Oldalak

2012. november 2., péntek

Nigel Farage: Tényleg világkormányt akarnak

Néhány évvel ezelőtt a „világkormány” szóösszetétel az összeesküvés elméletek kifejezéstárába tartozott, mára azonban egyre többen, és egyre nyíltabban beszélnek az erre irányuló törekvésekről az alternatív és a fővonalas médiában egyaránt. Ahhoz azonban, hogy ezek a világuralmi tervek megvalósulhassanak, a népeket a jelenleginél is kétségbeesettebb helyzetbe kell sodorni. A nemzetek csak akkor lesznek hajlandóak teljesen feladni szuverenitásukat, ha nem látnak más kiutat a válságból, így a megfelelő pillanatban az Antikrisztus hatalomra jutását támogató erők elindítják a teljes gazdasági összeomlást kiváltó dominókat. – Joseph Candel
Forrás: King World News
„Azt is el akarják érni, hogy az eurózóna tagállamok változtassák meg az alkotmányukat, hogy azután engedelmeskedniük kelljen a Brüsszeltől érkező parancsoknak… Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat, amelyek 20 éve figyelmeztetnek, hogy ezek mögött a törekvések mögött egy komoly hatalommal bíró csoport áll, aminek célja egy világkormány létrehozása… Most már nem lehet nem észrevenni, hogy ez történik.”
A King World News-nak adott interjúban Nigel Farage, az Európai Parlament képviselője, vészjósló képet festett a világra váró eseményekről:
„Ott tartunk, hogy a hihetetlen gazdasági, politikai és társadalmi problémák és az egyre mélyülő észak-déli szakadék ellenére, a politikai osztály olyan erős pozícióban van Brüsszelben, hogy egyre szélsőségesebb taktikákat megengednek maguknak.”
„Mindezt azért teszik, hogy az országokat egy olyan kormánytípusba börtönözzék, aminek már olyan szinten nincs köze a liberális demokráciához, hogy az ijesztő. Tegnap elég világosan elmondtam (a Parlamentben), hogy ezeknek a mentőcsomagoknak az a célja, hogy az országokat az Európai Unió intézményeinek közvetlen irányítása és fennhatósága alá helyezzék.
Az igazság az, hogy a miniszterelnökeik már csak bábok csupán. Azok pedig, akik az európai államot létre akarják hozni, odavannak a gyönyörtől. Leginkább azt szeretnék, hogy mindenki csődbe menjen, mert akkor tényleg ők irányítanának mindent…”
„Például Írországban a trojka – és csakhogy felfrissítsük mindenki memóriáját a trojka nem más, mint az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF – 50 tisztviselője nemrég megjelent Dublinban. Átnézték a könyveket, majd leültek Enda Kenny-vel, az ír miniszterelnökkel, és megmondták neki egész pontosan, hogy mit kell tennie a kiadásokkal és az adókkal.
Azt kell mondjam, hogy szinte már nincs is értelme demokratikus választásokat tartani Írországban, mert mindent a bürokraták irányítanak. Van Rompuy pedig egy lépéssel tovább akarja vinni az egészet. Azt akarja, hogy minden eurózóna tagállam kötelező érvényű megállapodásokat írjon alá. Tudja, saját vérükkel írják alá, hogy kizárólag olyan költségvetést fogadnak el ezentúl, amit ő is jóváhagy. Amennyiben egy eurózóna tagállam parlamentje olyan költségvetést szavazna meg, ami eltér az európai intézmények által jóváhagyottétól, jogilag érvénytelenné válna és elutasításra kerülne.”
„Azt is el akarják érni, hogy az eurózóna országok megváltoztassák az alkotmányaikat, hogy belekerüljön az a kikötés, hogy minden Brüsszeltől érkező parancsnak engedelmeskednek. Ez már borzalom. És azt kell mondjam, hogy nemcsak Európáról van szó. Az IMF Washingtonban, aminek persze az USA 18 százalékban tulajdonosa, hirtelen résztvevője lett ennek a „nagy” játéknak.
Láthattuk a Nobel-díj bizottságot, amint a Nobel-békedíjat az Európai Uniónak ítéli. Nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni ezeket a hangokat, amik immár 20 éve mondják nekem, hogy ezek mögött a törekvések mögött egy komoly hatalommal bíró csoport áll, aminek célja egy világkormány létrehozása.
Próbáltam félresöpörni ezeket a magyarázatokat mondva, hogy „Ne menjünk túlságosan bele ezekbe az összeesküvés elméletekbe!” De, az Isten szerelmére, most már nem lehet nem észrevenni, hogy ez történik!”

