|
Posted: 10 Nov 2016 06:00 PM PST
„Kimerültünk, megpróbáltatásaink túllépték a tűrőképességünk határát és azt hittük, sosem kerülünk ki élve a próbákból. Valójában azt gondoltuk, meghalunk. De végül nem a saját erőnkben bíztunk, hanem megtanultunk Istenre támaszkodni, aki még a halottakat is feltámasztja.” (2. Korinthusiakhoz írt levél 1:8b-9 NLT, második kiadás).Jézus szenvedett? Néha ő is magányos volt? Szembesült azzal a kísértéssel, hogy adja fel? Félreértették, lenézték és kritizálták igazságtalanul? Hát persze! Egyikünk sem mentesül a szenvedés, a magány, a csüggedés vagy az igazságtalan kritika terhe alól, mert Isten Krisztus képére akar formálni minket és annak érdekében, hogy ez a folyamat végbemenjen, olyan próbákba helyez bele bennünket, amiken Krisztus is keresztül ment. Ez azt jelenti, Isten a balszerencsék okozója? Nem. Isten jó és nem tesz rosszat, gonoszat. De tud kemény és stresszes időszakokat adni, jó céllal. Arra használja őket, hogy bizalomra tanítson bennünket, hogy megmutassa, hogyan segíthetünk másokon és közelebb vonjon minket keresztény embertársainkhoz. A Biblia a 2Korinthus 1:8b-9-ben azt mondja, „Kimerültünk, megpróbáltatásaink túllépték a tűrőképességünk határát és azt hittük, sosem kerülünk ki élve a próbákból. Valójában azt gondoltuk, meghalunk. De végül nem a saját erőnkben bíztunk, hanem megtanultunk Istenre támaszkodni, aki még a halottakat is feltámasztja.” (NLT, második kiadás). Tehát mit kell tenned, ha nehéz időkben vagy éppen? Először is, mondj nemet a bátortalanságra. Ezt követőenemlékezz, Isten veled van. Végül pedig bízz Isten védelmében és vezetésében. Valamennyiünknek volt része nehéz időkben. A különbség azok számára, akik hisznek Jézusban az nem az árnyék hiánya, hanem a Fény jelenléte. Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.04.) |
2016. november 12., szombat
Isten a nehéz időket céllal adja az életünkbe
2016. november 11., péntek
Hogyan bocsátasz meg?
Posted: 09 Nov 2016 06:00 PM PST
“Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5:18-20) 1956-ban öt amerikai misszionárius másodjára is elment Ecuadorban a Amazoni esőerdő keleti részére, hogy meglátogassák a Huaorani törzset, amikről az antropológusok azt mondják, hogy a leggonoszabb, legerőszakosabb társadalom a föld színén. Kúltúrájukhoz tartozik az öldöklés és tanulmányok azt mutatják, hogy a törzsnek a 60%-a gyilkosság áldozata lett. Amint a misszionáriusok kiszálltak a gépből a törzs tagjai lándzsáikkal megölték őket. A brutális gyilkosságok körbejárták a világot és a hír a Life, Time és Newsweek magazin címlapján díszelegtek. Számos más napilap is beszámolt ennek az öt embereknek a haláláról, köztük Nate Saint és Jim Elliot haláláról. Pár évvel később Elisabeth és Valeria Elliot, a felesége és a lánya Jimnek, valamint Rachel Saint, Nate testvére odaköltöztek a Huaorani faluba hogy szeretetet és megbocsátást közvetítsenek és hogy szolgáljanak azon emberek felé, akik megölték a családjaikat. Történetesen, Mincaye, a törzs vezére és még 5 ember, akik részt vettek a misszionáriusok megölésében mindannyian megtértek és kereszténnyé lettek. Az a fajta megbocsátás, amit Elisabeth Elliot és Rachel Saint közvetített, nem hordoz sok értelmet addig, amíg Isten személyesen nem bocsát meg neked. Ha már megtapasztaltad ezt, akkor hogyan bocsátasz meg? Azt a négy dolgot kell megtenned, amit ez a négy nő vitt véghez: Lemondasz a bosszú jogáról. A Rómabeliekhez írott levél 12:19. Verse ezt mondja: “Ne álljatok bosszút, Istené a bosszúállás.” Hagyd Istenre; Ő majd gondot visel erre és Ő sokkal jobb munkát végez majd mint amit te valaha is tehetnél ez ügyben. Győzd le a gonoszt jóval. Honnan tudod megmondani, hogy mikor bocsátottál meg teljesen valakinek? Úgy, hogy imádkozol és kéred Istent, hogy áldja meg azt az embert, aki megbántott. A Biblia ezt mondja: “Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.” (Lukács evangéliuma 6:27b-28) Ismételd meg ezeket a dolgokat mindaddig amíg szükséges.Péter azt kérdezte Jézustól a Máté 18:21-ben: Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: "Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.” Néha a megbocsátásnak folyamatosnak kell lennie. Ments meg másokat Isten megbocsátásának az örömhírével. A Biblia ezt mondja a 2Korintusi levél 5:18-20. versében "Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.03) |
2016. november 10., csütörtök
Bocsáss meg, mert neked is megbocsáttatott
Posted: 08 Nov 2016 06:00 PM PST
“Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!” ( Kolossé 3:13b)
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.01) |
2016. november 9., szerda
Nem kell elfelejtened
Posted: 07 Nov 2016 06:00 PM PST
„Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott.” (Róma 8:28, NIV fordítás) Sokszor hallottuk már a mondást: „Bocsásd meg és felejtsd el!” De van egy kis gond ezzel: nem tudjuk megtenni. Ez lehetetlen! Nem tudjuk teljesen elfelejteni a minket ért sérelmet. Valójában meg sem lehet próbálni elfelejteni, mert amikor megpróbálod elfelejteni, pont arra a dologra koncentrálsz, amit szeretnél elfelejteni. Isten nem azt kéri tőled, hogy felejts, hanem azt, hogy bízz Benne és lásd meg, hogy Ő hogyan tud abból a dologból valami jót kihozni. Ez fontosabb a felejtésnél, mert így meg tudod majd köszönni Istennek a jót, amit kihozott a helyzetből. Azt nem tudod megköszönni Neki, amit elfelejtesz. A Római levél 8. fejezetének 28. verse szerint: „Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott” (NIV ford.). Nem azt állítja ez az igevers, hogy minden dolog jó, mert bizony nem az. A rák, a betegség, a halál, a válás, a háború, a nemi vagy egyéb erőszak nem jó dolgok. Az életben sok rossz és gonosz dolog is történik. Nem minden Isten akarata, ami a világban történik. De Isten azt mondja, hogy jót fog kihozni az élet rossz dolgaiból, ha bízol benne. Amikor odamész Hozzá és azt mondod: „Uram, Neked adom az életem minden darabját”, akkor Ő békességet ad cserébe. Békességet ad a szívedbe, ami abból fakad, hogy tudod azt, hogy még ha nem is érted az életedben lévő fájdalmat, akkor is meg tudsz bocsájtani, mert tudod, hogy Isten ezt valami jóra fogja felhasználni. Nem kell elfelejtened a rosszat, amit veled tettek. Egyébként se sikerülne, hiába is próbálnád! És Isten azt mondja, hogy nem is kell elfelejtened. Csak meg kell bocsátanod és utána figyelni, hogy Ő hogyan hoz ki valami jót abból. Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
|
2016. november 8., kedd
A kapcsolat helyreállításának feltételei
2016. november 7., hétfő
Prófétai Napok Egerben
Posted: 06 Nov 2016 11:32 AM PST
Találkozási Pontok címmel Prófétai Napok lesznek Egerben, a Dávid Hősei Gyülekezet szervezésében, december 2-án és 3-án.
