Oldalak

2015. február 27., péntek

Jézus megtisztítja a templomot

„és ezt mondta nekik: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”” (Máté 21:13)
Húsvét hete volt. A Húsvét, azaz a Páska ünnepe a zsidó kalendárium fő eseményének számított.
Emberek jöttek az ország különböző régióiból, sőt még más országokból is, hogy részt vehessenek az ünnepen. Amikor megérkeztek, két kötelességnek kellett eleget tenniük.
Először is, egy áldozati állatot, leginkább galambot kellett bemutatniuk. A galambnak hibátlannak kellett lennie. Ha valaki a saját állományából hozott áldozati állatot, akkor azt a templomi hivatalnokok elégtelennek tekintették. Így, a „tiszta áldozat” ürügyével, az árusok árulhatták a galambjaikat – természetesen a saját maguk által megszabott áron.
Másodsorban, az embereknek éves templomadót kellett fizetniük. A Páska ünnepe alatt az adót helyi valutában kellett fizetni. Mivel tudták, hogy sok idegen is érkezik Jeruzsálembe, a pénzváltók kényelmesen berendezkedtek, és készségesen átváltották az emberek pénzét – persze, némi kezelési költség fejében.
Nem nehéz meglátni, hogy mi dühítette fel Jézust. Zarándokok utaztak több napon keresztül, hogy Istennel találkozzanak, lássák Szentségét és imádják Fenségét. Azonban, mielőtt Isten jelenlétébe kerülhettek volna, először még jól „megtisztogatták” őket.
Fel akarod dühíteni Istent? Akkor állj azoknak az útjába, akik látni akarják Őt. Használd ki az embereket Isten nevében.
Jézus beviharzott a templomba. Galambok röpködtek, asztalok borultak. Az emberek szétszóródtak, a kereskedők eliszkoltak.
Jézusnak ez nem egy hirtelen felindulásból fakadó cselekedete volt, sem pedig valamiféle dühroham következménye. Ez egy szándékos tett volt, egy félre nem érthető üzenettel. Istennek nincs ínyére az, ha valaki hasznot húz az imádat kiváltságából.
Ezen a hétfőn, Krisztus szenvedélyesen kifejezte a nemtetszését. Kufárok vannak Isten házában. Ne felejtsd el, hogy Jézus miért tisztította meg a templomot. Sokszor azok, akik a legközelebb vannak a templomhoz, valójában a legtávolibbak.
Jézus megtisztítja a templomot
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése