Oldalak

2013. május 2., csütörtök

A megtérés bizonyítéka nem egy kitöltött kártya,



Az elveszett tanítás A megtérés bizonyítéka nem egy kitöltött kártya, hanem egy megélt
élet.
Isten azt parancsolja minden embernek, bárhol is él, hogy térjen meg bűneiből és
higgyen az evangéliumban, és hogy megtéréshez illő gyümölcsöt teremjen. Azt mondod erre,
hogy „Paul testvér, a cselekedeteken alapuló üdvösségről beszélsz?” Semmiképpen sem. Az
egyház elveszett tanításáról beszélek, kérlek, bírjátok még néhány perig. Becsukom a
Bibliámat, ami annak a jele, hogy hamarosan végzek. Egy kicsit figyeljetek még.
Ha van olyan elveszett tanítás az egyházon belül, amely elpusztítja az evangelizálást,
az az újjászületés tana. Az újjászületés nem pusztán egy emberi döntés. Nem egyszerűen azért
üdvözülsz, mert úgy döntöttél, hogy kiugrasz a pokol felé tartó sorból és átugrasz a menny felé
tartó sorba. Az üdvösség Isten természetfeletti munkája, amelyben Isten ereje olyan hatalmas
módon nyilvánul meg, amely meghaladja Isten a világegyetem teremtésében kinyilvánított
erejét is. A világegyetem ’ex nihilo’ teremtetett, tehát a semmiből, de amikor Isten megment egy
embert, újjáteremti őt egy romlott anyagból. Amikor az emberek valóban megtérnek, és igazán
hisznek, akkor az újjászületés munkája történik bennük, amely által új teremtéssé válnak és új
teremtésként, új természettel, teljesen más életet fognak élni. Az újjászületésnek nem az a
bizonyítéka, hogy egyszer hoztál egy döntést egy evangelizáció alkalmával. Az újjászületésnek
a bizonyítéka az, hogy átalakult az életed.
Azt gondolod, hogy az Úr csak néhány gyermekét formálja át? A keresztény életnek a
tana, amely a testiesség folytonos állapotát hangoztatja, teljes mértékben eretnekség. Követnek
el bűnt a keresztények? Igen. Cselekedhetnek a test szerint a keresztények? Igen. Élhetnek
éretlenül a keresztények egy ideig? Igen. De élhet-e egy keresztény istentelen világi életet
egész életében? Semmiképpen sem! Miért? Mert az üdvösség Isten természetfeletti munkája,
ami azt jelenti, hogy ha bármely ember Krisztusban van, új teremtés az (2Kor 5:17), az új
teremtmények pedig más módon élnek. Ezért van az, hogy amikor az emberek azt mondják
nekem, hogy az egyházon belül is ugyanannyi bűn található, mint az egyházon kívül, hogy
ugyanannyi válás, pornográfia és hazugság, gyűlölködés és veszekedés található az
egyházban, mint azon kívül - ez hazugság. Jézus Krisztus egyháza a mai napon is
gyönyörűséges. Megtört, és bűnbánó szívű, Istennel jár, és amikor bűnt követ el, összetörik a
szíve és visszafordul Hozzá. A te problémád az, hogy amit egyháznak nevezel, az valójában
nem az egyház. Ha az az egyház, amit a legtöbb ember állít, akkor minden újszövetségi ígéret
elbukott a Bibliában. De Isten azt mondta az új szövetségben, hogy „Közöttük fogok lakni és
járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Isten törvényeit írom a szívükbe, és azok
szerint fognak élni.” (Ezékiel 36:25-27)
A megtérésnek nem egy kártya kitöltése a bizonyítéka, hanem egy megélt élet. Egy
kedves barátom felhívta Doktor Dallimore-t, egy neves keresztény tudóst, és azt mondta neki,
hogy „Dr. Dallimore, lenne egy kérdésem. A puritánok nem adtak felhívást a megtérésre és nem
tettek olyan dolgokat, mint mi manapság. Akkor honnan tudták, hogy valaki megtért-e?” Ő így
válaszolt, „Nos, ez könnyű volt: láthatták azon, hogy megváltozott az élete és abból, hogy
rendszeresen járt a gyülekezetbe.” Honnan tudjuk, hogy valóban megtértek? Nem jönnek
gyülekezetbe, és az életük nem változott meg, de megtértek, mert felemelték a kezüket???
Nézd mit tettünk, nézd csak.
Ha itt vagy ma este, és aggódsz a lelked miatt, nem kérlek, hogy emeld fel a kezedet,
és nem kérlek arra sem, hogy kitölts egy kártyát. De itt leszek reggel hat óráig, amíg nem megy
a gépem, hogy tanácsot adjak. Látjátok, ez itt a probléma. A nagy feltételezés! Az emberek
előre jönnek, aláírnak egy kártyát, beszélgetünk velük 5 percet az üdvösségről, kijelentjük, hogy
meg vannak térve, majd csodálkozunk, hogy miért kell olyan sokat tanítványoznunk őket, és
mégsem növekednek. Hatalmas dolgot feltételeztünk. Átvezettük őket egy evangéliumi rituálén,
mert mindenre a helyes választ adták, majd kinyilvánítottuk róluk, hogy szentek, és többé nem
aggódunk emiatt. Ez helytelen.
El kell, hogy mondjam: ha megtérsz, és hiszel ma este Krisztusban, ha ezt megtetted,
Ő megmentett téged. De azt is el kell mondjam, hogy ha Krisztus mellett döntöttél, Krisztust,
mint Urat látod ma este, és hitet tanúsítottál iránta, Ő megmentett téged, de ha kimenve innen
nem változott meg az életed, és nem növekedsz benne, és az, aki elkezdte benned a jó munkát
nem fejezi be, akkor, ami történt, nem őszinte megtérés volt. Mert az őszinte megtérés
bizonyítéka Isten folyamatos munkája az ember lelkében. Ez a régi mód, ez a történelmi
kereszténység. Hányan vannak így közületek, és hány ilyen embert ismertek? Nincs igazam?
Lehet, hogy van egy gyermeked, és hitet tanúsított, amikor hat éves volt, mert valaki azt mondta
neki, hogy ha a mennybe szeretne menni, vagy szereti Jézust, akkor emelje fel a kezét, és
persze, hogy megtette. És amikor 14, 15 éves lesz, világi életet kezd élni, utálva Isten dolgait,
odamész hozzá, és azt mondod, neki, hogy: „De te keresztény vagy, ezért másképpen kellene
viselkedj.” Rosszul közelítesz hozzá. Ezekkel a szavakkal kellene megközelítsd őt: „Bár
valamikor hitet tanúsítottál Krisztus felé, minden jel arra mutat most az életedben, hogy a Jézus
Krisztus iránt tanúsított hited hamis volt, és még mindig a bűneidben élsz. Ha meghalsz, a
pokolba fogsz kerülni. Legyél biztos az elhívásodban, és a kiválasztásodban, térj meg, és térj
vissza Krisztushoz.” Látjátok milyen felszínessé vált a kereszténységünk? Drága barátom,
ezeknek a dolgoknak nem így kellene lenniük, de sajnos ez a helyzet. Ébredjetek fel az
evangélium üzenetére, az igaz evangéliuméra, nem a kicsinyített változatra. Ez a kegyelem és
a hatalom evangéliuma – az, Aki elkezdte bennünk a jó munkát, bevégzi azt. (Fil 1:6)
A megtérés bizonyítéka nem egy kitöltött kártya, hanem egy megélt élet.

http://illbehonest.com/hungarian/Az-elveszett-tanitas-Paul-Washer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése