Oldalak

2014. július 12., szombat

Amiért a Te módszered nem működik


Posted: 09 Jul 2014 06:00 PM PDT
"Miután (Jézus) abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!" Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." (Lukács 5,4-5)
A Biblia azt mondja a Lukács 5,4-5-ben: "Miután (Jézus) abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!" Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat."
Gondold el, hogy milyen nehéz lehetett Simon Péternek, hogy beismerje bukását Jézusnak. Halász volt a mestersége, és jó is volt benne. Ebből élt. De néha még a profik is egész éjjel halásznak és nem fognak semmit.
Ezek jó emberek, és a legjobbat hozzák ki magukból. De néha a legjobb, amit tehetünk, nem elég, és néha vannak helyzetek, amik kicsúsznak az irányításunk alól. Nem kontrollálhatod a gazdaságot. Nem kontrollálhatod az időjárást. Rengeteg dolgot nem tudsz az irányításod alatt tartani a világban, amely hatással van az életedre. Lehet, hogy erősen próbáltad, de egyszerűen nem történt semmi változás, nem volt semmi látszata.
Mit kell tenned? Először is, Jézust be kell ültetned a hajódba. Más szavakkal, hadd legyen ő a munkád középpontja. Másodszor, ismerd be, hogy a te módszered nem működik. A Biblia úgy hívja ezt, hogy bűnvallás, és ez nehéz lehet.
Miért olyan nehéz beismernünk, hogy a mi módszerünk nem működik?
Büszkeség. Nem akarod, hogy bárki is azt higgye, nem tudod kezelni a helyzetet. Te vagy a főnök. Azt gondolod, hogy képes vagy egyedül mindent kézben tartani, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy 12 órát dolgozol egy nap.
Makacsság. Nem akarsz változtatni azon, ahogy megteszed a dolgokat. Tudtad, hogy a holnap sikerének legnagyobb ellensége a tegnap sikere?
Félelem. Nem tudod beismerni, hogy egész éjszaka halásztál és mégsem fogtál semmit. Félsz, hogy az emberek kevesebbet fognak rólad gondolni. Félsz, hogy Jézust behívd a csónakba, mert ő olyan irányba vinné, amerre te nem akarsz menni.
Lehet, hogy a legjobban végzed a munkád, de nincs semmilyen látszata. El kell engedned a büszkeséged, a makacsságod, és a félelmeid, hogy Jézus a csónakod túlcsordulásig megtölthesse.
Beszéljetek róla!
  • Miként engeded, hogy a büszkeséged, a makacsságod vagy a félelmed visszatartson attól, hogy beismerd Istennek, hogy szükséged van rá, hogy a munkád középpontja legyen?
  • Mi az, amit szeretnéd, hogy Isten elérjen a munkádon keresztül? Engeded, hogy vezessen?
  • Írd le, hogy milyennek gondolod a bűnbánatot!
 (Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.03.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése