akiknek atyáknak kellene lennie, csak a saját szolgálatukat növelgetik, építgetik, ezért ezek a fiak kiskorúságban vannak tartva, és el vannak nyomva az ajándékaik. Nincs felismerve az identitásuk és nincs felszabadítva.
Egy ember pedig akkor fog az örökségébe bejutni, hogyha ott van, ahová az Úr eredetileg tervezte és az elhívását be tudja tölteni.

Amikor a Szent Szellem először beszélt nekem erről a hatalmas muskátliról, akkor először azt mondta nekem, hogy én egy ilyen túlméretezett csecsemő voltam ott abban a gyülekezetben, ahol nem volt felismerve az ajándékom, mindent akartak velem csináltatni, csak azt nem tehettem,ami az elhívásom. Növekedtem szellemben, de nem voltak gyümölcseim, kevés volt a virág, mert a szolgálatba állítás nem történt meg, az elhívásom nem tudott ott kiteljesedni, nem volt szellemből „szakszerű” vagyis nem volt Isten szerinti mentorállás. Túlkoros csecsemő maradtam, aki nem tudott kibontakozni és megfelelően fejlődni, nem volt megfelelő a plántálás és a gondozás, nem volt megfelelő tanítványolás és nem volt szolgálatba állítás.

Mindez azért, mert nem voltak olyan Isten szíve szerinti atyák, mint Dávid, aki nem irigykedve adta át Salamonnak a templomépítés tervrajzát. Nem morgolódott azért, mert ő nem építhetett templomot az Úrnak, át kellett adnia ezt a nagyszerű munkát az új nemzedéknek.
Nem voltak olyan elhívással rendelkező atyák, mint Mózes,aki bár maga nem mehetett be az ígéret földjére, nem csinált úgy, hogyha én nem mehetek be,akkor ti sem fogtok bemenni Izrael népe. Hanem megáldotta az utódját méltósággal, Istennek engedve átadta a szellemi vezetést Józsuénak, átruházta a szellemi hatalmat hamis motivációk nélkül.

 Aztán Isten lemetszett arról a gyülekezetről és egy új talajba ültetett, ahol személyesen mentorált, személyesen foglalkozott velem, tanítványolt igen nagy hatékonysággal.  Öntözött, gondozott, táplált, érezhető volt a növekedésem, az erősödésem, mígnem egyszer eljött a virágzás ideje is.
Ez a túlméretezet muskátli olyan, mint a terméketlen fügefa, amely látszólag, kívülről dús és zöld, de valamilyen okból képtelen a gyümölcstermésre.
Ma sokan vannak olyan fiak, akik a tövet erősítik, ezáltal a gyümölcsök már nem tudnak előjönni. Eljött az ideje a fiak lemetszésének, hogy új helyen az elhívásuk helyén gyökeret eresszenek.
Ezeket a folyamatokat végzi az Úr napjainkban, ezért nem vádolni, kárhoztatni kell a fiakat, hanem áldani kell azokat, akiket az Úr kihelyezett új földbe.

 Aztán, ahogy ültetgettem ezeket a hajtásokat, láttam, hogy vannak közöttük gyengébbek, azokat fogtam és odahelyeztem az erősebbek mellé. Aztán volt olyan nagy és erős hajtás, amelyiket egy teljesen különálló cserépbe raktam…..és így dolgozik ma a Szent Szellem, akinek van szellemi füle az meg fogja érteni ezt, különösen, hogyha éppen ezekben a folyamatokban van benne.
Isten ki fogja jelenteni magát a fiaknak, ezután megmutatja nekik az identitásukat, hogy felismerjék, kik is ők valójában.