A gyülekezet weboldalán, illetve a facebookon is közzétett eseményszervezőinek a célkitűzése, hogy a prófétai szó által a résztvevők megértsék és megragadják mindazt, amit Isten készített számunkra. A meghívóban a következőt írják: "Azt várjuk ettől a találkozástól, hogy a mennyei tervek és időzítések megértése által kiszélesedik a látásunk, és hozzáigazítjuk az elménket, szívünket Isten egyre kiszélesedő Királyságához, és annak előre viteléhez – Veled együtt."
A kétnapos konferencián olyan ismert és tapasztalt szolgálók fognak szolgálni, mint Nemes Pál, Nemes Katalin, Perjesi István, Petz Renáta és Szilágyi Zsolt, és emellett gyakorlatokban való részvételre is lehetőség lesz. A jelentkezéssel, étkezéssel illetve szálláslehetőséggel kapcsolatban, valamint a részletes programról további információkat az esemény facebook oldalán vagy a Dávid Hősei Gyülekezet weboldalánolvashattok. A rendezvény helyszíne: Eger, Cifrakapu utca 158.
Mi is a megbocsátás valójában
Posted: 05 Nov 2016 07:00 PM PDT
"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lukács 23:34a., NIV fordítás)
Az elkövetkező pár napot azzal fogjuk tölteni, hogy megvizsgáljuk, mi az igazi megbocsátás, mert a legtöbb ember nincs ezzel igazán tisztában. Először is, az igazi megbocsátás feltétel nélküli. Nem lehet megdolgozni érte, nem lehet kiérdemelni, és nem lehet alkudozni rá. A megbocsátás nem egy "soha többet nem fogom ezt tenni" ígéretre épül. A megbocsátás belőlünk fakad, és egy felajánlás a másik ember felé, függetlenül attól, hogy ő bocsánatot kért vagy sem. Amikor Jézus kinyújtotta a kezét a keresztfán és azt mondta, "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek," senki sem kért tőle bocsánatot (Lukács 23:34a, NIV ford.). Senki sem mondta, "Kérlek bocsásd meg nekünk, Jézus, amit most veled teszünk." Ő volt az, aki ezt felajánlotta, ő kezdeményezett. Másodszor, a megbocsátás nem csökkenti a sérelem nagyságát vagy jelentőségét. Amikor valaki bocsánatot kér tőled és te azt mondod, "nem olyan nagy dolog, nem is bántottál meg annyira", akkor azzal valójában a megbocsátásnak is csökkented az értékét. Ha nem volna nagy dolog, akkor nem kérnének arra, hogy megbocsáss. A megbocsátás a nagyobb horderejű dolgokhoz kapcsolódik, és nem a kisebb vagy jelentéktelenebb problémákhoz. Ha valamiért valóban meg kell bocsátanod, akkor ne csökkentsd annak a jelentőségét, amikor bocsánatot kérnek tőled. Ne mond azt, hogy "nem nagy dolog", mert igenis az. Ha csak valami kisebb problémáról van szó, akkor mond csak egyszerűen azt, hogy "nem kell bocsánatot kérned". Viszont, ha valóban komoly dologról van szó, akkor ismerd el azt. Nagyon sok fontos és komoly dolog van az életben, észrevetted már? De különbség van aközött, hogy valakit megsértettek vagy megbántottak, és aközött, hogy valaki ellen valami szándékos vagy súlyos sérelmet követtek el. Ha valakit megsértettek vagy megbántottak, akkor inkább türelemre és elfogadásra van szükség, és nem feltétlenül a megbocsátásra, mert a másik személy nem szándékosan tette, amit tett. Azonban ha valaki ellen valami szándékos vagy súlyos sérelmet követnek el, akkor szükség van megbocsátásra. Ne felejtsd el soha, hogy Isten mindig kegyelmet ad arra, hogy megbocsáss másoknak, ha hitben jársz Ővele. Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
|
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
