Oldalak

2014. április 11., péntek

Országh György_ Szentendrei alkalom


Posted: 11 Apr 2014 04:28 AM PDT
Szeretettel tájékoztatlak benneteket az április 19-én, szombaton 14.00 órai kezdettel, Szentendrénmegrendezésre kerülő alkalomról, a Salamon Tornáca Misszió szervezésében. A szervezők meghívására én is részt veszek ezen az alkalmon, és dicsőítéssel valamint egy üzenettel fogok szolgálni.


Helyszín: SZENTENDRE, HÉV-végállomás, Hangár melletti épület emeleti ebédlője (Vasút villa sor 4.)

Arra kérlek benneteket, hogy ha ti is szeretnétek eljönni, jelezzétek egy kattintással az esemény Facebook oldalán, az "Ott leszek" lehetőséget választva, hogy a szervezők tudhassák, körülbelül hány érdeklődőre lehet számítani. Itt bővebb információt, valamint a kezdeményezést jelentő kijelentéseket is találtok az alkalomról. Az esemény Facebook oldalát és a jelentkezés lehetőségét ide kattintva találjátok.

A "Pészach" (vagy más szóval Páska) a szabadulás ünnepe, mert Jézus, a mi "páskabárányunk" megöletett értünk, és kiszabadított a rabszolgaságból!

Valld be magadnak az igazságot!


Posted: 09 Apr 2014 06:00 PM PDT
“Isten adott nekünk értelmet és lelkiismeretet, amelyeket nem tudunk figyelmen kívül hagyni." Példabeszédek 20,27 (GN fordítás)
cleaning.jpg
Az a legjobb módja annak, hogy megszabadulj a bűntudatodtól, hogy először is megvallod őket. Ne cipeld, ne tagadd le és ne is hagyd őket figyelmen kívül! Csak valld be őket!
Habár tudjuk, hogy ez lenne a módja, sokszor mégis megpróbálunk elfutni bűneink elől, aminek előbb-utóbb az lesz az eredménye, hogy utolérnek minket. Az állandó meneküléssel az a gond, hogy önmagunk elől nem tudunk elfutni. A probléma a gondolatainkban van! Nem számít, hogy mennyire vagy elfoglalt, vagy hová szaladsz: ugyanannyi gondot fog okozni a feszültség, hogyha bánatból, szégyenérzetből és a bűnök következményeiből fakad. Mihelyt lelassítasz, újra utol fognak érni ezek az érzések. Isten nem akarja, hogy így élj!
A Biblia azt mondja, hogy hiába szaladsz el a lelkiismereted elől: "Isten adott nekünk értelmet és lelkiismeretet, amelyeket nem tudunk figyelmen kívül hagyni." Példabeszédek 20,27 (GN fordítás). Ha sikerülne is mindenki más elől eltitkolni a bűneidet, a saját magad elől nem fogod tudni.
Mi, emberek rendkívüli tehetséggel rendelkezünk arra, hogy hazudjunk magunknak. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy nincs semmi gond, miközben igazán nagy gondjaink vannak; vagy hogy kezd javulni a helyzet, miközben erről szó sincs. Elhitetjük magunkkal, hogy előrébb tartunk és jobban vagyunk, mint valójában.
Az állandó kudarcnak az a megoldása, hogy abbahagyod önmagad becsapását! Be kell vallanod magadnak az igazságot!
Mi az, amitől kudarcba fullad az életünk? Rengeteg minden: aggodalom, irigység, keserűség, féltékenység, félelem, szorongás, bizonytalanság – ezek mind tönkretesznek minket.
Azt javaslom, tarts egy kis lelki takarítást! Ahogy elérkezik a tavasz, sok ember szétnéz a ház körül, hogy mi az, amit rendbe kellene tenni, ami elhanyagoltan néz ki a ház körül. Évente legalább egyszer tarts te is egy alapos leltárt a lelki állapotodról!
Hogy valósíthatod meg ezt?

Beszéljetek róla:
Először is vonulj félre néhány órára, vegyél magadhoz tollat és papírt, és légy egyedül. Ülj le és mondd: "Istenem, szeretném a felszínre hozni minden bűnömet. Kérlek, mutasd meg, mi az, amit elrontottam, milyen hibákat vétettem. Milyen tudatos vagy nem tudatos dolgok miatt van bűntudatom?" Ha hiteles bűnbánatot tartasz Isten előtt és önmagaddal is őszinte vagy, Isten Szent Lelke felszínre fogja hozni ezeket a dolgokat. Ekkor pedig kezdd el őket leírni!
Miért kell leírnod? Azért, hogy konkrétabb légy. Bűneidet egyenként követted el, ugyanígy egyenként kell megvallanod őket: mutasd meg Istennek, hogy ez fontos neked annyira, hogy átgondold és konkrétan megnevezd őket!

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.04.03)

2014. április 10., csütörtök

Ragaszkodj Isten „igen”-jéhez

Ragaszkodj Isten „igen”-jéhez
Mert Istennek minden ígérete Jézus Krisztus által vált „igen"-né, és az ő közreműködésével valósul meg a végső „Ámen" is, vagyis az ígéretek maradéktalan beteljesülése. Ez pedig rajtunk keresztül történik, és Isten dicsőségét fogja szolgálni. (1 Korinthus 1:20, EF)
Beleestél már abba a csapdába, hogy azt gondoltad, neked kell véghezvinni a dolgokat? Inkább a saját erőfeszítéseidre koncentrálsz Isten ereje és képessége helyett. Én ezt már megtapasztaltam a saját életemben. Fantasztikus ötleteket adtam Istennek, hogy hogyan kellene megjavítania a dolgokat. Azonban, Istennek nem a briliáns ötleteinkre, hanem a bizalmunkra van szüksége. Az „igen"-ünkre vágyik.
Milyen várakozásod van Istentől? Mi a szíved vágya? Amikor nem úgy, és nem akkor történnek a dolgok, ahogy azt vártuk, kísértésbe esünk, hogy elcsüggedjünk. De azért, mert az emberek, vagy a körülmények „nem"-et mondtak, még nem jelenti azt, hogy Isten „nem"-et mondott. Ne add fel a reményt csak azért, mert még nem látod az ígéretet beteljesülni. Isten azt mondja: „Nem hagytalak el. Nem mentem sehova. Nem fordítottam hátat neked." Isten itt van veled most is. Nem várja el, hogy egyedül boldogulj.
Lehet, hogy hatalmas zárt ajtók vannak az életedben. Lehet, hogy az emberek elbátortalanítottak, vagy leereszkedően bántak veled. Talán úgy tűnik, a világ „nem"-et mondott rád, viszont a szívedbe van pecsételve egy „igen". Az a dolgunk, hogy túllépjünk a „nem"-eken. A „nem"-ek lehúznak, elcsüggesztenek minket, de Isten ígéretei mindig felépítenek. Azt akarja, hogy növekedj Benne, erőt találj Benne, és ragaszkodj az „igen"-jéhez, amit a jövődre mond!
Victoria Osteen
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Ki lesz ott a mennyben temiattad?


Posted: 08 Apr 2014 06:00 PM PDT
"A legfontosabb dolog az, hogy beteljesítsem a küldetésem, azt a munkát, amelyet az Úr Jézus bízott rám: hogy elmondjam az embereknek a jó hírt Isten kegyelméről." (Apostolok cselekedetei 20:24, NCV fordítás)
A Biblia azt mondja az Apostolok cselekedetei 20:24-ben: "A legfontosabb dolog az, hogy beteljesítsem a küldetésem, azt a munkát, amelyet az Úr Jézus bízott rám: hogy elmondjam az embereknek a jó hírt Isten kegyelméről." (NCV fordítás)
Figyeld meg: nem az van leírva, hogy a legfontosabb dolog az életben az, hogy férjhez menj, megalapozd a nyugdíjas éveidet, sokat utazz, híres legyél vagy kifizess egy házat. Azt mondja a Biblia, hogy a legfontosabb dolog az, hogy betöltsd a küldetésed. Ha Jézus azért halt meg érted a kereszten, hogy be tudd teljesíteni a küldetésed, és te nem teszed meg, akkor az súlyos pazarlás, amely örökre érvényes.
Isten céllal teremtett téged a földre. Van egy küldetése számodra, amit csak te tudsz beteljesíteni. Ennek a küldetésnek egy része az, hogy elmondd más embereknek a jó hírt Isten kegyelméről. Te is azért ismered Krisztust, mert valaki beszélt neked róla. Tehát: te kinek fogod elmondani?
Te nem szeretnél róla tudni, hogy valaki meghalt érted? Jézus minden egyes emberért meghalt ezen a földön. Ezen a hétvégén egy átlag magyar otthon fog ülni, tévét fog nézni ásványvízzel vagy sörrel a kezében, talán újságot olvas, hátradől és relaxál majd – és egyáltalán nem lesz tisztában azzal, hogy Jézus meghalt érte és nem tudja, hogy az ő kegyelme elérhető számára.
A Biblia azt mondja nekünk Péter második levelében, hogy az Úr nem szeretné, hogy bárki is elvesszen, hanem azt szeretné, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Isten szeretne mindenkit a családjában tudni, és mivel Isten törődik ezzel, nekünk is törődnünk kell vele!
Nemsokára elérünk a húsvét időszakába. Az évnek ebben a szakaszában az emberek nyitottabbak egy meghívásra a gyülekezetbe, mint bármikor az évben. Ne vesztegesd el ezt a lehetőséget! Ne menj el anélkül a húsvéti alkalomra és halld a legjobb hírt a világon, hogy vinnél magaddal valakit, hogy azt először hallja! Ha nem jut eszedbe senki, akit elhívhatnál, akkor kezdj el imádkozni, hogy Isten nyissa meg a szíved, hogy meglásd azokat az embereket magad körül, akik sóvárognak a jó hírre! A szeszélyektől a terápiás könyvekig rohannak, egy viszonyban, munkában, sportban vagy egy hobbiban szeretnének beteljesedést találni. Ott van az a tátongó űr az életükben, amit egyedül Isten kegyelme tud betölteni.
Az a módja, hogy kimutassuk a hálánkat Isten kegyelméért, hogy a saját életünket úgy éljük, hogy az értékes legyen: tele nagylelkűséggel; és elmondjuk annyi embernek, amennyinek csak tudjuk, a jó hírt.
Lesz valaki, aki miattad lesz a mennyben?
Beszéljünk róla:
  • Kit tudnál meghívni a húsvéti istentiszteletre? Hogyan fogod tudni elérni ezt az embert?
  • Mi tart vissza téged attól, hogy megoszd a jó hírt a körülötted lévő emberekkel?
  • Töltsd egy kis időt azzal, hogy leírod a bizonyságtételed; ezáltal jobban fel leszel készülve arra, hogy elmondd azt, ha Isten ad rá lehetőséget.
(Daily Hope by Rick Warren,  2014. 04. 02.)

Hogyan tükrözi az adakozásod Isten kegyelmét?