Az Atya személyesen foglalkozik velük, gyógyítja őket és a metszés sebeit; kijelenti az elhívásukat, megerősíti őket, helyreállítja és  Fiúság tudatot ad nekik.
Az Atya áldása elkezd rájuk áradni közvetlenül, és elkezdenek meggyökerezni, tovább épülni Jézusban, Krisztus képe elkezd bennük még jobban kirajzolódni, elkezdik megismerni az Atya szívét személyesen, amelyre eddig nem volt lehetőség. Isten Atyai szíve fogja őket táplálni személyesen és a szellemük Isten Szellemében fogja megtalálni az igazi otthonát és az identitását.
Az Atya közvetlenül fogja a fiakat táplálni a metszés után, már nem különféle tanításokon fognak növekedni, hanem az Élet Fájáról fognak táplálkozni. Ezek a fiak elkezdenek ettől a tápláléktól rohamosan fejlődni, növekedni, el fognak jutni a felnőtt, érett férfikorra.
Már nem fogja őket mindenféle tanítások szele ide – oda hajtani, mert őket a legnagyobb tanítómester, maga az Atya fogja tanítani és vezetni.
Nem lesz többé közvetítő (mint Mária vagy mint sok lelkész vagy pásztor, aki a Szent Szellem helyett vezeti a hivőket) nem lesznek többé emberi jótanácsok, nem lesz többé szolgaság.
Azok az új hajtások, akik ott vannak a tövön, elszívják a tőtől az erőt, az energiát, a tápanyagot, így már nem marad erő a virágzásra. De az Úr azt mondja ma:

„Én fogom őket táplálni, én fogom őket vezetni, én fogom tanítani őket, az én hangomat fogják követni, az én asztalomnál fognak étkezni, és nem közvetett módon más rhémáján fognak „élősködni”.

Ezeknek a fiaknak szól a Szent Szellem: Itt az ideje kijönni a szolgai gondolkodásból, abból, hogy mindig csak várjuk, várjuk az ellátást, mint a fiókák, mert vége van a kiskorúságnak.
Ezekből a hajtásokból elő fognak állni a fiak és amikor felnőnek akkor testületileg belőlük lesz az új nemzedék, akik az apostoli generáció lesznek.
Ez a nemzedék, amelynek nem volt szellemi atyja és nem kaptak szellemből „szakszerű” felkészítést, ebből a nemzedékből igazi, Isten szerinti atyák jönnek elő.
De mondom nektek: ma még a lemetszés ideje van, az ültetés ideje, a plántálás ideje a Prédikátor 3:2 szerint: „Meg van az ideje az ültetésnek, és meg van az ideje az ültetés kitépésének.”
Nem voltak atyák, akik tanítványoltak volna Isteni bölcsességgel, ezért Isten elő veszi a metszőollóját.
Én megsirattam a terebélyes muskátlikat, hogy mivé lettek, ám ezek a tövek a következő évben erősebbé váltak és több virágot hoztak.
Mondom nektek: minden a javatokra van, még a metszés is, ezért az Atya  gyógyulást ad a metszés fájdalmaiból, gyógyulást ad a nagy töveknek is és az új hajtásoknak is.

 Volt még egy másik fájdalmam is, aminek üzenetértéke van. Amikor olyan erős hajtást kellett levágni, amelyen már virág is volt, ám le kellett metszeni,mert erős hajtás volt és hogyha azt akartuk, hogy gyökeret eresszen, akkor a virágtól meg kellett őt szabadítani, hogy az energia és a tápanyag a gyökér kifejlődését szolgálja, és ne a virág szívja el azt.

-         Hú még az a kevés virág is kárba vész! – szomorkodtam.

 Mondom nektek: hagyjátok azt a szolgálatot meghalni, hagyjátok azokat az alapítványokat, azokat a dicsőítő csapatoka, azokat a lelkigondozói szolgálatokat, hagyjátok meghalni az elkezdet munkát, amikor felismeritek, hogy ilyen metszési folyamatokba vagytok benne.
Amikor megerősödök, eljön az ideje és az elhívásotok és küldetésetek elkezd majd virágzani, és erről a kicsiny hajtásból önálló tővé  válva, virágzás lesz.
Mondom nektek: hagyjátok a virágokat meghalni.

Abban az évben sirattam a régi muskátlikat, miközben az új hajtásokban még nem tudtam gyönyörködni, csak remélhettem, hogy egyszer lesz belőlük valami. Gondoztam nagy figyelmességgel őket, állandóan szemmel tartva és szólt az Úr: „látod ezt fogod tenni hamarosan az én fiaimmal is.”
Akkor ezután már gyakran sírva álltam ott a sok kis hajtás mellett, mert én is még abban a folyamatban voltam, amikor a kivirágzott hajtást metszette le az Úr és sirattam a lemetszett virágot, az elveszett pásztori szolgálatot.
De mondom nektek: Szószerint beteljesedik Isten Szava az életemben. Ez az új hajtás, amelyik a virágját elveszítette, mára gyökeret eresztett, az Atya gondozásában nemcsak felnőt, hanem „szellemi anyává” válva új hajtásokat hoz, elkezdett virágzani, ahogy az Atya táplálta, gondozta, majd új edénybe ültette, így önálló, erős növénnyé vált. Halleluja!

Mert az Úr szava betejesedett rajtam, először nekem monda el ezt a jelképes üzenetet,most hogy látom a végeredményt és látom a történetet egyben,most kell hirdetnem: így fogja az Úr a napokban az új nemzedéket előhozni. Ez az Ő Szava, amely nem a távoli jövőről szól.
Nincs még vége azonban a Szent Szellem tanításának. Eljött a tél és abban az évben én még nem tudtam, hogy kell ezeket az új hajtásokat átteleltetni. A régi tövek túlélték a telet, de mint tavasszal kiderült, az újakat közben azért kellett volna gondozni, kellett volna kicsit foglalkozni velük és több fény kellett volna nekik – de mind elpusztultak.
Akkor újból sirattam őket, de már a szellemem is sírt. Ott álltam az Úr előtt és kérdeztem Tőle, hogy fog akkor az én szolgálatom újból elindulni, ha még mindig nem tudom, hogyan kell „szakszerűen” bánni és szellemből gondozni a fiakat, meghalnak a kezeim alatt?

Ekkor még a tanulás időszaka volt, az Úr sokat és sokszor beszélt velem a majdani szolgálatomról.
Többször beszélt arról, hogyan kell felismerni a szolgálati ajándékokat, akiknél ma még gyakran láncokat, sebeket fogok látni. Beszélt arról, hogyan kell bánni ezekkel az új hajtásokkal, a fiakkal.
Beszélt a „szellemben szakszerű” táplálásról, a tárolásról, és arról, hogy mindezek ellenére lesznek olyan hajtások, amelyek mégis elpusztulnak.
Az én dolgom az, hogy rhémával lássam el őket, hogy itassam őket, az elszáradt leveleket szedjem le, és az elhalt hajtásokat metszem le, erősítsem a gyökérzetüket.
Mindent megtettem ezekkel a hajtásokkal és amikor először elültettem őket, pár nap múlva nem hogy éledezni kezdtek volna, hanem még a maradék levelük is elsárgult és leszáradt. Óh, hogy sajnáltam őket, milyen kopasz kis ágacskák lettek! De bennük volt az élet, bennük volt a muskátli DNS-e.
A fiakban is ugyanígy látnom kell a szellemi szemeimmel az Atya életét,látnom kell és fel kell ismernem az identitásukat, aztán fel kell őket szabadítanom, hogy elő tudjanak jönni a bennük levő ajándékok, a küldetésük.

Azt hiszem, hogy ekkor erősödött meg bennem- igen ez az apostoli szolgálat lényege.
Amikor az első plántálást végeztem és azok nem maradtak meg, az még valóban számomra is a tanulás ideje volt. Ám a következő évben már láthattam a gyümölcseit is a munkámnak, nem minden hajtás maradt meg, de voltak közük erősek, amelyeket már külön cserépbe lehetett ültetni.

