Oldalak

2013. augusztus 31., szombat

Ismerd meg a hatalmadat!

Elaine Tavolacci
A Word In Season / Időszerű Üzenet


2013 augusztus 31.

Ismerd meg a hatalmadat!

Az Újszövetség lapjain számos olyan nyomorúságról olvashatunk, amit Pál apostolnak kellett elszenvednie. Többször börtönbe vetették, bottal rengeteg ütést mértek rá, megkövezték, hajótörést szenvedett, hamis vádak érték, támadások érték a vallási vezetők, a hízelkedők és a hamis próféták részéről is. Mindemellett hatalmasan használta őt az Úr a jelekkel és csodákkal. Soha nem kételkedett abban a hatalomban, amit a Jézussal való személyes találkozása során kapott a Damaszkuszba vezető úton, ami után a neve is megváltozott: Saul helyett Pál lett belőle. Jézus nekünk is, akik keresztények vagyunk, ugyanezt a hatalmat adta.

Az Úr azt mondja, hogy hatalmat adtam nektek az Én nevemben, és fennhatóságot adtam nektek az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem árthat nektek, semmiképp sem. Mint ahogy Pál is lerázta a kígyót, ami rátapadt, hogy megölje, nektek is megadtam a hatalmat, hogy lerázzátok azt, ami ellenetek jön azért, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Az ellenség támadása nem fog elpusztítani benneteket. A mérge nem fog megölni benneteket. Az ok nélkül való átok nem száll rátok, amint felkeltek az Én hatalmammal. Azt a hatalmat, amit Én adtam át nektek, nem tudjátok a természetes elmétekkel megérteni. Azt a fennhatóságot, amit nektek adtam, nem lehet értelemmel felfogni. Vegyetek hatalmat minden fölött, ami ellenetek jön az életetekben. Vegyetek hatalmat minden fölött, ami a családotokat és a szolgálatotokat támadja. Vegyetek hatalmat minden fölött, ami az elrendelt sorsotok ellen támad. Vegyetek hatalmat a hamisság fölött a városaitokban, az államotokban és a nemzetetekben.

Egy pálcát tettem a kezedbe, és kardot a szádba, ami az Én szavam. Fennhatóságot és hatalmat adtam minden helyzet fölött, amivel szembetalálod magad. Hatalmad van rendeletet hozni és kihirdetni, és az meg fog valósulni neked. Amint az Én szavamat szólod, az életed helyzeteiben elindul egy váltás. Amint használnod az Én hatalmamat, a hegyek megmozdulnak. Én hatalmat adtam neked minden betegség és erőtlenség fölött. Amint betegekre teszed a kezedet, felgyógyulnak. Bármi, amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve. Bármi, amit feloldozol a földön, a mennyben is fel lesz oldozva. Megadtam az erőt, hogy legyőzz minden akadályt, ami szembeszáll veled, és hogy erődítményeket rombolj le, azoknak a hatalmi fegyvereknek a használatával, amelyeket a rendelkezésedre bocsátottam. Amint használni fogod azt a hatalmat, fennhatóságot és erőt, amit Én adtam át neked, azzal elkezded az uralkodást ezen a földön, és az Én dicsőségem fog diadalmaskodni az életedben, mondja az Úr.

Máté 10:1
Majd magához hívta tizenkét tanítványát, és fennhatóságot adott nekik a tisztátalan szellemeken, úgyhogy kiűzhették őket, s orvosolhattak minden betegséget s minden gyengeséget.

Máté 16:19
Neked fogom adni Isten Királyságának a kulcsait, és amit megkötsz a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldasz a földön, az fel lesz oldva a Mennyben.”

Lukács 10:19 
Lássátok, fennhatóságot adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon, s az ellenség minden hatalmán tapossatok, úgyhogy semmi sem fog nektek ártani.

Apostolok Cselekedetei 28:5 
Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe, és semmi kárt nem szenvedett.

Koinónia - A Nagy Küldetés, 35. rész

Posted: 31 Aug 2013 04:59 AM PDT
Koinónia - A Nagy Küldetés, 35. rész

2013., 35. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Az egész világ alapvető jelentőségű problémákkal foglalkozik ezekben az időkben. Most vagyunk a "Döntés Völgyében", amiről korábban már hangzottak el próféciák. A civilizáció fundamentumai rázkódnak. Miközben az emberi kormányzatok csődöt mondanak, Isten királysága folyamatosan növekszik. Azokat az időket éljük, amikor a Dániel 2 teljesedik be. Az emberi királyságokat jelképező szobor összemorzsolódik, miközben az Isten királyságát jelképező kis kő nagy heggyé növekszik, azaz kormányzattá, és addig fog növekedni, míg be nem tölti az egész földet. Melyikre építjük az életünket?

Ha be akarjuk tölteni a Nagy Küldetést, hogy minden nemzetet tanítvánnyá tegyünk, akkor a gyülekezetnek azzá a várossá kell lennie, amire elhívást kapott: hogy hegyen épített város legyen, felemeltetett, hogy mindenki láthassa a világosságát. Ez a város adta az indíttatást Ábrahámnak, hogy hátrahagyja a káldeai Ur városát, korának legjelentősebb kultúráját. A pusztában vándorolt, és még azt sem tudta, pontosan hová megy, de tudta, mit keres: azt a várost, amit Isten épít, és nem ember. Az igazi keresztény hitet még ma is a vándorélet jellemzi.

Az Újszövetség két alapvető görög szót használ a gyülekezet leírására: Az egyik az ekklézsia, ami a gyülekezet felépítéséről és kormányzásáról szól. A másik a koinónia, ami a szenteket összekötő kapcsolati forma, amelyet szabad fordításban "közösségnek" szoktak írni. Az ekklézsia van a koinóniáért, és nem fordítva.

A gyülekezet elhívása, hogy család legyen, és nem csupán egy szervezet. Szükségünk van szervezetre is, de az Újszövetségben elénk tárt helyi gyülekezeti struktúra a lehető legalapvetőbb és legegyszerűbb, amit csak el lehet képzelni: vének és diakónusok voltak benne - ennyi az egész. A gyülekezet élete és ereje a konióniában rejlett, és nem azekklézsiában.

Az 1 Korinthus 10-ben és 11-ben találjuk a Bibliában meghatározott egyetlen lehetséges okát annak, hogy a keresztények erőtlenek, betegek lesznek, vagy korán halnak meg. Ez pedig az, hogy nincs közöttükkoinónia. Pál apostol arra figyelmeztet, hogy ne méltatlan módon részesüljünk a koinóniából (ebben a szövegben ezt a görög szót használja a az Úrvacsorára), ugyanis ezzel ítéletet hoznánk magunkra. Úgy részesül méltatlanul az ember, hogy akkor is részesül belőle, ha nincs meg az életében az, amit ez a szertartás jelképez: a koinónia. Érdemes megfigyelni, hogy ilyen figyelmeztetés sehol sincs arra nézve, ha nincs ekklézsia az életünkben.

koinónia sokkal több egymás köszöntésénél, vagy egy kis tréfálkozásnál az istentisztelet előtt, heti egy vagy két alkalommal. Ez a szó olyan egymáshoz kötődést jelent, amiben a testrészeket lehetetlen elválasztani egymástól, anélkül, hogy belehalnának. Ezért figyelmeztet bennünket az apostol, hogy ha ez nincs meg az életünkben, annak erőtlenség, betegség és halál lesz a következménye. Tehát létfontosságú a keresztény életben.

Talán vannak, akik kitartóan állítják, hogy nekik van közösségük az Úrral, és ez elég nekik, de az Úr azt mondta, hogy ez nem elég. Nem tudunk megfelelő összeköttetésben lenni a Fővel, ha nem vagyunk megfelelő összeköttetésben az Ő testével. Sokaktól hallottam már, hogy ők szeretik Istent, csak a népét nem. Pedig, ahogy János írta, nem szeretjük igazán Istent, ha nem szeretjük a népét is. János emellett a következőt is írta:

"Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk (koinónia) van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1 János 1:7)

Ha a kezemet levágják a testemről, hamarosan elhal, mivel az életet adó vér nem tud átáramolni rajta a testhez való kapcsolódás nélkül. Ugyanez igaz szellemileg is. Muszáj, hogy legyen koinóniánk, ahhoz, hogy Krisztus igazi élete átáramolhasson rajtunk. Nem tudjuk megkapni mindazt, amit akoinónia magában hordoz, azzal, ha csak jókat csevegünk a barátainkkal egy kávé mellett. Nem tudjuk megkapni azzal sem, ha egymás tarkóját nézzük az istentiszteleteken. Ez a kapcsolati szint az igaz kereszténység létfontosságú része, noha ritkán lehet ilyet találni ma a kereszténységen belül. Meg kell találnunk.

Illés ő, a ki eljövendő


Máté 11

2János pedig, mikor meghallotta a fogságban a Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt az ő tanítványai közül,3Monda néki: Te vagy-é az, a ki eljövendő, vagy mást várjunk? 4És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, a miket hallotok és láttok: 5A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik; 6És boldog, a ki én bennem meg nem botránkozik. 7Mikor pedig azok elmentek vala, szólni kezde Jézus a sokaságnak Jánosról: Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-é, a mit a szél hajtogat?
13Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala. 14És, ha be akarjátok venni, Illés ő, a ki eljövendő vala. 15A kinek van füle a hallásra, hallja.
18Mert eljött János, a ki sem eszik, sem iszik, és azt mondják: Ördög van benne. 19Eljött az embernek Fia, a ki eszik és iszik, és ezt mondják: Ímé a nagy étü és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja! És igazoltaték a bölcseség az ő fiaitól.20Ekkor elkezdé szemökre hányni ama városoknak, a melyekben legtöbb csodái lőnek, hogy nem tértek vala meg:
Malakiás 4
5Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.

6És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.

Ne tagadd meg, amin keresztülmentél az életben!


"Emlékezz ma arra, mit tanultál az Úrról a tapasztalataidon keresztül." (5Móz 11,2 - TEV fordítás)
Bizonyára sok tapasztalatot gyűjtöttél életed során, legyenek azok jók, rosszak, szégyenletesek, helyesek, helytelenek, örömteliek vagy szomorúak. Nem kell a múltad elől elfutnod, mert Isten jóra használhatja azt az életedben.
A Galata 3,4 ezt mondja: "A tapasztalataid hiábavalóak lennének? Remélem nem." (NCV ford.) Ne menekülj a múltad elől. A fájdalom miatt sok ember letagadja, figyelmen kívül hagyja vagy megbánja a múltját, vagy esetleg neheztel miatta. Ők felülírják a múlt eseményeit és kiszínezik a történteket, mert könnyebben birkóznak meg a hazugságokkal, mint a múlt fájdalmaival. De ha letagadod ezeket, Isten nem tudja a tapasztalataidat jóra használni.
Isten jóra tud használni minden tapasztalatot az életeben, de nem szabad tovább menekülnöd előlük. El kell fogadnod a múltadat. Talán a szüleid nem voltak olyan nagyszerűek, vagy éppen az iskolában nem szerettek annyira a többiek, vagy lehet, hogy nem te voltál a focicsapat kapitánya... de attól még ezek a te saját tapasztalataid, ne tagadd meg őket.
Ne próbáld tovább kiűzni a rossz élményeket az emlékezetedből - emlékezz azokra. A 5Móz 11,2 ezt mondja: "Emlékezz ma arra, mit tanultál az Úrról a tapasztalataidon keresztül" (TEV ford.).
Ez a vers arról beszél, hogy milyen fontos emlékezni az életben megtanult leckékre és tapasztalatokra. Hogyan tudod ezt megtenni? A legjobb módszer az, ha naplót vezetsz. Nem olyan naplót, amibe minden nap beleírod, hogy mit csináltál aznap (pl. nem azt, hogy ma elmentem a boltba és vettem egy kis tejet). Ebbe a  naplóba nem kell minden napodról beszámolnod,  de minden alkalommal, amikor valami fontos tapasztalatot szereztél vagy éltél át, írd le azt, és így nem fogod elfelejteni (pl. "ez nagyon fájt, nagyon sok nehézség árán tanultam meg ezt a leckét, és nem akarom elfelejteni").
Hogy ne felejtsd el, mit tanultál Istenről, fontos, hogy írj ilyen feljegyzéseket. Aztán a nehéz időkben majd vissza tudsz nézni és emlékezhetsz, mit tanított neked Isten, és ebből erőt és bátorságot meríthetsz, mert tudni fogod, hogy Isten mindig a te javadra munkálkodik.
Beszéljünk róla:
  • Fontos, hogy emlékezz Isten hűségére és a megválaszolt imákra? Mit teszel azért, hogy ne felejtsd el?
  • Ha olyan típusú ember vagy, aki nem szeret leírni dolgokat,  a papíron és a tollon kívül milyen más lehetőséged van arra, hogy megjegyezd, milyen leckét tanított meg Isten neked?
(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 23.)

2013. augusztus 30., péntek

Elveszítheted az üdvösséget?

P. Bartha Attila: Miért hiszünk az örök biztonságban?

Mik 7:18-19 Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!

„eltapodja álnokságainkat” Mit tapod el? Minket? Nem, az álnokságainkat. Mit csinál a bűnünkkel? A tenger fenekére veti. Minket vet oda? Nem, a bűnünket.

Az előző üzenetben (2013.08.18. de. P. Kende) volt egy nagyszerű gondolat. Nem ez volt a főgondolat, de nagyon megáldott. P. Kende Ján 10:28-at idézte, és arról beszélt, hogy mi az Atya kezében vagyunk, és erre a biztonságra van szükségünk, nem állandóságra. Istenre van szükségünk, arra, hogy tudjuk, mi az Ő kezében vagyunk, és Ő nem vethet ki minket.

Sajnálatos módon elég népszerű egy tanítás a keresztények körében. Ez pedig az, hogy
elveszítheted az üdvösséget, ha nem vigyázol. Mi az örök biztonságot tanítjuk, és mondhatjuk azt, hogy ők az örök bizonytalanságot. Megoszlanak a vélemények, hogy melyik az a pont, ahol elveszíted az üdvösséged. Megoszlanak a vélemények, hogy ha egyszer elveszítetted, akkor visszanyerheted-e, és mit kell tenned ahhoz, hogy visszanyerjed.

Amellett a sok vers mellett, amely azt bizonyítja, hogy nem veszítheted el, ez a tanítás – elveszítheted az üdvösséged – látszólag a hívőről szól. Arról, hogy elég jó vagy-e, elég nagy-e a hited, megtartod-e a hitedet. Viszont, ha mélyebbre nézel, akkor ez igazából Isten jellemét kérdőjelezi meg. Ez Őróla szól, hogy Ő képes-e. Ez arról szól, hogy kitől is van az üdvösségem.

Az egész világ Őtőle van, Ő érte van, és Ő általa van. Hol olvasol a Bibliában olyat, hogy rajtad múlik valami? 1Pét 1:5 az Úr hatalma az, ami megőriz téged. Mi alapján van az üdvösséged? „Elég jó voltál? Te szellemibb vagy, mint a másik?” Olvasod a Bibliádat? Mert ha igen, akkor ilyen következtetésre nehezen juthatsz.

5Móz 7:7-9 nem azért választott téged az Úr, mert te több lennél, sőt, te vagy a legkevesebb, hanem azért, hogy megtudjad, hogy az Úr hűséges. 5Móz 9:6 nem a te igazságod miatt választott, hanem azért, hogy megmutassa az ígéreteit, hogy bevisz téged az Ígéret földjére. Ézs 43:24-25 mi az, amit adtál Neki? A bűneiddel terhelted Őt, de Ő azt mondja: „Én eltörlöm az álnokságaidat. Én Magamért törlöm el az álnokságaidat. Az Én igazságaimért törlöm el az álnokságaidat.” Az egész Biblia erről szól.

Mát 9:12-13 a bűnösöknek van szüksége megtérésre, a betegeknek orvosra. „Azt akarom, hogy tanuld meg, hogy irgalmasságot akarok.” Nem tudsz kiesni Isten kezéből. Róm 8:35-39 hány dolog választhat el téged Istentől? Én csak azt olvasom: semmi, sem, sem, sem,…

Mi van azzal – ez a „legaljasabb” tanítás, nagyon logikusnak hangzik –, ha te visszaadod, akkor elveszítheted, ha te mondasz nemet, akkor elveszítheted?

A kisfiam most két és fél hónapos. Sokan mondjátok, hogy milyen aranyos, milyen cuki. Erre szoktam viccelődni: igen, a genetika működik.  Ma sokat fájt a hasa, és ahogy felvettük, eltolta magát. Kieshet a kezünkből? Ne vicceljünk!

Akárhogy próbálod eltolni magadat Istentől, hogyan tehetnéd ezt meg? Csak nézz meg példákat! 1Kir 19-ben Illés azt mondta: Uram, meg akarok halni. Mit felel erre Isten? „Ja, rendben. Tessék!” Dehogyis! Bátorítja, továbbviszi. Luk 15-ben hazamegy a fiú. „Atyám, csak hadd legyek egy szolgád!” „Nem. Téged megkülönböztetett szeretettel szeretlek. Tied minden kegyelmem, és fölemellek olyan helyre, ahol eddig nem is voltál.”

Isten a helyreállító Isten. Vannak imák, amiket nem válaszol meg. Ismeri a formáltatásunkat. Tudja, hogy a lelkünk a porhoz tapad. Ján 2-ben nem bízza Magát az emberre. Luk 23:34 Hogy imádkozik Jézus a kereszten? „Bocsáss meg nekik, Atyám!” Miért? „Mert ők annyira tisztában vannak a helyzetükkel.” Dehogyis! Nem. „Mert ők nem tudják, hogy mit cselekszenek.”

Nézd meg Mózest! Elbukott a nép. Isten azt mondta: adok neked újat. Mit mond erre Mózes? „Ha én nem mehetek velük, akkor engem is törölj ki a Te Könyvedből.” Ha lehetséges lenne, hogy ha te nemet mondasz Istennek, akkor Ő kitöröl a Könyvéből, akkor miért olvasom azt 2Móz-ben, hogy nem csak Mózes életét tartotta meg, hanem az egész nép életét is, akiket el akart veszteni?

Mát 16-ban azt mondja Jézus Péternek: távozz Tőlem, mert nem Isten dolgaival gondolkozol. Luk 15-ben aki nem értette a helyreállítást, az a másik fiú volt. Aki nem érti az örök biztonságot, az az emberek dolgaival gondolkozik. Isten jelleme nem ilyen.

Zsolt 103:12 „Olyan messze vetettem el a bűnödet, mint kelet a nyugattól. Soha nem találkozhat. Elvetettem az összest.” 1Ján 2:2 „Minden egyes bűnért meghaltam, a szándékosért és a véletlenért.” „Nincs olyan, hogy kieshetsz a kezemből. Nincs olyan, hogy elveszted az Én szeretetemet, mert ez az Én jellememről szól.” Zsid 6-ban „Kinek a nevére esküdtem meg, hogy veled maradok? Az Én természetemre esküdtem, mert nem volt nagyobb, és nem változom, és nem hazudhatok.”

Ne hidd el a hazugságot, hogy bármikor is elveszítheted az üdvösségedet. Teljes mértékben biztonságban vagy. Ilyen Istennek a jelleme. 2Tim 2:13 ha én hitetlenkedem is, Ő hű marad, mert Önmagát meg nem tagadhatja. Önmagára esküdött meg. Az üdvösséget Ő végezte be, és nekünk adta ingyen kegyelemből.

Ne hagyd magad megtéveszteni! Isten jobban szeret, mint gondolod. Olvasd a Bibliát, elejétől a végéig erről szól. Ámen.

Ha már tudod, tedd is meg!

Posted: 28 Aug 2013 06:00 PM PDT
"Az igének pedig cselekvői legyetek, ne csak hallgatói, becsapva magatokat." Jakab 1:22
120224_Matthew_22_37_Hohlt_1.jpg

A Biblia a Márk 12:30-ban ezt mondja: "Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel." Más szavakkal mondva: szeresd Istent minden beszédeddel, minden érzéseddel, minden gondolatoddal és minden cselekedeteddel. Isten úgy formált téged, hogy elsősorban beszélő, érző, gondolkodó vagy cselekvő legyél.
A beszélők elsősorban a szívükkel szeretik Istent. Az érzők a lelkükkel, a gondolkodók az elméjükkel. Tudtad, hogy Istent az értelmeddel is tudod szeretni? Tudtad, hogy amikor értelmes dolgokat teszel, az dicsőséget szerez Istennek? Amikor fejleszted és erősíted az értelmed, az dicsőítés.
A gondolkodó típusú emberek szerelmesek lesznek a Bibliába, amikor hívővé válnak. Szeretik tanulmányozni ezt a könyvet. Nincs még egy ilyen könyv a világon! Megvan benne az élet nagy kérdéseire a válasz, mint például arra, hogy "Ki vagyok én? Hová tartok? Mi az élet célja? Számít-e az életem? Mi a múlt? Mi a jövő? Honnan származom?". A gondolkodók szeretik tanulmányozni a Bibliát. A Zsoltárok 119:97 szerint: "Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap arról gondolkodom!"
Szükségünk van gondolkodókra a világban. Valakinek át kell gondolnia a bonyolult dolgokat és levonni a következtetéseket abból, amit a többiek csinálnak. Szükségünk van az olyan emberekre, akik végiggondolják a nehéz témákat és megoldást adnak rájuk. Ezért kellenek a tudósok, az írók, a filozófusok, a feltalálók.
A gondolkodóknak viszont figyelniük kell az alázat gyakorlására. A Biblia ezt mondja: " Ne tartsd bölcsnek magadat" (Példabeszédek 3:7). Miért? Mert Isten az Isten, és nem te!
Az alázat választás kérdése. Nem egyszer mondja a Biblia, hogy imádkozz Istenhez alázatért. Azt írja, hogy "alázd meg magad az Úr előtt". Ez egy választás, és ezt saját magadnak kell megtenned. Senki sem tudja helyetted megtenni. Meg tudnak alázni, de nem tudnak alázatossá tenni. A lényeg, hogy az alázat az Istentől való teljes függés. Nem jelenti az erőd tagadását, de őszinteséget jelent a gyengeségeiddel kapcsolatban.
A gondolkodóknak arra is figyelniük kell, hogy a gyakorlatban is megvalósítsák, amit tudnak. Ha már ismersz vagy tudsz dolgokat, akkor cselekedd is meg! A Jakab 1:22 mondja: "Az igének pedig cselekvői legyetek, ne csak hallgatói, becsapva magatokat."
Elhiszed, hogy adnod kellene a szegényeknek? Meg is teszed? Elhiszed, hogy az embereknek szükségük van Krisztusra ahhoz, hogy a Mennybe jussanak? Beszélsz nekik erről? Hiszel a tized adásában? Megteszed? Csak azokat a részeket hiszed el a Bibliából, amelyeket meg is cselekszel.

Beszéljetek róla:
  • Melyik nehezebb számodra: tagadni az erődet, vagy őszintének lenni a gyengeségeiddel kapcsolatban? Miért gondolod így?
  • Készíts egy listát azokról a dolgokról, amikben hiszel! Megcselekszed ezeket?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 22.

2013. augusztus 29., csütörtök

A szív bőségéből szól a száj


"A kemény munkának megvan a maga haszna, de az üres beszéd szegénnyé tesz." (Péld 14,23, CEV ford.)
heartmouth.png
A Biblia szerint közvetlen kapcsolat van a szív és a száj között. Például, ha a káromkodással van problémád, az nem a beszédeddel, hanem a szíveddel kapcsolatos probléma. Ha hajlunk arra, hogy másokat kritizáljunk vagy gúnyosan beszéljünk emberekről, akkor sem a beszédünkkel, hanem a szívünkkel nincs rendben valami. Ugyanez a helyzet akkor is, ha hajlunk a túlzásokra, ha hajlamosak vagyunk elferdíteni az igazságot, ha azt mondjuk, amit szerintünk mások akarnak tőlünk hallani, ahelyett, amit igazán mondanunk kellene. Ezek nem a beszédünkkel kapcsolatos problémák, hanem a szívünkben nincs rendben valami.
Amit mondunk, az közvetlen kapcsolatban áll a szívünk állapotával.
Bármi is tölti meg a szívedet, azt fogod mondani is. Ha harag van a szívedben, haraggal teli lesz a beszéded is. Ha a szívedet a lehangoltság uralja, a beszédeden is meg fog látszani. Ha a szíved tele van örömmel, akkor ez a beszédedben is tükröződni fog.
A Márk 12,30-ban ezt olvassuk: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből." Másként fogalmazva, szeresd a te Istenedet minden beszédeddel, minden érzéseddel, minden gondolatoddal és minden cselekedeteddel, amit teszel. Isten elsődlegesen beszélő, érző, gondolkodó és cselekvő embernek teremtett.
Azok az emberek, akik szeretik elmondani, ami  a szívükön van, nehezen tudnak hallgatni. Szeretnek mindenről beszélni. Ha te is ilyen vagy, neked is ki kell beszélned, ami a szíveden van, és el kell mondanod más embereknek. A "szívükből beszélő " emberek szeretnek üldögélni és csak történeteket mesélni, beszélgetni - különösen, ha hasonló beszélgetőtársra találnak.
A világnak szüksége van olyan emberekre, akik kommunikálnak. Szükségünk van olyan emberekre, akik tudnak megbeszéléseket tartani, akik meg tudják fogalmazni, amit mi, többiek érzünk. Szükségünk van tanárokra, tanácsadókra és edzőkre, akik tanítanak és irányítanak minket, és szükségünk van komédiásokra, igehirdetőkre is. Szükségünk van olyan emberekre, akik jó verbális készségekkel és képességekkel rendelkeznek, és akik előbbre tudják mozdítani a világot.
Isten azonban a következőkre figyelmezteti az ilyen típusú embereket: cselekedned is kell.
A Példabeszédek 14,23 ezt mondja: "A kemény munkának megvan a maga haszna, de az üres beszéd szegénnyé tesz"  (CEV ford.). Ez azt jelenti, hogy tovább kell lépned. Vannak emberek, akik sohasem tesznek mást, csak beszélnek. Azt mondják, én ezt és ezt fogom majd csinálni. De mióta mondják ezt? Már 3 éve! Mit kezdesz az életeddel? Mikor fogod abbahagyni az üres beszédet, és mikor kezdesz el cselekedni? Ha már megvan a célod, rajta, kezdj hozzá!
Beszéljetek róla
  • Mi az, amiről hetek vagy talán hónapok óta csak beszélsz, hogy majd megteszed?
  • Tovább kell lépned. Milyen konkrét lépéseket teszel ma azért, hogy előbbre juss? Ne csak mondd, hogy majd megteszel valamit, hanem tényleg tedd is meg!
(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 21.)

2013. augusztus 28., szerda

Vigyázzatok azért, hogy a ti szívetek meg ne csalattassék

5 Mózes 11
1Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az ő megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden időben. 2És tudjátok meg ma (mert nem a ti fiaitokkalszólok, a kik nem tudják és nem látták) az Úrnak, a te Isteneteknek fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját, 3Jeleit és cselekedeteit, a melyeket Égyiptomban cselekedett a Faraóval, az égyiptombeliek királyával, és az ő egész földével; 4És a melyeket cselekedett az égyiptombeliek seregével, lovaival és szekereivel, mivelhogy reájok árasztá a Veres tenger vizeit, mikor üldözének titeket, és elveszté őket az Úr mind e mai napig; 5És a melyeket cselekedett veletek a pusztában, a míg e helyre jutátok; 6És a melyeket cselekedett Dáthánnal és Abirámmal, Eliábnak a Rúben fiának fiaival, mikor a föld megnyitá az ő száját, és elnyelé őket háznépeikkel, sátoraikkal, és minden marhájokkal egyetemben, a mely az övék vala, az egész Izráel között. 7Mert saját szemeitekkel láttátok az Úrnak minden nagy cselekedetét, a melyeket cselekedett. 8Tartsátok meg azért mind a parancsolatokat, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy megerősödjetek, bemenjetek és bírjátok a földet, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt.
9És hogy sok ideig élhessetek a földön, a mely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik és az ő magvoknak adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. 10Mert a föld, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt, nem olyan az, mint Égyiptomnak földe, a honnan kijöttetek; a melyben elveted vala a te magodat és a te lábaddal kell vala megöntöznöd, mint egy veteményes kertet;
11Hanem az a föld, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esőjéből iszik vizet. 12Oly földaz, a melyre az Úr, a te Istened visel gondot; mindenkor rajtafüggenek az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig. 13Lészen azért, hogyha valóban engedelmeskedtek az én parancsolataimnak, a melyeket én ma parancsolok néktek, úgy hogy az Urat, a ti Istenteket szeretitek, és néki szolgáltok teljes szívetekből és teljes lelketekből:
14Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat; 15Füvet is adok a te meződre a te barmaidnak; te pedig eszel és megelégszel. 16Vigyázzatok azért, hogy a ti szívetek meg ne csalattassék, és el ne térjetek, és ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne boruljatok le előttök.17Különben az Úrnak haragja felgerjed reátok, és bezárja az eget, hogy eső ne legyen, és a föld az ő gyümölcsét meg ne teremje; és hamarsággal elvesztek a jó földről, a melyet az Úr ád néktek. 18Vegyétek azért szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötőkül legyenek a ti szemeitek között;
19És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel és mikor felkelsz. 20És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra; 21Hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, a míg az ég a föld felett lészen. 22Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, a melyet én parancsolok néktek, hogy a szerint cselekedjetek; ha szeretitek az Urat, a ti Istenteket, ha minden ő útain jártok, és ő hozzá ragaszkodtok:
23Akkor kiűzi az Úr mind azokat a nemzeteket ti előletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken.24Minden hely, a melyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libanonig, és a folyóvíztől, az Eufrátes folyóvizétől a nyugoti tengerig lesz a ti határotok. 25Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek. 26Lásd, én adok ma előtökbe áldást és átkot!
27Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, a melyeket én e mai napon parancsolok néktek; 28Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, a melyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, a kiket nem ismertetek. 29És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt: akkor mondd el az áldást a Garizim hegyén, az átkot pedig az Ebál hegyén. 30Nemde azok túl vannak a Jordánon, a napnyugoti út megett, a Kananeusok földén, a kik a síkságon laknak Gilgálnak átellenében, a Móré tölgyei mellett?! 31Mert ti átmentek a Jordánon, hogy bemenvén bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek. Ha bírni fogjátok azt, és lakni fogtok abban: 32Vigyázzatok, hogy mind e rendelések és végzések szerint cselekedjetek, a melyeket én ma adok ti előtökbe.

Iráni vallási terror. Jogerősen 8 év börtön a lelkésznek.

Abediniimages.jpg8 évet kapott egy iráni lelkész

Irán annak ellenére üldözi a kitért muszlimokat, hogy az alkotmány elvben elismeri több vallási kisebbség, beleértve a keresztények jogait. Most egy keresztény vezetőnek hagyta jóvá a börtönbüntetését egy teheráni bíróság.
Jogerősen nyolc év börtönbüntetést kapott egy amerikai-iráni keresztény vezető, amiért vallási közösségeket alapított az iszlám köztársaságban – számolt be az elítélt férfi ügyvédje az iráni ISNA hírügynökségnek.

A muszlim vallásról keresztény hitre áttért Szaed Abedinit még januárban ítélte első fokon börtönbüntetésre egy iráni törvényszék. „A teheráni fellebbviteli bíróság most jóváhagyta az ítéletet. A döntés jogerőre emelkedett” – mondta a keresztény lelkész védője, Nasszer Szarbazi.
2013 márciusában John Kerry amerikai külügyminiszter is szót emelt Abedini védelmében, és arra sürgette az iráni hatóságokat, hogy engedjék szabadon a lelkészt, akit azért ítéltek el, mert „magánközösségeket alapított otthonában” és „nemzetbiztonsági kockázatot jelentett”.

Abedini még a 2000-es évek elején, a keresztényekkel szemben toleránsabb Mohamed Khatami elnöksége idején hozott létre vallási közösségeket az országban. 2009-ben tartóztatták le, majd feltételesen – azzal a kikötéssel, hogy nem hoz létre újabb keresztény közösségeket – szabadlábra helyezték. Felesége, Naghmeh Abedini szerint a lelkész nem szegte meg a feltételeket, és ismételt letartóztatása előtt árvaház alapításán dolgozott.

Irán alkotmánya az 1979-es iszlamista fordulatot követően elvben elismeri több vallási kisebbség jogait, így a kereszténységét is, a rezsim ugyanakkor folyamatosan támadja a kitért, vagy kikeresztelkedett muszlimokat.
atv.hu / AFP
 http://www.atv.hu/kulfold/20130827-vallasi-tevekenyseg-otthonaban-8-evet-kapott-egy-irani-lelkesz

A terhek zsákja

A terhek zsákja
Az aggodalom a terhek zsákja. Tele van „mi-lesz-ha" és „hogyan" kérdésekkel. Mi lesz ha a fogyókúrám során kiderül, hogy a saláta jobban hizlal, mint a csokoládé? Hogyan fogjuk majd kifizetni a kisbabánk egyetemi tandíját? „Mi-lesz-hák" és „hogyanok"... a terhek zsákja.

Ormótlan. Vaskos. Csúnya. Kellemetlen. Nehéz cipelni és lehetetlen túladni rajta! Senkinek nem kellenek az aggodalmaid. Az az igazság, hogy neked sem. Nem kell, hogy figyelmeztessenek a magas árra, amit az aggódásért fizetünk, én azért mégis megteszem. Az aggódás megosztja az elmét. Megosztja az energiánkat a ma feladatai és a holnap problémái között. Ennek az az eredménye, hogy fél gőzzel élünk!

A Zsidók 4:16 arra bátorít, hogy „bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben" (Egyszerű Fordítás). Az isteni segítség mindig a legalkalmasabb időben jön! Isten a megfelelő dolgot teszi a megfelelő időben. Így már mindjárt más!

Az aggódást nem lehet lepasszolni, de le lehet győzni. Nem is kezdhetnénk jobb helyen, mint a Zsoltárok 23:2-nél: „csendes vizekhez vezet engem". Dávid kijelenti: „vezet engem". Isten nem mögülünk kiabál, hogy „Menj!", hanem előttünk jár és így szól: „Gyere!" Elöl megy és tisztogatja ösvényünket: „Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem" (Ézsaiás 45:2).

De nem ezt tette Izrael népével is? Megígérte, hogy mannát biztosít nekik minden nap. Azonban azt is a lelkükre kötötte, hogy egyszerre csak egy napi mannát gyűjtsenek. A Máté 6:34-ben Jézus ezt mondja: „Teljes figyelmetekkel arra figyeljetek, amit Isten éppen most tesz, és ne aggódjatok amiatt, hogy holnap mi történhet vagy mi nem.  Isten segíteni fog elbánni minden adandó nehézséggel, amikor eljön az ideje" (The Message, angolból fordítva)

Max Lucado

Hozzá kell látnunk a munkálkodáshoz, és cselekednünk kell!

Pihenj!  
Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget. Zsoltárok 127:2
why-don-have-both-funny_5009337331550915.jpg
A Biblia ezt mondja: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből" (Márk 12:30). Másképpen mondva, szeresd Istent minden beszédeddel, minden érzelmeddel, minden gondolatoddal és minden cselekedeteddel. Isten úgy alkotott, hogy elsősorban vagy beszélő, érző, gondolkodó, vagy cselekvő legyél.
A "Cselekvők" Istent az erejükkel szeretik. Ők az energiával teli aktivistái az életnek - a munkálkodók, a magasba törők, azok, akik előrefelé hajtják a dolgokat az életben.
Mi a Cselekvők szerepe a világban?
A világnak szüksége van tettekre. Nem csak kommunikációra, könyörületre és megfontoltságra van szükségünk. Hozzá kell látnunk a munkálkodáshoz, és cselekednünk kell!
Olyanokra van szükségünk, akik a tettek emberei. Olyanokra, akik kezdeményeznek, tele vannak energiával, akik tenni akarnak és eredményeket akarnak elérni.
De mindenkiben van valami hiba, és a Cselekvőkben ez a túlhajszoltság. A Cselekvők mindig dolgoznak. Nem állnak meg, hogy gondolkodjanak vagy érezzenek. Mindig elfoglaltak!

A Biblia azt mondja a Zsoltárok 127:2-ben: "Hiába keltek korán és fekszetek le későn, és hiába dolgozod agyon magad. Nem tudod, hogy az Úr szeret pihenést adni azoknak, akiket szeret?" (MSG fordítás)
Ha cselekvő típus vagy, ez egy jó igevers, amit felírhatsz a tükrödre a fürdőszobában. Isten azt szeretné, hogy azok, akiket szeret, tudjanak pihenni.
Közöttünk vannak olyanok, akiknek nem kellene mindig annyira elfoglaltnak lenniük. Nem Istenért kell kevesebbet munkálkodnotok, hanem más területeken, hogy több időtök legyen arra, ami leginkább számít.
A Biblia azt mondja, hogy amikor hívővé válsz, Isten belülről alakít át egy új emberré: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."(2 Korintus 5:17)
Amikor hívővé válsz, a múltad meg van bocsátva, van célja az életednek, és otthonod van a Mennyben.
De hadd mondjak valamit, ami nem változik, amikor Krisztushoz jössz: a személyiséged nem változik.
Isten nem lassít le téged, amikor hozzá jössz. Ő csak az irányt változtatja meg, amerre haladsz. Sőt, Ő meg akar téged erősíteni. Ne felejtsd el, hogy a személyiséged Tőle kaptad.
Isten nem akarja, hogy te bárki másnak a klónja legyél abban, ahogyan dicsőíted, szolgálod és szereted Őt.
Azt akarja, hogy a saját személyiségeddel szolgáld. Ráadásul, meg is erősíti a személyiségedet, nem tompítja, és sokkal inkább önmagad leszel, mint azelőtt bármikor.
Beszéljétek át
  • Beszélő, érző, gondolkodó vagy cselekvő típus vagy? Miért?
  • Hogy látod te magad, és hogy látják mások a személyiségedet megnyilvánulni abban, ahogy dicsőítesz és szolgálsz?
(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 20)

2013. augusztus 27., kedd

"de aki mindvégig kitart, az üdvözül.“


Márk 13
3Mikor pedig az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András: 4„Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz a jel, amikor mindezek beteljesednek?“ 5Jézus pedig felelt nekik, és ezt kezdte mondani: „Vigyázzatok, hogy valaki meg ne tévesszen titeket. 6Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok -- és sokakat megtévesztenek. 7Mikor pedig hallani fogtok háborúkról, és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert ezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. 8Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad, lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.“
 9„Nyomorúságok kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra, mert törvényszékeknek adnak át titeket, a gyülekezetekben vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik. 10De előbb hirdetni kell az evangéliumot minden pogány között. 11Mikor pedig elfogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik nektek abban az órában, azt szóljátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. 12Akkor pedig testvér testvérét, atya gyermekét fogja halálra adni; gyermekek támadnak szülők ellen, és megöletik őket. 13És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.“

"Mindvégig"-az utolsó időkben meghidegül a szeretet,sokan elhagyják Istent. Miért? Mert ragaszkodnak a látható világhoz, a fizikai életükhöz. Pedig azt mondja Jézus"Aki meghal az én Nevemért-Élete van annak" Ne a láthatóra figyelj, nézz Jézusra, és hallgasd a Szent Szellem hangját! 

14„Mikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot -- amelyről Dániel próféta szólt -- ott állni, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg!), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre,15a háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen; 16és a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye. 17Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.18Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.19Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, amilyenek a világ kezdete óta, amelyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek. 20És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg, de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
Az Emberfia eljövetele
21„Ha pedig akkor ezt mondja nektek valaki: Íme, itt a Krisztus, vagy: Íme, amott, ne higgyétek. 22Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.23Ti pedig vigyázzatok, íme, előre megmondtam nektek mindent!“
 24„De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,25és az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. 26Akkor meglátják az Emberfiát eljönni felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.27És akkor elküldi az angyalait, és egybegyűjti választottait a világ négy tája felől, a föld végső határától az ég végső határáig.“
 28„A fügefáról vegyétek pedig a példát. Amikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Azonképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.30Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, amíg meg nem lesznek mindezek. 31Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.“
32„Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.33Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! 34Úgy, mint az az ember, aki messze útra kelve, házát elhagyva, szolgáit felhatalmazva, kinek-kinek a maga dolgát megszabva, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon. 35Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-e vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel. 36Nehogy, ha hirtelen megérkezik, alva találjon titeket. 37Amiket pedig nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!“