Oldalak

2013. június 14., péntek

Isten felső elhívása A Nagy Küldetés, 24. rész


Posted: 13 Jun 2013 06:25 AM PDT
Isten felső elhívása
A Nagy Küldetés, 24. rész

2013., 24. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet


Legutóbb arról beszéltünk, hogyan vált Pál apostol a királyság tanítványává. Ezt egy rendkívüli leírásban tárja elénk a Filippi 3:10-14-ben (Kecskeméthy ford.):

hogy megismerjem őt, és az ő feltámadásának erejét, és az ő szenvedéseiben való részesülésemet, felvévén az ő halálának alakját,  ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására;  nem hogy már elértem volna, vagy már tökéletes volnék; de igyekszem, hátha el is érem, mivelhogy a Jézus Krisztus engem meg is ragadott.  
 
Atyámfiai, én nem állítom magamról, hogy elértem;  
 
de egyet állítok: azokat, amik hátam mögött vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekifeszülve, a kitűzött cél irányában igyekszem az Isten felső hívásának pályadíjára Krisztus Jézusban.

Ezt a levelet az élete végéhez közeledve írta Pál, mégis azt vallotta, hogy még nem érte el a célt. Ő volt az egyik legnagyobb apostol, és egy teljesen újfajta szolgálat megszületésében vett részt, amely az apostoli misszionárius szolgálat. Az egyik legodaszántabb és legáldozatosabb életet élte, amit valaha írásba foglaltak, és mégis úgy érezte, hogy ő még nem érte el! Mi az, amit nem ért el?

Nem az üdvösségről, és nem is az örök életről beszélt. Ezeket már akkor megkapta, amikor Jézus megváltó keresztjébe vetette a bizalmát. Amit itt ír a feltámadás elérésével kapcsolatban, úgy is fordíthatták volna, hogy "egy jobb feltámadás", ami ugyanaz a kifejezés, amit a Zsidó 11 ír azokról, akik visszautasították a szabadulást Isten felsőbbrendű céljaiért. Pál arról beszélt, amit ebben az utolsó versben úgy nevez, hogy "Isten felső elhívása" (más magyar fordításokban "odafelvaló", vagy "mennyei"; az angol fordítás szerint "magas", vagy "magasan levő" - a fordító megjegyzése).

Akár tetszik, akár nem, akár egyetértesz vele, akár nem: nem mindenki lesz egyforma a feltámadáskor. Van egy "jobb feltámadás", egy "felső elhívás", amit már sokan megláttak, és megfutották érte a pályát az elmúlt korokban. Jézus tanított erről, és az apostolai is. Különböző pozíciók vannak a mennyben, arra nézve, hogy hol fogunk ülni Őhozzá képest. Ezt látjuk a Jelenések könyvében is, ahol a nagy sokaság a trón előtt áll, a győztesek azonban Vele ülnek a trónján. A Krisztusban való felső elhívásról szóló kijelentést az egész Szentírásban megtalálhatjuk.

Nem minden keresztény érti meg ezt a felső elhívást, némelyek pedig, akik mégis megértették, félresiklottak, mert azt gondolták, hogy elérték, mivel abban a kiváltságban részesültek, hogy megláthatták. Mások a büszkeség miatt buknak el, mivel azt feltételezik magukról, hogy elérték. Sok más igazsággal kapcsolatban meg szokott történni, hogy megtévesztés áldozatai lesznek az emberek, úgyhogy önmagában az, hogy egyesek elbuknak, vagy eltorzítják ezeket, még nem teszi érvénytelenné a bibliai igazságot. Ha viszont úgy kezeljük az igazságot, ahogy kell, nem fogunk elbukni és felfuvalkodni, hanem fel fog emelni bennünket, és fel fog hatalmazni az emberiség legnagyobb céljának a betöltésére -- hogy Istent szeressük és szolgáljuk, miközben másokat is erre igyekszünk rávenni. Pál fejtegetése e témában talán a valaha legjobb abból a célból, hogy megelőzze a szélsőségekbe való elcsúszásunkat e körül az igazság körül.

