Oldalak

2014. március 30., vasárnap

Hagyj fel azzal, hogy önmagad próbáld megmenteni


Posted: 28 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9)
Isten azt mondja, hogy a kegyelmét adja nekünk. De mi a kegyelem? Az, amikor Isten azt adja neked, amire szükséged van, és nem azt, amit megérdemelsz. A kegyelem az, amikor Isten azt mondja: „Elveszem a te problémáidat és az én problémáimmá teszem azokat.” A kegyelem az, hogy Isten gazdagsága a tied Krisztus költségén.

A Biblia azt mondja: „Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9) Más szavakkal azt jelenti, hogy nem tudod kiérdemelni az utadat a mennybe. Nem tudsz megdolgozni érte. Ez ajándék.

Tudod, hogy miért adunk ajándékot Karácsonykor? Mert ez az, amikor Isten az ő ajándékát, a Fiát nekünk adta kegyelemből. Ajándékot adunk egymásnak, mert Isten a legnagyobb ajándékot adta nekünk Karácsonykor.

Ha ma rám nézel, valószínűleg nem mondanád meg, de három évig vízi mentő voltam. Minden vízi mentő tudja, hogy nem tud megmenteni valakit, amíg az maga próbálja megmenteni magát. Ha valaki fuldoklik, pánikban csapkod össze-vissza, egy vízi mentő tudja, hogy vissza kell fognia magát néhány másodpercre, várni, míg a fuldokló feladja. Mert ha megpróbálja megmenteni addig, míg az magát próbálja megmenteni, őt is lehúzza.

Amikor végül feladja, és elengedi magát, akkor nyújthatod ki a karod, hogy megragadd, és a partra ússz vele. Ilyen egyszerű.

Jézus Krisztus meg akar menteni téged a sérüléseidtől, fájdalmaidtól, szokásaidtól, gátlásaidtól. Meg akar menteni a maga számára, az ő céljaira, a kegyelme által. Neked azonban fel kell hagynod azzal, hogy önmagad próbáld megmenteni! El kell engedned magad! Engedd, hogy Isten jöjjön, és Isten legyen!

Beszéljetek róla:
  • Milyen úton, módon próbálod megmenteni magad, vagy próbálod intézni az életed ügyeit?
  • Milyen dolgokkal dicsekszel? Hogyan tükrözik ezek Isten kegyelmét az életedben?
  • Mi az, amit valójában érdemelnél Isten kegyelme helyett?

    (Daily Hope by Rick Warren – 2014.03.22)

2014. március 29., szombat

Bocsáss meg, mert neked is megbocsátottak


Posted: 27 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6:15)
Meg vagyok róla győződve, hogy rengetegen vagytok, akik mély sebeket hordoztok hónapok vagy évek óta. Mikor arra gondolsz, aki megbántott, olyan frissnek tűnik az esemény, mintha tegnap lett volna. Még mindig fáj és még mindig neheztelsz.
Azt kérdezed, "Miért kellene megbocsátanom valakinek, aki ilyen mélyen megbántott? Fogalmad sincs mennyire fáj. Miért kellene kegyelemmel fordulnom felé?"
Három oka is van annak, hogy meg kell tenned:

1. Kegyelmesnek kell lenned másokhoz és meg kell bocsátanod azoknak akik megbántottak, mert Isten is kegyelmes hozzád.
Soha nem kell senkinek többet megbocsátanod, mint amennyit Jézus Krisztus már megbocsátott neked. Át kéne gondolnod, hogy te se mindig azt kaptad, amit érdemeltél volna. Isten kegyelmes volt hozzád. Légy te is kegyelmes másokhoz.
2. Meg kell bocsátanod, mert a másik alternatíva a keserűség
A tudósok azt mondják, a neheztelés a legegészségtelenebb érzelem. Mindig jobban fáj neked mint bárki másnak! A neheztelés nem változtatja meg a múltat és nem fogja megoldani a problémát. Még csak nem is érzed jobban magad tőle. Valójában csak rosszabbul.

A Biblia azt írja a Zsidók 12:15-ben: Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.
3. Kegyelemmel kell fordulnod mások felé, mert Isten ezt várja el tőled
Máté 6:15-ben azt találjuk: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Jézus azt mondja, nem kaphatunk olyasmit, amit nem vagyunk képesek adni. Ha azt mondod, sose bocsátasz meg valakinek, akkor remélem soha nem vétkezel. Ha úgy érzed, hogy nem tudsz megbocsátani, akkor is tedd meg, mert ez a helyes.
Sokaknak azért megy nehezen a megbocsátás, mert nem érzik úgy, hogy nekik is megbocsáttatott. Elimádkoznád ezt az imát a szabad és megkönnyebbült szívért?
"Kedves Jézus Krisztus! Te tudod, hogy megbántottak. Látod, hogy a neheztelés miatt úgy viselkedtem, ahogy ésszerűtlen, egészségtelen és haszontalan. Szükségem van az erődre, hogy meg tudjak bocsátani másoknak és felszabaduljak. Kérlek cseréld a fájdalmamat a Te békédre! Istenem, tudom, hogy sokakat megbántottam a szokásaimmal, a rossz döntéseimmel és csalódásokat is okoztam. Kérlek bocsásd ezeket meg nekem. Segíts készítenem egy listát azokról, akiknek ártottam, és jókor, jó helyen, jóvátennem a károkat. Jézus Krisztus, szeretném, ha újra te lennél az életem központjában. Kérlek cseréld a neheztelésemet a te szeretetedre és a keserűségemet a te kegyelmedre! Köszönöm, hogy kegyelmes vagy hozzám. Köszönöm, hogy megbocsátasz azokért, amiket elrontottam. Jézus nevében. Ámen"
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.21.)

2014. március 28., péntek

Hogy érint téged a kegyelem?


Posted: 26 Mar 2014 07:00 PM PDT
„...röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, 
hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1 Péter 5,12b NLT fordítás)
Sok buktató van az élet maratonján. De tekintet nélkül arra, hogy épp min mész keresztül,
 számíthatsz Isten megtartó kegyelmére.
A Biblia azt mondja 1Péter 5,12b-ben, hogy „...röviden írtam, bátorítva titeket és 
bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1 Péter 5,12b NLT fordítás)
Három olyan dolog létezik az életben, amely megbotláshoz vezethet és letaszít a útról, hogy ne tudd a versenyed befejezni. Minden ilyen esetben, Isten megtartó kegyelme fog célba kísérni.
1) Isten megtartó kegyelme segít, hogy megállj kísértés közepette.
A kísértés az első dolog melytől könnyen megbotlunk. A Biblia azt mondja, hogy „Isten pedig hűséges, 
és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás 
útját is, hogy elbírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13b)

Isten azt mondja, hogy „Én gondoskodom a megtartó kegyelemről, hogy az mindig biztosítsa a kivezető utat számodra.” 
Ez lehet, hogy csatornaváltást jelent. Lehet, hogy azt takarja, hogy fuss ki az ajtón. De jelentheti azt is, hogy meg kell változtatnod a gondolkozásmódod. 
Ő mindenképp biztosítja a kísértésből való kivezető útat.
2) Isten megtartó kegyelme segít állva maradni, ha elfáradtál.
Van amikor nem ér kísértés. Ilyenkor csak el vagy fáradva. Az élet gyakran fárasztó. 
Sok energiát igényel, különösen ha a helyes utat választod a könnyű helyett. De honnan kapsz erőt a helyes úton való járáshoz, ha halálosan el vagy fáradva? „Aki pedig minket veletek 
együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket” (2Kor 1,21-22a). 
Az a fontos, hogy a Szentlélek benned lakozzon, és Őáltala tedd meg a helyes út azon lépéseit, melyekre saját erődből nem futna.
3) Isten megtartó kegyelme megerősít, hogy a problémák között is tovább tudj haladni.
Vannak olyan sebek, amelyeket a föld összes óhaja sem tud eltüntetni. Vannak az életben nem tervezett, 
könyörtelen, és meg nem érdemelt dolgok – ezek fájnak a legjobban.

Mit csinálsz ilyenkor? Először megállsz, és a "mi lett volna, ha" játékot játszod ahelyett, 
hogy Krisztusra és az Ő megtartó erejére fókuszálnál. Ézsiás 41,10 azt mondja, hogy „Ne félj, mert én veled vagyok, 
ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (NCV fordítás)
Így kapsz megtartó kegyelmet.
Beszéljetek róla!
  • Hogy tapasztaltad meg Isten azon megtartó kegyelmét, mely átsegít a nehéz időkön?

  • Hogyan lehet kiterjeszteni Isten megtartó kegyelmét másokra?

  • Mit gondolsz, mit jelent a „mi lett volna, ha” játékot játszani? Mikor mentegetőztél ilyen módon?

(Daily Hope by Rick Warren - 2014. március 27.)

2014. március 27., csütörtök

Új szív

Néhány évvel ezelőtt szívműtéten estem át. A szívverésem leginkább morzejelekhez hasonlított: gyors, gyors, gyors, lasssúúú. Többszöri sikertelen gyógyszeres kezelés után sem tudták visszaállítani a normális szívritmust, így az orvos úgy döntött, hogy műtéti beavatkozás szükséges. A folyamat során az orvos a "rosszalkadó részeket" kiégeti.
Miközben a műtőbe toltak, megkérdezte tőlem, hogy van-e még egy utolsó kérdésem? (Talán máshogy is feltehette volna a kérdést.) Próbáltam szellemes lenni."Szóval, kiégeti a szívem belsejét, ugye?"
"Pontosan."
"Tulajdonképpen megöli a rosszalkodó sejteket, igaz?
"Ez a tervem."
"Ha már úgyis ott bent jár, esetleg nem tudná mindjárt kiégetni az irigységet, az önzést, a bűntudatot és a gőgöt is?"
Elmosolyodott, majd így válaszolt: "Sajnálom, de ez nincs a munkaköri leírásomban."
Tényleg nincs. Azonban Istenében van! Az Ő foglalkozása az, hogy szíveket változtat.
Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a változás egyik napról a másikra történik. Viszont akkor is tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy soha nem történik meg. Itt egy kicsi, ott egy kicsi. De mindenképpen jön az áttörés. "Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek" (Titus 2:11). A zsilipek nyitva vannak, a kegyelem árad. Hagyd, hogy magával ragadjon.
Új szív
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Kit kedvel Isten?


Posted: 25 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Az ígéret pedig nem csak azoké, akik a Mózes törvénye alatt élnek, hanem bárkié, aki olyan hittel él, mint Ábrahám." Róma 4,16 (NCV Fordítás)
world.jpg
Isten nem kivételez - eltekint a hátteredtől, beosztásodtől vagy a bűneidtől. Nem számít, hogy vallásos ember voltál, vagy az vagy-e jelenleg, hogy éppen rendelkezel-e bármilyen vallásos háttérrel.
A Róma 4,16-ban ezt találjuk: "Az ígéret pedig nem csak azoké, akik a Mózes törvénye alatt élnek, hanem bárkié, aki olyan hittel él, mint az Ábrahám." (Róma 4,16 - NCV Fordítás). Kik ezek az emberek, akik a Mózes törvénye alatt élnek? A zsidók. A zsidók, akik a leghamarabb ismerhették meg Isten útjait.
Gondolkoztál már azon, hogy miért éppen a zsidók lettek Isten választott népe? Talán jobban szerette Isten őket, mint minket? Nem. Isten egy bizonyos célra választotta ki őket - hogy hirdessék, hogy nincs más igaz Isten. Ők voltak tulajdonképpen a mi misszionáriusaink.
Isten ezt a feladatot mostmár átadta gyülekezetnek, ahol úgy megtalálhatóak a zsidók, mint pogányok és mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban. Isten megmentő kegyelme bárki számára elérhető, aki hittel megnyitja szívét: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." (Róma 10,13 - NIV fordítás). A mennyben nincs személyválogatás, az igevers nem azt mondja, hogy csak a nagyon jó emberek, az igazán okosak és vallásosak fognak üdvözülni, ha segítségül hívják Isten nevét. Azt mondja, hogy mindenki, aki hozzá kiált, megmenekül.
A legszomorúbb az, hogy hiába tudja nagyon sok ember, hogy Isten felajánlja kegyelmi ajándékát, mégis maguk erejéből próbálnak a Mennybe bejutni. Azt hiszik, hogy vannak dolgok az életükben, amiktől ők elegendően jók, ezért nincs is szükségük Isten megmentő kegyelmére Krisztus által.
Lehet, hogy tettél igazán remek dolgokat az eddigi életed során, de ha azt hiszed, hogy ez elég ahhoz, hogy a Mennybe juss, felejtsd el. Az egyetlen út mindannyiunk számára az, hogy elfogadjuk Isten ajándékát, mely ma is elérhető bárki számára.
Beszéljetek róla:
  • Melyek azok az erőfeszítéseid, illetve jellemvonásaid, melyekről azt hiszed, hogy segítenek abban, hogy üdvözülj?
  • Mit gondolsz, mi a te szereped a gyülekezet feladatában, hogy terjeszd a megváltás üzenetét azok felé, akikhez még nem jutott el?
  • Mit jelent "segítségül hívni az Úr nevét"?

(Daily Hope by Rick Warren 2014.03.19.)

2014. március 26., szerda

Valóban ingyen van a megváltás?


Posted: 24 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Mindenkinek Istennél, kegyelemből kell megigazulnia, ami egy ingyen ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által.” (Róma 3,24 NCV fordítás)
Ha 100 embernek feltennéd a kérdést, hogy „Hogyan lehet a mennybe jutni?”, rengeteg különböző választ kapnál. Ezeket a következőképp tudnánk összegezni: meg kell dolgoznunk azért, hogy a mennybe juthassunk. Többek között olyasmit hallanál, hogy „Próbálj meg jó lenni és hozd ki magadból a legjobbat” vagy „Dolgozz keményen azon, hogy erkölcsös ember lehess” vagy „Tegyél több jó dolgot az életben, mint rosszat.” Minden ilyen gondolat a munkán alapszik, nem a kegyelmen.
De az üdvösség egy ajándék, és egy ajándékért nem kell megdolgoznod. Ez ingyen van! Nem érdemelheted ki, nem veheted meg, nem dolgozhatsz meg érte.
Ez a legalapvetőbb különbség a kereszténység és a többi vallás között. A kereszténység az egyetlen vallás, ami a kegyelemre épül. Minden más vallás munkára épül, melyeket egy szóban tudunk összefoglalni: „csináld”. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell tenned, hogy Isten elfogadjon, hogy elnyerd az üdvösséget, hogy elnyerd a mennyet. Mindig vannak szabályok, előírások, és szertartások – olyan dolgok, amiket meg kell tenni.
Másrészről, ha a kereszténységet egy szóban szeretnéd összefoglalni ez a szó következő lenne: „elvégeztetett”. Jézus Krisztus már kifizette az árat a kereszten. Elvégeztetett!
Egy srác egyszer megkérdezte tőlem, „Rick testvér, mit kellene tennem, hogy üdvözüljek?” Azt mondtam neki, „Elkéstél!” (Ez egy kicsit lesokkolta.) „2000 évet késtél! Ami az üdvösségedhez kell, már elvégeztetett, ezért nem tehetsz semmit érte.”
Jézus Krisztus már megtette. Kifizette az üdvösséged árát a kereszten, és most ingyen ajándékként ajánlja fel neked. Amikor a kereszten függött, ezért mondta azt, hogy „Elvégeztetett.” Nem azt mondta, hogy „vége van”, mert nem volt vége. Most is él. Az elvégeztetett a te megváltásodra vonatkozott. Az a terv, hogy minden ember részére elérhető legyen a kegyelem, elvégeztetett.
A Róma 3,24 ezt mondja: „Mindenkinek Istennél, kegyelemből kell megigazulnia, ami egy ingyen ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által.” (NCV fordítás)
Nem a tetteid következményeképp fogsz a mennybe kerülni. Azon keresztül kerülsz a mennybe, amit Jézus Krisztus már megtett érted.
Amikor igazán megérted a kegyelmet, el fogod fogadni, mert ez a legnagyobb ajándék, amit valaha valaki ajánlani tud neked.
Beszéljetek róla
  • Mit gondolsz, miért nehéz az embereknek elfogadni egy ingyen ajándékot? Miért dolgoznának meg inkább érte?
  • Mit gondolsz, mit vár el Isten tőled azután, hogy elfogadtad a megváltás ajándékát?
  • Milyen hatással volt a megváltás szabadsága az életedre?

(Daily Hope by Rick Warren - 2014.03.18.)

2014. március 25., kedd

Isten a legjobbat hozza ki belőled, ahogy az elhívásod követed


Posted: 23 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2 Timóteus 1:6-7)
Amikor Timóteus csatlakozott Pál missziós útjához, még nagyon fiatal volt. Pál egy Efézus nevű városba küldte, hogy segítse a gyülekezet plántálást és annak vezetését. Timóteus félt, de Isten még így is tudta használni. Három olyan lecke van, amit Timóteustól megtanulhatunk, azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk betölteni Isten elhívását az életünkben.
1. Ha eleget akarsz tenni az elhívásodnak, fejlesztened kell azokat ajándékokat, amelyeket Istentől kaptál.
"Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. ... Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. (1 Timóteus 4:12, 14-15)
Pál azt is mondta Timóteusnak hogy: "...gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2 Timóteus 1:6-7)
Mint egy hívőnek, a te felelősséged, hogy fejleszd a tehetséged és ajándékaid, melyeket Isten neked adott használatra életed végéig.
2. Ha eleget akarsz tenni az elhívásodnak, nem kalandozhatsz el.
Isten azt mondja Timóteusnak az 1 Timóteus 4:16-ban: "Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is."
Manapság könnyű letérni a helyes útról, mert a vállalkozásunkat, családunkat, karrierünket és a megtakarításainkat vágyunk gyarapítani. De az hivatásod sosem fogod tudni betölteni, ha az idődet elvesztegeted az internettel és a telefonoddal. A legfontosabb dologra kell, hogy koncentrálj.
3. Ha eleget akarsz tenni az elhívásodnak a legjobbat kell kihoznod magadból Istennek.
"Fuss a magadtól tellhető legjobban Isten versenyében és nyerd el az örök életet, mert Isten erre az életre hívott el." (1 Timóteus 6:12a, TEV fordítás) Isten egy speciális feladatra hívott el téged, ezt akkor tudod elvégezni, ha a legjobbat adod az idődből, erőfeszítéseidből, ajándékaidból és koncentrációdból.
Pál azt mondja Timóteusról, hogy "Nincs senki más olyan, mint Timóteus." (Filippi 2:20 - NLT fordítás). El tudsz képzelni ennél nagyszerűbb sírfeliratot? Nem volt senki hasonló a földön, mint Timóteus. Céltudatos volt. Az élete során elkötelezett volt Isten elhívásában, senki sem tudta megzavarni vagy elbátorítani őt, a legjobbat adta magából Istennek.
Ahogy követed Isten elhívását, Isten a legjobbat fogja kihozni belőled.
Beszéljetek róla
  • Te hogyan fejleszted az ajándékokat, melyeket Istentől kaptál?
  • Milyen módon tudod megszüntetni a zavaró tényezőket, amik megakadályozzák a koncentrációd?
  • Milyen napi teendőidbe adsz bele mindent? Beleadsz ugyanígy mindent a szolgálatba is, amit végzel?

(Daily Hope by Rick Warren - 2013.03.17.)

2014. március 24., hétfő

Irgalomtól a kegyelemig

Egy magazinban jelent meg a következő történet Billy Grahamről. Jó néhány évvel ezelőtt, Billy Grahamet gyorshajtás miatt megállították, miközben egy kis településen ment keresztül.
Azonnal beismerte bűnösségét, de a rendőrtiszt azt mondta, hogy meg kell jelennie a bíróság előtt.
A bíró megkérdezte Billy Grahamtől, hogy beismeri-e bűnösségét. Amikor azonnal igennel válaszolt, a bíró tíz dollár büntetést szabott ki számára – minden túllépett mérföld per óráért egyet.
Hirtelen a Bíró felismerte, hogy a híres evangélista áll vele szemben, és így szólt: „Ön megszegte a törvényt. A bírságot ki kell fizetni, de majd én rendezem ön helyett." Majd kivett egy tízdollárost a tárcájából, odacsatolta a büntetőcédula mellé, és ezzel lezárta az ügyet. A tárgyalás után, a bíró elvitte Billy Grahamet egy étterembe vacsorázni. „Így bánik Isten is a megbánást megélő bűnösökkel" – mondta Graham.
Isten kiárasztotta ránk irgalmát, mert nem azt adta nekünk, amit a bűneinkért érdemelnénk. Ő kifizette a bírságot a kereszten. De nem állt meg itt. Kiárasztotta felénk a kegyelmét, és nekünk adta azt, amit nem érdemelnénk meg: az isteni életet.
Sok gyülekezet arra összpontosítja az erejét, hogy elmondják az embereknek az evangélium jó hírét, hogy üdvösséget nyertünk és a bűneink meg vannak bocsátva. Azonban a teljes jó hír még ennél is jobb! Isten az Ő kegyelméből megbocsát, azután bővelkedő életet ad nekünk Krisztusban. Az üdvösség nem csupán annyi, hogy az ember majd a mennybe kerül, hanem az, hogy a menny kerül belé!
Jézus azt akarja, hogy élvezd mindannak a teljességét, amit a kereszténység (igazi értelmében) jelent. Ne érd be annyival, hogy a bűneid megbocsáttattak és majd egyszer a mennybe jutsz. Mennyei Atyád gazdag az irgalomban, és megbocsátott. Azután egy kvantum ugrást, vagy még nagyobbat tett. Jézus Krisztus életét adta neked, és Benne a jobbjára ültetett (Efezusi 2:4-6). Minden áldás a tiéd Krisztusban (Efezusi 1:3), és megkaptad a képességet, hogy az Ő jóságát tükrözve élj minden nap. Nyugodj az Ő irgalmában. Tudd, minden kétséget kizáróan, hogy a bűneid meg lettek bocsátva. Azután, örvendezz a kegyelmében: isteni élet van benned!
Irgalomtól a kegyelemig
Steve McVey
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Hogyan légy önmagad és ne valaki más


Posted: 22 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: 'Miért formáltál engem ilyenre?'" (Róm 9,20)
90 (2).jpg
Mivel Isten tudja, mi a legjobb számunkra, hálásan kell fogadnunk azt, ahogy alakított minket. A Biblia azt mondja: „Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: 'Miért formáltál engem ilyenre?'" (Róm 9,20)
Isten saját céljai szerint határozta meg a természetünket és az alkatunkat, ezért nem kellene neheztelnünk vagy elutasítanunk azt. Ahelyett, hogy mások mintájára újra próbáljuk formálni magunkat, ünnepelnünk kéne a személyiségünket, amelyet külön számunkra készített Isten. „Krisztus mindannyiunknak különös képességeket adott - bármi legyen is az, amit nekünk szánt ajándékainak gazdag tárházából." (Ef 4,7 LB fordítás)
Elfogadni önmagadat egyben azt is jelenti, hogy elismered a korlátaidat. Senki sem jó mindenben, és senkit sem hívott el Isten minden feladatra. Mindannyiunknak meghatározott szerepe van. Pál tudta, hogy az ő elhívása nem arról szól, hogy mindent ő végezzen el és mindenkinek kedvére tegyen, hanem az, hogy arra a bizonyos szolgálatra koncentráljon, amire Isten formálta (Gal 2,7-8). Azt mondta: „Mi annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet az Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is." (2Kor 10,13)
A 'mérték' szó arra utal, hogy Isten mindegyikünknek kijelölt egy területet a szolgálatra. Az egyéniséged határozza meg, hogy miben vagy különleges. Ha megpróbáljuk kibővíteni a feladatunkat azon a határon túl, ami Isten nekünk szánt, akkor az feszültséghez vezet. Pont úgy, mint a versenyeken: minden futónak ki van jelölve egy sáv, ahol futhat. Mi is egyenként„állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." (Zsid 12,1)
Ne irigykedj a szomszédos pályán futóra; csak arra koncentrálj, hogy befejezd a versenyt! Isten azt akarja, hogy élvezettel használd a személyiségedet, amit tőle kaptál! A Biblia így fogalmaz: „Gondosan ügyelj a saját munkádra, így a jól végzett munka elégedettséggel tölt el, és nem kell másokhoz hasonlítanod magad." (Gal 6,4 NLT fordítás)
A Sátán megpróbál majd számos módon megfosztani téged a munka örömétől: arra csábít, hogy szolgálatodat másokéval vesd össze és mások elvárásaihoz igazítsd. Mindkettő halálos csapda, ami elvon attól a feladattól, amire Isten szánt. Valahányszor elveszted örömödet a munkában, gondold át, vajon nem valamelyik csábítás okozza-e azt!
Beszéljünk róla:
  • Szerinted miért olyan könnyű, hogy másokhoz hasonlítsuk szolgálatunkat? Az ilyen összehasonlítás hogyan befolyásolja munkánkat és Krisztus Testének egységét?
  • Isten hogyan formált téged a szolgálatra? Mik a te korlátaid?
  • Hogyan tudod megállapítani, hogy Istennek mik az elvárásai abban a bizonyos szolgálatban, amit végzel? Szerinted mik az elvárásai?
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.16)

2014. március 23., vasárnap

Isten azt mondja: ne várj az álmaidra!


Posted: 21 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Ha tökéletes körülményekre vársz, sosem fogsz semmit sem véghez vinni." (Prédikátorok 11,4 - LB fordítás) 
A mai nap a legalkalmasabb nap arra, hogy elindulj az álmaid felé vezető úton - nem az a nap, amikor minden problémádat megoldottad, vagy ha már jó sok pénzt sikerült félretenned a bankba. Ezek a napok valahogy sosem jönnek el.
A Biblia ezt mondja: "Ha tökéletes körülményekre vársz, sosem fogsz semmit sem véghez vinni." (Prédikátorok 11,4 - LB fordítás).
Az állandó tökéletességre való törekvés sokszor halogatáshoz vezet, ez pedig megakadályoz minket céljaink elérésében.
Ha tökéletes körülményekre vársz ahhoz, hogy elkezdd az elhívásodat, sosem fogsz elindulni! A dolgok nem fognak maguktól megoldódni! Várhatsz ugyan a tized odaszánásával, amíg kikecmeregsz az adósságból, de így sosem fogsz a saját lábadra állni anyagilag.
A te álmaid is hasonlóak. Ha addig vársz vele, hogy valóra váltsd az Isten által neked szánt álmokat, amíg a gyermekeid kirepültek a fészekből, vagy amíg elég pénzed lesz a bankban, akkor valószínűleg sosem fogsz célhoz érni.
Az életünket - álmaink megélésének küldetését - a legkevésbé sem tökéletes körülmények között kell élnünk. Egy kezünkön meg tudjuk majd számolni, hányszor alakult minden ideálisan az életünkben.
Úgyhogy indulj el ma! Mindegy, hogy milyen élethelyzetben vagy: kezdd el ma megélni az álmaidat! Lehet, hogy már nem lesz több nap...
Beszéljetek róla:
  • Miért olyan nagy a kísértés, hogy halogassuk az álmaink valóra váltását?
  • Milyen kifogásaid voltak, melyek visszatartottak az álmaid követésében?
  • Milyen gyakorlati lépést tehetsz holnap az álmaid felé, hogy felvedd a harcot a halogatás ellen?

Daily Hope by Rick Warren (2014.03.15.)

2014. március 22., szombat

Sosem késő elkezdened azt, amire elhívásod van!


Posted: 20 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Most itt vagyok nyolcvanöt évesen. Még mindig olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes elküldött engem, és éppúgy készen állok harcolni, mint akkor. Most hát add nekem azt a hegyvidéket, amit hosszú idővel ezelőtt nekem ígért az Úr." (Józsué 14:10b-12a, NCV fordítás)
89 2014.03.21.jpg
Ha követed Isten elhívását az életedre, akkor hinned kell, hogy soha, de soha nincs késő...!
Amikor Mózes elküldte a tizenkét kémet az Ígéret Földjére, azok visszatérve azt mondták, hogy az a föld túl nehezen szerezhető meg Isten népe számára. Hitetlenségük miatt az egész nemzetnek a sivatagban kellett vándorolnia 40 éven keresztül, és egy egész generációnak kellett kihalnia, mert nem hittek Isten ígéretében. De Káleb és Józsué hittek és ezért megláthatták a Kánaánt.
Amikor az izraeliták visszatértek az Ígéret Földjére 40 év múlva, Káleb már 85 éves volt, de újra kész volt síkra szállni a földért. Azt mondja: "Most itt vagyok nyolcvanöt évesen. Még mindig olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes elküldött engem, és éppúgy készen állok harcolni, mint akkor. Most hát add nekem azt a hegyvidéket, amit hosszú idővel ezelőtt nekem ígért az Úr."  (Józsué 14:10b-12a)
"Add ide nekem azt a hegyvidéket!" Nagyon tetszik, amit Káleb mond! A föld, amelyet magának követel, tele van óriásokkal és falakkal védett városokkal. "Add nekem a legnehezebb feladatot! Add nekem a legnehezebb várost! Add nekem a legnagyobb óriásokat! Add nekem a hegyvidéket! Nem szeretnék holmi könnyen megszerezhető földet. Tudom, hogy 85 éves vagyok, de még érzem magamban az erőt, hogy nagyszerű dolgokat cselekedjek érted."
Amikor nemrég egy bevásárlóközpontban jártam, hogy képeslapot vegyek az unokám születésnapjára, meglepő dologra bukkantam. Már van teljes sorozat a 80, 85, 90, 95 sőt a 100 évesek köszöntésére is! Régebben sosem láttam ilyeneket, de ma már átlagosan tovább élnek az emberek. Amikor apám született, Amerikában az átlagos várható élettartam 76 év volt. Csupán az ő élete alatt 12 évvel nőtt ez az érték.
Talán néhányan úgy érzitek, hogy itt az ideje feladni a küzdelmet, a szögre akasztani a kardot. Én azt mondom: itt az ideje elővenni és leporolni! Gondolod, hogy azért engedi Isten, hogy még akár 30 évig élj, hogy golfozgass?
Van egy szó, ami nem szerepel a Bibliában: nyugdíj. Lehet, hogy abbahagyod a munkát, de attól még tovább szolgálod Istent! Most már nagyobb a bölcsességed és tapasztalatod, és Isten nem hagyja ezt kárba veszni!
Káleb 85 éves volt, amikor élete legnagyobb küldetését kapta. Mózes 80 éves volt, amikor Isten elhívta népének kiszabadítására. Ábrahám 79 éves volt, amikor megkapta Isten elhívását. 
Ha Káleb-korabeli vagy, akkor hinned kell, hogy sosem késő elkezdeni, amire az életed el lett hívva! A java még csak ezután jön!
Beszéljünk róla: 
  • Ha körülbelül annyi idős vagy, mint Káleb, hogyan szeretnéd majd felhasználni "nyugdíjas" éveidet? Mennyit szeretnéd, hogy érjenek ezek az éveid Isten Királyságában? Hogyan szeretnéd megélni az elkövetkező 10, 20, 30 évet?
  • Hogyan mutatja Isten iránti elköteleződésedet az, hogy hogyan készülsz a nyugdíjra?
  • Mi lesz az a tevékenység, ami mellett majd mindig kitartasz, bármennyi idős is leszel, mert hiszed, hogy erre hívott el Isten?
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.14)

2014. március 21., péntek

Hogyan szálljunk szembe a népszerű véleményekkel?


Posted: 19 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?"
(4 Mózes 14:3)
Go-Against-The-Flow1.jpg
1979-ben fejeztem be a teológiát Fort Worth-ben, Texasban; és úgy éreztem, Isten Dél-Kaliforniába hív, hogy megalapítsam a Saddleback Gyülekezetet. Felhívtam az egyik ismerősömet, akit nagyra becsültem, és elmondtam neki, hogy mit gondolok, mit szeretne tőlem az Úr.
Tudod, mit mondott nekem? „Rick, ez a legidiótább ötlet, amit valaha is hallottam. Elmész Kaliforniába és soha többet nem hallunk majd felőled. Úgysem fog összejönni!" Ez hideg-zuhany volt az álmaimnak!
Minden alkalommal, amikor komolyan használni akarod az életed arra, amit Isten szeretne tőled, lesznek olyanok, akik ellenezni fogják.Lesznek barátaid, sőt talán még családtagjaid is, akik ellenzik, azért, mert a Sátán mindent be fog vetni, hogy távol tartson attól, hogy betöltsd az elhívásod. Az az egyik oka annak, amiért olyan kevesen töltik be valójában Isten hívását, hogy nem szeretünk szembeszállni a népszerű véleményekkel.
Ha Isten elhívását akarod követni az életedben, muszáj elutasítanod a negatív megjegyzéseket, bárkitől is származnak!
A Biblia azt mondja a 4 Mózes 14:2-3-ban: „Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?" Amikor az izráeliták nehéz körülmények közé kerültek, úgy döntöttek, hogy többre becsülik a rabszolgaságot a szabadságnál, mert az biztonságosabb. Ahelyett, hogy követték volna Istent és azt tették volna, amire elhívta őket, vissza akartak térni a régi életükhöz.
Az egyik vezetőjüknek, Kálebnek azonban rendkívüli bátorsága volt. Ő úgy döntött, hogy Isten segítségével szembe fog nézni a kihívásokkal, akkor is, ha fél. Készen állt, hogy elutasítsa a negatív megjegyzéseket azért, hogy betöltse Isten elhívását.
Sőt nem csak negatív megjegyzéseket kapott Káleb. A 4 Mózes 14:10 azt mondja: "De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell őket kövezni. Akkor megjelent az ÚR dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek."
Nagyon tetszik, ahogy Isten jelenléte megmentette Kálebet és Józsuét. Ez a te életedben is megtörténhet! Azt mondják, az előharcosok mindig a hátukba kapják a nyilat. El kell döntened, hogy elutasítod a negatív megjegyzéseket, ha Isten hívását akarod követni az életedben!
Beszéljetek róla:
  • Milyen rabszolgaságba akarsz visszatérni ahelyett, hogy előrelépnél és vállalnád a kockázatot?
  • Amikor azokat a tanácsokat becsülöd meg, amiket olyan emberektől kapsz, akiket szeretsz és becsülsz, mennyire segítenek ezek téged abban, hogy az elhívásod irányába indulj? Mennyi ezek között a negatív megjegyzés?
  • Miért olyan nehéz néha szembeszállnunk a népszerű véleményekkel vagy a barátaink tanácsával?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 03. 13.)

2014. március 20., csütörtök

„Az Úr vitéz harcos"

Légy bátor és erős, mert te vezeted be ezt a népet arra a földre, hogy birtokba vegyék örökségüket! Megesküdtem őseiknek, hogy nekik adom azt a földet.  Csak légy erős és nagyon bátor...  Ne feledd:
Én parancsoltam meg neked, hogy légy erős és bátor! Istened, az Örökkévaló van veled, akárhová mész! Hát ne félj semmitől, és ne engedd, hogy bármi elbátortalanítson!" (Józsué 1:6-7,9 EF)
Józsué aztán tudta, mit jelent félni. Éveken keresztül, másodparancsnok volt, Mózes jobb keze. Azonban, eljött az idő, hogy ő vezesse a népet.
Az Úr vitéz harcos
Izrael gyermekei nem csak egyszerűen betáncoltak az Ígéret Földjére; harcolniuk kellett érte. És Mózes nem volt már többé velük. Ha Józsué annyira biztos lett volna a dolgában, akkor Isten miért mondta neki többször is, hogy ne féljen? Tulajdonképpen, Isten különleges bátorító szavakat mondott neki: „Veled leszek, ahogy Mózessel is voltam, és soha nem hagylak magadra" (Józsué 1:5, EF). Hogyan volt Isten Mózessel? Mint egy hatalmas harcos. Emlékeztek a csapásokra? És az egyiptomi katonákra, akik lovastól, szekerestől a Vörös-tengerbe fulladtak? Isten hatalmas erődemonstrációja után énekelte Izrael népe: „Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve" (2 Mózes 15:3). Isten harcolt Mózesért, Izraelért, Józsuéért... és most érted is – légy hát erős és bátor!
John Eldredge
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Mit tegyek, ha nem értem?


Posted: 18 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Tudom, hogy megtehetsz bármit, és senki sem állíthat meg téged. Azt kérdezed: Ki kérdőjelezhetné meg bölcsességemet ilyen balgán? Beszéltem és beszélek olyan dolgokról, melyeket nem ismerek, dolgokról, melyeket nem tudok felfogni... Visszavonok mindent, amit mondtam, hamuba és porba ülök, hogy bűnbánatom megmutassam." (Jób 42,1-3.6, NLT fordítás)
88 2014.03.19.jpg
Ahelyett, hogy azt kérdeznéd Istentől, "Miért?", meg kell tanulnod bízni benne olyan helyzetekben is, amelyeket nem értesz igazán. A Jób könyvében 37 fejezeten keresztül Jób mindig azt kérdezi, "Miért?" - "Miért történt ez meg velem? Miért engedted meg ezt? Miért fáj annyira? Miért ilyen borzasztó? Miért nem válaszolsz az imádságaimra?"
A 38. fejezetben Jób felhagy a miértek boncolgatásával. Isten pedig így válaszol: "Most én szeretnék kérdezni néhány dolgot." És a következő két fejezetben Isten elárasztja Jóbot olyan kérdésekkel, amikre egyedül csak Isten tud válaszolni.
Isten ilyen kérdéseket tesz fel Jóbnak: "Hol voltál, amikor az univerzumot alkottam? Meg tudod magyarázni a gravitáció törvényét?" Két fejezettel később pedig Jób rádöbben, hogy ő csak ember, és a tudása igencsak behatárolt. Kicsoda ő, hogy kérdőre vonja Istent.
Jób felhagy a számonkéréssel és elkezd bízni. Így válaszol Istennek: "Tudom, hogy megtehetsz bármit, és senki sem állíthat meg téged. Azt kérdezed: Ki kérdőjelezhetné meg bölcsességemet ilyen balgán? Beszéltem és beszélek olyan dolgokról, melyeket nem ismerek, dolgokról, melyeket nem tudok felfogni...Visszavonok mindent, amit mondtam, hamuba és porba ülök, hogy bűnbánatom megmutassam." (Jób 42,1-3.6, NLT ford.)
Te mit teszel egy olyan helyzetben, amikor nem látod tisztán, miért történnek a dolgok, és értelmetlennek tűnik minden, ami veled történik?
Emlékeztesd magad ezekben a helyzetekben arra, amit már tudsz Istenről. Jób még a kétségek között is elismerte és kimondta, amit már tudott Istenről: tudta, hogy Isten egy szerető Isten (Jób 10,12), hogy Isten mindenható (Jób 36,22), hogy Isten irányít mindent (Jób 34,13), hogy Istennek terve van az életére nézve (Jób 23,14) és hogy Isten meg fogja őt védeni (Jób 5,11).
Nem tudom, hogy éppen milyen helyzetben vagy, de szeretném, ha tudnád, hogy Isten teljesen és minden apró részletre kiterjedően tudja azt, ami az életedben lezajlik. Minden lélegzetvételednek figyelmet szentel, és semmi sem kerülheti el a figyelmét.
Talán nem érted, miért mész keresztül olyan dolgokon, amin épp keresztülmész, de meg kell mondanod Istennek ezt: "Tudom, hogy jó vagy; tudom, hogy szeretsz; tudom, hogy hatalmas vagy; tudom, hogy ismered az életem minden apró részletét; tudom, hogy mindent irányításod alatt tartasz; tudom, hogy van egy terved a számomra; tudom, hogy meg fogsz védeni." És ezután bíznod kell Istenben, történjen bármi is.
Mindegy min mész keresztül, mondd el Istennek, ahogy érzel. Ő tudja azt kezelni. És fogadd el mások segítségét is. Ne kérdezgesd tovább, "Miért?", hanem bízz Istenben akkor is, ha nem értesz dolgokat.
Beszéljünk róla:
  • Istennek milyen tulajdonságairól tudod már biztosan, hogy igazak? Honnan tudod?
  • Hogyan segítenek ezek abban, hogy jobban megbízz Istenben?
  • Írj le egy imádságot Istennek, amiben elmondod, hogy Ő ki és hogy miért bízhatsz benne, és ebben a leírt imában adj Neki hálát azért, hogy szeretettel odafigyel rád.
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.12.)

2014. március 19., szerda

Ne gyűjtögesd a fájdalmadat, beszélj róla Istennek


Posted: 17 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Kelj föl, kiálts éjjel, még akkor is, ha az éjszaka elkezdődött. Öntsd ki szíved, mint a vizet - az Úrhoz, imádságban!" (Jer. Sir. 2:19 - NCV fordítás)
break-up-pain.jpg
Úgy érzed, rossz napod volt? A Bibliából ismert Jóbnak már doktori fokozata volt a fájdalom és a veszteség területén. Jób könyvének legelső részében, miután minden darabjaira hullott az életében, Jób "felállt, megszaggatta a ruháit, leborotválta a haját, és nagy gyászában sírva a földre borult." (Jób 1:20, EFO ford.)
Jób ki tudta fejezni fájdalmát Isten felé. Amikor nagy veszteség ér az életben, az első dolog, amit meg kell tenned az, hogy pontosan elmondod Istennek, hogyan érzel.
Lehet, hogy ez meglep téged, de Isten tudja kezelni a dühödet és a csalódottságodat. Tudja kezelni érzelmeidet. Miért? Mert Ő adta azokat neked. Isten képmására teremtettél, ő pedig egy érzelmekben gazdag Isten.
Amikor a kétéves gyermekednek hisztirohama van és ütögeti a térdeidet, te is tudod ezt kezelni. Ugyanígy, Isten nagyobb a te érzelmeidnél, és teljesen helyénvaló az, ha elmondod neki pontosan, hogyan érzel. Amikor előléptetésért imádkoztál, és nem történt meg, amikor valaki, akit szerettél kisétál az életedből, amikor megkapod a rettegett hívást: "Ez rák!", akkor elmondhatod Istennek: "Megőrülök. Dühös vagyok. Beteg vagyok. Csalódott vagyok. Megszidtak. Kételyeim vannak." Isten tudja kezelni a panaszaidat, kérdéseidet, félelmeidet, gyászodat. Isten irántad való szeretete nagyobb a te összes érzelmednél.
Az én gyermekeim tudják, hogy szeretem őket. Tudják, hogy régebb óta vagyok ezen a bolygón, mint ők, és hogy több a tapasztalatom, mint nekik. Gyermekeim időnként mégis megkérdőjelezik a véleményemet. El tudod ezt hinni?
Inkább szeretnék őszinte és igazi mély beszélgetést folytatni velük, mint elnyomni belső csalódottságukat. Isten ugyanígy van ezzel! Inkább szeretné, hogy dühösen birkózz vele, mint hogy fásult közönyösséggel elsétálj.
A helyes válasz egy megmagyarázhatatlan tragédiára nem az, hogy "tűrj mosolyogva." Jeremiás Siralmai 2:19-ben ezt olvassuk: "Kelj föl, kiálts éjjel, még akkor is, ha az éjszaka elkezdődött. Öntsd ki szíved, mint a vizet - az Úrhoz, imádságban!" (Jer. Sir. 2:19 - NCV fordítás). Mikor volt utoljára az, hogy felkeltél és éjjel kiáltottál? Mikor volt utoljára az, hogy kiöntötted a szíved, mint a vizet Istennek?
Beszéljünk róla:
  • Ki az a személy, akivel általában elsőként beszélsz a gondjaidról? Miért bízol meg abban a személyben?
  • Mi a fizikai és érzelmi következménye annak, ha a dühödet megtartod magadnak?
  • Mivel kapcsolatban kell ma Istennel birkóznod?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.07.)

2014. március 18., kedd

Kitől kérhetsz segítséget?


Posted: 16 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)
87 (3).jpg
Amikor nagy megpróbáltatásokon megyünk keresztül az életben, a legtermészetesebb reakciónk visszahúzodni és elszigetelni magunkat. Mi magunk akarunk megbírkózni vele. Titokban szeretnénk tartani a veszteségeinket, a kudarcainkat és a krizíseinket. Visszahúzódunk. De az nem jó, ha ezt tesszük!
Pont a csalódásokban, krizísekben és veszteségben van a legnagyobb szükségünk a barátainkra. Meg kell tanulnunk elfogadni mások segítségét. Isten nem azt szeretné, hogy egyedül birkózz meg az életedben levő fájdalommal és stresszel. Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk van egymásra. Társas lények vagyunk. Az első dolog, amit Isten az Édenkertben mondott, hogy nem jó az embernek egyedül! Arra lettünk teremtve, hogy kapcsolatban éljünk más emberekkel.
A Jób 6,14 ezt írja: „Amikor a kétségbeesett ember lemond a mindenható Istenről, legalább a barátai mellette kellene, hogy maradjanak.” (MSG fordítás)
Lesz az életedben olyan időszak, amikor annyira nagy lesz a fájdalmad, hogy azt mondod, "már Istenben sem tudok hinni!" Ilyenkor szükséged lesz olyan barátokra, akik így szólnak: „Rendben, akkor mi most helyetted is hinni fogunk Istenben!”
Lesz olyan idő, amikor azt mondod, "semmi hitem nem maradt, tele vagyok kétségekkel!" Ekkor lesz szükséged azokra a barátokra, akik azt mondják, "nekünk helyetted is lesz hitünk, mi most helyetted is Istenben fogunk bízni!"
„Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2) Mi a Krisztus törvénye? Szeresd felebarátodat, mint magadat! A Biblia megparancsolja, hogy segítsük egymást! Minden alkalommal, amikor segítesz valakinek, akinek fájdalommal kell megbirkóznia, betöltöd Krisztus törvényét.
Ha csak egyedül próbálod megoldani a problémáidat, csak még jobban kimerülsz és stresszes leszel. Meg kell tanulnod elfogadni mások segítségét, és hagynod kell, hogy a barátaid átsegítsenek a nehéz időszakokon.
Beszéljünk róla:
  • Kik azok, akik melléd állnak a veszteség és csalódás időszakában is? Hogyan tudod ezt viszonozni?
  • Hogyan tudja egy kis csoport megadni neked a szükséges segítséget, amikor nehéz időszakon mész át?
  • Mit tanulhatunk meg Istenről a hívő barátaink segítsége által?
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.10.)

2014. március 17., hétfő

Bűntudat nélkül

Van valami vonzó a „bűntudat nélkül" kifejezésben. A fogyókúrák megengedik, hogy egy héten egyszer csalónapot tarts, azaz bűntudat nélkül ehess, amit akarsz. Az internet tele van receptekkel, amik bűntudat nélkül fogyasztható nassolnivalókat és desszerteket kínálnak.
Nagyon tetszik nekünk a bűntudat nélküliség gondolata még ha az csak egy pillanatig is tart.
Bűntudat nélkül
Hadd osszak meg veled egy jó hírt: hívőként Krisztusban, bűntudat nélküli életed lehet. Talán ez úgy hangzik, mint ami túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, de az az igazság, hogy Jézus egyszer s mindenkorra elbánt a bűn kérdéssel. Abban a pillanatban, amikor újjászülettél, Isten a bűnnel együtt a bűntudatot is eltávolította. Nem Isten akarata számodra, hogy úgy éld az életed, hogy folyton a múlt hibáira nézel. Jézus azért halt meg, hogy örömteli, győztes életet élhess, pozitív várakozásban a jövődet illetően.
Nagyon tetszenek a Zsidók 8:12 szavai: „Mert megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé nem emlékezem" (EF). Micsoda erőteljes ígéret! Isten úgy döntött, hogy nem emlékszik többé a bűneidre.
Elég szomorú azonban, hogy a múlt bukásai sok keresztényt visszatartanak. Úgy látom, hogy ez a probléma igen gyakori a Krisztus Testében. Az ellenség gyakran olyan érzéseket használ, mint a félelem, a bizonytalanság és a bűntudat, hogy visszatartson minket attól a bővelkedő élettől, amire Krisztusban teremttettünk.
Sok éven keresztül küszködtem a bűntudat problémájával. Mindig ott sündörgött körülöttem, emlékeztetve a bukásaimra és hibáimra. Szerettem Istent, azt is tudtam, hogy megbocsátotta a bűneimet, de mégis a bűntudat terhe alatt éltem, ami megrabolta az energiámat. Az elmém ilyen gondolatokkal volt tele: „Nem tetted meg..." „Nem vagy..." „Nem kellett volna..." „Már megint ezt csináltad..." „Soha nem fogsz..." (Ismerősen hangzanak?)
Ahogy Isten Igéjét tanulmányoztam, egyre inkább láttam, hogy nem kell bedőlnöm ezeknek a hazugságoknak. Új teremtésként Krisztusban, az Ő drága vére megtisztított a bűntől, és új szívet és új vágyat helyezett belém, hogy ne akarjak többé bűnben élni (2 Korinthus 5:17, Róma 6:2).
Isten a „Nem tetted meg..."-et  „Még mindig megteheted"-re cseréli.
Isten nem azt mondja „Nem vagy...", hanem azt mondja, ki vagy Krisztusban.
Isten nem mondja „Már megint ezt csináltad...", hanem azt mondja „Megint megbocsátok".
Isten a „Soha nem fogsz..."-ot a „Mindenre képes vagy Krisztusban"-ra cseréli.
Mindezek az ígéretek igazak rád, mert Jézus áldozata új életet adott neked Benne. Az Ő igazságát a mi hamisságunkra cserélte. Ézsaiás ezt így mondja: „Bár bűneitek vérpirosak, mégis hófehérek lesztek, vétkeitek tűzvörösek, mégis fehérré lesztek, mint a tiszta gyapjú!" (1:18, EF)
Bármilyen hibát is követtél el, bármin is mész éppen keresztül, Ő már tud róla, és nagyon szeret. Vadonatújjá lettünk Őbenne – tiszták, szentek, igazak.
Amikor rájössz, hogy Isten mit mond rólad, és egyetértesz Vele, akkor a bűntudat és a kárhoztatás a múlté lesznek.
Krisztusban megbocsátott, elfogadott és jóváhagyott vagy. Élvezd a bűntudat nélküli életet, amit Jézus hozott el neked!
Joyce Meyer
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Hogyan győzhetem le az elbátortalanodást?


Posted: 15 Mar 2014 07:00 PM PDT
A júdaiak azonban ezt mondták: Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat!   Nehémiás 4:4
Az elbátortalanodás gyógyítható. Ha úgy alakul, hogy elbátortalanodom, rögtön Nehémiáshoz veszem az irányt. Az ősi izraelnek ez a nagy vezetője értette, hogy az elbátortalanodásnak 4 oka lehet.
Első, hogy kimerültél. Egyszerűen elfáradtál, mint a munkások a Nehémiás 4:4-ben. Emberek vagyunk, elfáradunk. Nem égetheted a gyertyát mind a két végén. Szóval lehet, hogy ha elcsüggedsz, az nem azt jelenti, hogy változtatnod kell valamin. Egyszerűen csak pihenésre van szükséged! Néha a legszellemibb dolog, amit tehetsz az, hogy elmész és alszol egyet.
Második ok az, hogy frusztrált vagy. Nehémiás azt mondja, hogy annyi kőtörmelék volt körülöttük, hogy ez akadályozta őket a fal építésében. Vannak ilyen akadályok a te életedben is? Észrevetted, hogy valahányszor új dologba kezdesz, felgyülemlik a szemét?
Ha nem takarítod el rendszeresen a "törmeléket", akkor meg fog állítani abban, amit csinálsz. Nem kerülheted el, ezért meg kell tanulnod gyorsan felismerni ezt, és eltűntetni, hogy ne veszítsd szem elől az eredeti célt.
Harmadik ok az elcsüggedésre az lehet, hogy azt hiszed, elbuktál. Nehémiás emberei nem tudták annyira gyorsan befejzni a munkálatokat, mint tervezték, és ennek eredményeként az önbizalmuk összeomlott. Azt gondolták, "ostobaság volt azt hinnünk, hogy valaha újjá tudjuk építeni ezt a falat."
De tudod mit teszek, ha nem tudok valamit időre teljesíteni? Új célt tűzök ki magam elé. Nem adom fel. Midenki hibázik. Mindenki csinál ostobaságokat. Szóval nem az a baj, hogy elbuktál, hanem az a fontos, hogy hogyan reagálod le a bukást.
Önsajnálatba kezdesz? Másokat hibáztatsz? Panaszkodsz, hogy ez lehetetlen? Vagy Isten akaratára koncentrálsz, és elkezdesz újra előre menni?
Végül az utolsó ok, amiért elcsüggedhetsz az, hogy megadod magad a félelemnek és ezért bátortalanodsz el. Nehémiás könyvének negyedik része arra utal, hogy azokat éri el leginkább a félelem, akik sokat vannak együtt negatív emberekkel. Ha a negatív gondolatokat ki akarod iktatni, akkor el kell távolodnod a negatív emberektől, amennyire csak tudsz.
Lehet, hogy a félelmeid miatt vagy elbátortalanodva. Talán azt mondod magadnak, "ez nem megy, ez túl nagy felelősség", vagy hogy "ezt nem érdemlem meg", esetleg tartasz attól, hogy mások megbírálnak. A félelem tönkretszi az életed, ha hagyod. De dönthetsz úgy, hogy ellenállsz az elbátortalanodásnak. Mondd, "Istenem, segíts, hogy levegyem a tekintetem a problémákról és a körülményekről, és Terád nézzek".
Beszéljünk róla:
  • A törmelék az, ami vesztegeti az idődet és energiádat, és megakadályoz abban, hogy azt tedd, amire Isten elhívott. Mi a törmelék a te életedben?
  • Hogyan tudod csökkenteni a negatív dolgokat, amik elbátortalanítanak?
  • Mi az a feladott cél, aminek újra figyelmet kell szentelned, hogy azt tedd, amire Isten elhívott?
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.09.)

2014. március 15., szombat

Istenem, miért történik ez velem?


Posted: 13 Mar 2014 07:00 PM PDT
 "Nem tudunk mindent, és nem teljes a prófétálásunk sem...Most mindaz amit látunk Istenből, olyan mint egy homályos tükörkép. Később színről színre fogjuk látni. Nem tudunk mindent, de majd fogunk, ahogyan Isten is teljesen megért minket" (1.Kor.13:9,12 - Angolból szabadon fordítva).
Ask-God.jpg
Szenvedésében és fájdalmában Jób sok jogos kérdést tett fel: "Miért is ad Isten világosságot a nyomorultnak, és életet a keseredett szívűeknek..?" (Jób 3:20 - Revideált Károli ford.)
Ez a "miért" hozzá tartozik az emberi természetünkhöz, mindannyian feltesszük ezt a kérdést. Van az a téves elképzelésünk, miszerint ha megértjük az okot a fájdalmunk mögött, az könnyebbé teszi a fájdalmat.
Nincs szükséged magyarázatra, erőre van szükséged. Nincs szükséged magyarázatra, Megváltóra van szükséged. Nincs szükséged magyarázatra, vigasztalásra és támogatásra van szükséged.
De mi mindig megyünk, és keresünk valami magyarázatot. Felteszünk olyan kérdéseket, mint: "Miért sétált ki az életemből az az ember? Miért tett nekem ígéretet, aztán szegte meg azt? Miért bántott engem? Miért veszítettem el a munkámat? Miért halt meg valakim? Miért lettem beteg?"
Barátaim, 37 éve tanulmányozom a miért kérdést, és a legjobb tudásom szerinti válaszomat fogom nektek adni: nem tudom. És soha nem is fogom tudni, mert nem vagyok Isten. És te sem vagy! Néhány dolgot egészen addig nem fogunk megérteni, amíg nem kerülünk a halál másik oldalára. Azután majd minden nagyon nagyon világossá válik. Csak Isten tudja. És ha nem kapod meg azonnal az Ő válaszát, talán abba hagyod a kérdezősködést, hogy "miért?". Ezzel egyszerűen meghosszabbítod a fájdalmat.
Példabeszédek 25:2 azt mondja: "Isten kiváltsága az, hogy elrejtsen dolgokat" (szabad fordítás). Isten a kijelentés Istene. Kijelenti magát a természeten, a körülményeken és az Íráson keresztül. Az egyetlen oka, hogy bármit is tudhatsz Istenről az, hogy Ő úgy döntött, hogy kijelenti magát.
De a Biblia azt mondja, hogy Isten nem csak kijelent, hanem el is rejt. És néha Isten szándékosan elrejti előlünk az arcát. Miért? Hogy megtanuljunk benne bízni a saját érzéseink helyett, és hogy hitben járjunk, ahelyett hogy az érzéseink vezetnének.
Isten semmiért sem tartozik neked magyarázattal. Istennek nem kell egyeztetnie veled, mielőtt megtenne valamit. Istennek nem kell az engedélyedet kérni, mielőtt megengedne dolgokat megtörténni az életben. Isten, az Isten, és nem mindig fogjuk megérteni mi miért történik.
A Biblia azt mondja: "Nem tudunk mindent, és nem teljes a prófétálásunk sem...Most mindaz amit látunk Istenből, olyan mint egy homályos tükörkép. Később színről színre fogjuk látni. Nem tudunk mindent, de majd fogunk, ahogyan Isten is teljesen megért minket" (1.Kor.13:9,12 - Angolból szabadon fordítva).
Egy napon majd minden világossá válik. Minden értelmet fog nyerni. Azt fogod tudni mondani: "Tehát ezért engedte meg Isten azt az életemben!" De addig Isten szeretné, ha bíznál benne.
Beszéljük át!
  • Mik azok a kérdések, amiket el kell engedned, és be kell raknod a "Megkérdezni Istentől, amikor a mennyben leszek" mappába?
  • Hogyan növeli a hitedet az, ha elengeded a "miért" kérdéseidet?
  • Hogyan tudsz ma valakit bátorítani, aki megkérdőjelezi Istent, és azt, hogy miért engedett megtörténni valamit az életében?
(Rick Warren, Daily Hope, 2014.03.07.)

2014. március 14., péntek

Honnan nyerhetsz rendkívüli bátorságot?


Posted: 12 Mar 2014 07:00 PM PDT
„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” (Zsid 10,35)
85 2014.03.13.jpg
1. El kell fogadnod Isten Szavát, mint tekintélyt a saját életedben! Hogy miért? Mert ez az egyetlen irányadó hatalom, amely sohasem fog hazudni neked. Ha bátor nő vagy férfi szeretnél lenni, akkor ne az éppen uralkodó trendre építsd az életedet, hanem olyan sziklára, amely sohasem inog meg. Gondolkodj így az életedről: „Isten mondta, én elhiszem, és ennyi elég – akár értem, hogy mi történik, akár nem.” A Zsidókhoz írt levél 6,18 ezt írja: „Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.”
Vagy a világra, vagy Isten szavára építjük az életünket. Én magam folyamatosan olyan dolgokat állítok, amelyek népszerűtlenek. És miért? Mert jobban félek attól, hogy Isten nemtetszését váltom ki, mint attól, hogy mások elutasítanak.
Ha nem tudod, miben hiszel, akkor itt az ideje kitalálnod! Egy közelben levő gyülekezet jó irányadó lehet, és segíthet benne, hogy megtaláld azt az eszközt, amellyel jobban el tudsz mélyedni Isten szavában és jobban megismerheted azt.
2. Tölts személyesen időt Jézussal! Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, (…)”(ApCsel4,13). Minél több időt töltesz Jézussal, annál kevésbé félemlít majd meg mások véleménye, és annál több lesz a bátorságod.
Nem könnyű bátran felvállalni egy népszerűtlen véleményt, de az igazság bátor felvállalásáért örök jutalom jár. A Zsidókhoz írt levél 10,35 így írja: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.
Ha rendkívüli bátorságra vágysz, így imádkozz ma:
„Istenem, szeretnék bátor lenni. Nem akarok meghátrálni. Nem akarom hagyni, hogy mások határozzák meg, mit mondjak vagy gondoljak. A Bibliára szeretném építeni a világnézetemet. Két ígéretet teszek ma: először is elfogadom a Te Szavadat tekintélynek az életemben. Ha te mondod, én elhiszem, és kész. Másodsorban, Uram, szeretnék veled minden nap időt tölteni. Szeretnélek személyesen is megismerni. Szeretnék örömmel és bátorsággal telve lenni, hogy azt mondják a többiek: „Ez az ember Jézussal van.” Kérlek, segíts, hogy ne féljek az igazságtól. A Te nevedben kérlek. Ámen.”
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.06)

2014. március 13., csütörtök

Nem fogsz bent ragadni

„Meg fog történni azon a napon, hogy a válladról lekerül a teher, és a nyakadról az iga, és az iga összetörik a kenet-olaj miatt." (Ézsaiás 10:27, NIV – angolból fordítva)
Nem fogsz bent ragadni
Olvastam egy érdekes dolgot a pókokkal kapcsolatban. Mindannyian láttuk már hogyan szövi a pók a hálóját azért, hogy rovarokat ejtsen csapdába. A hálót ragadós anyaggal vonja be, hogy amikor a rovar belekerül, ne csak belegubancolódjon, hanem bele is ragadjon. Gondolkodtál már azon, vajon a pók miért nem ragad bele a hálójába, azaz, miért nem esik a saját csapdájába? Isten úgy alkotta a pókot, hogy a teste egy különleges olajat bocsát ki, ami lefolyik a lábaira. Emiatt simán keresztülszalad a hálón. Azt is mondhatnánk, azért nem ragad bent, mert Isten kenete van az életén!
Ugyanígy, Isten a kenetét adta az életedre. Ez olyan, mint az olaj, ami megakadályozza, hogy a dolgok hozzád ragadjanak. Amikor Isten kenetében jársz, a dolgok, melyek lehúznának, nem fognak tudni lehúzni. A keserűség nem fog tudni hozzád ragadni. Az irigység és a viszálykodás le fog csusszanni rólad. Az ellenség csapdái nem fognak zavarba hozni. Védelmet élvezel, és nem fogsz bent ragadni, mert be vagy fedezve Őbenne!
Mennyei Atyám, köszönöm a keneted, ami befedez engem, és összetöri a megkötözöttség igáját az életemben. Te vagy a Védelmezőm, Te gondoskodsz rólam. Áldalak és dicsőítelek hűségedért életem minden napján! Jézus nevében. Ámen!
Joel Osteen
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Venni a bátorságot kiállni Jézusért


Posted: 11 Mar 2014 07:00 PM PDT
 „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass" ApCsel 18:9b
guyonfence.jpg
Fontos, hogy megértsd Isten nézőpontját a kereszténység 3 legvitásabb területén, amint formálod a világképedet és kutatod a Szent Írást, hogy megtaláld Isten vezetését mindenféle dolgokra vonatkozóan. Azért ezt a hármat fogom említeni, mert ahhoz kell a legtöbb bátorság, hogy ezekről beszélj. Miért? Mert nem csak hogy a legtöbb ember nem fog veled egyet érteni, hanem vitába is fognak szállni veled.
Átlag feletti bátorság kell, hogy kiállj az ilyen nyomás ellen.
Sok dolog van a Bibliában, amivel úgymond nincs probléma. Mint például, hogy segítsünk a szegényeken. Ezzel senki nem vitatkozik. Ellenben van 3 aspektusa a keresztény világnézetnek, amit utál a világ és amiről a legtöbb keresztény sunyít. Ezek a szentség területei:
1. Az élet szentsége: Istennek terve van minden meg nem született gyermekkel. Isten eltervezte az életed még mielőtt megszülettél: "Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük." (Zsolt. 139:16) Ki kell állnunk azokért, akik nem tudnak magukért - a 70 millió meg nem született amerikaiért, akik itt lennének, ha nem abortálják őket. Ha kereszténynek vallom magam, hinnem kell, hogy minden élet szent.
2. A szex szentsége: A szex csak a házasságba való. A szex Isten ötlete volt. Nem mocskos vagy rossz; a szex szent. "Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten." (Zsid. 13:4) Isten utasításai sosem változnak: a házasságon kívüli szex nem elfogadható Isten számára. Az együttélés házasság előtt elfogadhatatlan Isten számára. A pornográfia és az, hogy a nőket valaki tárgyaknak tekintse, elfogadhatatlan Isten számára.
3. A házasság szentsége: Egy férfi és egy nő egy életre. Ez Isten eredeti szándéka. Sok ember megkérdezi, mit mond a Biblia a poligámiáról. Nem mindennel ért egyet a Biblia, amiről számot ad. Akkor miért is hívjuk "Szent" Bibliának? Mert az igazságot mondja, és nagyon világosan ír a házasság kérdéséről: "Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (Mt. 19:4-6)
Sok kérdés van az életben, amiben a jóakaratú emberek sem értenek egyet. Például nincs szó a Bibliában a gazdasági helyreállásról és a keresztények ellentmondhatnak egymásnak ebben. Azonban ha Isten követőjének mondod magad, akkor egyet kell értened ennek a három dolognak a szentségében azzal, amit Isten mond. Ezenkívül kell venned bátorságot hozzá, hogy ki is állj ezen véleményed mellett, még akkor is, és főleg akkor, mikor ez nem a népszerű vagy a "politikailag korrekt" megoldás.
Beszéljetek róla:
Mikor volt utoljára, hogy kiálltál Jézus mellett, ha szóba kerültek ezek a témák? Mi tart vissza, hogy többször is hangot adj ennek?
Milyen előkészületekkel érhetnéd el, hogy hatékonyabb beszélgetéseket folytathass ezekben a témakörökben?
Mit gondolsz, hogyan befolyásol egy keresztényt a keresztényi világnézete a politikai választások során?
(Daily Hope, by Rick Warren, 2014.03.05.)

2014. március 12., szerda

Hogy tudom legyőzni a csüggedést?


Posted: 10 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Akkor Júda népe ezt mondta: "A munkások kimerültek és túl sok még a kő. Nem tudjuk folytatni az újjáépítési munkát" (Nehémiás 4:10- GWT fordításból)
84 2014.03.11.jpg
A csüggedés gyógyítható. Bármikor, ha elcsüggedek, rögtön kinyitom Nehémiás könyvét. Izrael nagyszerű vezetője megértette, hogy 4 oka lehet a csüggedésnek.
1. Kimerülsz. Egyszerűen elfáradsz, mint a munkások a Neh 4,10-ben. Emberek vagyunk és elfáradunk. Nem égetheted a gyertyát mindkét végéről. Tehát, ha úgy érzed, elcsüggedtél, lehet, hogy nem kell változtatnod semmin, csak pihenned kell. Néha a legszellemibb dolog amit tehetsz, hogy elmész aludni.
2. Feszült vagy. Nehémiás azt írja, hogy kövek hevertek szanaszét, ezért nem tudták építeni a falat. Vannak kövek a te életedben? Észrevetted, hogy amikor elkezdesz valami újat, a szemét felhalmozódik?
Ha nem takarítod el rendszeresen, meg fogja állítani a fejlődést. Nem kerülheted el, ezért meg kell tanulnod felismerni és eltakarítani gyorsan, hogy ne veszítsd el az eredeti célt.
3. Azt hiszed, elbuktál. Nehémiás emberei nem tudták befejezni a feladatukat az eredeti terv szerint, ezért az önbizalmuk megcsappant. Azt gondolták, "Ostobák voltunk, hogy azt hittük valaha is felépíthetjük a falat."
De tudod mit teszek, ha nem sikerül időben elérni egy célt? Egy új célt tűzök ki. Nem adom fel. Mindenkit ér kudarc. Mindenki csinál butaságokat. Nem az lehet a probléma tehát, hogy elbuktál, hanem az, ahogy reagálsz erre.
Önsajnálatba zuhansz? Hibáztatni kezdesz másokat? Elkezdesz panaszkodni, hogy ez lehetetlen? Vagy Isten útmutatásaira koncentrálsz és újra nekilátsz a dolognak?
4. Megadod magad a félelemnek. A Nehémiás 4 azt írja, azok az emberek adják meg magukat a félelemnek leginkább, akiket negatív emberek vesznek körbe. Ha kontrollálni akarod a negatív gondolatokat az életedben, akkor kerülnöd kell a negatív hozzáállású embereket, amennyire lehet.
Talán elcsüggeszt a félelem. Olyan félelmek motoszkálnak a fejedben, mint "Én ezt nem tudom kézben tartani. Ez túl nagy felelősség." Esetleg attól félsz, hogy nem érdemelsz meg valamit, vagy hogy kritika ér majd. A félelem elpusztítja az életed, ha hagyod. Választhatod azt, hogy elutasítod a csüggedést. Mondd, "Istenem, segíts a tekintetemet a problémáról és a körülményekről rád emelni!"
Beszéljünk róla:
  • A kövek azok a hétköznapi dolgok, amik elemésztik az időd és energiád és elvonják a figyelmed arról, amire Isten elhívott. Mik a kövek a te életedben?
  • Hogy tudnád redukálni a csüggesztő negativitást az életedben?
  • Milyen elfelejtett célra kéne újra fókuszálnod, hogy beteljesítsd az Isten szerinti elhívásod?
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.04)

2014. március 11., kedd

A bátorság miért olyan rendkívüli?


Posted: 09 Mar 2014 07:00 PM PDT
"Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass." ApCsel 18:9 (UF)
Goliath-Picture.jpg
Ha valaha is volt egy olyan üzenet, amelyre szüksége van a mai társadalomnak, akkor ez az: "Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass" ApCsel 18:9 (UF). Egy olyan világban, amely tele van ötletekkel, és egy olyan hitekkel teli világban, amelyek ellenkeznek Isten szavaival, Isten azt akarja, hogy legyél rendkívül bátor, és merj kiállni azért, amit igaznak és helyesnek gondolsz. Mindenki más elmondja mindennap a világnézetét. Miért nem állsz fel Te is, és mondod el, amiben hiszel?
Ahhoz, hogy bátran ki tudj állni, neked tudnod kell, hogy amit Isten mond, az az igazság, és más az, amit a világ hisz. Ezt nevezik világnézetnek - ami a hitre alapoz. Mindenki más szűrőn keresztül látja és érti meg a világot. Mindannyian nézhetjük ugyanazt az eseményt, de a különböző világnézeteink miatt különbözően fogjuk látni ugyanazt.
Az, ahogyan a világról gondolkodsz, meghatározza mindazt, ahogyan látod Istent, önmagadat, másokat, a múltat, a jelent, a jövőt, a pénzt, az időt, a jót és a gonoszt. Befolyásol mindent az életedben. Minden egyes alkalommal, amikor döntést hozol, az  elmédben lévő világnézeteddel kapcsolatos adatbázisodhoz nyúlsz, és eldöntöd, hogy ezt fogod tenni, mert Te úgy gondolkodsz. A világnézeted befolyásolja minden választásodat.
És itt van a probléma: mert Téged befolyásol az, ahogyan mások szemlélik a világot. Minden alkalommal, amikor megszólalsz, közlöd a külvilág felé az ideológiádat. Téged befolyásol a szüleid világképe, a barátok, egy hirdetés vagy egy újságcikk. Semmi sem elfogulatlan és kiegyensúlyozott, mert mindenkinek van egy világszemlélete.
Kulcsfontosságú tehát, hogy világnézeted alapja Isten Igéje legyen.
Egy országos felmérésben az amerikaiak azt vallották, hogy mélyen hívők. Arra a kérdésre, hogy a hitük hogyan befolyásolja őket a döntéseikben, 31 százalékuk mondta, hogy döntéseiket morális alapon hozzák meg, 18 százalékuk "ami nekem a legjobb" alapján döntenek, 14 százalékuk azt válaszolta, hogy ami a legkevesebb konfliktust okozza másokkal, és 16 százalékuk alapozta döntését a hitére.
Mit jelent ez? Hogy a legtöbb keresztény nem rendelkezik keresztény világszemlélettel. Lehet, hogy keresztény
vagy és mennyország felé tartasz, de van egy nem keresztény világnézeted is, amelyet arra alapozol, amit a világból megtanultál, és nem az Isten Igéjére.
Miért olyan fontos felállni és elmondani az igazat? Máté 10:32 azt mondja, " aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt."
Isten azt mondja neked, hogy állj ki az Ő igazságáért. Csak akkor tudod ezt megtenni, ha Isten Igéje szerinti szilárd alappal rendelkezel, valamint rendkívüli bátorsággal, amely a Vele való kapcsolatból ered.

Beszéljünk róla:
  • Mit gondolsz az emberek szerint neked milyen a világnézeted? A mindennapi életben a szavaid és a tetteid
    tükrözik ezt?
  • Mi módon érintik a korábban hozott döntések a jelenlegi világnézetedet?
  • Mennyire növekszel a bibliai tudásban ahhoz, hogy kiállj Isten igazságáért?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.március.03)