Posted: 07 Apr 2014 06:00 PM PDT
 ,,Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." (Korinthus 9:7-8)
img_lemozina_1.jpg
Ha le akarod mérni, hogy mennyire érted a kegyelmet és mennyire élsz kegyelem által, nézd meg, hogyan adakozol.
A Biblia azt mondja: Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." (Korinthus 9:7-8)
Vedd észre a "minden" szót: "minden kegyelem", "mindenütt", "mindenkor" "minden szükséged" - ezek az ígéretek azokra az emberekre vonatkoznak, akik olyanná válnak, mint Krisztus. Milyen volt Krisztus? Ő mindig adott. Isten annyira szerette a világot, hogy Ő adott. Amíg nem tanulsz meg nagylelkűen adni másoknak - akár időről, pénzről vagy egyéb forrásokról és lehetőségekről is van szó -, nem vagy olyan, mint Krisztus. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy miről is szól a kegyelem, mint az, hogy szeretettel, irgalommal és nagylelkűen bánsz más emberekkel és Istennel.
Ha feszült leszel vagy védekező magatartást veszel fel, amikor a pásztor az adakozásról beszél, akkor az azt jelenti, hogy nem érted, mi a kegyelem. Nézd meg az előbbi igeverset még egyszer. Ha vidáman és bőkezűen adsz, Isten gondoskodik minden szükségedről - mindig, minden formában és úgy, ahogy szükséged van rá.
A kérdés a következő: Bízni fogsz Istenben, aki az életét adta érted? Ha megbízol benne, amikor az üdvösségedről van szó, talán nem bízhatnál meg benne az anyagiakkal kapcsolatban is?
Az igazság az, hogy tényleg nincs semmid. Isten csak kölcsön adta ezeket neked 70-80 évre. De az mind Istené. Ha odajön hozzám a lányom és én adok neki 5 dollárt, hogy vegyen nekem ajándékot, akkor valójában honnan származott az a pénz?
Isten is ezt teszi velünk. Nagylelkűen ad nekünk, aztán azt mondja, "Most mutasd meg, hogy hálás vagy, és légy nagylelkű az adakozásban, beleértve a tizedet is." Istennek a pénzre van szüksége? Nem, hanem azt akarja, hogy olyanná válj, amilyen Ő. Azt akarja, hogy olyan szíved legyen, amelyik ezt mondja: "Alig várom, hogy adjak minden területen".
A Róma 8:32-ben ezt olvassuk: ,,Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"
Az igazság az, hogy mondhatod, hogy szereted Istent, énekelheted, hogy megbízol benne, és az első helyre is teheted Őt, de az anyagiak területén tudod megmutatni igazán, hogy mennyit jelent neked Isten kegyelme.

Beszéljetek róla:
  • Vidám adakozónak neveznéd magad? Miért, vagy miért nem?
  • Hogyan tapasztaltad már meg azt, hogy Isten megáldotta a pénzügyeidet vagy gondoskodott rólad, amikor hűséges voltál az adakozásban?
  • Milyen módon fejezed ki az életeddel a háládat Isten kegyelméért? 

Örökbefogadott

Amikor Krisztushoz megyünk, Isten nem csak megbocsát nekünk, hanem örökbe is fogad. A drámai események során, kárhozatra ítélt, reménytelen árvákból, örökbe fogadott gyermekekké válunk, akiknek nincs félnivalójuk. Hogy is történik ez?
Isten ítélőszéke elé kerülsz telve lázadással és hibával. Igazságossága miatt, Isten nem engedheti el a bűneidet, de szeretete miatt nem engedhet el téged sem. Így hát olyan cselekedetet hajtott végre, mely megdöbbentette a mennyet: Magát büntette meg a kereszeten a bűneidért. Isten igazságossága és szeretete is elégtételt nyert. Neked, a teremtményének, pedig, megbocsátott. Azonban a történet nem ér véget a megbocsátással.
Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!" (Édesapám)  Maga a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt megerősíti, hogy Isten gyermekei vagyunk. (Róma 8:15-16, EF)
Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson. (Galata 4:4-5, EF)
Az is elég lett volna, ha Isten csak tisztára mossa nevedet, de Ő többet tesz. Az Ő nevét adja neked. Elég lett volna, ha megszabadít, de Ő többet tesz. Hazavisz téged. Hazavisz Isten Nagy Házába.
Az örökbefogadó szülők bárki másnál jobban értik ezt. Természetesen nem szeretnék megbántani egyetlen biológiai szülőt – én magam is az vagyok. Mi biológiai szülők is tudjuk milyen gyermekre vágyni. De legtöbbször, a mi bölcsőnket könnyebben elfoglalta egy kisbaba. Eldöntöttük, hogy szeretnénk gyereket, és a gyerek jött. Valójában, néha úgy is jött, hogy nem döntöttük el. Hallottam már nem tervezett terhességről, de nem tervezett örökbefogadásról még soha. Ezért mondom, hogy az örökbefogadó szülők jobban megértik Isten szenvedélyes vágyakozását, hogy örökbe fogadjon minket. Tudják, mit jelent betölteni a belső űrt. Tudják, mit jelent keresni, akcióba lépni, és felelősséget vállalni egy gyermekért, akinek foltok vannak a múltján és bizonytalan a jövője. Ha valaki megérti Istennek a gyermekei iránti buzgalmát, akkor az olyasvalaki, aki már megmentett egy árvát a reménytelenségből – mert Isten pontosan ezt tette. Örökbefogadott téged.
Isten keresett téged, megtalált, a saját vérével aláírta a papírokat, majd hazavitt Magához.
Örökbefogadott
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Mit tegyél, ha bűnt követtél el?


Posted: 06 Apr 2014 06:00 PM PDT
"Ha visszatérsz hozzám, megújítalak, így tovább szolgálhatsz engem." (Jer 15:19, NLT fordítás)
98 2014.04.07.jpg
Amikor Krisztus követője lettél, beleszülettél Isten családjába, és ezt nem lehet meg nem történtté tenni. Bár az Istennel való közösségedet megrontja, ha bűnt követsz el, a Vele való kapcsolat még létezik. Csak egy lépésre vagy attól, hogy visszatérj Hozzá.
Mit tegyél tehát, ha bűnt követtél el? Térj vissza Jézushoz! Ilyen egyszerű.
Ézsaiás mondja: "Nem számít, milyen nagy bűnöd foltja, én eltörölhetem és olyan tisztává tehetlek, mint a frissen esett hó." (Ézs 1,18, LB fordítás)
Ha volt valaha olyan bűn, amiről azt gondoljuk, hogy megbocsáthatatlan, akkor az ez: megtagadni Jézust háromszor is azon az éjszakán, amikor elárulták. De Jézus tudta, hogy Péter meg fogja tagadni őt, sőt azt is tudta, hogy Péter vissza fog térni hozzá. Még mielőtt ez megtörtént, Jézus így szólt Péterhez az emeleti teremben: "De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed." (Lk 22,32, Károli fordítás)
Jézus tudta, hogy Péter szolgálata hatékonyabb lesz azután, hogy megtagadta őt, mint azelőtt. És így is lett! Péter megírta a Biblia két könyvét, Péter első és második levelét, azután megosztotta visszaemlékezéseit egy rokonával, és így született Márk evangéliuma.
Lehet, hogy azt hiszed, Isten elfelejtett téged. Nem felejtett el. A jó pásztor hátrahagyja 99 bárányát, hogy megkeresse az egyet. Tudja, hogyan buktál el. Akár egyetlen hatalmas lépéssel, akár sok apró lépéssel távolodtál el, és már nem vagy olyan közel Krisztushoz, mint régen, imádkoznod kell, mint ahogy Dávid imádkozott, amikor visszatért Istenhez a házasságtörés után. Így szólt: "Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét." (Zsolt 51:14, Károli fordítás). Nem azt kellett imádkoznia, hogy "Istenem, add vissza nekem az én üdvösségemet", mert az üdvösségét nem veszítette el. Az örömöt veszítette el!
És tiközületek is néhányan elveszítettétek az örömöt. Térjetek haza Krisztushoz még ma!
Beszéljetek róla:
  • Miután vétkeztél, mi tart vissza attól, hogy visszatérj Krisztushoz?
  • Mi az, ami a bűnöd miatt elveszett vagy megromlott az életedben, és Isten helyre kell, hogy állítsa?
  • Megbánással visszatérve hogyan lehetsz hatékonyabb szolgája Krisztusnak? Mit kívánsz véghez vinni Isten királyságáért?
(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.31)