2012. október 25., csütörtök

Jön az ébredés


Posted: 24 Oct 2012 04:19 PM PDT
Jön az ébredés
Az élet ösvénye, 36. rész

2012., 43.hét
Rick Joyner
Heti üzenet

Azokba az időkbe lépünk be most, amelyek minden eddiginél érdekesebbek és izgalmasabbak lesznek a földön. Az egyik legnagyobb megtiszteltetés Isten részéről az, hogy arra választott ki minket, hogy ezekben az időkben éljünk. Már benne is vagyunk Isten legnagyobb földi munkálkodásának az első lépéseiben. Nem akarok magamnak tulajdonítani semmilyen vezetői szerepet, vagy akármilyen pozíciót abban, ami most készül kibontakozni, de évekkel ezelőtt átadtak nekem egy fáklyát, amiről A fáklya és a kard című könyvemben írtam, és most ez a fáklya arra lett használva, hogy elindítson egy tüzet, ami nem fog kialudni.

Lehet, hogy ez a most elindított tűz kicsi még, és aki látni akarja, annak a megfelelő helyen kell lennie, és a megfelelő irányba kell néznie, de már lángra kapott. A következő évek folyamán a világ különböző részein kitörő ébredésekre számíthatunk. Olyan csodákat fognak véghezvinni, amik az egész világon benne lesznek a hírekben, és egész országok fognak megtérni egyetlen nap alatt. Ezek azok az idők, amiket a régi próféták és igazak vágyakoztak meglátni, mi pedig most itt vagyunk, hogy átéljük ezeket.

Ahogy a Szentírás is világosan elénk tárja, ez a sűrű sötétség ideje is lesz egyben. De ez is csak a világosságot fogja sokkal feltűnőbbé tenni. Az Úr angyala, aki a sarlót tartja a kezében, arra készül, hogy ezt a sarlót leeressze a földre, hogy learassa azt. Annak van az ideje, hogy félretegyünk mindent, ami hátráltat és elvonja a figyelmünket attól, hogy a helyünkre kerüljünk az Krisztus testében, és készek legyünk megtenni a mi részünket. Erről az időről beszél nekünk a Zsidókhoz írt levél 12:22-29:


Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez;

az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez;

az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére.

Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk.

Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is."

A "még egyszer" pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.

Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.

Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

2012. október 22., hétfő

Én vagyok a Szentséges Úr Isten


A TROMBITA, BILL BURNS:

Én vagyok a Szentséges Úr Isten, és azért jövök ma, hogy megérintselek benneteket, hogy arra a helyre hozzalak titeket, ahol megemlékeztek róla, hogy Én magam, önállóan látogatom meg a népemet Szent Tűzzel, hogy magasabbra hozzalak titeket, és tovább vigyelek titeket annál, ahová eddig eljutottatok az úton. Elhozlak titeket a látomás völgyébe, hogy megláthassátok és megérthessétek az Én szándékomat erre az időszakra. Gyertek hittel, gyertek úgy, hogy kapni fogtok, gyertek, és frissüljetek fel, újuljatok meg, álljatok helyre és gyógyuljatok meg! Égjen a Szellemem a ti szellemetekben, és változtasson át titeket ez a tűz, és vigyen a természetes világon túl benneteket. Vigyen be titeket a természetfeletti világba, és ez történjen meg most, mondja az Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Álmomban az apám házában voltam. A szüleim elmentek otthonról, de mivel zuhanyzójuk is volt, meg fürdőkádjuk is, ezért néhány ember eljött ide a házba, hogy letisztálkodjon a gyülekezeti alkalomra készülve. Amikor felébredtem, tudtam, hogy tizenketten voltak, akik letisztálkodtak. A tizenkettő elegendő, ez a szám jelképezi az isteni kormányzást, ami azt jelzi, hogy Isten a vezető. És azt mondta az Úr, hogy Ő egy friss módon akarja nyilvánvalóvá tenni az Ő jelenlétét a népe között, nekünk viszont le kell tisztálkodnunk szellemileg, hogy helyet készítsünk Neki ahhoz, hogy elvégezhesse a munkáját.
Zsoltárok 119:9 Hogyan tisztítja meg az ifjú az ő ösvényét? Ha igéd szerint vigyáz.

2012. október 19., péntek

2012 október 19.


Posted: 19 Oct 2012 01:13 AM PDT
A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle
2012 október 19.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Vannak bizonyos dolgok és emberek, amikhez és akikhez eddig ragaszkodtál, de már nincs jelentőségük az életedre nézve. Muszáj elengedned most mindent, ami továbbra is a múlthoz kapcsol téged, annak érdekében, hogy helyet készíts annak, ami most következik. Amit nem voltál hajlandó elengedni, abból sok minden a horgonyoddá lett, ami visszatart. Arra hívlak téged, hogy húzd fel a horgonyaidat, és bontsd ki a vitorláidat, hogy a Szellemem szele bevihessen téged a számodra készített terveim szabadságába, mondja az Úr.

János 3:8  A szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki Szellemtől született.

Mindent visszaszerzel



Posted: 18 Oct 2012 01:15 PM PDT
ELAINE TAVOLACCI

A Word In Season / Időszerű Üzenet
www.awordinseason.info

2012. október 18.



Tegnap az Úr sokatok miatt adta nekem ezt a kijelentést, akik nagy veszteséget éltetek meg a személyes életetekben. Mivel ez hasonlít egy pár évvel ezelőtti kijelentéshez, ezzel nagyrészt azt az eredetit teszem közzé újra, de biztos vagyok benne, hogy ma is Időszerű Üzenet.



ÜLDÖZÖD, UTOLÉRED ÉS MINDENT VISSZASZERZEL

Dávid király egy Isten szíve szerint való ember volt. Habár sok harca volt, győztesként élt, és vezető lett belőle. Amikor Saul elől menekült, az Úr az Adullám barlangjába küldte őt. Négyszáz ember volt ott vele ebben a barlangban, akik nyomorúságban éltek, vagy eladósodtak, vagy elégedetlenek voltak. Dávid megtanította őket arra, hogy hogyan legyenek legyőzhetetlen harcosok, mivel olyan kiképzésben részesítette őket, mint egy erős hadsereget. Az 1 Sámuel 30. fejezetében, amikor Dávid és az emberei egy csatából tértek haza, megérkeztek Siklágba, és látták, hogy fel van égetve, a feleségeiket, fiaikat és leányaikat pedig elhurcolták fogságba az amálekiták. Dávid és az emberei hangosan sírtak mindaddig, amíg már nem volt erejük sírni sem. Eljutottak a krízis csúcsára, ráadásul az emberek Dávid ellen fordultak, és meg akarták kövezni. De ekkor valami felkelt Dávidban. Megerősítette magát az Úrban, és ezt kérdezte Tőle: "Üldözzem-e a rablókat? Utolérem-e őket?" Az Úr ezt felelte: "Igen, üldözd, mert bizonyosan utoléred őket, és kiszabadítod a foglyokat."

Az Úr azt mondja, hogy habár a csata kemény volt, és úgy tűnik, hogy minden elpusztult az életedben, és örökre elveszett, mégsem leszel legyőzve. Ahogy felbátorítod magadat Bennem, szellemi lendületbe jössz. Ahogy az odafelvalókon kezdesz gondolkodni, és ellenállsz minden csüggedésnek, előmeneteled lesz. Maradj erős, és bízz Bennem minden harcban. Még akkor is, ha az ellenség lesből támad, maradj állhatatos abban a fegyverzetben, amit Én adtam neked. Én átviszlek a legnehezebbnek látszó helyzeteken is. Állj meg mozdíthatatlanul, tudva azt, hogy Én megadtam a képességet és a felhatalmazást arra, hogy legyőzz minden ellened indított támadást.

Ne térj el az igazságtól, és soha ne vonulj vissza. Állj rá az ígéretekre, amik a rendelkezésedre állnak. Ne hagyd, hogy az ellenség megfélemlítsen, és ne ingassanak meg az ő gyenge stratégiái. Keljetek fel a hit embereiként, és álljatok a helyetekre harcosként, aminek teremtettelek benneteket. Ne hagyjátok, hogy a félelem és a keserűség gyökeret verjen bennetek, és utasítsátok vissza azt, hogy megingasson az, amit láttok és hallotok. Miközben Bennem bíztok, Én nem foglak cserben hagyni, vagy félrevezetni benneteket, hanem bizonyosan üldözni fogjátok, utoléritek őket, és maradéktalanul visszaszereztek mindent, amit ellopott az ellenség, mondja az Úr.

1 Sámuel 30:6
És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.

1 Sámuel 30:8-10
És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é őket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz. Elméne azért Dávid, ő és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a népnek egy része megállott. Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé az ellenséget; kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.

1 Sámuel 30:18-20
És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az ő két feleségét is megszabadítá Dávid. És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, amit elvittek tőlük; Dávid mindent visszahozott. És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk előtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!


2012. október 17., szerda

A Krisztusnak való igazi elkötelezettségre szóló mennyei elhívás

Posted: 17 Oct 2012 12:53 AM PDT
A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle
2012 október 17.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Szeretteim, jöjjetek a Szellem rejtekhelyére, és ismertessétek a kéréseiteket Előttem, mondja az Úr. Könnyű csak úgy elmondani az imákat anélkül, hogy beletennéd a hitedet és az akaratodat, de Én arra hívlak téged, hogy szellemben és igazságban imádkozz, ahol az imáid valóságot teremtenek. Gyere és társalogj Velem a lelked mélyéből, ne vallásosan, hanem őszintén, hittel teli szívvel és átadott akarattal. Aztán csak figyeld, mert meg fogod látni, ahogy a benned levő vágyak külsődlegesen megnyilvánulnak, mondja az Úr. Örökre meg fogsz változni.

Máté 6:6 Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Posted: 16 Oct 2012 02:46 PM PDT
A Krisztusnak való igazi elkötelezettségre szóló mennyei elhívás
Az Élet Ösvénye, 35. rész

2012, 42. hét
Rick Joyner

Az elkötelezettség, a lojalitás és a hűség mindenhol előfeltétele a felhatalmazásnak, bármilyen területről legyen szó, így a királyságban is szükségesek ezek a felhatalmazáshoz. Csak azokra lesz rábízva a királysági felhatalmazás e világ fölött, akiknek a királyság felé való elkötelezettségük nagyobb, mint a világhoz való elkötelezettségük.

Az igazi elkötelezettség több egy érzelemnél, vagy egy ígéretnél; az életvezetésünkkel tudjuk bemutatni. Valóban azt tudjuk mondani, hogy nagyobb az elkötelezettség bennünk a királyság felé, mint a világ felé? A 2 Korinthus 13:5 azt mondja: "Vizsgáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-é?" Az alábbi kiértékelési lehetőségek vannak erre, amelyeket rendszeresen el kellene végeznünk:
  • Krisztus a legnagyobb szerelmünk?
  • Folyamatosan erősödik a szeretetünk Őiránta?
  • Folyamatosan fejlődünk az Ő útjainak a megismerésében?
  • Az Őiránta való szeretetünk irányít bennünket, és minden jelentős döntésünket a királyság érdekében hozzuk meg, nem a saját vágyaink alapján?
  • Van-e bármi az életünkben, ami bálvány lehet, amire az a jellemző, hogy nem lennénk hajlandóak lemondani róla, ha az Ő szolgálata miatt szükséges lenne?
  • Tanítványi életet élünk, vagyis mindenek felett arra törekszünk, hogy megismerjük a Mesterünket, olyanok legyünk, mint Ő, és az Ő akaratát cselekedjük?
Nincs nagyobb sértés egy kapcsolatban a közömbösségnél. Ezért mondta az Úr, hogy inkább szeretné, ha forrók vagy hidegek lennénk, de a langyosakat kiköpi a szájából (lásd Jelenések 3:15-16). Hogyan is lehetne a Mindenható Istent ismerni, a Mindent Megemésztő Tüzet, úgy hogy közben nem ég tűzben az ember Őérte? Vajon van olyan ember, aki úgy dönt, beáll egy király szolgálatába, és sokáig meg is marad abban, miközben nem szánta el magát a kiválóság legmagasabb normáinak a követésére? Hogy tudunk mi, akik a királyok Királyának a szolgálatára vagyunk kiválasztva, közönyösek lenni az Őérte végzett szolgálatunkban?

Az Ő személye miatt kellene a legmagasabb rendű elkötelezettségnek bennünk lennie Őiránta, amiatt, aki Ő maga. Aztán mindazért, amit Ő tett értünk, kellene a legmagasabb rendű elkötelezettségnek bennünk lennie Őiránta. Ha ezek nem tudnak erre késztetni bennünket, legalább a sok-sok bibliai figyelmeztetés miatt legyen bennünk ez az elkötelezettség, amelyek arról szólnak, hogy milyen következményekkel jár, ha lezser módon kezeljük Őt. Azokba az időkbe lépünk át most, amikor senki sem fog tudni megmaradni, aki nem szilárdan építette a házát a Kősziklára.

Bizony, az Úr félelme a bölcsesség kezdete, és ez az a fundamentum, amire az igazi bölcsesség fel fog épülni, viszont tényleg az Őiránta való szeretettel kell erre építenünk. Ő jobbat érdemel. Ő olyan menyasszonyt érdemel, aki annyira szerelmes bele, hogy az életünk elsődleges szenvedélye az, hogy készek legyünk az Ő számára. Neki ilyen menyasszonya lesz. Mi is benne leszünk ebben a mindenek felett való célkitűzésben? Odaadjuk magunkat az Istentől Krisztus Jézusban kapott mennyei elhívásnak?

- - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - The High Calling of True Commitment to Christ - The Path of Life, Part 35

2012. október 15., hétfő

az Én zsoltárosaim


A TROMBITA, BILL BURNS:

Beállítottam a helyükre ezen a földön azokat, akik az Én zsoltárosaim, és ők létre fognak hozni egy áradatot, az Én folyóm áradatát a népem között, egy olyan áradatot, ami segít a népemnek magasabbra jönni, a Jelenlétem áradatát. Mert a dalaik a mennyből származnak, és a dalaik fel vannak kenve, ezért ők erőteljes hatással lesznek rátok, és behoznak titeket abba, amit Én cselekszem. Ezért amikor halljátok a menny hangját, ami behatol a szívetekbe, és amikor meghalljátok a menny hangját, ami rátok száll, akkor öleljétek magatokhoz, és engedjétek, hogy elvégezze a munkáját. Hadd hozzon békességet a lelketeknek, hadd hozzon örömöt a szíveteknek, és hadd hozzon gyógyulást a testeteknek. Hadd áradjon az Úr Szelleme abban a hangban, amit Én hozok elő, ahogy megígértem. Erre a mostani időre öleljétek magatokhoz az Én hangomat, mondja a Szentséges Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Szólok hozzátok, hogy legyetek eggyé újra! Ez a nap a kellemes újraegyesítés napja számotokra a szellemi birodalomban -- ez a helye a Szellem egységének a békesség kötelékében. Nem lesz hasadás az Én Testemben, mondja az Úr. Nem tudom nyilvánvalóvá tenni a jelenlétemet a káosz és az elszeparálódás közepette. Gyertek most a Szellem felsőházába, és legyetek egy akaraton; egy szívvel, egy értelemmel, egy Szellemben. Örvendezzetek az összejöveteletek erejében, mondja az Úr.
Efézus 4:1-6 Kérlek azért titeket, én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhivatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében. Egy a test, és egy a Szellem, mint ahogy elhivatástoknak egy reménységében hívattatok is el; Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; Egy az Istene és Atyja mindeneknek, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.