Ha Pál apostol nem gondolta magáról, hogy élete vége felé elérte volna már, akkor hogyan gondolhatja bárki is, hogy már elérte ezt a célt? Ha nem tudunk nagyszerűbb életet, nagyobb hatalmat és nagyobb gyümölcsöt bemutatni, mint amilyet Pál (akinek a levelei valószínűleg még most is több gyümölcsöt teremnek, mint az összes földi szolgálat együttvéve), akkor a legnagyobb butaság lenne azt mondani, hogy mi már elértünk valami olyat, amit ő viszont nem vallott a magáénak akkor.

Amikor elkezdjük meglátni ezt a felső elhívást, akkor értjük meg, miért becsülte Pál ilyen nagyra. Az egész teremtés legnagyszerűbb lehetőségéről van ugyanis szó. Még az angyalok is csodálják, ami az emberiség számára elérhető -- hogy Isten fiaivá és lányaivá lehetünk, az Ő háznépének a tagjai, és Vele együtt uralkodhatunk a teremtés többi része fölött.

Még a legalacsonyabb rendű személy is olyan örök életet fog élni a királyságban, aminek a csodálatosságát fel sem foghatjuk. Mindazáltal most van az, amikor meghatározzuk a királysági pozíciónkat. Fontos, hogy megértsük ezt az elhívást. Jézus az előtte levő öröm miatt tűrte a keresztet. Amikor látjuk a jutalmat, az segít félretenni mindent, ami hátráltat, hogy megfuthassuk az előttünk levő pályát. Ne feledjük, hogy a büszkeség ellopja tőlünk a jutalmat.

~~~~~~~~~~~~~~~~~
Fordítás: Országh György

2013. június 12., szerda

Királyi öltözet

Királyi öltözet
 

Évekig hordtam egy elegáns zakót, amihez volt hozzáillő nadrágom, kabátom és még kalapom is. Nagyon jól öltözöttnek képzeltem magam ebben a ruházatban, és meg voltam győződve arról, hogy ezt mások is így gondolják.
A nadrág a jó cselekedeteim anyagából készült, erős szövet, ami az elvégzett cselekedeteimből és a véghezvitt projektjeimből lett szőve. Néhány tanulmány itt, néhány igehirdetés ott. Sokan megdicsérték a nadrágomat. Be kell vallanom, néha még meg is lengettem, hogy az emberek észrevegyék.
A kabát szintén lenyűgöző volt. A meggyőződéseimből készült a szövet. Minden nap felöltöttem magamra a mély vallásos buzgóságot. A szenvedélyem nagyon erős volt. Olyan erős, hogy gyakran felkértek, hogy mutassam be buzgalmam köpönyegét nyilvános összejöveteleken, hogy inspiráljak másokat. Természetesen, örömmel eleget tettem ennek.

Azután ott volt a kalapom, amit szintén közszemlére tettem, a tudás tollas kalapja. Saját kezemmel készítettem a véleményem anyagából, és büszkén viseltem.
„Isten biztosan le van nyűgözve az öltözékemtől” – gondoltam magamban. Néha peckesen belépdeltem a jelenlétébe, hogy megdicsérhesse a saját magam által szabott ruházatot. Soha nem szólt. „A hallgatás a csodálat jele” – győzködtem magam.

Azonban a ruhatáram kezdett megkopni. A nadrágom anyaga elvékonyodott. A legjobb cselekedeteim a varrásnál elengedtek. Több befejezetlen volt közöttük, mint elvégzett, és az a kevéske, amit tettem, említésre sem volt méltó.
„Semmi probléma” – gondoltam. „Majd keményebben fogok dolgozni.”
De a kemény munka problémásnak tűnt. Volt egy lyuk a meggyőződéseim köpönyegén. A buzgóságom elkezdett fesleni. A hideg szél a mellkasomba csapott. A kalapom után nyúltam, hogy még jobban a fejembe húzzam, azonban a karimája leszakadt és a kezemben maradt.
Néhány hónap leforgása alatt önigazságom ruhatára teljesen lerongyolódott. A tökéletesen rám szabott úriember ruházatom koldusrongyokra degradálódott. Féltem, hogy Isten esetleg haragszik a viseltes zakóm miatt, így megpróbáltam megstoppolni, és a hibáimat foltokkal elfedni.
A ruházatom rongyos volt, a szél pedig jeges. Feladtam. Visszamentem Istenhez. (Hová máshová mehettem volna?) Egy téli délutánon, beléptem a jelenlétébe, de nem a dicséretéért, hanem melegségért. Az imám gyengécske volt. „Meztelennek érzem magam” – mondtam. „Az is vagy. És már jó ideje” – szólt az Úr.

Amit ezután tett, soha nem fogom elfelejteni. „Szeretnék adni neked valamit” – mondta. Finoman eltávolította a maradék rongyaimat, majd kezébe vett egy ruhát, egy királyi ruhát, a saját jóságának a ruháját. A vállamra terítette. Szavai gyengédek voltak. „Gyermekem, most Krisztust öltötted magadra.”

61,10 Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit. (Ézsaiás)
19,7 Örüljünk, ujjongjunk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzőjének napja! Menyasszonya felkészült a menyegzőre:
19,8 ragyogó, tiszta menyasszonyi ruhát kapott, abba öltözött.” (Jelenések, Egyszerű Fordítás)

Max Lucado

2013. június 6., csütörtök

Közel


Keresztelő János fő mondanivalója: "Azokban a napokban megjelent Júdea pusztájában Bemerítő János és ezt hirdette: „Térjetek új felismerésre, mert itt van közel a mennyek királysága!”" (Máté 3:1-2)

Jézus is ezt hirdette kezdettől fogva: "Ez időtől kezdve Jézus hirdetni kezdte: „Térjetek új felismerésre, mert közel van a mennyek királysága!”" (Máté 4:17)

Az első dolog, amiben meg kellett változtatni a gondolkodásukat - és nekünk is - az volt, hogy a menny királysága nem távol van, hanem közel. Ez a mai napig ugyanígy érvényes. Neked is ez az első lépés a megtérésedben, hogy mostantól azt a szemléletet választod: a menny közel van. Itt, ahol vagy.

A keleti mágusok ezt felismerték, és követték a csillagot, majd amikor megtalálták Isten Fiát, hódoltak neki. (Lásd Máté 2). Pál is ezt hirdette a görögöknek: "hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák és megtalálhatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten. Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk". (ApCs 17:27-28)

Jó dolog a megtérés. Azt jelenti, hogy elfogadom az igazságot, és onnantól kezdve úgy szemlélem a világot, az életet, mindent. Istent is, a mennyet is. Az az igazság, hogy közel van. Mindig is közel volt hozzád. Most, hogy ezt felismerted, lehetőséged van megtapasztalni is. Megnyílik a szemed egy új világra, amely az eredeti otthonod, a származási helyed. A menny, amely közel van, és minden lehetőség készen áll, hogy beköltözzön a bensődbe, és átformálja az egész lényedet, mennyeire.

Nyisd meg a kapuidat - a hitedet, a szádat, és biztos, hogy tapasztalod, tapasztaltad is már az indíttatást, hogy szólalj meg, szólítsd meg a teremtődet. Jézus az összeköttetésed, ő végig segíteni fog, és bemutatja neked az elmondhatatlant, a leírhatatlant. Egy valóságos vándorútra indulhatsz vele, amelyen tanulsz, megismersz, és csodálatosan változol; tapasztalsz, és olyan dolgokban veszel részt, amiről talán még nem is álmodtál.

Túl szépen hangzik? Nem, a valósághoz képest ez nagyon is kevés, amit itt le tudtam írni. A valóság ott van, ahol vagy. A menny közel van...

A Királyság Kulcsa - A Nagy Küldetés, 23.

Posted: 05 Jun 2013 05:13 AM PDT
A Királyság Kulcsa - A Nagy Küldetés, 23.

2013., 23. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Pál apostol ugyanolyan jól tudta, mint bárki más a történelem során, hogy ha rossz nézőpontból tanul az ember, az tévelygéshez vezet. Az, hogy az igazsággal került összetűzésbe, odaáig juttatta, hogy magát az Urat üldözte az Ő népe üldözése által. Emiatt írta ő a talán legnagyszerűbb értekezést arról, hogy mi vezet el az igazságra. Ezt a Kolossé 1:9-20-ban olvassuk:
Ezért attól a naptól fogva, hogy ezt meghallottuk, mi sem szűnünk meg imádkozni értetek, és kérni, hadd töltsön be titeket az ő akaratának megismerése mindenféle Szellem adta bölcsességgel és belátással,
hogy az Úrhoz méltóan járhassatok az ő teljes tetszésére, mindenféle jótettnek gyümölcsét megteremjétek és az Isten megismerésében növekedjetek.

Az Ő mindenen uralkodó dicsősége lehetővé teszi, hogy mindenféle képességgel felruházva olyan hatalomra jussatok, mely teljes állhatatosságra és hosszútűrésre képesít,
úgyhogy örömmel fogtok hálát adni az Atyának, aki elégségesnek ítélt titeket arra, hogy a világosságban részt nyerjetek a szenteknek szánt örökrészben.

Ő a sötétség fennhatóságából is kiragadott minket, és áthelyezett szeretett Fia királyságába, aki által a megváltás és a vétkek bocsánata is birtokunkká lett.

Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtésben az elsőszülött, mert Benne teremtettek mindent a mennyekben és a földön, láthatókat és láthatatlanokat, a trónokat, az uraságokat, a fejedelemségeket és a fennhatóságokat is. Őrajta keresztül és ővégette teremtették a mindenséget.

Ő mindenek előtt való, és a mindenség Őbenne áll fenn.

Ő a feje a testnek is, az eklézsiának, ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben Ő járjon elöl, minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy Benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti, miután a keresztről lehulló vérrel békességet szerzett, rajta keresztül engeszteljen ki mindent magával, rajta keresztül azokat is, amik a földön, azokat is, amik a mennyekben vannak.
Jézusról szól az egész. A királyság kulcsa annak a megismerése, hogy kicsoda Jézus. Jézus Jákób lajtorjája (létrája), amely által a mennybe szállunk fel, és vissza is tudunk jönni a földre a menny valóságának a bizonyítékával és a föld feletti hatalmával.

A Szentírásban az első említés helye, ahol arról van szó, hogy Istennek van háza, lakóhelye, amikor Jákób álmában látta a létrát, amely a mennybe ért fel, és Isten küldöttei szálltak fel és ereszkedtek le rajta. Az Ő házának ez az első említése egy kijelentés is egyben az egyház elsődleges rendeltetéséről, amelynek az az elhívása, hogy az Ő háza legyen -- nekünk kell lennünk annak a helynek, ahol bejárás van a mennybe, ahol Isten küldöttei fel tudnak szállni a mennyei régióba, és vissza tudnak szállni a földre a menny bizonyosságával és a föld feletti hatalmával.

Amikor Jézus Nátánáellel találkozott, elmondta neki, hogy meg fogja látni Isten angyalait, ahogy felszállnak és leszállnak az Ember Fiára. Jézus "Jákób létrája", amely által megvan ez a bejárásunk, belépési lehetőségünk. Az Ő személyének a folyamatos kinyilatkoztatása, amely megmutatja, ki is Ő, ez az, ami által fel tudunk szállni. Minden Őáltala és Őérte lett teremtve, és Őbenne tud egyben maradni minden. Az Út nem egy recept -- az Út egy Személy. Nem csupán a személyes fejlődésre törekszünk hanem Krisztusba kell felnövekednünk.

Azt mondja nekünk az Efézus 1:10, hogy minden Krisztusban lesz egybeszerkesztve. Isten végső célja Jézus. Minden megteremtett dologban a Fiát keresi az Atya. Bennünk is a Fiát keresi. Ezért mindennel, amit Ő tesz, vagy megenged az életünkben, az a végső célja, hogy az Ő képmására formáljon át bennünket.

Nem lesz igazán pontos a világról szóló szemléletünk, ha nem Jézust látjuk az egész Teremtés végső céljának. Ezért volt az apostoli evangélium az, hogy "Jézust hirdették és a halottak feltámadását" (lásd Apcsel 4:2). Amikor Őt látjuk minden dolog céljának, akkor minden világossá válik. Nincs magasabb rendű kijelentés és mélyebb igazság annál, hogy ki Jézus.

2013. június 1., szombat

Szállj ki a taposómalomból!


 
„Elfáradtál? Kimerültél? Kiégtél a vallás miatt? Gyere hozzám! Vonulj félre velem, és helyreáll az életed.

Megtanítom neked, hogyan pihenhetsz meg igazán. Járj velem és munkálkodj velem – nézd meg, én hogyan csinálom. Ismerd meg a kegyelem természetes ritmusát. Nem fogok semmi nehezet rád rakni, vagy olyat, ami nem neked való. Maradj velem közösségben, és akkor megtanulsz majd szabadon és könnyedén élni.” (Máté 11:28-30, angolból fordítva,

The Message)
Nemrég értesültem róla, hogy egy lelkipásztor, akit régóta ismertem, kiment az erdőbe a fegyverével, és végzett magával. A közösségben, ahova tartozott, elfoglalt, őszinte, szorgalmas pásztornak ismerték, azonban a színfalak mögött önértékelési problémákkal, érzelmi és mentális kimerültséggel küszködött.

Olykor csak egy halvány választóvonal van a szellemi szolgálat és a vallás taposómalma között, viszont ez a
választóvonal mindent meghatároz. Az igazi szeretet motiválja a hiteles szolgálatot, míg a vallási törvények a
vallás taposómalmát hajtják. A vágy vezérli az elsőt, a kötelesség a másodikat. Ez a különbség a fárasztó „kell” és a lelkes „akarom” között. Ha a vallás taposómalmában vagy, szállj ki. Lehet, hogy rövidtávon örömtelinek tűnik, azonban hosszútávon teljesen ki fog meríteni.
Isten sokkal jobbat ajánl neked. Azt akarja, hogy megtapasztald a kegyelem megnyugtató ritmusát. Azt akarja, hogy élvezd a Vele való kapcsolatot, tudván, hogy minden más ebből fakad. Azt tedd, ami a benned lévő Krisztus kifejeződéséből születik. A vallás szépen fokozatosan elszívja az életerőt az Istennel való intimitásból. Isten nem a szolgájának, hanem a menyasszonyának hívott el. Természetesen szolgálod is Őt, de ez már az Iránta való szeretetednek a természetes megnyilvánulása.

Ne hagyd, hogy a modern kor kereszténységében aktívan jelenlévő vallásos gépezet nyomást gyakoroljon rád. Ez nem azt jelenti, hogy szellemileg passzívvá válsz. A benned lévő Krisztus fog gondoskodni arról, hogy ilyesmi ne történhessen meg.Ne hagyd, hogy mások manipuláljanak, és megcsináltassanak veled olyan dolgokat, amiket szerintük tenned kellene. Ez nem az ő elhívásuk. Ez csak rád és a Szent Szellemre tartozik. Ebben megállni olykor azt jelenti, hogy szembe kell nézned mások rosszallásával.
Jézus nem azért jött, hogy segítsen nekünk vallásos szupersztárrá válni. Távol legyen Tőle! Ő éppen azért jött, hogy megszabadítson az üres vallástól. Jézus azért jött, hogy Rajta keresztül bensőséges kapcsolatba kerülhessünk az Atyával. Amikor Jézus a földön járt, pont a vallásos elit volt az, amelyik sértve érezte magát, és fújt Rá. Ezek az emberek arra építették a hírnevüket, hogy az aranybálványaikat fényesebbre csiszolták, mint bárki más.
A bálványok a saját vallásos törvényeik. Azokat a bálványokat állítják ki a kirakatba, amik a személyiségüknek és a temperamentumuknak legjobban megfelelnek. A saját mércéjük szerint ítélik meg az embereket. Az emberek mellékesek számukra. Csak az számít, hogyan viselkednek.
Maga Jézus sem volt elég jó, saját kora vallásos emberei számára. Nem úgy élt, ahogy szerintük kellett volna. Szerintük nem voltak meggyőződései, és kompromisszumokat kötött a tisztaságot, és az ő értékeik hitelességét illetően azáltal, hogy szombaton gyógyított, együtt evett a behajtókkal (vámszedőkkel) és a bulizókkal (bűnösökkel). A prostituáltak és hajléktalanok barátja volt. Nem tartotta távol magát a csőcseléktől, mint ahogy az egy vallási vezetőtől elvárható lett volna. Ezek miatt elveszítette a hitelét a farizeusok előtt, ami egy csöppet sem zavarta Őt. Jézust sokkal inkább érdekelték a kapcsolatok, mint a hírnév. Most is így van ezzel.
Istennek nem a testi cselekedeteink tömkelegével hódolunk. Ő nem így vezet minket, hanem ehelyett „füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet …, lelkemet felüdíti” (Zsoltárok 23:2-3).

Szállj ki a vallás taposómalmából, és szegezd Jézusra a tekintetedet. Majd Ő elvégzi a többit benned. Tedd meg azt, amit Isten kér tőled, de ne keverd össze a hangját a halott vallás követelődző hangjával.

Steve McVey

A Menny Királyságának a tanítványai A Nagy Küldetés, 22. rész


Posted: 29 May 2013 03:54 AM PDT
A Menny Királyságának a tanítványai
A Nagy Küldetés, 22. rész

2013., 22. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Vannak, akik emberek tanítványaivá válnak; vannak, akik egy bizonyos mozgalom, egyház, vagy egy tantétel tanítványai lettek. Abban az igeversben, amit a tanítvánnyá váló írástudókkal kapcsolatban tanulmányoztunk, Jézus konkrétan kijelentette, hogy ezek az emberek"a menny királyságának" a tanítványaivá válnak (lásd Máté 13:52). Egyértelműen kihangsúlyozta, hogy ők nem földi emberek vagy földi dolgok tanítványaivá kell, hogy váljanak, hanem az Ő mennyei királyságának a tanítványaivá.

Pál apostol a menny királysága tanítványainak egyik jó példája. A saját korában ő volt az egyik legtanultabb ember. Izrael egyik legnagyobb becsben tartott tanítójának a tanítványa volt, Gamálielé. Az intellektuális elithez tartozott. Egy időre azonban ez vezette közvetlen összeütközésbe azzal az Istennel, akiről azt gondolta, hogy éppen Őt szolgálja, és ekkor lett az Ő igazságának a vehemens üldözője. Ide vezet, ha valaki emberek tanítványa, vagy valamelyik felekezeté. Majd megtörténik a világ talán leghíresebb és legdrámaibb megtérése, és Pálból az evangélium egyik legerőteljesebb harcosa lesz, azé az evangéliumé, amit éppen előtte akart elpusztítani. Hogy történhetett ez?

Természetesen tudjuk, hogy az Úr megjelent Pálnak a damaszkuszi úton, ami nem mindenkivel történik meg. Mégis van Pál megtérésének egy olyan szelete, ami mindenkivel meg kell, hogy történjen, aki a menny királyságának a tanítványa szeretne lenni - Pálnak természetes szinten meg kellett vakulnia, hogy szellemben láthasson.

