Posted: 13 Oct 2016 06:00 PM PDT
„Megtanultam, hogy mindennek van határa." (Zsoltárok 119:96 a, GNT fordítás)Ha szeretnél határokat húzni az életedben, hogy meg tudd tenni azt, amit Isten szánt neked, akkor szem előtt kell tartanod, hogy ember vagy; nem vagy egy isten. Nem vagy legyőzhetetlen; csupán egy emberi lény vagy és vannak határaid! A Zsoltárok 119:96 ezt mondja: „Megtanultam, hogy mindennek van határa.” (GNT fordítás). Isten a határaid szerzője és ő szabta ezeket a javadra azért, mert szeret téged. Tehát ahelyett, hogy hadakozol a határaiddal, inkább fogadd el őket. Sajnos, mi emberi lények, nem vagyunk valami nagy mesterei annak, hogy felismerjük határainkat. Folyamatosan túlbecsüljük képességeinket és alábecsüljük a problémáinkat, és azt az időt, amit rá kell fordítani a dolog megtételére; és a hab a tortán, hogy egy olyan kultúrában élünk, ami állandóan azt sulykolja belénk, hogy: „Mindent meg tudsz tenni! Mindent meg tudsz kapni! Bármi lehetsz, ami akarsz!” De mindez nem igaz. Lehetsz mindaz, akivé Isten szeretné, hogy legyél, ám nem lehetsz mindaz, amivé te magad akarsz lenni, hiszen vannak határaid. Először is vannak fizikai korlátaid. Akármennyire is bebeszéled magadnak, hogy kibírsz hat hónapot étel nélkül, nem fog menni. A pozitív gondolkodásnak is vannak határai. Aztán vannak érzelmi korlátaid. Ezeket sokkal nehezebb bevallani a saját életünkben. Hány embert vagy képes érzelmileg hordozni? Mások megannyi problémáit mi módon tudod kezelni? Valószínűleg közel sem annyit, mint amennyit gondolsz, hogy elbírsz. Vannak mentális korlátaid. A baj az, hogy a média folyamatosan pumpálja az agyunkba az új információkat a rádió, a Tv és az internet segítségével. Ennek eredményképpen a legtöbb ember szellemileg, illetve érzelmileg zavart és frusztrált. Vannak még időbeli korlátaid is. Teljesen mindegy, hogy időbeosztási szemináriumon veszel részt, hiszen egy napba nem fogsz tudni 24 óránál többet beletenni; és ennek az időnek egy részében aludnod is kell. Lehet azt gondolod, hogy: „Nagyon klassz lenne, ha Isten figyelmeztetne engem, ha kezdek a korlátaim és a határaim közelébe érni.” Isten adott neked egy figyelmeztető jelet! És ez a fájdalom. A kimerültség. A stressz. Az öröm elvesztése. Az ingerlékenység és érzékenység. Amikor ezek közül bármelyiket is érzed, akkor tudd, hogy túl vagy terhelve és valamilyen határt már túlléptél. A kezdő lépés ahhoz, hogy határt tudj szabni, hogy ráébredsz, hogy határokra van szükséged, mert véges vagy. Nem rakhatod tele az életedet mindenféle dologgal, ami nem fontos, vagy talán fölösleges, mert ezek nem segítenek hozzá a céljaid eléréséhez. Kérj bölcsességet Istentől ahhoz, hogy felismerd a határaidat és aztán, hogy fel is tudd állítani ezeket, hogy ne élj túlterhelt életet. Beszéljetek róla:
|
2016. október 15., szombat
Ha túl vagy terhelve, akkor meg kell tanulnod hol vannak a határaid
2016. október 14., péntek
Lehet, hogy te sietsz, de Isten nem
Posted: 12 Oct 2016 06:00 PM PDT
„Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik, ám az emberek soha nem érthetik meg teljesen, hogy mit is tesz." (Prédikátor 3:11, GNT fordítás)Ha le szeretnéd lassítani az életedet, akkor meg kell tanulnod megbízni Isten időzítésében. Tudod mi a türelmetlenség? A bizalomnak a hiánya. Amikor türelmetlen vagy, akkor tulajdonképpen azt mondod: „Istenem, nem igazán bízom benned és nem hiszem, hogy a szíved mélyén a legjobbak a szándékaid irányomban; nem tudod mikor van valamire szükségem, és egyébként is sürgős lenne nekem." Aggódni kezdesz, minden sürgőssé válik és rohanásba kezdesz, mivel nem bízol Istenben, hogy a megfelelő módon és időben cselekszik; ezért erőlködsz és küzdesz. A gyorsaság mindig a legjobb? Nem minden esetben. A Biblia ezt mondja a Prédikátor 3:11-ben: „Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik, ám az emberek soha nem érthetik meg teljesen, hogy mit is tesz." (Prédikátor 3:11, GNT fordítás). Istennek van terve az életedre és ezt valószínűleg tudod is; ám van egy menetrendje is az életedre nézve. De itt a bökkenő: Isten soha nem magyarázza meg a menetrendjét. Néha ez elég bosszantó tud lenni, ugye? Az életben az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor neked valami sürgős, ám az Istennek nem az. A gyerekek a felnőtté válásuk során meg kell tanulják, hogy mi a különbség a ‘nem’ és a ‘még nem’ között. A késés nem egyenlő a visszautasítással. Mint Jézus Krisztus követője meg kell tanulnod ugyanezt, hogy Istennél sem egyenlő a késés a visszautasítással. Isten tudja a megfelelő időt és megfelelő utat, illetve van terve és menetrendje; valamint az időzítése tökéletes. Amikor a Saddleback Gyülekezet csak növekedett és 15 évig nem volt állandó épülete, akkor ez volt az az ige, amit Isten arra használt, hogy bátorítson engem azokban az években: „Beteljesedik ez a látomás a maga idejében, de még várnod kell türelemmel. Siet a beteljesedés felé, és nem fog csalódást okozni. Ha úgy tűnne, hogy késik, te akkor is kitartóan várj, mert eljön bizonyosan, eljön és nem késik!" (Habakukk 2:3). Az a látomás, amit Isten adott neked még nem teljesedett be, de eljön; eljön Isten menetrendje szerint. Időközben bízz Istenben és lassulj le. Beszéljetek róla:
|
2016. október 13., csütörtök
Tanulj meg szünetet tartani és imádkozni, mielőtt újabb feladatot vállalsz!
|
Posted: 11 Oct 2016 06:00 PM PDT
„Csapdába kerülsz, ha meggondolatlanul odaszentelsz valamit és csak később fontolod meg az ígéreted.” (Példabeszédek 20:25)Amikor megtanulsz szünetet tartani és imádkozni, mielőtt döntést hozol, azzal el tudod érni, hogy az életed tempója kezelhetőbb legyen. A Példabeszédek 20:25 szerint: „Csapdába kerülsz, ha meggondolatlanul odaszentelsz valamit és csak később fontolod meg az ígéreted.” Mit mond ezzel Isten? Előbb gondold át a dolgot, azután tégy ígéretet! Előbb vedd fontolóra az ajánlatot és csak azután dönts! Elmélkedj rajta, mielőtt választanál! Vizsgáld meg jól, mielőtt kiválasztod! Imában és kellő óvatossággal gondold végig a meglévő kötelezettségeidet és azután dönts! Tarts szünetet és imádkozz, mielőtt döntesz! Így tudod lelassítani az életed. A saját káromon tanultam meg, hogy nem adhatok hozzá újabbnál újabb feladatokat a teendőimhez, anélkül hogy bizonyos feladatoktól megválnék. Amikor elvállalsz egy új feladatot, egy másiktól mindig meg kell válnod. Egyik mentorom, Peter Drucker, mondta nekem mindig: „Ne azt mondd, milyen új dolgot kezdtél el! Mondd inkább, mi az, amivel már nem foglalkozol!” A vezetők ismertetőjele, hogy tudják, mit kell abbahagyni és mitől kell megválni. Ha mindkét végén égeted a gyertyát, akkor nem vagy olyan okos, mint hinnéd. Ki fogsz égni! Nehezedre esik bármit is kiiktatni a teendőid közül? Amikor eléd kerül egy lehetőség, a következő három dolgot kell tenned:
Beszéljetek róla:
|
2016. október 12., szerda
Milyen a nyugalom napja?
Posted: 10 Oct 2016 06:00 PM PDT
"Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja." (2 Mózes 20:9) A Bibliában sok útmutatót találunk arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az Isten által kirendelt életet egészségesen élni. 2 Mózes 20:9-ben úgy olvassuk, hogy "Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja." A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy a Tízparancsolatba is beletette. Azt szeretné, hogy a héten legalább egy pihenőnap legyen. Ezt Sabbathnak nevezik, ami szó szerint azt jelenti, hogy pihenőnap, nyugalomnap. Isten azt szeretné, ha minden hetedik nap pihenőnap lenne. (A nap nem lényeges. Nem egy bizonyos napon kell legyen, hanem minden hetedik napon.) Annyira lényeges ez, hogy még Isten is megpihent a hetedik napon,amikor a Mindenséget teremtette, nem azért, mert elfáradt, hanem azért, hogy ezzel nekünk példát mutasson. Ezen a Sabbath napon, a nyugalom napján, mit teszel, hogy valóban pihenőnap legyen? Pihentesd a tested. Isten úgy teremtett bennünket, hogy szükségünk legyen a pihenésre. Amikor az autódban a hűtővíz hőfokmérője pirosban jár, megállsz, mert ha tovább mennél tönkremenne a motor. Isten azt mondja, amennyiben nem pihensz meg a hetedik napon, ha az adrenalint pumpálod egész nap, nap-nap után, a hét minden napján, akkor a motorod egy idő után tönkremegy, felmondja a szolgálatot. Tehát a tartalékaiddal tartalékosan kell bánnod. Szánjál időt a pihenésedre. Érzelmileg töltekezz. Maradj csendben. Esetleg lehet, hogy a kapcsolataidat kell újraépítened. Lehet erre van szükséged. Biztos van valami kikapcsolódási formád, amiből meríteni, töltekezni tudsz. A golf versenyen biztos nem töltekezel. Csak a többiekre kezdesz el haragudni. Fókuszáld újra a lelkedet. A nyugalom napja alatt nem veszel ki szabadságot Istentől, hanem dicsőítesz. A dicsőítés mindent új látószögbe helyez. Amennyiben túl elfoglalt vagy Isten számára, akkor semmire másra sincs időd. Ahhoz hogy időd legyen Istenre, be kell ütemezned a nyugalom napját a napirendedbe. A Zsoltárok 127:2-ben úgy olvassuk, hogy "Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." Isten örömmel pihenteti azokat, akik szeretik őt. Tehát a szándékaid közé vedd fel a nyugalom napját is. Beszéljetek róla:
|
2016. október 11., kedd
Lassíts le, tanulj meg elégedettnek lenni
Posted: 09 Oct 2016 06:00 PM PDT
"...mert én megtanultam, hogy bármilyen körülmények között elégedett legyek. (Filippi 4:11, NIV fordítás) Pál a Filippiekhez írt levelében azt írja, hogy "...én megtanultam, hogy bármilyen körülmények között elégedett legyek." (Filippi 4:11, NIV fordítás) Figyeld meg a "megtanultam" szót. Természetednél fogva nem vagy egy elégedett személy. Én sem vagyok! Én egy elégedetlen ember vagyok. Természetemből adódóan szeretném, ha a dolgok másképpen lennének, jobban alakulnának. Nem része a természetemnek, hogy elégedett legyek, de a tiédnek sem. Ha viszont le akarod lassítani az életed, meg kell tanulnod elégedettnek lenni. Ez viszont időbe telik. Hogyan leszel elégedett? Pál azt mondja: "Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele." (1 Timóteus 6:6-8, NIV fordítás) Pál azt írja, hogy az élet nem a dolgokról szól. Semmim sem volt, amikor megszülettem és semmim sem lesz, amikor meghalok. Valóban szűkségem van dolgokra, de az élet nem róluk szól, így megelégedek azzal, amim van. Hadd magyarázzam el, hogy mi nem megelégedés. A megelégedés nem az, hogy elhanyagolod az ambícióidat. Kell, hogy legyenek vágyaid. Ki kell hoznod a legjobbat abból, amit Istentől kaptál. Isten azt mondja, hogy jó, ha tőle kapott vágyaid vannak. A megelégedés nem azt jelenti, hogy nincsenek céljaid, álmaid, vagy terveid az életedre. A megelégedés azt jelenti, hogy nincs szűkséged többre ahhoz, hogy boldog légy. Boldog vagy azzal, amennyivel most rendelkezel. A boldogság egy választás. Annyira vagy boldog, amennyire eldöntöd, hogy az vagy! Nem foghatod a boldogtalanságot a körülményeidre. Ha most nem vagy boldog a körülményeiddel, más körülmények között sem lennél az. Mindig lenne valami, amivel elégedetlen vagy. Egy romlott földön élünk, semmi sem tökéletes. Isten azt szeretné, hogy a nehéz helyzetek ellenére is boldog légy, úgy, hogy bízol abban, hogy Ő pontosan azt adja meg, amire szűkséged van és pontosan akkor, amikor szűkséged van rá. A megelégedés egy folyamat. Milyen lépéseket tehetsz meg ma a hála felé? Beszéljetek róla
*(Daily Hope by Rick Warren 2016.10.03.) |
2016. október 10., hétfő
Fektesd pénzedet az emberek mennybe juttatásába
Posted: 08 Oct 2016 06:00 PM PDT
„Mondd meg nekik, hogy használják pénzüket jócselekedetekre. Bővelkedjenek a jótéteményekben és örömmel adakozzanak a szükségben lévőknek; legyenek mindig készek megosztani másokkal mindazt, amit Isten adományozott számukra. Ha így tesznek, valódi kincset gyűjtenek majd maguknak a mennyben.” (1 Timóteus 6:18-19a, TLB fordítás) A legvégső teendőd, hogy felkészülten várd, hogy Isten használni tudjon, a kincsedet az örökkévalóság fényében hasznosítani. Tételezzük fel, hogy az amerikai törvényhozás elfogadott egy törvényt, mely szerint valamikor az elkövetkezendő 12 hónap folyamán a japán yen lesz a hivatalos amerikai fizetőeszköz. Többé nem létezne dollár, hanem mindenkinek yent kellene használnia, hogy vételezzen vagy eladjon dolgokat. A tisztességes eljárás érdekében – minthogy a dollár értéktelenné válna a pénznemváltást követően – senki nem tudná az átállás pontos időpontját. Ha tudnád, hogy a következő 12 hónap folyamán ilyen nagy változás fog bekövetkezni, de nem tudnád, hogy pontosan mikor, mi volna a stratégiád? Ha megfontolt lennél, akkor fognád az amerikai pénzed javát, és tüstént átváltanád japán yenre, így „a nagy kapcsolás” után nem érintene kellemetlenül, hogy nyakadon maradt az értéktelen dollár. Csupán annyi amerikai dollárt tartanál meg, ami napi szükségleteidet fedezi, mivel az átállás időpontjában megmaradt dollárod többé már semmit sem érne. Egy nap a te életedben is elérkezik egy ilyen átállás: az a nap, amikor véget ér életed itt, a Földön. Tudjuk, hogy ez be fog következni, és csak a bolond menne végig úgy az életen, hogy nem készül fel arra, amiről tudja, hogy elkerülhetetlen. A halál mindannyiunk számára 100%-ig bizonyos, egyszer mindegyikünk számára eljön a fordulónap. Az örökkévalóság fényében a vagyon, amit itt hagysz a Földön, értéktelenné válik. Ám amivel most rendelkezel, számíthat az örökkévalóságban, ha elkezded átváltani az örökkévaló megtakarításba. Ezt értjük az alatt, hogy kincseket gyűjtesz a mennyben. Hogyan teheted ezt meg? Hogyan gyűjthetsz kincseket a mennyben? A Biblia az 1 Timóteus 6:18-19-ben ad választ erre: „Mondd meg nekik, hogy használják pénzüket jócselekedetekre. Bővelkedjenek a jótéteményekben és örömmel adakozzanak a szükségben lévőknek; legyenek mindig készek megosztani másokkal mindazt, amit Isten adományozott számukra. Ha így tesznek, valódi kincset gyűjtenek majd maguknak a mennyben – ez az egyedüli biztonságos befektetés az örökkévalóságba! Ráadásként áldott keresztény életet fognak élni itt a Földön is.” (TLB fordítás). Neked melyik bankban van betéted? A földi pénzintézetben vagy az örökkévalóság bankfiókjában? Nem viheted magaddal, viszont előre küldheted azáltal, hogy vagyonodat olyan emberekre áldozod, akik a mennybe igyekeznek. A befektetés legnagyszerűbb formája, ha fogod a pénzed és arra fordítod, hogy az emberek mennybe jutását segítsd elő vele. Így amikor magad is oda érkezel, ők mind ott fognak köszönteni téged, és azt mondják majd: „Köszönöm, hogy segítettél ide kerülnöm!” Valahányszor adakozol, hogy segíts egy misszionáriusnak megnyerni valakit Krisztus számára, akkor kincset ruházol be és gyűjtesz a mennyben. Valahányszor támogatsz egy egyházkerületet a programtervezésben, egy épület megépítésében, vagy adakozol egy lelkészi szolgálatnak, akkor ezzel hozzásegíted az embereket a mennybe jutásukhoz. Ez a legjobb rendeltetési hely a pénzed számára, és végeredményben ez az, ami valódi beteljesülést tartogat neked itt, a Földön. Téged fog valaki üdvözölni a Mennyországban? Így lesz, ha pénzedet az örökkévalóság távlatába fekteted. Beszéljetek róla:
|
2016. október 9., vasárnap
Engedd, hogy a képességeid és a tehetséged számítsanak
Posted: 07 Oct 2016 06:00 PM PDT
„Használjátok fel testetek minden részét arra, hogy dicsőséget szerezzetek Istennek.” (1 Korinthus 6:20b, TLB fordítás) 1 Korinthus 6:20-ban úgy olvassuk, hogy „Használjátok fel testetek minden részét arra, hogy dicsőséget szerezzetek Istennek.” (TLB fordítás) Van egy nagy félreértés a Mennyországgal kapcsolatban, ami még sok keresztyén embernél is jelen van. Néhányan azt gondolják, hogy amikor a Mennyországba kerülnek, akkor mást sem kell majd csinálniuk, mint, hogy hátradőlve nassoljanak, fehér köntösbe bújva hárfán játszanak és a felhők között ficánkoljanak. Mit is kell akkor csinálni tulajdonképpen a Mennyben töltendő sokmillió év során? Isten terve szerint kell majd a Mennyben szolgálnod. Lesznek tennivalók a Mennyben – olyan élvezetes dolgok, amivel Istent szolgáljuk. Ő most lehetőséget ad neked arra, hogy ezeket gyakorold a földön. Miért is bízna rád valami fontos dolgot Isten az örökkévalóságban, ha itt lent a földön nem csináltál mást, mint hogy magadnak éltél? Ha egész életedben a partvonal mellett ültél azt mondogatva, hogy „Én magamnak élek”, akkor ha a Mennybe kerülve azt mondod, hogy „Rendben, Uram, akkor most a kispadról szeretném, ha az első csapatba tennél egyből, add, hogy most szolgálhassalak.”, akkor erre Isten válasza az lesz, hogy „Erről szó sem lehet. Milyen szolgálati képességeket fejlesztettél ki magadnak a földön töltött időszak alatt? Nincs is semmi ilyen képességed.” A pénzedből semmit sem fogsz tudni magaddal vinni a Mennybe, sem a tulajdonaidból. Egyetlen egy kézzelfogható dolgot sem viszel majd a Mennyországba. Mit viszel akkor magaddal? Két dolgot csupán: a jellemedet és a képességeidet. Isten azt szeretné, hogy megértsd, hogy pontosan most van időd arra, hogy felkészülj az igazi dolgokra. Most van itt a lehetőséged arra, hogy a szolgáló képességeidet kialakítsd, és olyan jellemet építs magadnak, ami Jézuséhoz hasonlít. Teszel-e bármit is annak érdekében, hogy a képességeidet Isten számára kamatoztasd? Vagy mindent a saját javadra használsz? Isten azt szeretné, hogy már itt lent a földön is jól szolgáld őt és aztán folytasd ezt az örökkévalóságig a Mennyben. Beszéljetek róla:
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.01.) |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