 Hiszem, hogy Isten ilyen atyákat fog előhozni az elkövetkezendő időben, akik Isten szerinti módon fognak tudni fiakat felnevelni. Az Isten szerinti atya nemcsak a saját szolgálatához nevel fiakat, hanem kész arra is, hogy elengedje és kiküldje őket oda, ahol az Úr látni akarja őket. Ez az érdek nélküli atyaság.
Hiszem, hogy engem is ilyen „szellemi anyává” készített fel Isten az elmúlt nehéz évek alatt, aki  már Isten  akarata szerint fog tudni szellemi fiakat kiküldeni az Úr nagy aratásába.


Legyen ez a jelképes üzenet Isten élő, kijelentett szava ma a számodra és legyen élő és hatékony, váljon valóra ott, ahova küldetik.

 Fiak szolgaságban
Hivők között sokan vannak ma fiak, akik örökösként élhetnének, de szolgaságban vannak. A lukács 15.13 szerint ahogy a tékozló fiú a megszerzett örökséggel „kivándorolt távoli vidékre”, úgy látjuk ma, hogy Magyarországon a fiak, az új nemzedék tömegével vonul ilyen távoli vidékekre szerencsét próbálni, illetve a jobb élet reményében. Nagyon sokan kerülnek aztán egy szolgaságba, a munka taposómalmába, sokukat kihasználnak, jövevényként élnek, mások szolgáivá válva. Van, akinek sikerül, de sok mindenkinek nem.
Ez a generáció ma az öröksége földjét hagyja el és hogyha nem Isten szól hozzájuk, hogy menjenek, akkor nem biztos, hogy áldott lesz ez a messze földre való utazásuk.
Isten őket ezen a földön helyezte el, itt van a küldetésük, itt kellene kamatoztatni a talentumaikat, hogyha ezen a földön Istennel maradnának, akkor be tudnák tölteni a küldetésüket. Mert Isten teremtményeiként mindenki akkor és ott fog kiteljesedni és a küldetését betölteni,ott lesz boldog, ahol Isten megálmodta őt és hogyha ott van ahol Isten látni akarja.

Isten népének az öröksége azon a helyen fog kiteljesedni, amelyet Isten eltervezett a számára.
Így a benned lévő küldetés csak ott fog kibontakozni, hogyha ott vagy,ahol az Atya látni akar, hogyha ott maradsz az Atyai házban.

 Mondom nektek: az örökségetek az Atya házában maradva fog kiteljesedni, az onnan való kiugrás, elmenekülés, kijövetel az elhívás kockáztatását veszélyezteti.
Fizikailag is az örökséget birtokba venni és azt megtartani akár külföldön, akár itthon maradva csak akkor tudjuk, hogyha ott maradunk az Atya házában.
Isten ma azt mondja sok fiatalnak: maradj az Atya házában fiúként, ne add el magad szolgaságba, ne kívánd a Fáraó taposómalmát, és ne menj bele Babilon mókuskerekének semmilyen formájába.
Azonban szolgaságban vannak azok a fiak is, akik a vezetőt vagy a pásztort vagy az egyházukat szolgálják és nem Istent. Ki akar hozni Isten ebből a gondolkozásból minden gyermekét.

Más fiak pedig szintén szolgaságban vannak  az egyház falain belül is, és nem jutnak hozzá ahhoz az örökséghez, amit Isten elkészített már a számukra az anyagiakban, a házastárs, a munka, a szolgálat területén.
Fiak, akik az egyházban nem tudtak természetfeletti módon megszabadulni a függőségeikből, mások menekülőben vannak Isten elől, pedig nem Tőle kellene elfordulniuk.
Fiak küszködnek különböző kívánságok legyőzésével, mert a szabadságukat nem tudták megszerezni teljesen és végérvényesen.
Fiak szenvednek kisebbrendűség érzésben, bizonyítási kényszertől, önbizalomhiánnyal, mert az Atyai ház pusztán az egyházat jelenti számukra és nem magát a mennyei Atyát.
Azt látom, hogy a szolgaságban levő fiaknál az intézményes egyház olyan számukra, mint egy esernyő, amelynek a rejtekében élnek, de amely egy záróréteget képez, egy plafont a menny és közöttük, elzárja a mennyet számukra, elzárja az Atyai házat és annak áldásait.

 Mondom nektek:

Galata 4:6,7 (Csia f.)
"Minthogy pedig fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának szellemét, aki így kiált: „Abba! Atya!” Így hát nem vagy többé rabszolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Istenen át örökös is.”

Róma 8:5
„A testhez igazodók ugyanis a test dolgain jártatják eszüket, de a szellemhez igazodók a szellem dolgain.”

Galata 4:30,31  Galata 5:1  (Csia ford.)
„Vesd ki a rabszolgálót és annak fiát, mert rabszolgálónak fia nem fog szabadnak fiával együtt örökrészt kapni.”
Azért hát testvéreim, nem a rabszolgálónak, hanem a szabadnak gyermekei vagyunk.”

 „Szabad életre szabadított meg titeket a Krisztus, álljatok meg hát ebben, és ne tűrjétek magatokon újra a rabszolgaság igáját.”

 Fiak kiskorúságban
Más hivők, akik ott vannak az Atyai házban, úgy élnek, mint az idősebb testvér, aki elvárja, hogy az Atya a munkájáért cserébe kiszolgálja, ellássa, jutalmazza őket. Gyermekként gondolkodnak, nem fiakként, nem értik, hogy kegyelem által megváltva élhetnének az örökségükben, anélkül, hogy nekik azért tenni kellene valamit, élhetnének áldásban és mennyei ellátásban.
Nem értik, hogy mindaz, amiért imádkoznak, az már az övék, de ők csak kérnek, mindig csak kérnek, mindent csak kérnek, mint a kisgyerekek.
Gyermeki gondolkodásúak és felfogásuk miatt nem értik, hogy nekik önállóan kell elvenni ellátást, a javakat, a szellemi ajándékokat, kincseket és élni kellene Isten királyságában szellemi nagykorúként, érett keresztényként. Nekik kellene másokat Istenhez vezetni, nekik kellene másokért közbenjárni, mások szükségeit betölteni, beleállni a szolgálatba és elvenni Istentől a vezetést a személyes életükre, nem pedig másokat utánozni, mások emberi tanácsai szerint döntést hozni.
Gyermeki kereszténységre vall az is, hogyha a régi hivők irigyek a fiatalok dinamizmusára, sikereire, győzelmeire, majd emiatt elutasítják őket.

Mondom nektek:
 „Aki csak tejet iszik, az meg csecsemő. Az ilyen ember meg nem ismeri a helyes tanítást.
 Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók. Az ilyenek a tapasztalataikból már megtanulták, hogyan kell a jót a rossztól megkülönböztetni.
Ezért fejezzük be a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni!   Zsidók 5:13-14, 6:1 (Egyszerű ford. szerint)

 Fiak! Isten leendő fiai!

 Itt az ideje meglátni az Atya akaratát, itt az ideje beleállni az örökségbe, itt az ideje jó döntést hozni és elindulni az Atyával való találkozáshoz, itt az ideje meglátni az ajándékodat és az identitásodat, itt az ideje levetni a szolgai ruhát. Itt az ideje érett, felnőtt fiúként élni, szabadságban. Itt az ideje kifutni a szolgaságból.
Jézus mint Emberfia és mint Isten Fia adott nekünk példát a Fiúságra, Ő adja számunkra a Fiúság Szellemét, Ő kimunkálja bennünk a szellemi érettséget, majd beültet a „saját virágoskertjébe” egy gyümölcsöző és termő közösségbe.
Azoknak a fiaknak és új hajtásoknak, akik le lettek metszve, ma azt mondja az Úr igéje:
„Maradj életben! Maradj életben!” (Ezékiel 16:6)
Maradj életben, nagyra fogsz nőni, meg fogsz erősödni, érett férfikorra fogsz eljutni, enyém leszel.
Megöntözlek, megtisztítlak, földíszítelek levelekkel, telve leszel új, friss hajtásokkal, meg fogsz szépülni, pompás, virágzó és nagy leszel.
Maradj életben! Termékeny földbe helyezlek, sok víz mellé plántállak, ki fogsz hajtani, terebélyesedni fogsz, mert én táplállak közvetlenül. Leveleid lesznek, melyeket felém fordítasz, erős gyökereid lesznek, melyek jó táptalajba, erősen állnak.

Pompás virágaid lesznek, melyben sokan fognak gyönyörködni.

Amit én az Úr megmondok, azt meg is teszem.

2013. március 18., hétfő

Kegyelem – csupán egy tan?

Kegyelem – csupán egy tan?

Utazásaim során sokszor hallom a következőt: „A gyülekezetünk az idei évben a kegyelemre koncentrál.” Amikor ezt mondják, elgondolkodom: „Hát tavaly mivel foglalkoztatok? Na és jövőre mire fogtok koncentrálni?” Azt is szokták mondani, hogy a kegyelem nagyon fontos tan.

A kegyelem nem csupán egy fontos tan, hanem a kegyelem egy Személy. A neve Jézus Krisztus, Ő a kegyelem megtestesítője. Amikor a kegyelemről beszélünk, akkor Róla beszélünk.

A kegyelem a Krisztusban való életünk esszenciája. A kegyelem az a forrás, ahonnan minden egyes bibliai tan ered.

Azt mondani, hogy a kegyelem egy fontos tan olyan, mintha azt mondanánk a lélegzés életem egy fontos része. Amikor Pál azt mondta, „Nekem az élet Krisztus” (Filippi 1:21), ezt is mondhatta volna: „Nekem az élet kegyelem”. Egy és ugyanaz. János azt mondta, hogy Jézus „telve kegyelemmel” jött el hozzánk (János 1:14). Ő maga a kegyelem.

Igen, a kegyelem olyannyira az életünk része, mint a lélegzés. Ez az evangélium lényege. Az Apostolok Cselekedetei 20:24-ben Pál azt mutatja meg, hogy a kegyelem maga az evangélium. „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” Itt láthatjuk, hogy a kegyelem elválaszthatatlanul hozzátartozik az evangéliumhoz.

Az „evangélium” szó jelentése „örömteli jó hír”. Mi volt ez a jó hír, amivel Isten megbízta Pált, hogy mindenkinek hirdesse? A kegyelem evangéliumának örömhíre volt. Ha eltérünk a kegyelemtől, akkor eltérünk az evangéliumtól. Lehet, hogy az igazságot mondjuk, de eltértünk az evangéliumtól. Lehet, hogy egy bizonyos szinten segítünk az embereknek, de eltértünk az evangéliumtól. Az evangélium a kegyelem üzenete. Ez az egyetlen erő, ami képes átalakítani az életünket. Ahogy Pál írja: „Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére” (Róma 1:16).

A kegyelem több, mint egy fontos tan.

Steve McVey

2013. március 15., péntek

Angyalok vigyáznak rád


Angyalok vigyáznak rád
 

34,8 Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. (Zsoltárok)

Angyalok szolgálnak Isten népének. „Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon” (Zsoltárok 91:11). Ha elfogadtad Isten uralmát az életedre, akkor biztos lehetsz benne, hogy sok hatalmas angyal fog őrizni utadon.

„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett”. Ez azt jelenti, hogy nem csak bájosan odainteget, miközben elröppen melletted, hanem ott táborozik, ott időzik, ott őrködik melletted. Égi lények vigyáznak rád. Hagyd, hogy ez az igazság kimossa a félelmet. A világ leggazdagabbjai sem élvezik azt a védelmet, amit Isten szolgái nyújtanak neked.

És az angyalok még örömüket is lelik ebben! Az angyalok nem csak szolgálnak téged, hanem ámulnak is: „az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni” (1 Péter 1:12 Egyszerű Fordítás). Álmélkodó angyalok szemlélik az ajándékokat, amiket Isten neked adott. A Szent Szellem az angyalokban is lakozik? Nem. Viszont benned igen. Az angyalok hálát adnak a megváltásért? Nem, mert ők soha nem voltak elveszve. Te viszont igen. Krisztus angyallá változott? Nem, Ő emberré lett. És az angyalok csodálattal nézték, amikor ez megtörtént. Angyalok imádata vette körül Őt, amikor megszületett. Angyalok várakoztak a halálánál. Az angyalok figyelemmel kísérik Isten népének a munkálkodását: „Most viszont meg akarja mutatni sokoldalú bölcsességét az Eklézsia közreműködésével a mennyei hatalmasságoknak és fejedelmeknek” (Efezusi 3:12, Egyszerű Fordítás).

Az, ahogyan Isten munkálkodik benned, Isten angyalait csodálatra és tapsra készteti. „Ezért azt mondom nektek, Isten angyalai ugyanígy örülnek, amikor egy bűnös visszatér Istenhez” (Lukács 15:10).

Isten a legkiválóbb csapatát küldi, hogy vigyázzanak rád. Képzeld el, hogy az amerikai elnök megbízza a Titkos Szolgálat embereit, hogy védelmezzenek téged. Utasítja az ügynökeit, hogy motoros kíséretet biztosítsanak számodra, miközben vezetsz, és oltalmazzanak a tömegben. Hogy aludnál, ha tudnád, hogy az elnök legjobb embere áll őrt az ajtód előtt? Hogy fogsz aludni, tudván, hogy a menny egyik kiválósága teszi ezt? Nem vagy egyedül. Hatalmas angyalok vigyáznak rád.

És ha majd átléped a célvonalat, ők lesznek az elsők, akik tapsviharral fogadnak.

Max Lucado

2013. március 14., csütörtök

A végső győzelem - A Nagy Küldetés, 11. rész

Posted: 13 Mar 2013 06:39 AM PDT
A végső győzelem - A Nagy Küldetés, 11. rész

2013., 11. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

A biztos prófétai beszéd azt a kijelentést tárja elénk, hogy sebesen haladunk a világosság és a sötétség közötti végső, legnagyobb csata felé. Már az is nagy kiváltság és megtiszteltetés, hogy ezekben az időkben élhetünk, viszont nekünk sokkal magasabb rendű célkitűzésünk van annál, hogy csupán elviseljük ezt az időszakot - azért vagyunk itt, hogy részt vegyünk a kereszt óta számított legnagyobb győzelemben, a világosság végső győzelmében a sötétség felett.

Ezt olyan igehelyeken láthatjuk, mint például az Ézsaiás 60:1-3:
Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. 
Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. 
És pogányok jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.
Láthatjuk tehát, hogy ugyanakkor, amikor sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, akkor az Úr dicsősége feltámad az Ő népén. Ennek az lesz a következménye, hogy a nemzetek a világossághoz fordulnak. A világosság győz, és nem a sötétség. Ez a legerősebb keresztények által fog megtörténni, akiknek az élete a minden fundamentumok között a legerősebbre épült, amely nem fog megrendülni a bekövetkező események során. A legerősebb keresztények mindig a legjobb tanítványok, hiszen ez az ösvény vezet a Krisztusban való érettségre.

A világosság legnagyobb győzelme a sötétség felett mindörökre Jézus keresztje marad. Soha semmi nem fogja tudni nagyszerűbb módon bemutatni Isten szeretetét és az Ő jellemét, mint a kereszt. Ha az a célunk, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és az Ő cselekedeteit akarjuk cselekedni, akkor nekünk is naponta fel kell vennünk a keresztünket, hogy Őt kövessük, miközben letesszük az életünket Őérte és azokért, akikért Ő meghalt (lásd Lukács 9:23).

Isten szeretetét és a jónak a gonosz feletti hatalmát a legkiemelkedőbben a kereszt mutatja be. Ahogy a Jelenések könyvében láthatjuk, Jézust örökké úgy fogják ismerni, hogy Ő a Bárány. Ő azt mondta, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki leteszi az életét a barátaiért (lásd János 15:13), de Jézus annál is többet tett, hogy letette az életét. Kiüresítette magából az isteni természetet, hogy közülünk valóvá váljon, és az egyik legrosszabb helyen élte le az életét, az egyik legkisebb és legmegvetettebb nép között. Minden nap, amit a földön megélt, nagy áldozat volt a számára, majd megtette a legnagyobb áldozatot is, amikor elfogadta a kínzást és megaláztatást.

Jézussal és az Ő áldozatával azonosulni bizonyára a legnagyobb megtiszteltetés, amit valaha kaphat az ember, nem csak ezen a földön, hanem az egész teremtett világban és az örökkévalóságban. Ez a végső elhívásunk, a végső megtiszteltetésünk, és az Ő tanítványai alapvető felelőssége. Ahogy Ő mondta a Lukács 14:27-ben:
"És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom."
Az igazi keresztény élet, ami azt jelenti, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, áldozatot hozó élet. Ez egy olyan élet, amelyben a legalapvetőbb elkötelezettség az, hogy az Ő akaratát keressük és cselekedjük, nem a magunkét. A kereszt volt az a hely, ahol Jézus elszenvedte a legnagyobb igazságtalanságot, de nem bosszulta meg, és az Atyától sem azt kérte, hogy álljon bosszút, hanem azt, hogy bocsásson meg. Ez a legnehezebb feladata minden embernek, a tanítványoknál viszont alapvető felelősség - hogy forduljon el a bosszútól, még ha igazságos is lenne, és bocsásson meg.

Miközben kibontakozik a világosság és sötétség közötti küzdelem, a mi győzelmünket nem az ellenségeink pusztulása jelenti, hanem az üdvösségük. Jézus azért ment a keresztre, hogy pont azokat üdvözítse, akik üldözték, sőt konkrétan azokért, akik épp akkor kínozták. Mi, keresztények, gyakran jutunk arra az elhatározásra, hogy megbocsátunk, de titokban azt reméljük, hogy az Úr majd igazságosan ítél, Jézus viszont ezen is túllépett. Nem akarta, hogy az Atya elégtételt vegyen Őérte - sőt, azt kérte az Atyától, hogy bocsásson meg nekik. Ez a legnagyobb megbocsátás és a legnagyobb szeretet.

A megbocsátás talán a legnehezebb dolog, viszont ez a kereszténység tanításának a legalapvetőbb területe, valamint a keresztény érettség legbiztosabb jele. Mivel azt a feladatot kaptuk, hogy naponta vegyük fel a keresztünket, ezért a megbocsátásra is naponta kell keresnünk a lehetőségeket.

Sokan úgy hiszik, hogy addig nem kell megbocsátaniuk, amíg az, aki rosszat tett velük, meg nem bánja. Ez nem ugyanaz, mint amit Jézus tett. Ő akkor bocsátott meg nekünk, amikor még a bűneinkben voltunk. Később egyesek elismerték az Ő nagy irgalmát, mások nem, de Ő így is megbocsátott nekik, ezért nekünk is ezt kell tennünk.

Az, hogy megbocsátunk valakinek, nem jelenti azt, hogy ne lennének következményei a bűnének. Olyan egyéb szellemi törvényszerűségek érvényesülnek itt, mint például a Galata 6:7 "Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg: mert amit az ember vet, azt aratja is." Mindazáltal, papokként az alapvető elhívásunkba tartozik közbenjárni a vétkezőkért, hogy irgalmat és kegyelmet keressünk számukra.

Ez a törvényszerűség, hogy amit vetünk, azt aratjuk, a mi életünkben is működik, amikor megbocsátunk másoknak. Ha irgalmat akarunk aratni, akkor meg kel tanulnunk irgalmat vetni, minden adódó alkalommal. Ha kegyelmet akarunk aratni, akkor kegyelmet kell vetnünk minden adódó alkalommal. A kereszt-élet naponta nyújt lehetőségeket arra, hogy kegyelmet és irgalmat tanúsítsunk, és mivel képesek vagyunk megtenni ezt, ezért ugyanazt fogjuk aratni is.

---
Fordítás: Országh György