Posted: 27 Apr 2016 06:00 PM PDT
„Az ÚR, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! – Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget." (1Móz 24:7 NLT fordítás, második kiadás) Sok ember új céllal kezdi el a naptári új évet. Elhatározzák, hogy fogyni fognak, több időt töltenek a gyerekeikkel, többet olvasnak, valami egyénit alkotnak a munkahelyükön, vagy bármilyen nemes (vagy kevésbé nemes) célt. De nem minden cél származik Istentől. Az isteni célok Isten ígéreteihez kötődnek az Igéjéből. Az Ő ígéretei adják a bátorságot és hitet a folytatáshoz, amikor sokkal természetesebb félni és aggódni. 1Móz 24-ben Ábrahám egy nagyon kemény céllal bízta meg szolgáját, Eliézert: hogy feleséget keressen a fiának, Izsáknak. Először Eliézer megengedte, hogy a félelem eluralkodjon rajta, majd megkérdezte Ábrahámot: „Mit teszek majd, ha találok egy feleséget Izsáknak, de nem akar majd velem jönni?" Ábrahám ekkor emlékeztette a szolgáját Isten ígéretére: „Az ÚR, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! – Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget." (1Móz 24:7 NLT fordítás, második kiadás). Amikor Ábrahám Eliézer eszébe juttatta az Úr ígéretét, a félelme teljesen eltűnt. Ugyanez történik velünk is. Félelmetes mindent feltenni egy célra amid csak van, hiszen senki sem akar elbukni. A Biblia viszont arra biztat, hogy ne a saját erőnkre figyeljünk a céljaink elérésének érdekében. Valójában, hogyha önmagunk erejéből el tudjuk érni a céljainkat, akkor nem isteni célokat teljesítünk. Mit mond Isten Igéje a céljaidról ebben az évben? Sosem fogod ezt megtudni, csak ha tudod a Biblia tanítását. Olyan ez, mintha lenne egy biztosításod, csak épp azt nem tudod, hogy mit fedez. Szükségtelen aggodalmaskodáshoz vezet. A Bibliában Isten azt ígéri, hogy Ő lesz a segítőnk, hogy egészségesek legyünk, hogy jobb szülőkké váljunk, hogy kilábaljunk az adósságainkból és minden másban. De ha nem ismerjük ezeket az ígéreteket és nem kérjük el őket, szükségtelenül fogunk aggodalmaskodni ezeknek a céloknak az eléréséért. Az igazság az, hogy nem kell nagy hited legyen, hogy óriási célokat érj el – egy kevés hitre van szükséges egy hatalmas Istenben! Istenünk a világmindenség istene, Ő bármit meg tud tenni! Kész vagy Istenben bízni a hihetetlenben is? Beszéljetek róla:
|
2016. április 29., péntek
Az isteni célok Isten ígéreteiből származnak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése