Oldalak

2017. január 13., péntek

Bekövetkezhet Izrael újra felosztása?

A CharismaNews cikke szerint kiszivárgott egy konferencia zárónyilatkozat-tervezete, amelyet 70 ország részvételével fognak tartani vasárnap Párizsban. A készülő hivatalos közlemény Izrael földjének a felosztására fog felszólítani, egy palesztin állam létrehozására, emellett arra, hogy az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásokon az 1967-es határokat vegyék alapul, valamint minden olyan tisztviselő megbélyegzésére, aki elutasítja a két állam elvén alapuló megoldást.

Múlt héten pénteken több tucat nyugati illetve arab ország vezető diplomatái találkoztak, akik a konferencián is részt fognak venni. A francia küldött, Pierre Vimont mutatta be a közlemény első tervezetét, a jelenlevők hozzászólásait kérve.

Nyugati diplomaták szerint Vimont elmondta, hogy Franciaország konszenzust akar elérni a résztvevő országok között, egy olyan kiegyensúlyozott nyilatkozat formájában, ami a nemzetközi közösség előtt a kétállamos megoldást hangsúlyozza, de ugyanakkor figyelembe veszi az Egyesült Államokban e hónapban történő elnökváltást is.

Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke rendkívül riasztónak tartja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács számára (amely nemrég ítélte el Izraelt a telepépítések miatt, immár amerikai vétó nélkül) ez a nyilatkozat alapul szolgálhat majd egy újabb határozat elfogadására, a csupán néhány nappal később tartandó ülésükön.

Eddig a hír - Mit jelent mindez nekünk?

Van egy ezzel kapcsolatos esemény, amit előre látott János apostol, amikor a Jelenések könyvében olvasható prófétai üzeneteket kapta. Eszerint, egyszer csak a nemzetközi intézkedések eljutnak oda, hogy az addigra megépülő templom tornácát megkapják a nemzetek (a templomhegy nemzetközi felügyelete, ha úgy tetszik) és a szent várost (Jeruzsálemet) tapossák negyvenkét hónapig (lásd Jelenések 11:2). A következő igeversekben a két bizonyságtevő próféta tevékenységéről olvasunk, majd rögtön a kivégzésük és a tévékamerák előtt történő feltámadásuk után az elragadtatásunk ígéretének a beteljesüléséről. Habár Izrael országa számára a legsötétebb időszak lesz akkor, nekünk eljön a menekülésünk, ami után nem sokkal Jézussal együtt térünk vissza, és akkor Izrael megmenekülése is bekövetkezik.

Ne féljünk és ne csüggedjünk tehát, ne rendítse meg a szívünket semmi, aminek be kell következnie. Akár most, a közeljövőben fog elindulni néhány prófécia beteljesülése az ENSZ által, akár a távolabbi jövőben, az aktuális nemzetközi testület által, nekünk így is, úgy is az a dolgunk, hogy fáradhatatlanul végezzük az Úr munkáját.

Prófétai Napló 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése