Száraz, régi fadarabok is lángra kaphatnak Istenért, mint a csipkebokor példája mutatja. Sokan imádkoznak így: „Ó, Uram, hadd égjek el az oltárodon!” Én azonban nem akarok egy kupac hamu lenni. A mózesi történet megkapó része éppen az, hogy a csipkebokor ágai úgy égtek, hogy nem égtek el. Istennek túl sok drága szolgája ég ki, és ennek az oka, hogy másféle tüzek is emésztik őket. Én inkább ezt kérem: „Hadd égjek érted, Uram!” A tűz soha nem aludhat ki az oltáron! Isten áldjon meg benneteket!
A Szent Szellem úgy jött el, mint lángoló tűz és zúgó szél. A hívők számára ő a menny üzemanyaga. Manapság az egykor büszke gőzmozdonyok, fényesre tisztítva közlekedési múzeumokban pihennek. Már nincs tűz a kazánjukban, és nem zakatolnak keresztül a hegyeken. Tűz! Isten azért küldte el a Szellemét, hogy azzá váljunk, akik nem vagyunk. Nem azért kaptunk a Szent Szellemet, hogy néhány kellemes istentisztelettel, érzelmi melegséggel vagy mennyei cukorkával ajándékozzon meg minket. A Szent Szellemet nem a lelki állapotunk érdekli, sokkal inkább az istentelen világ állapota. Azért tölt be minket, hogy kiküldjön, és hogy életerőt, bátorságot öntsön a tagjainkba. A Szent Szellem Isten szabadító keze: a bűn rabszolgáit az Isten trónja elé emeli. A Biblia a tűzhasználati kézikönyvünk. Akik a Bibliát fenntartásokkal olvassák, igazából az Igén ütköznek meg, és a saját hozzáállásukkal önmagukat kárhoztatják hitetlenségre. Dávid azonban ezt mondja: „Lépteim lámpása a te igéd...” (Zsolt 119,105). Legyetek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése