Posted: 14 Jan 2015 06:00 PM PST
„Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj, még szántáskor és aratáskor is!” (1Móz 34:21) A Biblia tele van utasításokkal pihenéssel, lazítással, és kikapcsolódással kapcsolatosan. Ráadásul, annyira fontos, hogy Isten a Tíz parancsolatban is megfogalmazta ezt, a Ne paráználkodj! és Ne ölj! parancsolatok mellé. Isten azt mondja, hogy minden hetedik napon pihenj meg! Ennyire fontos, hogy megtartsd a pihenés napját. Jézus azt mondja a Márk 2:27-ben: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért”. Más szóval, Isten készítettet neked egy pihenőnapot a hét minden hetedik napján, amikor kikapcsolódj, imádd az Urat és megújulj. Isten ötlete a saját hasznodat szolgálja: így nem fogsz kiégni! Manapság, a modern társadalmunkban, az emberek mégsem élnek ezzel a lehetőséggel. Még a pihenő napjukon is dolgoznak. Még azok is, akik elmennek istentiszteletre, miután hazaérnek, visszatérnek a munkához, és megpróbálják befejezni mindazt, amit nem sikerült a hét alatt megcsinálni. Ez nem a nyugalom napja! Ezt jelenti a Sabbath: „Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj, még szántáskor és aratáskor is!” (Móz 34:21). Még a legelfoglaltabb időszakban sincs mentség arra, hogy elhanyagold a pihenést! Lehet, hogy könyvelő vagy, de neked is kell egy szabadnap áprilisban. Talán a kereskedelemben dolgozol, de karácsonykor neked is szükséged van szabadságra. Még a farmernek is pihennie kell egy napot vetés és aratás között. Mit kell tenni tehát a nyugalom napján?
Beszéljetek róla:
|
2015. január 16., péntek
Nincs mentség a pihenés hanyagolására
2015. január 15., csütörtök
Engedd, hogy Jézus könnyítsen a terheden
Posted: 13 Jan 2015 06:00 PM PST
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) Nem tudom, hogy milyen terheket cipelsz. Nem tudom, hogy mi nyomaszt. De tudom a választ. Jézus azt mondja, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) Sokáig nem értettem ezt az igeverset, mert nem tudtam pontosan, hogy mi is az az iga. Amikor Jézus azt mondta, hogy „Vegyétek magatokra az én igámat”, nekem ez úgy hangzott, mintha egy újabb terhet akarna rám tenni. Van már éppen elég teher a nyakamon, Uram. Nem szeretném még a te gondjaidat is hordozni. Az iga azonban egy olyan szerkezet, ami két férőhelyes, vagyis egyszerre két ökör számára is van benne hely, hogy azok együtt tudják húzni a szekeret. Az iga azért nagyon jelentős, mert megfelezi a teher súlyát. Iga nélkül egy ökörnek kell az egész terhet vinnie. Viszont ha az iga segítségével egy másik ökröt is befogsz a szekér elé, akkor már ketten együtt húzzák azt, és így a teher súlya is megfeleződik. Amikor Jézus azt mondja, hogy vedd fel az ő igáját, akkor ezzel nem azt mondja, hogy Ő átadja neked minden gondját. Jézusnak nincsenek gondjai! Hanem azt mondja, hogy Ő elhordozza veled a problémáidat. Ő megosztja a terheden. Át fogja venni a benned felhalmozott stresszt és veled együtt hordozza majd. Wow! A Biblia három igét használ ebben az igeszakaszban: jön, megtanul és felvesz. Jézus azt mondja, „Jöjj hozzám. Alkossunk egy csapatot. Tanuljátok meg, hogy én hogyan csinálom. Vegyetek fel egy könnyebb terhet. Ez csökkenteni fogja az életetekben lévő stresszt. Könnyebbé válik majd számotokra a tájékozódás.” Amikor Krisztussal együtt hordozod az igát, akkor együtt mozogsz vele. Ugyanabba az irányba mész, ugyanazzal a sebességgel. És! A megfelelő irányba, a megfelelő sebességgel. Beszéljetek róla
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.07.) |
2015. január 14., szerda
Amikor támadás alatt állsz, maradj nyugodt
Posted: 12 Jan 2015 06:00 PM PST
"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsoltárok 23:5)
A civilizációnk kezdi elveszíteni a civilizáltságát. A világ egyre tiszteletlenebbé válik. Ennek az egyik oka az Internet, mert ez megengedi, hogy az emberek a képernyő mögé bújjanak és olyan dolgokat mondjanak online, amihez szemtől szembe nem lenne bátorságuk.
Ezek az emberek a szívük kicsinységét leplezik le. A nagyszerű emberek elérik, hogy a társaságukban lévők is nagyszerűnek érezzék magukat, de a kis emberek viszont másokat is lekicsinyelnek. Az ilyen emberek szíve helyén egy kis csomó van, és azért nevetik ki a másikat, mert azt hiszik, hogy ezáltal ők majd jobban érzik magukat.
Hogyan kezeled a tiszteletlen embereket? Sehogy. Engedd, hogy Isten foglalkozzon velük. Engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ.
Dávid király profi volt ebben. Tudta, hogy mit jelent érzelmileg, verbálisan és pszichikailag támadás alatt lenni. Fiatal emberként Sámuel felkente Izráel következő királyává, de két évet töltött azzal, hogy elődje elől meneküljön, aki meg akarta ölni. Barlangokban bujkált, mialatt folyamatosan kritizálták a háta mögött.
Mégis Dávid soha nem mondott egy rossz szót sem a királyra. Soha nem torolta meg, mert Isten felkészítette, hogy olyan király legyen, akiben Ő tetszését leli.
Dávid azt mondja a Zsoltárok 23:5-ben: "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam."
Dávid felismerte Isten feléje irányuló jóságát. Isten megkente volna a fejét olajjal, ami azt mondja a világnak: "Ez az én emberem! Hagyjátok békén! Ő lesz a következő vezetőtök." Dávid pohara csordultig volt, ami azt jelentette, hogy Isten folyamatosan megáldotta őt, még akkor is amikor mások támadták.
Úgy hangzik mintha Dávid nagyon stresszelt volna? Nem! Nem kellett, hogy minden energiáját arra használja, hogy megvédje magát, mert bízott Istenben, mint az ő védelmezőjében.
Nagy hit és alázatosság kell ahhoz, hogy bízz Istenben, amikor támadás alatt vagy, amikor nem értenek meg, ha pletykák terjednek rólad és az emberek rólad fecsegnek online. Amikor ez történik, úgy érzed, hogy felül akarsz emelkedni és tenni akarsz valamit ellene.
Azonban akkor hasonlítasz leginkább Krisztusra, ha csendben tudsz maradni a támadás idején. Jézust folyamatosan támadták, mégsem torolta meg, még a kereszthez vezető úton sem. Csendben maradt a vádlói előtt, mert az Atya gondoskodására bízta magát.
"Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelküket a hű Teremtőnek." (1 Péter 4:19)
Beszéljetek róla
- Miért olyan fontos neked, hogy tiéd legyen az utolsó szó?
- Mi a fizikai következménye annak, ha bízol Isten védelmezésében? Milyen hatással van ez az egészségedre?
- Ha a támadóiddal kell beszélned, mit gondolsz, Isten mit szeretne, hogy mondj nekik?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.06.)
2015. január 13., kedd
Minden nap megérdemel egy esélyt
Egy óra túl rövid. Egy év túl hosszú. Egy nap az az idő, az élet falatnyi része, amit Isten egyszerre ránk bíz, hogy gazdálkodjunk vele.
Nyolcvannégyezer szívdobbanás.
Ezernégyszáznegyven perc.
A föld egyszer bejárja teljes pályáját a nap körül.
Egy napfelkelte és egy naplemente.
Egy vadonatúj, érintetlen, kiaknázatlan, nem használt nap! Huszonnégy órányi felfedezésre, felhasználásra váró ajándék. Ámde, ne feledkezz meg a következőkről:
A tegnap fölött már nem rendelkezel. Elillant, miközben aludtál. Nem tudod megváltoztatni, jobbá tenni. A homokórában nem pereg lentről fölfelé a homok. Az óra mutatója nem jár visszafelé. A naptárt balról-jobbra és nem fordítva olvassuk. A tegnap már nem a tiéd.
A holnap fölött még nem rendelkezel. Hacsak nem tudod felgyorsítani a földet, hogy gyorsabban kerülje meg a napot, vagy rávenni a napot, hogy kétszer keljen fel, mielőtt lenyugszik. Nem tudod elkölteni a pénzt, amit holnap kapsz meg. Nem tudod megünnepelni a holnap eredményeit, vagy megoldani a holnap rejtélyeit. A holnap még nem a tiéd.
Csak a mai nap fölött rendelkezel. A ma a tiéd. Ez az a nap, amit az Úr rendelt. Élj benne, élj vele. Ne nehezítsd meg a a mai napot a tegnap megbánásával, vagy a holnap bajaival. Adj a mai napnak egy esélyt. De hogyan? Íme a javaslatom: konzultálj Jézussal. Az “Öregkorú” tud valamit a napjainkról (Dániel 7:22). Jézus nem gyakran használja a “nap” kifejezést az Újszövetségben. Viszont az a néhány alkalom, amikor így tesz, útmutatóul szolgálhat számunkra, hogy jobbá tegyük a napot.
Itasd át a napodat az Ő kegyelmével.
„Jézus így felelt neki: „Mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.” (Lukács 23:43, EF)
Bízd a napodat az Ő gondoskodására.
„A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” (Lukács 11:3, EF)
Fogadd el az Ő vezetését a napodra.
„Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.” (Lukács 9:23, EF) „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” (Máté 11:28-30, EF)

„Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt!” (Zsoltárok 118:24-25, Károli)
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu
Isten tud csak gondoskodni rólad
Posted: 11 Jan 2015 06:00 PM PST
"Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Róma 8:32
A stressz legfőbb kiváltó oka az életedben az aggodalom. Azért aggódsz, hogy vajon meglesz-e az, amire szükséged van, akkor, amikor szükséged van rá. De ha Isten helyett mástól várod, hogy a szükségeidet betöltse, akkor frusztrált és csalódott leszel, mert erre senki nem képes. Csakis Isten tudja betölteni minden szükségletedet.
Ha a stressz gyógyszerét keresed, meg kell tanulnod Istenre figyelni, aki képes a szükségeidet betölteni.
Néhányan a munkában lelnek biztonságot és amikor elveszítik azt, elvesztik az eszüket.
Mások a házasságban bíznak. De amikor elveszítik a párjukat, vagy váláson kell átmenniük, azt kérdezik: "Ki vagyok én? Hová tartozom?"
Lehet, hogy te a pénzben bízol. Nagyon sokféleképpen el lehet veszíteni a pénzt.
Én azt javasolom, hogy soha ne bízz semmiben, amit el tudnak venni tőled. Elveszítheted a munkádat, az egészségedet, a becsületedet, a házastársad és az eszed is. De a Krisztussal való kapcsolatod megmard.
Ha ebbe az ígéretbe veted a bizalmadat, elhiheted, Isten betölti minden szükségletedet.
Róma 8:32-ben ezt olvassuk: "Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"
Ha Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte Jézus Krisztust, hogy a kereszten érted meghaljon, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy gondoskodjon minden egyéb szükségletedről? Dehogynem! Persze, hogy gondoskodik.
Minden alkalommal amikor bestresszelsz, állj meg egy pillanatra és mond a következőt: "Az Úr az én pásztorom, nincs hiányom semmiben." (Zsolt 23:1, ESV fordítás)
Isten gondoskodik rólad. Ő vigyáz rád. Ahelyett, hogy stresszelnél, nézz fel rá, aki képes kipótolni minden szükségedet.