Nem a tanulás ellen beszélek, vagy akár a természetes szinten történő tanulás ellen. Pál korábbi tanulmányainak egyes oldalai, akár a filozófia, akár más tudományágak terén, később segítséget jelentettek neki az evangélium megértésében és előmozdításában. Előbb azonban meg kellett tanulnia, hogy a természetes dolgokat szellemi szemmel nézze, és ne természetes szemmel nézze a szellemi dolgokat. Ez a kulcs ahhoz, hogy valaki a menny királyságának a tanítványa lehessen.

Szellemi szemmel látni a természetes dolgokat, ahelyett, hogy megpróbálnánk természetes szemmel látni a szellemi dolgokat, kulcsfontosságú, ahogy ezt az 1 Korinthus 2:14-15 is mondja:
Lelki ember azonban nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, mert azok ostobaságok neki; sőt, fel sem ismerheti őket, mert azok csak szellemileg vizsgálhatók ki!
A szellemi ember mindent kivizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik.
Bármely keresztény számára, aki Krisztusban fejlődik, ez a tényező jelenti az egyik fő akadályt. Kevesen élték át, és még kevesebben értették meg, hogy szükséges átélni a Pál által is megtapasztalt átalakulást, hogy a menny királyságának a perspektívájából láthassunk mindent, és nem földi, természetes nézőpontból. Nos, hogyan tud megtörténni ez az átalakulás az életünkben?

Istennek le kellett dönteni a lóról Pált ahhoz, hogy áttörje azt, ami valójában a vakságát okozta. Istennek mindannyiunkkal meg kell tennie ezt, viszont nem kell ugyanolyan drasztikusan történnie, mint amilyen Pálnál volt, ahhoz, hogy mi is elérjük a végcélt. Jobb lenne, ha azt tennénk, amit azoknak a többsége szokott tenni, akik elérik a célt - ők megalázzák magukat, hogy ne az Úrnak kelljen megaláznia őket. Tudjuk jól, hogy mi is meg tudjuk ítélni magunkat, és akkor az Úrnak már nem szükséges megtennie ugyanezt velünk.

Pál nem azonnal kapta meg a szellemi látást, miután visszakapta a természetes látását. A saját bizonyságtételéből tudjuk, hogy tizenegy és tizennégy év közötti időszakot töltött ezután a pusztában. Majd miután megkapta a küldetését az apostoli szolgálatra, az átalakulás tovább folytatódott. Az egész szolgálatán átívelő, nagy volumenű, folyamatos változást látunk benne. Nagyon valószínű, hogy mindenkinek élethosszig tartó folyamatra van szükség ehhez, és ezért kell, hogy a menny királyságának a tanítványai maradjunk egész életünkre.

Talán Pálnak, aki ennyire el volt mélyülve a természetes ismeretek és képzettség terén, nagyobb megrázkódtatásra és szigorúbb fegyelmezésre volt szüksége, mint másoknak, ahhoz, hogy átmenjen ezen az átalakuláson. Vannak olyanok, akiknek láthatóan "természetesebb" hajlamuk van arra, hogy szellemiek legyenek, és hozzászokjanak a szellemi nézőpontból való látáshoz. Itt az a lényeg, hogy muszáj átmennünk ezen az átalakuláson, és jelenleg még nagyon kevesen vannak, akik át is élik ezt. Ezért kell "a menny királyságának a tanítványaivá" lennünk, és nem a földieknek a tanítványaivá.

Jövő héten a királyság kulcsáról lesz szó.

- - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - Disciples of the Kingdom of Heaven - The Great Commission, Part 22
URL: http://www.morningstarministries.org/resources/word-week/2013/disciples-kingdom-heaven-great-commission-part-22