Beszéljetek róla
- Hogyan reagálsz, amikor az életedben egy nagyobb betöltetlen szükséglettel állsz szemben?
- Mire van szükséged ma? Elhiszed, hogy Isten képes gondoskodni erről is?
- Szerinted Isten mivel akar most téged megajándékozni? Mit gondolsz, mit akar Isten, mit tegyél ezekkel az ajándékokkal?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.05.)
2015. január 11., vasárnap
Ahogy céljaid elérésén dolgozol, Isten munkálkodik benned
Posted: 09 Jan 2015 06:00 PM PST
„Nem értem még el a céljaimat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott engem. Így tovább szaladok és harcolok, hogy megszerezzem a díjat.” (Filippi 3:12, CEV fordítás) Tegnap arról beszéltünk, hogy miért fontos célokat kitűzni. A mai napon három újabb okát vizsgáljunk meg annak, hogy miért annyira fontosak a célkitűzések, hogy még Jézus is foglalkozott ezzel. Szükséged van célokra, mert azok reményt adnak, hogy tovább haladj és tűrj. Jób a következőket írja: „Milyen erőm maradt még, amiben reménykedhetek? Milyen célom lehet még, amiért meg szeretném hosszabbítani az életem idejét? (Jób 6:11, NLT fordítás). Szükséged van a célokra, hogy tovább tudj haladni. A célodnak nem kell nagy dolognak lennie ahhoz, hogy motiváljon. Például, ha épp műtét után vagy, a felépülésed első célja az is lehet, hogy fel tudj az ágyban ülni. Később lehet, hogy azért dolgozol, hogy fel tudj állni és végül, hogy, végig tudj sétálni a folyósón. Ezek csak apróságok, de mind nagyon fontosak, hiszen a mostani helyzettől a sikerig nem egy nagy ugrás van, hanem sok apró lépés. A célodnak nem kell nagynak lenni ahhoz, hogy fontos legyen – csak bátorítania kell téged, hogy ne add fel! Célokat kell kitűznöd, mert azok építik a jellemed. Az életed legnagyobb előnyei nem a megvalósításaidból származnak, hanem sokkal inkább abból, hogy mi történik benned, ahogy haladsz előre a célod felé. Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a megvalósításaid. Amíg te a céljaidon dolgozol, addig Isten benned munkálkodik. A jellemedet építi, és ez az, ami az örökkévalóságban is megmarad. Ezért írja Pál a Filippi 3,12-ben, hogy „tovább szaladok és harcolok, hogy megszerezzem a díjat.” (CEV fordítás). Energiára, megerőltetésre és céltudatosságra van szükséged ahhoz, hogy a céljaidat elérd, az eredmény viszont az lesz, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válsz. Szükséged van célokra, mert a jó célok megjutalmaznak. A Példabeszédek 11:27-ben azt olvassuk, hogy „Ha jók a céljaid, tisztelni fognak.” (TEV fordítás). Amikor egy jó célra teszed fel az életed, tiszteletet szerez az neked és építi örökségedet a Földön. A célkitűzésekért a legnagyobb jutalom az örökkévalóságban lesz a miénk. A Biblia azt írja az 1 Korinthus 9:25-26-ban: „Minden sportoló fegyelmezett az edzésben. Ők olyan jutalomért teszik ezt, ami elmúlik, mi viszont az örök jutalomért tesszük. Tehát minden lépésemben céllal futok.” (NLT fordítás). Pál apostolnak céltudatos célkitűzései voltak. Neked is ilyennek kell lenned, hogy elnyerd Isten jutalmát a Mennyországban. Beszéljetek róla
*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.03) |
2015. január 10., szombat
Az évszakok körforgása
Posted: 09 Jan 2015 09:48 AM PST
AZ ÉVSZAKOK KÖRFORGÁSA
Elaine Tavolacci
A Word In Season / Időszerű Üzenet
Ha egy egész éven át megfigyelsz egy fát, észreveszed, hogy a külseje az adott évszaktól függően változik. Télen a fa terméketlenné és élettelenné válik, az időjárás változásai miatt. A fa életében ez egy száraz időszak, noha ez az alvó állapot szükségszerű ahhoz, hogy megpihenjen a fa. Tavasszal megérkezik a tavaszi eső, és rügyek jelennek meg rajta, a fa elkezd virágokat hajtani, virágba borulni, és levelek nőnek rajta. A gyümölcsfákon elkezdenek kifejlődni a gyümölcsök. Nyáron a fa egészséges és életteli. A napsütéstől megerősödik és virágzó lesz. Ősszel a falevelek színe megváltozik, mivel egy átmeneti időszakot él meg a fa ilyenkor, hogy felkészüljön a télre.
A fák általában nem folyamatosan nőnek egész évben, hanem a nyugalmi időszakokat követik az aktív kiterjedési és fejlődési szakaszok. Ahogy a természetes világban szükségszerűek az évszakok, ugyanúgy nekünk is keresztül kell mennünk szellemileg ilyen évszakokon az életünk során. Rendkívül fontos megtanulnunk, hogy hogyan alkalmazkodjunk ahhoz az időszakhoz, amelyben éppen vagyunk. Az 1 Krónika 12:32 azt mondja, hogy Izsakhár fiai felismerték az időket és az időszakokat a saját életükben.
Az Úr azt mondja azoknak, akik a téli időszakban vannak most, hogy örvendezzetek ebben a hideg, száraz időszakban, mert a tavaszotok már előttetek van. Ez a sivatagos terep a kiképzés helye, ami a gyümölcsözés időszakába visz majd át. Ne vesd meg ezt a sivár időt, hanem bízz Bennem az elkövetkező napokra nézve. Ha úgy is érzed, hogy az egek ércből vannak, és a hangodat nem hallják, céltudatosan menj tovább a nagyobb győzelemért, ami előtted van. Most a felkészülés ideje van, és ahogy Izsakhár fiai tudták, hogyan ismerjék fel az időket és időszakokat a nép számára, te is meg fogod tanulni, hogyan kell felismerésben járni. Bölcsen töltsd el az idődet ebben az időszakban. Tölts időt Velem, és hamarosan visszatérsz a felüdülés idejeibe. Bízz Bennem a meddő időszakokban. Lehet, hogy nem úgy néznek ki a dolgok, ahogy számítottál rá, te viszont ismerd fel minden egyes időszak jelentőségét az életedben. Ne lázadozz a változás idején, inkább továbbra is összpontosítsd a figyelmedet, és tanuld meg, hogyan kell megelégedni minden helyzetben. Engedd, hogy átépítsem az életed, miközben keresztülmész ezeken a korrekciókon.
Maradj meg az Én időzítésemben! Ne próbálj megszülni semmit a maga idején kívül, mert csak Izmael lesz belőle. Én életet adok azokban a téli időszakokban, amikor minden halottnak tűnik körülötted. A tavaszi időszakokban növekedést adok, és minden virágba fog borulni. A nyári időszakokban elhozom a dicsőségemet, hogy új életet adjak, és felüdítselek. Az őszi időszakokban változásokat hozok, hogy felkészítselek a továbblépésre. Tanuld meg felismerni, amit Én cselekszem minden egyes évszakban, hogy elégedett legyél, és képes legyél továbblépni. A változás mindig szükséges a szellemi növekedésedhez. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnod, és változások, amiken át kell menned, amelyek szükségesek a vándorutadhoz minden egyes időszakban. Ne félj a változástól! Annak az ideje van, amikor új kalandokra kell vállalkozni, és új dimenziókba kell belépni az Én dicsőségemben, azáltal, hogy aláveted magadat annak az időnek és időszaknak, amelybe helyeztelek, mondja az Úr.
1 Mózes 8:22
"Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."
Prédikátor 3:1
Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.
Ézsaiás 35:1-2
Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. Virágba borul és vigad, vígan örvendezik.
Acts 14:17
"bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
